A Székesfehérvári Törvényszék Mf.20787/2016/8. számú határozata munkaviszony megszüntetése tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 81. §, 239. §, 253. §, 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 9. §] Bírók: Kaló Zsuzsanna, Kollár Zoltán, Varga Péter Pál

Székesfehérvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság Kijavító végzés

2.Mf.20.787/2016/8. szám Mf.9.sorszám alatt

A Székesfehérvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság dr. Ákos Elek ügyvéd (felperesi képviselő címe) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a Szabó-Strausz Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Szabó-Strausz Dávid, alperesi képviselő címe) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen munkaviszony megszüntetése tárgyában indult perében a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 5.M.296/2014/43. sorszámú ítélete ellen a felperes által 44., valamint 48., az alperes által 46. és 47. sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán meghozta az alábbi

í t é l e t e t :

az elsőfokú ítélet fellebbezett részét részben megváltoztatja, és az alperest a felperes javára terhelő marasztalás összegét 744.074,- (hétszázhetvennégyezer-hetvennégy) Ft-ra, és ebből 444.074,- (négyszáznegyvennégyezer-hetvennégy) Ft-nak 2014. november 1. napjától a kifizetésig járó kamatára, az államnak fizetendő kereseti illetéket 44.600,- (negyvennégyezer-hatszáz) Ft-ra leszállítja.

Az ezt meghaladó kerestet elutasítja, és megállapítja, hogy a felek elsőfokú költségeiket maguk viselik.

A fentiek szerint meg nem térült kereseti illeték az állam terhén marad.

Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 25.400,- (huszonötezer-négyszáz) Ft másodfokú perköltséget, valamint az államnak külön felhívásra 59.500,- Ft (ötvenkilencezer-ötszáz) fellebbezési illetéket.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 25.400,- (huszonötezer-négyszáz) Ft másodfokú költséget, valamint köteles az alperes az államnak külön felhívásra 59.500,- (ötvenkilencezer-ötszáz) Ft fellebbezési illeték megtérítésére.

Az így meg nem térült fellebbezési illeték az állam terhén marad.

Az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A keresetnek részben helyt adó elsőfokú ítéletet a felperes és az alperes egyaránt fellebbezéssel támadta meg.

A felperes elsődlegesen az ítélet megváltoztatását indítványozta, az őt megillető kártérítést 1.716.131,- Ft-ra és kamataira, a sérelemdíj címén történő marasztalás összegét 1.500.000,- Ft-ra kérte felemelni. Másodlagosan a támadott határozat hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását kérelmezte.

Jogorvoslati érvelése szerint a munkáltatói azonnali hatályú felmondásban megfogalmazott munkáltatói "vádak" lakóhelyén széles körben ismertté váltak, megítélését rontották, a mindezzel járó pszichés tehertételek életminőségét hosszabb távon kedvezőtlenül befolyásolták, további munkavállalásának lehetőségét gátolták.

Az ekként megvalósult személyiségi jogsérelem, a mentális és érzelmi megrázkódtatás meglátása szerint az elsőfokú ítéleti rendelkezés összegét meghaladó kompenzációt tesz szükségessé, a sérelmek kedvezőtlen, munkavállalási képességét érintő hatásait ugyanakkor a kárenyhítési kötelezettsége körében is kérte értékelni.

Nehezményezte, hogy a munkáltató általi alaptalan megvádoltatása pszichés következményeinek szakértői vizsgálata indítványa ellenére az elsőfokú eljárásban elmaradt, e körben a bizonyítás kiegészítését - szükség szerint az eljárás megismétlésével - látta indokoltnak.

Az alperes az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a felperes keresetének teljes elutasítását kérte. Véleménye szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékok helytelen értékelésével döntött a jogvita tárgyában. Akként vélekedett, hogy a perben általa csatolt okirati bizonyítékok és tanúvallomások a bizonyosság kellő fokát elérően alátámasztják az azonnali hatályú felmondás indokainak tényszerűségét. A felperes releváns ténybeli körülményekre vonatkozó ellentmondó nyilatkozatai meglátása szerint ugyancsak a terhére róttak valóságát látszanak igazolni. Mindemellett nyomatékkal azt hangsúlyozta, hogy a felperes, mint a H. Kft. telephelyén dolgozó munkatárs számára munkakörétől függetlenül adott volt az ominózus munkavédelmi lakathoz való hozzáférés fizikai lehetősége.

Azon a véleményen volt, hogy a felmondási okok megfelelően igazoltak, következésképpen az elsőfokú bíróság munkáltatói intézkedése jogszerűtlenségére vonatkozó megállapításai megalapozatlanok.

Mindemellett az volt az álláspontja, hogy jövedelemveszteség az azonnali hatályú felmondás jogellenessége esetén sem mutatkozik a felperes javára. Szerinte a felperes kárenyhítési kötelezettsége körében tetten érhető mulasztása az elsőfokú ítéletben rögzítettől jelentősebb mértékű. Úgy vélte, a 2014. december 1. és 2015. október 31. közötti időszak vonatkozásában a minimálbérrel szemben jelentősebb elérhető jövedelemmel kell kalkulálni. Így a megtérülések tulajdonképpen kioltják a keresetveszteségre tekintettel megjelölt felperesi igényeket.

Megjegyezte továbbá, hogy a megtérülések elsőfokú bíróság által számbavett összege ugyancsak korrekciót igényel, az ítélet a 11 hónapos figyelembe vett időszakra csak 10 havi feltételezett megtérüléssel kalkulált.

A sérelemdíj címén támasztott igénnyel kapcsolatban kitartott azon álláspontja mellett, hogy az a munkaügyi jogvita részét nem képezheti, a követelés jelen perbeli érvényesítésének így nem lehet helye. A felperes e címen előterjesztett keresete nézete szerint azért is alaptalan, mert a munkáltató eljárásával, nyilatkozataival ok-okozati összefüggésben álló személyiségi jogsértés nem történt. Az alperesi perbeli tényállítások - mint kifejtette - a keresettel szembeni védekezés keretein belül maradtak, azok a felperes által panaszolt sérelemként nem minősíthetők. Utalt arra, hogy a felmondást, munkáltatói intézkedésének indokait kizárólag magával a felperessel közölte, azt nyilvánosságra nem hozta, másokkal nem tudatta. Hivatkozása szerint maga a felperes sem élt olyan perbeli tényállítással, mely szerint a személyiségi jogai sérelmével járó híreszteléseket az alperesnek tulajdonítaná. Ezzel szemben úgy vélte, hogy a dolgozó számára terhes információk leginkább saját magának, illetve családtagjainak "köszönhetően" voltak megismerhetők a lakókörnyezetében élők számára.

Meglátása szerint a munkáltató terhére róható személyiségi jogsértésnek nincsenek bizonyítékai, azt peradatok nem igazolják, ilyeténképpen sérelemdíj címén történő marasztalása megalapozatlan.

A felperes fellebbezése alaptalan, az alperesi fellebbezés részben alapos.

A másodfokú bíróság az iratok alapján megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az azonnali hatályú felmondás jogszerűsége/jogellenessége körében, illetve a sérelemdíj jogalapja, mértéke vonatkozásában a bizonyítást a szükséges körben lefolytatta, a tényállást e tekintetben helytállóan állapította meg, azon alapuló jogi következtetése is megalapozott. A keresetveszteség, kártérítés címén támasztott igényt illetően azonban a tényállást részben hiányosan tárta fel, ezzel kapcsolatos ítéleti rendelkezése ezért korrekciót igényel.