EH 2005.1207 Az autópálya üzemeltetője kártérítési felelősséggel tartozik az ott bekövetkezett balesettel okozati összefüggésben felmerült károkért, ha nem biztosítja a működtetésével szükségszerűen együtt járó baleseti helyzetekben a megfelelő védelmet. Az autópálya üzemeltetése, kezelése nem fokozott veszéllyel járó tevékenység [Ptk. 339. §, 345. §; 1988. évi I. tv. 34. §, 35. §].
Az I. r. felperes férje, a II-III. r. felperesek édesapja, Á. S. 2002. március 28-án az esti órákban az M1-es autópályán Győr irányába közlekedett az általa vezetett tehergépkocsival, amikor a 45-900 km szelvényben haladva észlelte, hogy az autópálya szemközti oldalán kigyulladt egy tehergépkocsi. Leállította a gépkocsiját, és a tűzoltó készüléket magához véve szaladt, hogy segédkezzen a gépkocsi oltásában, de amikor az úttesten áthaladt, és a pályatestet belülről határoló dróthálón is átjutott, a két pályatest közötti légrésen lezuhant az autópálya alatt húzódó, több méterrel mélyebben levő útra, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy meghalt.
A felperesek a keresetükben a hozzátartozójuk halálával felmerült, összesen 6 590 482 forintban megjelölt vagyoni és nem vagyoni káraik megtérítésére kérték az alperesek egyetemleges kötelezését. Az I. r. alperes kártérítési felelősségét arra alapították, hogy mint az autópálya üzemeltetőjétől, elvárható a veszélyes üzemi jelleghez igazodó fokozott gondosság, amely a leesés ellen védelmet nyújtó védőháló elhelyezését jelentette volna. A kárigényüket elsődlegesen a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdésére alapították, de arra is hivatkoztak, hogy az I. r. alperes a kártérítés általános szabályai [Ptk. 339. § (1) bek.] szerint is felelősséggel tartozik, mert felróhatóan elmulasztotta a közútkezelői kötelezettségét, és az autópálya üzemeltetéséhez képest elenyészően alacsony költséggel kivitelezhető védőhálót nem szerelte fel.
A II. r. alperes kártérítési felelősségét pedig arra alapították, hogy az általa kiadott, hatályos szabvány nem megfelelő, ha annak maradéktalan betartása ellenére bekövetkezhet a baleset. Álláspontjuk szerint a II. r. alperes gondatlanul járt el, amikor nem írta elő a szabványokban az autópályák biztonságos közlekedését eredményező védőhálók használatát.
Az I. r. alperes azzal védekezett, hogy a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatójára irányadó szabályok nem alkalmazhatók, a kártérítés általános feltételei pedig nem állanak fenn, mert a hatályos szabványoknak eleget tett, az autópálya-híd a függőleges helyzetű hálós magasítással ellátott volt, tehát a közútkezelői kötelezettségét teljesítette.
A II. r. alperes pedig arra hivatkozott, hogy a szabványok megfelelőek voltak, azok kiadásával senkinek nem okozott kárt, a baleset nem a műszaki előírások kiadásával, hanem az autópályán bekövetkezett tűzesettel áll okozati összefüggésben. A felperesek hozzátartozója nem a közlekedési szabályok szerint járt el, amikor gyalogosan áthaladt az autópályán, és nem menti a felelősségét az sem, hogy segítségnyújtásra köteles volt, mert csak a tőle elvárható segítséget kellett nyújtania.
A beavatkozó ugyancsak a kereset elutasítását kérte.
A bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította. Álláspontja szerint az autópálya nem minősül veszélyes üzemnek, az I. r. alperes közútkezelő kötelezettségét szabályozó, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (Ktv.) 35. §-a szerint az út kezelője a kezelői kötelezettségének megszegésével okozott kárt a polgári jog általános szabályai alapján köteles megtéríteni, de ennek feltételeit a felperesek nem bizonyították. Az I. r. alperes a műszaki előírásoknak eleget tett, az pedig nem várható el, hogy a tiltott magatartásokra felkészülve a kötelező előírásokat meghaladó intézkedéseket foganatosítson. A két pályatestet elválasztó légrésnél a függőleges védőháló elegendő biztonsági elem volt, amelynek a jelenléte kellően figyelmeztet a veszélyhelyzetre. A II. r. alperessel szemben pedig azért utasította el a keresetet, mert az általa kibocsátott szabványok, műszaki előírások nem jogellenesek, azok megfelelnek az elvárható biztonsági követelményeknek, és nem állanak okozati összefüggésben a balesettel. A bíróság álláspontja szerint az autópálya kialakítása és kezelése a műszaki előírásoknak megfelel, abban mulasztás, jogellenesség sem az I. r., sem a II. r. alperes oldalán nem áll fenn.
A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet és azt a Pp. 270. §-a (2) bekezdésének b) pontja ba) alpontjára alapították. Álláspontjuk szerint tévesen értékelték a bíróságok a Ktv. 34. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat, mert az I. r. alperesnek a közlekedés valamennyi résztvevője - így a balesetben részt vevők és a segítségükre sietők - részére is biztonságos állapotban kell tartania a közutakat, függetlenül attól, hogy van-e erre más hatósági előírás. Az autópálya üzemeltetőjének gondolnia kell arra, hogy pl. egy baleset a közlekedésben részt vevőknél olyan felfokozott idegi állapotot eredményez, amely kiszámíthatatlan magatartásokhoz vezet. Ezért kérték a pszichológus szakértő kirendelését, hogy bizonyítsák az adott helyzetben általános és kiszámítható magatartás mértékét, de bizonyítási indítványukat a bíróságok elutasították, amely téves volt, ezért a tényállás feltáratlan maradt, és sérült a Pp. 163. §-ának (1) bekezdésében megfogalmazott eljárási szabály. Álláspontjuk szerint az adott esetben is az égő autó látványa, az éjjeli sötétség, a segítségnyújtási kötelezettség ténye, tehát a vészhelyzet indította arra az elhunytat, hogy cselekedjen, de ilyen helyzetekre az alperesek nem készültek fel, ezért a kártérítési felelősségük fennáll. Arra is hivatkoztak, hogy a másodfokú bíróság nem hagyhatta volna figyelmen kívül a fellebbezési eljárásban csatolt szakvéleményüket. Kérték a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítását.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása során hozott határozatával a felülvizsgálati eljárás lefolytatását elrendelte.
Az I. r. alperes és a beavatkozó felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérték.
Az Alkotmánybíróság 42/2004. (XI. 9.) AB határozatát követően a Legfelsőbb Bíróság már csak azt vizsgálhatta, hogy a jogerős ítélet a Pp. 270. §-a (2) bekezdésének hatályos rendelkezése szerint az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő-e.
A Ktv. 34. §-ának (1) bekezdése értelmében a közút kezelője köteles gondoskodni arról, hogy a közút a biztonságos közlekedésre alkalmas legyen. A számára előírt kötelezettség általános megfogalmazása folytán a bíróságnak az adott ügyben egyedileg kell meghatároznia a kötelezettség tartalmát és terjedelmét, mert ennek megszegéséhez kapcsolódik a közút kezelőjének a Ktv. 35. §-a szerinti felelőssége. Ez a felelősség nem a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatójára irányadó szabályok szerint vizsgálandó, mert az autópálya önmagában, és a kezelőnek ehhez kapcsolódó kötelezettsége nem fokozott veszéllyel járó tevékenység, miközben az itt zajló gépkocsiforgalom annak minősül. A veszélyes üzemek veszélyes tevékenységének teret adó útfenntartó-kezelő tevékenysége azonban nyilvánvalóan nem tartozik ebbe a körbe.
Az alperesek kártérítési felelőssége a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerint vizsgálandó. A Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerinti eljárási szabály határozza meg, hogy a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében foglalt anyagi jogi felelősségi szabály alapján mely tények tekintetében, kit terhel a bizonyítási kötelezettség. Ebből következően a felpereseket terhelte annak bizonyítása, hogy az alperesek jogellenes magatartásával okozati összefüggésben károsodtak, és e bizonyítás sikere esetén jöhet szóba az alperesek kártérítési felelősség alóli mentesülése annak bizonyításával, hogy magatartásuk nem volt felróható.
A felperesek bizonyították a perben a baleset bekövetkezésének körülményeit és egyértelmű, hogy a baleset előtti helyzetet a hozzátartozójuknak olyan veszélyhelyzetként kellett értékelnie, amelynek alapján erkölcsi, de a jogszabályon is alapuló kötelezettsége volt a segítségnyújtás. Ebben a helyzetben nem tekintető olyan gyalogos személynek, akinek az ott tartózkodását egyébként a közlekedési szabályok tiltják. Az égő autó oltásában részt vevő személyek jelenléte sem eshet e tilalom alá, miként a baleset folytán az útpályára kerülő személyeké sem. A felperesek hozzátartozójának a segítségnyújtás megkezdéséhez elvégzett tevékenysége - egészen a légrésen való leeséséig - jogilag nem kifogásolható. A felróhatóságának hiányát bizonyítja, hogy gépkocsiját a leállósávban hagyva, a saját útpályáján veszély nélkül átjutott, és ezt követően sem állapítható meg a terhére eső olyan magatartás, amely a felelőssége szempontjából értékelendő lenne.
Az I. r. alperesnek, mint a közút kezelőjének a felelőssége nem objektív, ezért azt kellett vizsgálni, hogy megállapítható-e a kártérítési felelőssége az általános szabályok szerint amiatt, hogy a légréssel egymás mellé illesztett két műtárgy - autópálya - üzemeltetése során a légrésen át le lehetett esni a több méterrel lejjebb húzódó másik úttestre. A kártérítési felelősség alól csak akkor mentesülhet, ha minden előforduló helyzetre felkészülve, arra számítva, úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben tőle elvárható, mégis bekövetkezett a baleset.
A szabványoknak, műszaki előírásoknak megfelelő helyzet önmagában nem alkalmas a kártérítési felelősség alóli kimentésre, vagyis annak bizonyítására, hogy az ezeknek megfelelő üzemeltetés miatt a kezelő eleve nem vétkes. A szabványok, hatósági előírások - egyéb szempontok mellett - valóban arra szolgálnak, hogy a létesítmény biztonságos legyen, betartásuk ezért is kötelező, ám ha azokat az üzemeltető nem tartja be, annak másfajta, és nem feltétlenül kártérítési következményei lehetnek. A kártérítési felelősség szempontjából a közútnak, autópályának, olyannak kell lennie, hogy a működésével szükségszerűen együtt járó baleseti helyzetekben is nyújtson védelmet. Ha ennek az eléréséhez a szabványok, műszaki előírások betartása nem elegendő, azonfelül többlet szükséges, akkor a kezelőtől ennek a többletnek a megtétele elvárható, a hiányáért pedig felel. E körben nyilvánvalóan nem olyan műszaki előírások megvalósítása várható el, amelyek teljes mértékben kizárnak mindenfajta baleseti lehetőséget - ilyen egyébként sem lehetséges - de olyan kiegészítő létesítmények készítése elvárható, amelyek alkalmasak az előforduló baleseti helyzetek csökkentésére. A közút kezelőjétől elvárható, hogy magasban húzódó autópálya-híd esetén, ha a pályatesteket légrés választja el, olyan kiegészítő műszaki létesítményt - pl. átjárhatatlanul magas kerítést, vízszintes védőhálót - alkalmazzon, amely a leesés elleni védelmet megfelelően biztosítja, akár a balesetben érintettek, akár tárgyak, vagy odatévedt állatok leesésének védelme érdekében, különösen akkor, ha az autópálya-híd alatt közút húzódik, amelynek működésére ez eleve veszélyt jelenthet.
Az adott műtárgy az adott helyzetben nem felelt meg az említett követelményeknek. Az I. r. alperes a kártérítési felelősség alól nem tudta kimenteni magát, ezért a Ktv. 35. §-a értelmében a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján felelős a felpereseknek a hozzátartozójuk balesetével okozati összefüggésben bekövetkezett káraiért.
A bíróság jogerős ítéletével tévesen utasította el a felpereseknek az I. r. alperessel szemben e jogcímre alapított kártérítés fizetése iránti keresetét, ezért a felperesek e körben alappal hivatkoztak a Pp. 270. §-a (2) bekezdésében meghatározott felülvizsgálati okra. A bizonyítási indítványuk teljesítésének elmaradását azonban alaptalanul sérelmezik a felperesek, mert szakértői bizonyítás nélkül is egyértelmű, hogy ilyen baleseti helyzetben segítségre siető ember nem átlagos módon, hanem felfokozott idegállapota alapján cselekszik, az adott helyzetben pedig semmi nem utalt a baleseti veszélyforrásra.
A jogszabályoknak megfelelő határozat a kártérítési felelősség körében meghozható volt, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte a jogerős ítéletnek az I. r. alperessel kapcsolatos rendelkezését, megállapította az I. r. alperes kártérítési felelősségét a felperesek hozzátartozójának balesetével okozati összefüggésben a felpereseknek okozott károkért, és a kár összegének vizsgálata érdekében rendelkezett az iratoknak az elsőfokú bírósághoz való megküldéséről [Pp. 275/B. §, 213. § (3) bek., 253. § (4) bek.]. Ebben a körben a felperesek együttes, valamint az I. r. alperes és a beavatkozó felülvizsgálati eljárási költségét csupán megállapította, viseléséről majd az elsőfokú bíróság határoz [Pp. 275/A. § (3) bek.].
A II. r. alperessel szemben hozott keresetet elutasító jogerős ítéleti rendelkezés azonban nem jogszabálysértő, mert a szabványt, műszaki előírást kibocsátó polgári jogi kártérítési felelőssége nem állapítható meg.
Az I. r. alperesnek a hatályos szabványt kiegészítő-pótló magatartásának elmaradása az ő kártérítési felelősségét megalapozza, de a szabvány minősége, elmaradása, vagy egy éppen alkalmatlannak tartott szabvány bevezetése nem keletkeztet a szabvány alkotására jogosult és a károsult között kötelmi jogviszonyt, és a sérelem jóvátételére a Ptk. 339. §-a (1) bekezdésének szabályai nem alkalmazhatók.
A jogerős ítéletnek a II. r. alperest érintő rendelkezése helyes, ezért ezt a jogerős ítéleti rendelkezést a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.