BH 2006.1.10 Az autópálya üzemeltetője kártérítési felelősséggel tartozik az ott bekövetkezett balesettel okozati összefüggésben felmerült károkért, ha nem biztosítja a működtetésével szükségszerűen együtt járó baleseti helyzetekben a megfelelő védelmet - Az autópálya üzemeltetése, kezelése nem fokozott veszéllyel járó tevékenység [Ptk. 339. §, 345. §; 1988. évi I. tv. 34. §, 35. §].

Az I. r. felperes férje, a II-III. r. felperesek édesapja, Á. S. 2002. március 28-án az esti órákban az M1-es autópályán Győr irányába közlekedett az általa vezetett tehergépkocsival, amikor a 45-900 km szelvényben haladva észlelte, hogy az autópálya szemközti oldalán kigyulladt egy tehergépkocsi. Leállította a gépkocsiját, és a tűzoltó készüléket magához véve szaladt, hogy segédkezzen a gépkocsi oltásában, de amikor az úttesten áthaladt, és a pályatestet belülről határoló dróthálón is átjutott, a két pályatest közötti légrésen lezuhant az autópálya alatt húzódó, több méterrel mélyebben levő útra, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy meghalt.

A felperesek a keresetükben a hozzátartozójuk halálával felmerült, összesen 6 590 482 forintban megjelölt vagyoni és nem vagyoni káraik megtérítésére kérték az alperesek egyetemleges kötelezését. Az I. r. alperes kártérítési felelősségét arra alapították, hogy mint az autópálya üzemeltetőjétől, elvárható a veszélyes üzemi jelleghez igazodó fokozott gondosság, amely a leesés ellen védelmet nyújtó védőháló elhelyezését jelentette volna. A kárigényüket elsődlegesen a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdésére alapították, de arra is hivatkoztak, hogy az I. r. alperes a kártérítés általános szabályai [Ptk. 339. § (1) bek.] szerint is felelősséggel tartozik, mert felróhatóan elmulasztotta a közútkezelői kötelezettségét, és az autópálya üzemeltetéséhez képest elenyészően alacsony költséggel kivitelezhető védőhálót nem szerelte fel.

A II. r. alperes kártérítési felelősségét pedig arra alapították, hogy az általa kiadott, hatályos szabvány nem megfelelő, ha annak maradéktalan betartása ellenére bekövetkezhet a baleset. Álláspontjuk szerint a II. r. alperes gondatlanul járt el, amikor nem írta elő a szabványokban az autópályák biztonságos közlekedését eredményező védőhálók használatát.

Az I. r. alperes azzal védekezett, hogy a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatójára irányadó szabályok nem alkalmazhatók, a kártérítés általános feltételei pedig nem állanak fenn, mert a hatályos szabványoknak eleget tett, az autópálya-híd a függőleges helyzetű hálós magasítással ellátott volt, tehát a közútkezelői kötelezettségét teljesítette.

A II. r. alperes pedig arra hivatkozott, hogy a szabványok megfelelőek voltak, azok kiadásával senkinek nem okozott kárt, a baleset nem a műszaki előírások kiadásával, hanem az autópályán bekövetkezett tűzesettel áll okozati összefüggésben. A felperesek hozzátartozója nem a közlekedési szabályok szerint járt el, amikor gyalogosan áthaladt az autópályán, és nem menti a felelősségét az sem, hogy segítségnyújtásra köteles volt, mert csak a tőle elvárható segítséget kellett nyújtania.

A beavatkozó ugyancsak a kereset elutasítását kérte.

A bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította. Álláspontja szerint az autópálya nem minősül veszélyes üzemnek, az I. r. alperes közútkezelő kötelezettségét szabályozó, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (Ktv.) 35. §-a szerint az út kezelője a kezelői kötelezettségének megszegésével okozott kárt a polgári jog általános szabályai alapján köteles megtéríteni, de ennek feltételeit a felperesek nem bizonyították. Az I. r. alperes a műszaki előírásoknak eleget tett, az pedig nem várható el, hogy a tiltott magatartásokra felkészülve a kötelező előírásokat meghaladó intézkedéseket foganatosítson. A két pályatestet elválasztó légrésnél a függőleges védőháló elegendő biztonsági elem volt, amelynek a jelenléte kellően figyelmeztet a veszélyhelyzetre. A II. r. alperessel szemben pedig azért utasította el a keresetet, mert az általa kibocsátott szabványok, műszaki előírások nem jogellenesek, azok megfelelnek az elvárható biztonsági követelményeknek, és nem állanak okozati összefüggésben a balesettel. A bíróság álláspontja szerint az autópálya kialakítása és kezelése a műszaki előírásoknak megfelel, abban mulasztás, jogellenesség sem az I. r., sem a II. r. alperes oldalán nem áll fenn.

A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet és azt a Pp. 270. §-a (2) bekezdésének b) pontja ba) alpontjára alapították. Álláspontjuk szerint tévesen értékelték a bíróságok a Ktv. 34. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat, mert az I. r. alperesnek a közlekedés valamennyi résztvevője - így a balesetben részt vevők és a segítségükre sietők - részére is biztonságos állapotban kell tartania a közutakat, függetlenül attól, hogy van-e erre más hatósági előírás. Az autópálya üzemeltetőjének gondolnia kell arra, hogy pl. egy baleset a közlekedésben részt vevőknél olyan felfokozott idegi állapotot eredményez, amely kiszámíthatatlan magatartásokhoz vezet. Ezért kérték a pszichológus szakértő kirendelését, hogy bizonyítsák az adott helyzetben általános és kiszámítható magatartás mértékét, de bizonyítási indítványukat a bíróságok elutasították, amely téves volt, ezért a tényállás feltáratlan maradt, és sérült a Pp. 163. §-ának (1) bekezdésében megfogalmazott eljárási szabály. Álláspontjuk szerint az adott esetben is az égő autó látványa, az éjjeli sötétség, a segítségnyújtási kötelezettség ténye, tehát a vészhelyzet indította arra az elhunytat, hogy cselekedjen, de ilyen helyzetekre az alperesek nem készültek fel, ezért a kártérítési felelősségük fennáll. Arra is hivatkoztak, hogy a másodfokú bíróság nem hagyhatta volna figyelmen kívül a fellebbezési eljárásban csatolt szakvéleményüket. Kérték a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítását.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása során hozott határozatával a felülvizsgálati eljárás lefolytatását elrendelte.

Az I. r. alperes és a beavatkozó felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérték.

Az Alkotmánybíróság 42/2004. (XI. 9.) AB határozatát követően a Legfelsőbb Bíróság már csak azt vizsgálhatta, hogy a jogerős ítélet a Pp. 270. §-a (2) bekezdésének hatályos rendelkezése szerint az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő-e.

A Ktv. 34. §-ának (1) bekezdése értelmében a közút kezelője köteles gondoskodni arról, hogy a közút a biztonságos közlekedésre alkalmas legyen. A számára előírt kötelezettség általános megfogalmazása folytán a bíróságnak az adott ügyben egyedileg kell meghatároznia a kötelezettség tartalmát és terjedelmét, mert ennek megszegéséhez kapcsolódik a közút kezelőjének a Ktv. 35. §-a szerinti felelőssége. Ez a felelősség nem a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatójára irányadó szabályok szerint vizsgálandó, mert az autópálya önmagában, és a kezelőnek ehhez kapcsolódó kötelezettsége nem fokozott veszéllyel járó tevékenység, miközben az itt zajló gépkocsiforgalom annak minősül. A veszélyes üzemek veszélyes tevékenységének teret adó útfenntartó-kezelő tevékenysége azonban nyilvánvalóan nem tartozik ebbe a körbe.