A Fővárosi Törvényszék Pf.632231/2013/4. számú határozata kártérítés tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 78. §, 239. §, 254. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 114. §, 200. §, 215. §, 301. §, 318. §, 339. §, 355. §, 474. §, 655. §, 657. §, 1972. évi V. törvény (Ütv.) 1. §, 23. §] Bírók: Bodor Krisztina, Haupt Egon, Póta Henriett

Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság

43. Pf. .../2013/4.

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság dr. Vida Sándor ügyvéd (....) által képviselt felperes neve (....) a Kosik Ügyvédi Iroda (... által képviselt alperes neve (... ellen ártérítés iránt indult perében - amely perbe az alperes pernyertességének előmozdítása végett beavatkozott a beavatkozó neve (....) - a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2012. november 29-én kelt 20. P. .../2011/30. sz. alatti ítélete ellen az alperes által 31. sorszám alatt előerjesztett fellebbezés folytán tárgyaláson meghozta az alábbi

í t é l e t e t :

A másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 330.000 (azaz háromszázharmincezer) Ft másodfokú perköltséget.

Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

I n d o k o l á s :

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 4.377.413 Ft-ot, valamint ezen összeg után 2011. március 30. napjától a kifizetésig járó, a Ptk. 301. § (1) bekezdése szerinti késedelmi kamatot, továbbá 666.931 Ft perköltséget. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A Ptk. 474. § (1) és (2) bekezdésére, az Ütv. 1. §-ára és Ütv. 23. § (2) bekezdésére, valamint a Ptk. 318. § (1) bekezdésére és Ptk. 339. § (1) bekezdésére alapított ítélete jogi indokolásában ez elsőfokú bíróság kifejtette, hogy mivel a felek nem foglalták írásba megbízási szerződésüket, az alperest terhelte a szerződés tartalmának bizonyítása, az alperes azonban semmilyen módon nem bizonyította azt, hogy megbízói kifejezetten tartási szerződést kívántak kötni, ahogy azt sem, hogy vállalták volna az eljárást az Bank hozzájáruló nyilatkozatának beszerzése érdekében az elidegenítési és terhelési tilalom törléséhez. Önmagában az a tény, hogy a felek aláírták a tartási szerződést, ezt nem bizonyítja, ők ugyanis jogban járatlanok és éppen azért fordultak ügyvédhez, hogy az általuk előadott problémát az ügyvéd a megfelelő jogi megoldás megtalálásával megoldja. Az alperes szintén csupán állította, de nem bizonyította, hogy fél az ingatlanok tulajdonjogát a szerződés megkötésével egyidejűleg kívánta a felperesre ruházni, ezért a bíróság a felperes alperes által nem cáfolt előadását fogadta el, amely szerint a felek célja az volt, hogy a felperes tartást nyújt félnek, melynek ellenértékeként megszerzi az ingatlanok tulajdonjogát függetlenül attól, hogy az milyen jogcímen és mikor történik.

A tartási szerződés megkötése az ingatlannal való rendelkezést jelent, ezért az a Ptk. 114. § (3) bekezdése értelmében az elidegenítési és terhelési tilalom jogosultjának hozzájárulása hiányában semmis. A Ptk. 655. § szerinti öröklési szerződéssel azonban a tulajdonos nem idegeníti el ingatlanát, a szerződés az örökhagyó részéről végintézkedést tartalmaz, így ahhoz hozzájárulás nem szükséges. Az alperes nem tudta bizonyítani, hogy tájékoztatta arról megbízóit, miszerint a tulajdonosváltozáshoz az Bank hozzájárulása szükséges. Ahogy nem bizonyította azt sem, hogy a felperes és fél vállalták volna, hogy maguk szerzik be a hozzájárulást. Az alperes akkor járt volna el megfelelően a hivatásától elvárható legjobb tudása szerint, ha az 517/6 helyrajzi számú ingatlanra nézve öröklési szerződést szerkeszt. Ez felelt volna meg ugyanis a felek akaratának, hiszen így szerezte volna meg a felperes valamennyi ingatlan tulajdonjogát. Mivel az alperes nem ezen szabályoknak megfelelően járt el, ezen magatartásával okozati összefüggésben keletkezett károkat köteles megtéríteni a felperesnek. A kártérítés alapja tehát a nem megfelelő szerződéstípus kiválasztása. A kár a Ptk. 355. § (4) bekezdése szerinti elmaradt vagyoni előnyként jelentkezik, annak összege az ingatlan teherrel csökkentett értéke, melyet a bíróság szakértő közbejöttével határozott meg.

Kifejtette az elsőfokú bíróság azt is, hogy a felperesnek az Bankkal szemben indított perével kapcsolatban felmerült költségek nem állnak közvetlen okozati összefüggésben az alperes jogellenes magatartásával, a perindításra ugyanis a közjegyző hívta fel a felperest, aki arról maga döntött, az alperes pedig a pernyertességet garantálni nem tudja. A felperes egyebekben nem is bizonyította, hogy a perköltséget ténylegesen megfizette, a bírósági kötelezés ugyanis még nem jelent kárt, csak az, ha az abban megjelölt összegek ténylegesen megfizetésre kerülnek. Ebben a körben tehát a bíróság a keresetet elutasította.

Az ítélet ellen az alperes élt fellebbezéssel, kérve elsődlegesen annak megváltoztatása útján a kereset elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását, míg másodlagosan annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan és jogszabálysértő. Érvelése szerint a felperes tárgyalási jegyzőkönyvekbe foglalt és alperes által sem vitatott nyilatkozatai alapján megállapítható, hogy az alperesnek olyan szerződést kellett szerkesztenie, amely alapján a felperes az általa nyújtott tartás ellenében megszerzi néhai fél tulajdonát képező ... ingatlanok tulajdonjogát és amely szerződést fél testvérei nem tudják megtámadni. A szerződő felek szándéka tehát nem pusztán az ingatlanok tulajdonjogának tartás fejében történő felperesi megszerzésére irányult, néhai fél szándéka ennél több volt : oly módon kívánta átruházni az ingatlanok tulajdonjogát a felperesre, hogy azt testvérei, azaz törvényes örökösei ne tudják megtámadni. Ezért szerkesztett az alperes olyan szerződést, amely a tulajdonjog átszállása mellett kizárja annak lehetőségét, hogy azt fél törvényes örökösei megtámadják. Ezen elvárásnak egyetlen szerződéstípus, a tartási szerződés felelt meg. E körben az alperes figyelemmel volt a tartási szerződések egységes ítélkezési gyakorlatára is, miszerint az eltartott jogutóda az eltartott halála után nem indíthat pert a tartási szerződés megszüntetése iránt még akkor sem, ha az eltartottnak szándékában állt a perindítás. Továbbá a tartási jellegű szolgáltatásokra való jogosultság olyan vagyoni jog, mely szorosan a jogosult személyéhez tapad és kizárólag általa gyakorolható. Jogutódlásra ezért csak abban az esetben van lehetőség, ha jogosult halála az általa már megindított per folyamán következik be. Mindebből következően ha az alperes öröklési szerződést készít, úgy figyelmen kívül hagyta volna fél szerződési akaratát, hiszen lehetőséget biztosított volna arra, hogy ezen megállapodást törvényes örökösei megtámadják, méghozzá időbeli korlátozás nélkül, hiszen az öröklési igény tulajdoni jellegű igény, így az érvénytelenség, illetve hatálytalanság megállapítására irányuló igény nem évül el. Emellett öröklési szerződés szerkesztése esetén - figyelembe véve fél egészségügyi állapotát, valamint a szerződéskötés és a halála között eltelt rövid időt - felmerül a szerződés jó erkölcsbe ütközése is. Az öröklési szerződés nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütközik, ha az eltartó olyan időben köt szerződést a néhaival, amikor már számítani lehetett közeli halálára gyógyíthatatlan megbetegedése miatt és erre figyelemmel helyzetét kihasználva anyagi előnyök elérésre céljából állapodott meg vele, holott tudta, hogy kötelezettségét csak rövid ideig kell teljesítenie.