A Fővárosi Ítélőtábla Pf.21219/2017/5. számú határozata személyhez fűződő jog megsértése tárgyában. [1949. évi XX. törvény (Alkotmány) 70/D. § (1) bek., (1) bek., 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 355. §] Bírók: Csóka István, Kincses Attila, Sághy Mária

Fővárosi Ítélőtábla

7.Pf.21.219/2017/5.

A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Szűcs Péter Ügyvédi Iroda (fél címe , ügyintéző: dr. Szűcs Péter ügyvéd) által képviselt I.rendű felperes neve (I.rendű felperes címe) I. rendű és II.rendű felperes neve (II.rendű felperes címe) II. rendű felpereseknek - az Orosz V. Ügyvédi Iroda (fél címe, ügyintéző: dr. Orosz V. Sándor ügyvéd) által képviselt alperes neve (alperes címe) I. rendű és II.rendű alperes neve II. rendű alperesek ellen személyhez fűződő jogok megsértésének megállapítása és egyéb iránt indított perében - amely perbe a Bebesi Ügyvédi Iroda (fél címe, ügyintéző: dr. Bebesi István ügyvéd) által képviselt Alperesi beavatkozó (alperesi beavatkozó címe) az I. rendű alperes pernyertessége érdekében beavatkozott - a Fővárosi Törvényszék 2017. augusztus 25. napján kelt 29.P.20.188/2012/88. számú ítélete ellen az I-II. rendű felperesek részéről 89. sorszám alatt, az I. rendű alperes részéről 90. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

ítéletet:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, fellebbezett rendelkezéseit azzal a pontosítással hagyja helyben, hogy az I. rendű alperes az I-II. rendű felpereseket megillető kártérítés összege után a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamatot köteles fizetni.

Kötelezi az I. rendű alperest, hogy fizessen meg - 15 napon belül - együttesen az I-II. rendű felpereseknek 100.000 (Százezer) forint plusz áfa összegű fellebbezési eljárási költséget.

A le nem rótt 680.000 (Hatszáznyolcvanezer) forint fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli.

Ez ellen az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

Indokolás

Az I-II. rendű felperesek házastársak. Az I. rendű felperesnek korábbi kapcsolatából egy gyermeke született. Az I-II. rendű felperesek első közös gyermeke 2010. április 4-én ún. kétkesztyűs császármetszést követően született meg; a magzat életjelenségeket nem mutatott. Az elsőfokú bíróság - a Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.21.250/2014 /8. szá mú közbenső ítéletével helybenhagyott - közbenső ítéletével megállapította az I. rendű alperes kártérítési felelősségét a felperesek magzatának 2010. április 4-én bekövetkezett halálával okozati összefüggésben az I-II. rendű felpereseket ért károk vonatkozásában. A II. rendű alperessel szemben a pert megszüntette.

Az összegszerűség tekintetében folytatódó eljárásban az I-II. rendű felperesek módosított keresetükben személyenként 5.000.000 forint nem vagyoni kártérítés és ezen összegek 2010. április 4. napjától a kifizetésig járó törvényes késedelmi kamata megfizetésére kérték az I. rendű alperes kötelezését. Ezt meghaladóan 48.000 forint kártérítés megfizetését is kérték. Az I-II. rendű felperesek nem vagyoni kártérítési igényük jogalapjaként az 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 355. § (1), (2) és (4) bekezdését, valamint a Magyar Köztársaság Alkotmányának 15. §-át és 70/D. § (1) bekezdését jelölték meg. Kifejtették, az I. rendű alperes azzal, hogy neki felróható módon a felperesek magzata méhen belül elhalálozott, a felperesek családtervezéshez való jogát sértette. Sértette továbbá a teljes és egész családban éléshez való jogukat. Hivatkoztak arra, hogy a várt magzat halála súlyos lelki és pszichés következményekkel járt mindkét felperes tekintetében.

Az I. rendű alperes a nem vagyoni kártérítés iránti igényt eltúlzottnak tekintette. Előadta, hogy a felperesek az általános társadalmi normák alapján egészséges családban élnek, melyet igazolnak a közösségi oldalukon nyilvánosságra hozott fényképek. A felperesek újabb gyermekeket vállaltak, akik 2011 júniusában és 2014-ben megszülettek. Hivatkozása szerint a felpereseknél tapasztalható elhúzódó gyászreakció nem kizárólag az I. rendű alperes magatartására, hanem a felperesek alap személyiségére és az őket ért egyéb traumákra vezethető vissza.

Az elsőfokú bíróság ítéletével az I. rendű alperest az I. rendű felperes részére 4.300.000 forint, míg a II. rendű felperes részére 3.900.000 forint és ezen összegek 2010. április 4. napjától járó késedelmi kamata megfizetésére, továbbá a felperesek részére együttesen 48.000 forint és ennek 2016. november 3. napjától járó késedelmi kamata, valamint egyetemlegesen 649.528 forint perköltség megfizetésére is kötelezte. Az I. rendű alperest az állam javára 441.233 forint szakértői díj megfizetésére kötelezte azzal, hogy a le nem rótt 606.000 forint eljárási illetéket az állam viseli.

Az elsőfokú bíróság döntését a régi Ptk. 75. § (1) bekezdésére, 84. § (1) bekezdés e) pontjára, valamint a 355. § (1), (2) és (4) bekezdésére alapította. A nem vagyoni kártérítések összegének a megállapításánál a bírói gyakorlat szempontjait, valamint az ügy egyedi körülményeit vette figyelembe. Értékelte, hogy a felperesek életvitelében az I. rendű alperes károkozó magatartására visszavezethető hátrányos következmények állapíthatók meg, a szokásos gyásznál erősebb szintű, elhúzódó gyászállapot súlyos tünetében szenvednek. A felpereseknél gyermekük elvesztése az általánostól jelentős mértékben eltérő megnövekedett pszichés terhelést, máig tartó traumatizáltságot okozott. Az elhúzódó gyászreakció oka a gyermek elvesztése, a veszteséget a két közös gyermek megszületése sem tudta pótolni; az I-II. rendű felperesek gyermekük elvesztését még nem tudták feldolgozni. Az elsőfokú bíróság értékelte, hogy a felperesek társadalmi kapcsolatai beszűkültek, azonban a kapcsolatuk teljes megszakadását nem igazolták. Az elsőfokú bíróság figyelemmel volt arra is, hogy a magzat elvesztésére a terhesség 34. hetében került sor, amikor már a lelki kapcsolat a magzattal egyre szorosabbá vált. Az I-II. rendű felperesek személyiségében beállt negatív változás eltérő volt, ezért az I. rendű felperes részére 4.300.000 forint, míg a II. rendű felperes részére 3.900.000 forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg. Indokolása szerint a régi Ptk. 301. §-a alapján a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamat megfizetésére kötelezte az I. rendű alperest. A pszichoterápiás kezelés költségeként felmerült 48.000 forint megfizetése iránti igényt alaposnak találta. A perköltségről a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (régi Pp.) 81. § (2) bekezdése figyelembevételével rendelkezett.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az I-II. rendű felperesek és az I. rendű alperes is fellebbezett.

Az I-II. rendű felperesek fellebbezésükben az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatását úgy kérték, hogy mindkét felperes részére 5.000.000 forint és késedelmi kamatai megfizetésére kötelezze a bíróság az I. rendű alperest. Álláspontjuk szerint az elsőfokú bíróság tévesen értékelte csökkentő körülményként azt, hogy az I. rendű felperes a káresemény előtt már szorongott, ugyanis nem lehetett azt megállapítani, hogy az I. rendű felperesnél a káresemény előtt orvosi értelemben szorongás állt volna fenn. Álláspontjuk szerint a teljes kártérítés elve alapján az I. rendű alperes károkozása folytán kialakult helyzetet úgy kell vizsgálni, hogy az I. rendű felperes már eleve traumatizált volt, erre kumulálódott az átélt traumák száma és hatása; a káresemény folytán kedvezőtlenebb, hátrányosabb élethelyzetbe, pszichés státuszba került. Álláspontjuk szerint az elsőfokú bíróság tévesen értékelte a felperesek hátrányára, hogy a káreseményt megelőző alap személyiségüket nem tudták bizonyítani, ugyanis a felpereseknél a változás mibenlétét, azt a hátrányt, amelyért az alperes felel, a szakértői vélemény érthetően és egzakt módon meghatározta. Rámutatott arra, hogy a káreseményt megelőzően kóros elváltozás egyik felperes esetében sem állt fenn. Álláspontjuk szerint az elsőfokú bíróság a régi Pp. 206. § (1) bekezdését megsértve értékelte a bizonyítékokat, hipotézist állított fel az I. rendű felperes és korábbi kapcsolatából származó fia közötti viszony alakulására. Előadták, hogy a felperesek nem azt állították, hogy a gyermek halála volt az egyedüli ok, ami miatt az I. rendű felperes legnagyobb fia vér szerinti édesapjához költözött, hanem több tényező közül ez is szerepet játszott a kapcsolat megromlásában. Az I-II. rendű felperesek álláspontja szerint az elsőfokú bíróság meglapozatlanul és jogszabályellenesen értékelte az I-II. rendű felperesek társadalmi kapcsolatainak alakulásából származó hátrányt, ugyanis a teljes kártérítés elve alapján azt kell értékelni, hogy a káresemény hatására több baráttal véglegesen, más barátokkal és ismerősökkel ideiglenes szakadt meg a kapcsolatuk, mert az I. rendű felperes befelé fordulóvá vált és az önsajnálatba menekült, a II. rendű felperes pedig a munkába menekült, és csak aludni járt haza, került minden emberi kapcsolatot, beleértve az I. rendű felperessel való kapcsolatot is. Álláspontjuk szerint nem volt alap arra, hogy az elsőfokú bíróság a II. rendű felperes részére kisebb összegű nem vagyoni kártérítést állapítson meg. Mindkét szülőt nagyon megviselte a veszteség, azt mindegyikük másként próbálta feldolgozni. Nincs alap annak megállapítására, hogy a II. rendű felperest kevésbé rázta meg a gyermekének az elvesztése. Az elsőfokú bíróság tévesen értékelte a felperesek terhére, hogy korábban nem vettek igénybe szakorvosi segítséget, ugyanis az alperes nem hivatkozott az elsőfokú eljárás során kárenyhítési kötelezettség elmulasztására. Az I-II. rendű felpereseknek nem volt betegségtudatuk, nem érezték úgy, hogy a helyzetüket külső segítséggel kellene megoldani. Ezt az a tény is bizonyítja, hogy amikor a pszichológus szakértő megállapította, hogy mindkét felperes pszichológiai segítségre szorul, akkor mindketten azonnal felkerestek egy pszichológust, és azóta is változatlanul járnak hozzá. A nem vagyoni kártérítés összegének megállapításához a rendelkezésre álló bizonyítási anyagot összességében kell értékelni; a káresemény jellege, időpontja a jogsérelem és a hátrányok súlyossága, valamint az irányadó bírói gyakorlat figyelembevételével a kért nem vagyoni kártérítés felel meg a teljes reparáló funkció maradéktalan betöltésére.