BH 1978.4.157 Megalapozatlan az ítélet, ha a tényállást a bíróság kizárólag a vádlottnak az eljárás különböző szakában tett eltérő tartalmú és az eljárás egyéb adataival alá nem támasztott bizonytalan és ingadozó beismerő vallomására alapítja [Be. 239. § (2) bek. a) pont, 87. § (4) bek., BK. 534. sz.].

A megyei bíróság a vádlott bűnösségét emberölés bűntettének kísérletében állapította meg és ezért őt - börtönben végrehajtandó - 3 évi szabadságvesztésre és a közügyek gyakorlásától 2 évi eltiltásra ítélte.

A megállapított tényállás lényege a következő.

A vádlott élettársának gyermeke született, s ennek örömére a munkatársával nagyobb mennyiségű szeszesitalt fogyasztott. Az italra várakozó vádlott, valamint munkatársa hangoskodott, amelyet a sértett kifogásolt. Emiatt közöttük szóváltás támadt, melynek során a sértett verekedni hívta a vádlottat, aki a kihívást elfogadta. Ezután a sértett a társaságában levő ismerősével, meg a vádlott munkatársával egy elhagyott raktár felé indultak. Amikor a helyiség közelébe értek, a sértett hirtelen megfordult és a vádlott feje irányába ütött, aki azonban elhajolt az ütés elől. Ekkor a vádlott a táskájába nyúlt, onnan kivette a 9 cm pengehosszúságú, 13 mm szélességű kését és azzal bökésszerű mozdulattal a sértett felső teste irányába szúrt. A sértett meglátva a vádlott kezében levő kést, a szúrás pillanatában elfordult a vádlottól, s a szúrás a mellkasát hátul, bal oldalon, a VII. bordaközben érte. A sérüléshez vér- és légmell is társult, életveszélyes állapotot idézett elő, melyet csak a gyors és szakszerű orvosi ellátás hárított el. A sérülés gyógytartama 6 hét volt.

Az ügy felülbírálása során a Legfelsőbb Bíróság észlelte, hogy az első fokú bíróság ítélete a Be. 239. §-a (2) bekezdésének a) pontjában foglalt okból - a tényállás felderítetlensége folytán - megalapozatlan, mely az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatással van.

A tényállás megalapozatlanságának alapvető oka abban áll, hogy az első fokú bíróság a tényállást kizárólag a vádlott beismerő vallomására alapította, ugyanakkor az eset alkalmával jelen volt sértett, továbbá a sértett ismerősei és a vádlott munkatársa vallomásait - amelyek önmagukban és összevetett tartalmukban egymás és a vádlott vallomásaival szemben is lényeges ellentmondásokat tartalmaztak - elvetette az ítéleti tényállás megállapítása során. Az első fokú bíróság azonban a vádlott beismerő vallomását nem vizsgálta behatóan.

A Legfelsőbb Bíróság több esetben rámutatott arra, nem áll ellentétben a büntető eljárásjogi rendelkezésekkel, ha a bíróság a bűnösség megállapításának alapjául szolgáló tényeket lényegében a terhelt beismerő vallomására alapítja. Ettől eltérő álláspont ellentétes lenne a szabad bizonyítási rendszer alapvető elveivel (BJD 1617. sz.). Ennek azonban feltétele, hogy a bíróság a bizonyítás teljes anyagát tüzetesen és gondosan vizsgálja, sokoldalúan ellenőrizze a terhelt szavahihetőségét és felhasználjon minden rendelkezésre álló bizonyítási eszközt, amely a terhelt beismerésének tartalmi valóságát olyan mértékben alapozza meg, amelynél fogva az a benső bírói meggyőződés kialakítása szempontjából jelentős.

A megyei bíróság ezenfelül figyelmen kívül hagyta a büntető eljárási törvénynek a bizonyításra és a bizonyítékok értékelésére vonatkozó alapvető rendelkezéseit is.

A Be. 3. §-ának (2) bekezdése értelmében a bűnösség bizonyítása a büntető ügyben eljáró hatóságokat terheli, melyek feladata, hogy az eljárás minden szakaszában a tényállást alaposan és hiánytalanul tisztázzák és azt a valóságnak megfelelően állapítsák meg [Be. 5. § (1) bek.].

A Be. 59. §-ának (1) bekezdése értelmében a bizonyításnak azokra a tényekre kell kiterjednie, amelyek a büntető törvények és az eljárási jogszabályok alkalmazása szempontjából jelentősek, végül a Be. 87. §-ának (4) bekezdése értelmében a terhelt beismerése esetén is meg kell szerezni az egyéb bizonyítékokat.

Az első fokú bíróság ezzel szemben a tényállást csupán egyetlen bizonyítékra - a vádlottnak a tárgyaláson tett beismerő vallomására - alapította anélkül, hogy a vádlott vallomását sokoldalúan megvizsgálta és elemezte volna.

A vádlott a nyomozás során történt első kihallgatása alkalmával tett vallomásában előadta, elképzelhető, hogy a cselekményt elkövette, de erre nem tud visszaemlékezni, mert az eset alkalmával igen erősen ittas állapotban volt. Másnap a vádlott részletes beismerő vallomást tett és ezt az ügyészségi kihallgatása során is fenntartotta. A tárgyaláson történt kihallgatása alkalmával beismerte ugyan a cselekmény elkövetését, de a történtek részleteiről nem tudott nyilatkozni, arra hivatkozott ugyanis, hogy az eset alkalmával nagyon ittas állapotban volt.

A vádlottnak az eljárás különböző szakaszában eltérő tartalommal tett ténybeli beismerő vallomását az eljárás egyéb adatai nem támasztották alá.

Amint arra az első fokú bíróság ítéletének indokolásában is utalt, a cselekmény elkövetésekor jelen volt tanúk önellentmondó vallomásokat tettek, ezért kizárt volt vallomásuk értékelhetősége.

Ilyen körülmények között az első fokú bíróságnak kötelessége lett volna, hogy a tényállást elsősorban tárgyi jellegű bizonyítékok - a szakértői vélemény, valamint a tárgyi bizonyítási eszközök - alapján tisztázza. Ezt azonban az első fokú bíróság elmulasztotta.

1. Felderítetlen elsősorban az elkövető személye. Az eljárás kezdeti szakaszában kihallgatott sértett és ismerőse a vádlottól eltérő küllemű és ruházatú személyt jelölt meg a bűncselekmény elkövetőjeként, és nem ismerték fel a vádlott személyében azt, aki a bűncselekményt elkövette.

2. Felderítetlen a tényállás arra nézve is, hogy az elkövető milyen eszközzel okozta a sértett sérülését.