A Győri Ítélőtábla Pf.20013/2018/5. számú határozata személyhez fűződő jog megsértése tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 81. §, 253. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 28. §, 76. §, 84. §, 349. §] Bírók: Lezsák József, Maurer Ádám, Mészáros Zsolt

Győri Ítélőtábla

Pf.I.20.013/2018/5/I. szám

A Győri Ítélőtábla a dr. Takács Andrea ügyvéd által képviselt felperesnek a Tóth Ügyvédi Iroda által képviselt I.r., a jogtanácsos által képviselt II.r. alperesek ellen személyhez fűződő jog megsértése iránt indított perében a Székesfehérvári Törvényszék 2017. december 1. napján kelt 4.P.21.054/2016/12. számú ítélete ellen az I.r. alperes által 13., a felperes által 14. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán - megtartott tárgyaláson - meghozta a következő

í t é l e t e t:

Az ítélőtábla az elsőfokú ítélet megfellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatja, az I.r. alperes által a felperesnek 15 napon belül fizetendő marasztalási összeget 300.000 (Háromszázezer) forintra felemeli, mellőzi az I.r. alperesnek a felperes javára 10.000 (Tízezer) forint + Áfa perköltségben történő marasztalását azzal, hogy a felperes és az I.r. alperes az elsőfokú perköltségeiket maguk viselik.

Ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság ítéletének megfellebbezett rendelkezéseit helybenhagyja.

Köteles az I.r. alperes 15 napon belül megfizetni a felperesnek 9.000 (Kilencezer) forint másodfokú perköltséget.

Köteles a felperes 15 napon belül megfizetni a II.r. alperesnek 42.500 (Negyvenkettőezer-ötszáz) forint másodfokú perköltséget.

A feljegyzett fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I n d o k o l á s

A felperes 2012 márciusától 2012 novemberéig az I. r. alperesi, majd 2013. január hónaptól 2014. július hónapig a II. r. alperesi büntetés-végrehajtási intézetben töltötte szabadságvesztés büntetését.

Az I. r. alperesi büntetés-végrehajtási intézetben részben a B.II. épület II. emeletén, illetve a V. épület I. emeletén került elhelyezésre. Előbbi épületben négy- vagy ötszemélyes zárkában lakott, ahol majdnem tízen voltak a zárkában. Az elhelyezést az I. r. alperes úgy oldotta meg, hogy három darab háromemeletes ágy volt a zárkában, egy WC és csupán egy kis sáv volt, ahol mozogni lehetett. A zárka nagyon zsúfolt volt. Utóbbi épületben a zárka az első emeleten 8 x 5 méteres nagyságú volt, amelyben tizenhat személyt helyeztek el. Az ott elhelyezett személyek részére egy WC állt rendelkezésre.

A II. r. alperesnél 2013. januártól - 2014. június hónapig összesen tizenkilenc hónap időtartamban töltötte a szabadságvesztés büntetését a felperes. A sándorházai objektumban 2013. januártól 2013. szeptember hónapig, illetve 2014. január vagy februártól - 2014. júniusig tartózkodott, a zárkák mérete körülbelül 34-35 m2 volt. A bernátkúti objektumban 2013. szeptembertől 2014. január vagy február hónapig töltötte a szabadságvesztését, ahol körülbelül 30 m2 területű zárkában tizenhatan nyertek elhelyezést.

A felperes keresetében az I. r. alperest 800.000.- Ft, míg a II. r. alperest 1.900.000.- Ft összegű sérelemdíj megfizetésére kérte kötelezni. Arra hivatkozott, hogy a magyar börtönök köztudomásúlag túlterheltek, az I. és II. r. alperesek által biztosított körülmények embertelenek és a büntetés-végrehajtás időtartamát is figyelembe véve a zsúfolt körülmények a személyiségre torzító hatásúak. Várnia kellett a zsúfoltság miatt arra, hogy az ágyáról leszállhasson, tisztálkodhasson, WC-t használjon vagy asztalhoz ülhessen.

Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.

Az elsőfokú bíróság a keresetet 10.P.20.883/2015/9. számú ítéletével elutasította. A felperes által előterjesztett fellebbezést elbírálva a Fővárosi Ítélőtábla 32.Pf.20.973/2016/3II. számú végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot újabb határozat hozatalára utasította.

Az új eljárás lefolytatása során a felperes keresetét pontosítva annak megállapítását is kérte, hogy az alperesek megsértették személyiségi jogait az emberi méltósága megsértésével, mivel nem biztosították a törvény által megkövetelt 3 m2-nyi mozgásteret.

Az alperesek a bíróság felhívására csatolták a felperes elhelyezési körülményeit pontosító kimutatást és továbbra is a kereset elutasítását kérték. Álláspontjuk szerint a büntetés-végrehajtási intézeteknek befogadási kényszere van, így felróhatóság hiányában a kereset jogalapja nem áll fenn.

A törvényszék ítéletében megállapította, hogy az alperesek megsértették a felperes emberi méltósághoz való személyiségi jogát azáltal, hogy nem biztosították számára a jogszabályban előírt mozgásteret.

Kötelezte az I. r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek tizenöt napon belül 100.000.- forintot, továbbá 10.000.- forint + áfa perköltséget.

Kötelezte a II. r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek tizenöt napon belül 200.000.- forintot, továbbá 20.000.- forint + áfa perköltséget.

Ezt meghaladóan a keresetet elutasította, megállapítva, hogy a feljegyzett illeték az állam terhén marad.

Határozata indokolásában kiemelte, hogy a fogvatartás időpontjában hatályban volt régi Ptk. 76. § -ában foglaltak szerint a személyhez fűződő jogok sérelmét jelenti különösen az emberi méltóság megsértése.

Az Európa Tanács Bizottsága által a fogvatartottak számára meghatározott legkisebb mozgástérnek 4 m2-nek kell lennie, és ha a mozgástér 3 m2-nél kevesebb, azt az Európai Jogok Emberi Bírósága extrém túlzsúfoltságnak tekinti. A minimális élet-, illetve mozgástér biztosításának hiánya az Alkotmánybíróságnak a 32/2014.AB. számú határozatában kifejtettek szerint embertelen, megalázó bánásmódnak, büntetésnek minősül. Ebből következően a túlzsúfolt zárkában való fogvatartás az emberi méltóságot sérti.

Az alperesek által csatolt kimutatások alapján megállapítható, hogy a perben irányadó időszakban az alperesek túlnyomó részt nem tudták biztosítani a 3 m2 feletti mozgásteret a felperes számára, ebből következően a törvényszék megállapította, hogy az alperesek a felperes emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogát ezáltal megsértették [régi Ptk. 84. § (1) bekezdés a) pontja].

Az elsőfokú bíróság úgy foglalt állást, hogy a személyiségi jog megsértésének a felróhatóságon alapuló jogkövetkezményeként a nem vagyoni kártérítés [régi Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pontja] is alkalmazható.

Úgy ítélte meg, hogy nem szolgálhatnak a kimentés alapjául az alperesek által felhozott azon indokok, hogy a büntetésvégrehajtási intézeteknek befogadási kényszere van, az épületek bővítése pedig állami feladatot jelentene, illetve, hogy a fogvatartással kapcsolatos jogviszony nem klasszikus polgárjogi jogviszony, hanem egy büntetés-végrehajtási jogviszony, ahol is rögzített, hogy melyik jogalanynak mi a feladata.

Kifejtette, hogy a fogvatartottak elhelyezéséről az erre vonatkozó jogszabályok betartásával a büntetés-végrehajtási intézeteknek kell gondoskodniuk és e közhatalmi tevékenységük gyakorlásával okozott károkért a régi Ptk. 349. § (1) bekezdése alapján nekik kell helytállniuk. Az állammal szembeni közvetlen igényérvényesítés lehetőségének hiányában a büntetés-végrehajtási intézet nem mentesülhet a felelősség alól arra hivatkozással, hogy az általa kötelezően befogadandó elítélteknek az emberi méltóság sérelme nélküli elhelyezését, az ahhoz szükséges zárkán belüli minimális mozgásteret voltaképpen a költségvetési források szűkössége folytán nem tudja biztosítani.