BH 1997.11.535 A kötelmi hagyomány kiadásánál vizsgálandó körülmények [Ptk. 228-229. §-ok, 641. § (2) bek., 643. §, 645. § (2) bek., 647. § (1) bek.].

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A megállapított tényállás szerint B. J.-né örökhagyó 1976. július 25-én kelt végrendeletében minden ingó vagyonát és egy szövetkezeti lakásnak a tulajdonában álló 1/2 részét az I. rendű alperesre hagyta. Az ugyanezen a napon az I. rendű alpereshez írt levelében azonban arra kérte örökösét, hogy az ingatlan értékesítését követően a befolyt vételár felét juttassa az akkor még kiskorú felpereseknek oly módon, hogy azon értékét megőrző vagyontárgyakat vásároljon, és a felperesek nagykorúságának elérését követően adja ki részükre. Az örökhagyó halála után indult hagyatéki eljárásban az I. rendű alperes a levélben foglaltakat érvényes hagyományrendelésnek fogadta el, és a hagyományra tekintettel hozzájárult az I. és II. rendű felperesek javára a hagyatéki ingatlanilletőség 1/2 (az egész ingatlan 1/4) részére elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzéséhez. Egyben úgy nyilatkozott, hogy örökölni nem kíván, az örökségét: így az ingatlanilletőséget kiskorú gyermekeinek: a II. és III. rendű alpereseknek "adja át". Az I. rendű alperes házastársa mint a II. és III. rendű alperesek törvényes képviselője a "lemondást elfogadta". A közjegyző ennek megfelelően a hagyatékot öröklés és egyezség jogcímén a II. és III. rendű alpereseknek adta át, egyben rendelkezett az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzéséről.

E tényállásra tekintettel az elsőfokú bíróság a felpereseknek a hagyatéki ingatlanilletőség 1/2. része értékének megfizetésére irányuló kereseti kérelmét nem találta megalapozottnak. Álláspontja szerint az örökhagyó a hagyomány kiadását két feltétel bekövetkezéséhez kötötte: az egyik a felperesek nagykorúvá válása, a másik az ingatlanilletőség értékesítése. E második feltétel azonban nem következett be: az ingatlan nem került eladásra. "Az, hogy a végrendeleti örökös: az I. rendű alperes a hagyatéki eljárás során a hagyatékot a gyermekeinek, a II. és III. rendű alpereseknek ajándékozta, értékesítésként nem értelmezhető. Így az I. rendű alperes fizetési kötelezettsége a hagyomány kiadására még nem következett be." Ezért az elsőfokú bíróság a keresetet mint alaptalant elutasította.

A másodfokú bíróság végzést hozott, a pert megszüntette, és az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte. Indokolása szerint az elsőfokú bíróság "érdemben helyesen állapította meg, hogy a felperesek követelése még nem vált esedékessé, mert a hagyomány kiadásának egyik feltétele nem következett be. A hagyományrendelést tartalmazó okiratban kifejezetten az ingatlan eladása szerepel feltételként, míg az I. rendű alperesnek a hagyatéki tárgyaláson tett nyilatkozata feltételként az értékesítést jelölte meg. Az ajándékozás a Ptk. 207. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel semmiképpen nem értelmezhető sem eladásnak, sem értékesítésnek. A felperesi igény fedezetének elvonása sem következett be, miután az ingatlan 1/4 tulajdoni illetőségét a felperesek javára bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalom terheli.... Tévedett azonban az elsőfokú bíróság, amikor a felperesek keresetét ítélettel érdemben utasította el. Ha a fenti feltétel bekövetkezett volna, és ezáltal a hagyomány kiadása iránti igény esedékessé vált volna - tehát, ha a követelés nem lenne idő előtti -, akkor a felperesek keresete az alperesekkel szemben alapos lenne.... A kereset érdemi elutasítása ítélt dolgot jelentene, a felperesek tehát az egyébként alapos igényüket már nem érvényesíthetnék. Az elsőfokú bíróság az eljárási szabályok szerint akkor járt volna el helyesen, ha a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének f) pontja első fordulata alapján a követelés időelőttisége miatt a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasította volna, illetőleg a tárgyalás kitűzése után a pert a Pp. 157. §-ának a) pontja alapján megszüntette volna. Miután erre nem került sor, a másodfokú bíróság a Pp. felhívott rendelkezéseire figyelemmel a Pp. 251. §-ának (1) bekezdése alapján a rendelkező részben foglaltak szerint határozott."

A jogerős végzés ellen a felperesek felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be és a végzés hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára kérték utasítani. Álláspontjuk szerint az adott esetben a Ptk. 645. §-ának (2) bekezdése szerint minősülő feltételtől függő hagyományrendelés történt, e rendelkezésnek megfelelően az, aki a hagyomány tárgyát megszerezte, azzal a feltétel bekövetkezéséig sem élők között, sem halál esetére nem rendelkezhet. Ehhez képest ellentét van a hagyományrendelésnek az ingatlan eladásához fűzött feltétele és a jogszabály rendelkezése között, amely a Ptk. 647. §-ának (1) bekezdése értelmében e feltétel érvénytelenségét eredményezi. Minthogy pedig egyértelmű az az örökhagyói szándék, amely az ingatlanilletőség 1/2 részének értékét a felpereseknek kívánta juttatni, az alperesek a kötelmi hagyomány tárgyát képező értéket kötelesek kiadni.

Az alperesek ellenkérelme a jogerős végzés hatályban tartására irányult, a döntést érdemben helytállónak tartották. Utaltak arra, hogy a feltétel érvénytelenségére a felperesek sem az első-, sem a másodfokú eljárásban nem hivatkoztak; egyébként is a feltétel érthetetlennek, lehetetlennek vagy ellentmondónak nem tekinthető.

A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint megalapozott.

A Ptk. 641. §-ának (2) bekezdése értelmében hagyományrendelés az is, ha az örökhagyó örökösét arra kötelezi, hogy a hagyományosnak vagyoni szolgáltatást teljesítsen.

A Ptk. 643. §-a pedig úgy rendelkezik, hogy a hagyományra a végrendeleti öröklés szabályait kell megfelelően alkalmazni.

Az adott esetben az örökhagyó úgy rendelkezett, hogy végrendeleti örököse: az I. rendű alperes a reá hagyott ingatlanilletőség eladása esetén a vételár felét értékét megőrző vagyontárgyba fektetve nagykorúságuk elérésekor juttassa a felpereseknek.

Az örökhagyó tehát kötelmi hagyományt rendelt: a hagyomány tárgya a befolyó vételár fele összege, amely az örökség eladásakor esedékes. A Ptk. 645. §-a (2) bekezdésének a dologi hagyományra vonatkozó rendelkezései tehát nem irányadók.