Tippek

Tartalomjegyzék nézet

Bármelyik címsorra duplán kattintva megjelenítheti a dokumentum tartalomjegyzékét.

Visszaváltás: ugyanúgy dupla kattintással.

...Bővebben...

Bíró, ügytárgy keresése

KISFILM! Hogyan tud rákeresni egy bíró ítéleteire, és azokat hogyan tudja tovább szűkíteni ügytárgy szerint.

...Bővebben...

Közhiteles cégkivonat

Lekérhet egyszerű és közhiteles cégkivonatot is.

...Bővebben...

PREC, BH stb. ikonok elrejtése

A kapcsolódó dokumentumok ikonjainak megjelenítését kikapcsolhatja -> így csak a normaszöveg marad a képernyőn.

...Bővebben...

Keresés "Elvi tartalomban"

A döntvények bíróság által kiemelt Elvi tartalmában közvetlenül kereshet.

...Bővebben...

Mínusz jel keresésben

'-' jel szavak elé írásával ezeket a szavakat kizárja a találati listából.                               

...Bővebben...

Link jogszabályhelyre

KISFILM! Hogyan tud linket kinyerni egy jogszabályhelyre, bekezdésre, pontra!

...Bővebben...

BH-kban bírónévre, ügytárgyra

keresés: a BH-k címébe ezt az adatot is beleírjuk. ...Bővebben...

Egy bíró ítéletei

HANGGAL! A KISFILMBEN megmutatjuk, hogyan tudja áttekinteni egy bíró valamennyi ítéletét!                    

...Bővebben...

Jogszabály paragrafusára ugrás

Nézze meg a KISFILMET, amelyben megmutatjuk, hogyan tud a keresőből egy jogszabály valamely §-ára ugrani. Érdemes hangot ráadni.

...Bővebben...

Önnek 2 Jogkódexe van!

Két Jogkódex, dupla lehetőség! KISFILMÜNKBŐL fedezze fel a telepített és a webes verzió előnyeit!

...Bővebben...

401/B/1992. AB határozat

a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 218. § (1) bekezdése és a 219. § (1) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában - dr. Zlinszky János alkotmánybíró különvéleményével - meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 218. § (1) bekezdése és a 219. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és meghatározott részének megsemmisítésére irányuló kérelmet elutasítja.

INDOKOLÁS

1. Indítványozó a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Be.) 218. § (1) bekezdését a bíróság előtti egyenlőségnek az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében, valamint az ártatlanság vélelmének az 57. § (2) bekezdésében biztosított elveivel tartja ellentétesnek, mivel e rendelkezés szerint a terhelt felmentése esetén az állam nem téríti meg a büntetőeljárással, ezen belül a védelemmel összefüggésben felmerült költségeket, kivéve, ha kirendelt védő járt el. Ez a meghatalmazott védőt igénybe vevő, utóbb felmentett terhelt tekintetében sérti a bíróság előtti egyenlőség elvét, valamint az ártatlanság vélelmét, mivel ahhoz integránsan hozzátartozik, hogy a terhelt az alaptalan büntetőeljárás miatt anyagi hátrányt nem szenvedhet. Álláspontja szerint az "állam és különösen a jogállam fel kell vállalja az alaptalan büntetőeljárás minden, így anyagi következményeit is."

A Be. 219. § (1) bekezdését az indítványozó azért tartja az Alkotmány 57. § (1) bekezdésébe, valamint a védelemhez való jogot alkotmányos alapjogként biztosító 57. § (3) bekezdésébe ütközőnek, mert a terhelt csupán bűnösségének megállapításakor kötelezhető arra, hogy kirendelt védőjének a megbízás esetén felszámítható munkadíjat fizesse meg, ezzel pedig a védőt a terhelt bűnösségének megállapításában teszi érdekeltté. Álláspontja szerint a bíróság előtti egyenlőség és a védelemhez való jog azt követeli meg, hogy a terhelt felmentés esetén is kötelezhető legyen a megbízás esetére járó munkadíj megfizetésére.

Az indítvány egyik törvényi rendelkezés tekintetében sem megalapozott.

2. A Be. 218. § (1) bekezdésének az indítvány szempontjából releváns rendelkezése szerint az állam viseli a 120. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott bűnügyi költséget, ha a bíróság a vádlottat felmenti, az eljárást megszünteti, vagy szabálysértés miatt a felelősségét nem állapítja meg.

A Be. 120. § (1) bekezdés szerint: "Bűnügyi költség

a) mindaz a költség, amelyet az ügyben az eljárás megindításától a büntetés végrehajtásának befejezéséig, továbbá a perújítási és a felülvizsgálati eljárás, valamint a különleges eljárások során az állam előlegezett,

b) a terheltnek és a magánvádlónak az ügyben felmerült készkiadása,

c) a védőnek és a sértett képviselőjének készkiadása és díja."

A Be. 219. § (1) bekezdése szerint: "A bíróság - a felmentés esetét kivéve - a kirendelt védő kérelmére kötelezheti a vádlottat, hogy a védő részére a büntetőügyben megbízás esetén felszámítható díjnak megfelelő munkadíjat fizesse meg. A védő ezt a kérelmét legkésőbb a védőbeszédben terjesztheti elő."

3.1 Az Alkotmány több rendelkezéséből is nyilvánvaló, hogy az állam alkotmányos közhatalmi jogosítványa és kötelezettsége a tágabb értelemben vett büntető igazságszolgáltatás, ennek megfelelően pedig a büntetőjogi felelősségre vonásra közhatalommal felruházott állami szervek működtetése. Az állami büntetőhatalom működtetésének törvényben meghatározott rendje a büntetőeljárás.

A büntetőeljárás alapelve a hivatalból való eljárás: a büntetőügyekben eljáró hatóságok a törvényben megállapított feltételek fennállása esetén kötelesek a büntetőeljárást lefolytatni (Be. 2. §). Ugyanakkor a Be. az alapvető rendelkezések között rögzíti, hogy büntetőeljárást csak a törvényben meghatározott feltételek alapján, bűncselekmény alapos gyanúja esetén, és csak az ellen lehet indítani, akit bűncselekmény alapos gyanúja terhel [12. § (1) bek.]. Büntetőeljárást nem lehet indítani, és a már megindult eljárást meg kell szüntetni, vagy felmentő ítéletet kell hozni, ha a cselekmény nem bűncselekmény, vagy azt nem a terhelt (a feljelentett személy) követte el; nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, illetőleg az, hogy a bűncselekményt a terhelt (a feljelentett személy) követte el; büntethetőséget kizáró vagy megszüntető ok áll fenn; a terhelt cselekményét már jogerősen elbírálták, kivéve a perújítás és a felülvizsgálat esetét (13. §).

A büntetőeljárás mindkét részről költségekkel jár. Költséget jelent magának a bűnüldöző és igazságszolgáltatási szervezetnek fenntartása is. Tekintettel arra, hogy ez az állam alkotmányos kötelezettsége, az általános bűnügyi költségeket az állami költségvetés, közvetve az egész társadalom viseli. Mivel az általános bűnügyi költségek sohasem hárulnak az egyes büntetőeljárások résztvevőire, ezekről nem kell rendelkezni. A konkrét ügyekben felmerülő, az állam, illetve az eljárásban részt vevő személyek oldalán felmerülő költségek viselése azonban már a büntetőeljárási szabályozás tárgya.

A büntetőeljárás akadálytalan lefolytatásának biztosítása érdekében az egyes ügyekben felmerülő költségeket az állam nyomban előlegezi, amint annak szükségessége felmerül. A bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja alapján terhelti pozícióba került személynek részben jogai, elsősorban a védelemhez való jog gyakorlásával összefüggésben, részben az eljárási folyamatban való személyes részvételének kötelezettsége következtében merülhetnek fel költségei. A büntetőeljárási költségviselés - e tekintetben az 1896. évi büntető perrendtartás óta változatlan - szabálya, hogy, amennyiben a büntetőeljárás a terhelt felelősségének megállapítása nélkül fejeződik be, az állam csak az általa előlegezett költségeket viseli, nem téríti meg az eljárás alá vont személynek az eljárás miatt felmerült költségeit.

Ezek a költségek az államtól - kártérítési igény keretében - csak az állami közhatalom gyakorlása során jogellenesen okozott károkért való felelősség eseteiben követelhetők, ha a büntetőeljárás megindítása, illetve folytatása az eljáró hatósági személyek felróható magatartására vezethető vissza (Ptk. 349. §), illetve a Be. kártalanítási szabályai (383., 385. §) alapján térülnek meg az utóbb alaptalannak bizonyult előzetes letartóztatás és az ideiglenes kényszergyógykezelés esetében. (A személyes szabadság törvénysértő, illetve utóbb alaptalannak bizonyult, de jogszerű elvonása esetében irányadó, az Alkotmányból folyó kártérítési, illetve kártalanítási kötelezettséget az Alkotmánybíróság a 66/1991. (XII. 21.) AB határozatában részletesen elemezte.)

Kétségtelen, hogy - amint ezt az Alkotmánybíróság az 53/1992. (X. 29) AB határozatában kimutatta - történetileg az állami kárfelelősség szigorodása tapasztalható. A nemzetközi jogösszehasonlítás is bizonyítja, hogy a jogállamiság térhódítása fokozatosan megtörte az állami immunitást az állam közjogi tevékenységének gyakorlása, így a büntetőigény érvényesítése során okozott károk megtérítésében.

Nem elképzelhetetlen olyan szabályozás, hogy az állam kötelezettséget vállal a nem jogellenes, hanem törvényes módon folytatott, de valamilyen okból a büntetőjogi felelősség megállapítása nélkül zárult büntetőeljárás során felmerült terhelti költségek megtérítésére is (ilyen megoldást tartalmazott a magyar bűnvádi eljárás 1882-es törvényjavaslata), azonban erre az államnak az Alkotmányon alapuló kötelezettsége nincs. Az Alkotmány 2. §-ában deklarált jogállamiságból kétségtelenül igen szigorú követelmények származnak a büntető hatalom gyakorlásának módjára, azonban a jogállamiságból közvetlenül nem vezethető le a büntetőhatalom jogszerű gyakorlása során az egyénnek okozott károkért való objektív felelősség vállalásának kötelezettsége.

3.2 A felmentett terhelt saját, illetve a védelmével kapcsolatos költségeinek viselésére vonatkozó szabályozás és az Alkotmány 57. § (1) bekezdésének azon rendelkezése között, miszerint a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el, nem állapítható meg összefüggés.

A bíróság előtti egyenlőség elvét nem sérti, hogy a büntetőeljárásnak jogerős felmentéssel, illetve megszüntetéssel befejezése esetén az állam a kirendelt védő költségeit viseli, a meghatalmazott védőét azonban nem. A védő kirendelésének intézménye az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében alkotmányos alapjogként biztosított védelemhez való jog egyik igen fontos garanciális intézménye. Bizonyos esetekben az állam köteles védőről gondoskodni akkor is, ha védő közreműködését a terhelt nem akarja vagy nem tudja igénybe venni.

A Be. 49. §-a alapján a hatóság védőt rendel ki, ha a terheltnek nincs meghatalmazott védője és a védelem kötelező. Ezen túlmenően a hatóság védőt rendel ki hivatalból, továbbá a terhelt, törvényes képviselője vagy nagykorú hozzátartozója kérelmére akkor is, ha ezt a terhelt érdekében szükségesnek tartja. A kirendelés hatályát veszti akkor, ha a terhelt védelméről meghatalmazás útján gondoskodnak. A kirendelt védő munkadíját és költségeit az állam előlegezi, a terhelt felmentése, illetve az eljárás megszüntetése esetén pedig viseli is [1/1974. (II. 15.) IM rendelet].

E szabályok összhangban vannak nemzetközi kötelezettségeinkkel is. A nemzetközi egyezmények sokkal inkább kifejezésre juttatják azonban a magyar szabályozás mögött is meghúzódó egyik megfontolást: a védő igénybevétele nem függhet a terhelt anyagi helyzetétől, ha az adott ügyben a védelemhez való jog a védő közreműködését kívánja. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (1976. évi 8. tvr.) szerint az ellene emelt vád elbírálásakor mindenkinek teljes és egyenlő joga van arra, hogy minden olyan esetben, amikor az igazság érdekei ezt megkövetelik, hivatalból védőt rendeljenek ki számára, éspedig ingyenesen, amennyiben nem rendelkezik a védő díjazásához szükséges anyagi eszközökkel (14. cikk 3. d) pont). Az Emberi Jogok Európai Egyezménye (1993. évi XXXI. tv.) szerint minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van arra, hogy -ha nem állanak rendelkezésére eszközök védő díjazására, amennyiben az igazságszolgáltatás érdekei ezt követelik meg - hivatalból és ingyenesen rendeljenek ki számára ügyvédet [6. cikk 3. c) pont].

Nem sérti a bíróság előtti egyenlőség elvét és nem jelent alkotmányellenes megkülönböztetést az, hogy a kirendelés költségeit az állam előlegezi az eljárás folyamán, a meghatalmazás költségeit azonban a terhelt köteles viselni. Egyrészt a védelemhez való jog nem szűkíthető le a védő közreműködésére való jogra, másrészt mindazon esetekben, amikor a védelemhez való jog érvényesüléséhez a törvény előírásai alapján vagy a hatóság megítélése szerint védő közreműködésére van szükség, ez a kirendeléssel biztosított. Sőt, a kirendelt védő munkadíjának és költségeinek állam általi előlegezése nyújt anyagi alapot éppen a jogegyenlőség megteremtéséhez, az esélyegyenlőtlenségek kiküszöböléséhez [Alkotmány 70/A. § (3) bek.], így a védelem jogának maradéktalan érvényesüléséhez. Ebből viszont következik, hogy nem alkotmányellenes, ha felmentés vagy az eljárás megszüntetése esetén az állam a kirendelt védő költségeit nem hárítja a terheltre, viszont - mivel nincs alkotmányos kötelezettsége -, nem téríti meg a meghatalmazással felmerült költségeket.

3.3 A Be. 218. § (1) bekezdése nem sérti az Alkotmány 57. § (2) bekezdésében megfogalmazott ártatlanság vélelmét, nem ellentétes azzal, hogy senki nem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg. Az ártatlanság vélelme alapvetően magában a büntetőeljárásban érvényesül, a bűnösség megállapításának folyamatára korlátozódik, a bűnösség kérdésében való bírói döntésig tart. Kétségtelenül következik belőle azonban az is, hogy azzal a személlyel szemben, akinek büntetőjogi felelősségét nem állapították meg, nem alkalmazható olyan jogkövetkezmény, amelyet a jog egyébként a bűnössé nyilvánításhoz kapcsol.

Ennek a követelménynek a Be. 218. § (1) bekezdésében megfogalmazott költségviselési szabály, összevetve a Be. 217. §-ában a bűnösség megállapítása esetén irányadó szabállyal, teljes mértékben megfelel. A bűnügyi költség viselésének szabályai tekintetében a Be. különböztet a bűnösnek talált és a bűnösnek nem talált terhelt között. A bíróság a vádlottat - az itt nem részletezett szabályok szerint - a teljes bűnügyi költség viselésére kötelezi, ha őt bűnösnek mondja ki, vagy szabálysértés elkövetéséért a felelősségét megállapítja. Az ártatlanság vélelmének megdőltéhez tehát a felmerült bűnügyi költségek megfizetésének terhe kapcsolódik. Az azonban, hogy a terhelt mind a bűnösség megállapítása, mind pedig felmentése, illetve az eljárás megszüntetése esetében köteles viselni a saját részvételével, illetve a védelmével kapcsolatban felmerült költségeket, nem jelenti, hogy a felmentés vagy az eljárás megszüntetése ellenére a terhelt bűnösnek tekintendő.

4. A Be. 219. § (1) bekezdésében foglalt azon szabály, hogy a kirendelt védő a terhelt felmentésekor nem kérheti a megbízás esetén felszámítható díjnak megfelelő munkadíjat, nem sérti a bíróság előtti egyenlőség elvét. A terhelt és a védő eljárási jogi pozíciója, részvételi lehetőségük a bizonyításban, semmiféle összefüggésben nincs a kirendelt védő díjazásának módjával.

A vitatott rendelkezés nem sérti az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében biztosított védelemhez való jogot sem, amely szerint a büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga, és a védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt. A kérdést ugyanis nem lehet a büntetőeljárás egészéből, illetve az egyéb, összefüggő jogi szabályozásból kiragadva vizsgálni. A jogrendszer tartalmaz olyan szabályokat, amelyek alkalmasak a Be. 219. § (1) bekezdése alapján a terhelt felmentésével szemben a kirendelt védőben esetleg feltámadó "ellenérdekeltség" ellensúlyozására, így a védelemhez való jog valóságos érvényesülésére.

Az Alkotmánybíróság már több határozatában [64/1991. (XII. 17.) AB hat., 30/1992. (V. 26.) AB hat.] kifejtette: az állam kötelessége az alapvető jogok tiszteletben tartására és védelmére nem merül ki abban, hogy tartózkodnia kell megsértésüktől, hanem alkotmányos kötelezettsége az intézményvédelem, azaz gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről. A vizsgált kérdés szempontjából ez a védelemhez való jog tekintetében az állam azon kötelezettségét jelenti, hogy egyrészt a büntetőeljárásban a védő igénybevételének lehetőségét, közreműködését, jogait és kötelezettségeit a terhelt hatékony védelmét biztosító módon határozza meg, másrészt a védelmet, ezen belül a kirendelést ellátó ügyvédek tevékenységére vonatkozó szabályozásba építsen be ehhez garanciákat. Az alkotmányos alapjog védelmében olyan szabályozásra van szükség, amely mellett a kirendelt védó'i intézménynek, mint a védelemhez való jog egyik garanciális elemének a hatékony védelem ellátására való alkalmassága nem múlhat a kirendelt védő díjazásának szabályain.

A Be.-nek a védő kirendelésére (49-50. §), illetve a védő kötelezettségeire vonatkozó szabályai (51-52. §) természetesen nem tartalmaznak szankciót arra, hogy a kirendelt védő feladatainak megfelelően eleget is tegyen. A büntetőeljárás szabályai csak azt teszik lehetővé, hogy a hatóság az eljárási cselekményeken való megjelenéssel kapcsolatos védői mulasztást rendbírsággal (Be. 113. §), illetve az okozott költségek megtérítésére kötelezéssel (Be. 192. §) szankcionálja.

Az állam a hatékony védelmet azonban nem csupán a büntetőeljárás szabályaival, hanem a védői tevékenységet ellátó ügyvédek felelősségének szabályozásával is biztosítja. A Be. 49. § (3) bekezdése szerint védőként egyéni ügyvédet vagy ügyvédi irodát lehet kirendelni. A ügyvédségről szóló 1983. évi 4. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Tvr.) meghatározza az ügyvéd feladatait, kötelességeit, előírja, hogy jogait és kötelességeit a legjobb tudása szerint érvényesítse, illetve teljesítse, az ügyvédi hivatáshoz méltó magatartást tanúsítson (Tvr. 1. §). Az ügyvéd esküjében kötelezettséget vállal az ügyvédi hivatásnak az ügyfél érdekében, az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok szerinti lelkiismeretes gyakorlására (Tvr. 4. §). Az az ügyvéd, aki az ügyvédi hivatás gyakorlásából eredő kötelességeit vétkesen megszegi, fegyelmi vétséget követ el, amelynek büntetése az ügyvédi kamarából kizárásig is terjedhet (Tvr. 14. §).

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint e rendelkezések megfelelő garanciát teremtenek arra, hogy a kirendelt védelmet ellátó ügyvéd a magasabb munkadíj esetleges elérése érdekében ne a terhelt bűnösségének megállapítására törekedjen.

Budapest, 1994. február 14.

Dr. Sólyom László s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János alkotmánybíró különvéleménye

Az indítványt megalapozottnak tartom.

A büntetővédelem és költségei szabályozása a Be.-ben több alkotmányos elvet és védett érdeket sért.

1. Az Alkotmány több rendelkezéséből is nyilvánvaló, hogy a tágabb értelemben vett büntető igazságszolgáltatás, ennek megfelelően pedig a büntetőjogi felelősségre vonásra közhatalommal felruházott állami szervek működtetése az állam alkotmányos közhatalmi jogosítványa és kötelezettsége. Az Alkotmány rögzíti, hogy az igazságszolgáltatást a bíróságok gyakorolják; a bíróságok védik és biztosítják az alkotmányos rendet, az állampolgárok jogait és törvényes érdekeit, büntetik a bűncselekmények elkövetőit (45. §, 50. §). Az ügyészség gondoskodik az állampolgárok jogainak védelméről, valamint az alkotmányos rendet, az ország biztonságát és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető minden cselekmény következetes üldözéséről, a törvényben meghatározott ügyekben nyomozást végez, felügyeletet gyakorol a nyomozás törvényessége felett, képviseli a vádat a bírósági eljárásban, továbbá felügyeletet gyakorol a büntetés-végrehajtás törvényessége felett. (51. §). A nem ügyészségi nyomozó hatóságok tevékenységének alkotmányos alapja a Kormány azon feladatkörében lelhető meg, amely szerint védi az alkotmányos rendet, védi és biztosítja az állampolgárok jogait (35. §).

Az állami büntetőhatalom működtetésének törvényben meghatározott rendje a büntetőeljárás, amelynek keretében történik a bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása. Jogállamban alapkövetelmény a büntetőeljárás szabályozásának alkotmányossága, azaz az alapelvek és részletszabályok olyan meghatározása, hogy az állam büntetőigényének érvényesítése ne járhasson az egyének alkotmányos jogainak megsértésével. A jogállami büntetőeljárás tehát egyrészt eszköz az állam kezében a megsértett jogrend helyreállítására, amennyiben ez úton érvényesíti a jogrendet legsúlyosabban sértő vagy fenyegető cselekményeket elkövetőkkel szemben a büntető hatalmát, ugyanakkor eszköz az egyén számára is éppen az állammal, illetve az állam hatóságaival szemben az egyéni szabadságjogok oltalmára, az egyén személyes szabadságát, becsületét, vagyonát veszélyeztető hatósági önkény kivédésére.

Mindebből következik, hogy a büntetőhatalom az államhatalom szerves része, a jogállamiság követelményeinek megfelelően azonban ezt a hatalmat is csak alkotmányos keretek között lehet gyakorolni.

Ezt az alkotmányos keretet biztosítja a hatalmi ágak elválasztása, a független és pártatlan bíróság, az. igazságos eljárás elve és a jogorvoslat lehetősége.

Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése mindezeket úgy foglalja össze, hogy a Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.

Az igazságos eljáráshoz és a pártatlan bírósághoz való alkotmányos jogból, valamint az ártatlanság vélelméből vezethető le a védelemhez való jog a teljes eljárásban.

Az igazságos eljárás követelménye, hogy az eljárás alá vont személy és a vád képviselője egyenlő helyzetben legyen. A védekezéshez való jogot a pártatlan bíróság előtt az Alkotmány 57. § (3) bekezdése biztosítja. A bűnüldözési eljárás jogi keretek között folyik, ezért a büntető eljárásban a védekezés lehetősége szakmai kérdés is, jogi szaktudást vagy megfelelő tájékoztatást igényel. Ennek kíván a Be megfelelni a védelem kötelezővé tételével (Be 47-49).

A büntetőeljárás költsége az államhatalom gyakorlásának költsége, ezért közteher, tehát a bűnügyi költségek viselésére a büntetőhatalmat gyakorló állam köteles.

A Be. 120. § (1) bekezdés szerint: "Bűnügyi költség

a) mindaz a költség, amelyet az ügyben az eljárás megindításáról a büntetés végrehajtásának befejezéséig, továbbá a perújitási és a felülvizsgálati eljárás, valamint a különleges eljárások során az állam előlegezett,

b) a terheltnek és a magánvádlónak az ügyben felmerült készkiadása,

c) a védőnek és a sértett képviselőjének készkiadása és díja."

A bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja alapján terhelti pozícióba került személynek részben a jogainak, elsősorban a védelemhez való joga gyakorlásával összefüggésben, részben az eljárási folyamatban való személyes részvételének kötelezettsége következtében merülhetnek fel költségei. Míg az eljárásban való részvételből folyó költség, elmaradt haszon, kár viselésére általában az eljárás alá vont köteles, és áthárításukra csak törvényszabta külön keretben van lehetőség, a büntetőeljárást előrevivő terhelti költségek eljárási költségnek minősülnek.

Az eljárási költségek két csoportra oszthatók:

a) a nyomozati szakaszban, a vádirat benyújtásáig felmerült költségek;

b) a vádirat benyújtása után, a tárgyalási szakaszban felmerült költségek.

A költség fogalmába tartozik [Be. 120. § (1) bek.] minden - a tényállás felderítése és a bizonyítás érdekében végzett - tevékenység ellenértéke.

Az eljárás alá vont személyt a védelemhez való jog a teljes eljárásban megilleti, ezért a költség körébe tartozik a kirendelt vagy megbízott védő, valamint a sértettet képviselő ügyvéd tevékenységének ellenértéke.

A Be. 218. § (1) bekezdésének az indítvány által érintett rendelkezése szerint az állam viseli a 120. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott bűnügyi költséget, ha a bíróság a vádlottat felmenti, az eljárást megszünteti, vagy szabálysértés miatt a felelősséget nem állapítja meg.

Ebből következően hatályos jogunk ezekben az esetekben sem rendeli megtéríteni az eljárás alá vont felmerült készkiadásait, valamint a meghatalmazott védő költségeit és díját [120. § (1) b-c], amelyeket a bíróság az eljárás során nem előlegezett meg.

A még meg nem előlegezett kirendelt védői díj megállapítása helyett a védő - a Be. 219 § szerint - kérheti díjának a vádlott kárára történő megállapítását, abban az esetben, ha a vádlottat a bíróság elítéli.

Az indítvány ezt a lehetőséget külön is kifogásolja.

2. Ha a büntetőeljárás az államhatalom alkotmányos gyakorlásának része, akkor annak minden költsége közteher, amelyet a költségvetés köteles viselni.

Az Alkotmánybíróság 66/1991. (XII. 21.) AB határozatában már kifejtette ezt. Ugyancsak megállapította a 11/1992. (III. 5.) AB határozat is azzal, hogy a büntetőhatalom gyakorlásának kockázata az államot terheli. Elvileg tehát a büntetőeljárás minden költsége az állami költségvetésből fedezendő, akár megtörtént annak előlegezése, akár nem.

A megelőlegezett költségek viseléséről, illetve megtérítéséről, ha vádirat benyújtására nem kerül sor, a vádhatóság, a vádirat benyújtása után pedig a bíróság az eljárást befejező határozatában mérlegeléssel dönt. E döntés meghozatalakor figyelembe kell venni a vád és a védelem állításának célszerűségét és megalapozottságát. A költség annak okozójára terhelhető, ez azonban nem költségviselés, hanem a jogellenes magatartásból folyó következmény, szankció.

Az Alkotmánybíróság már több határozatában [64/1991. (XII. 17.) AB hat., 30/1992. (V. 26.) AB hat.] kifejtette, hogy az állam kötelessége az alapvető jogok tiszteletben tartása és védelme. Nem elegendő, hogy az állam tartózkodik a jogok megsértésétől. Az állam alkotmányos kötelezettsége az intézményvédelem, azaz gondoskodnia kell az alapvető jogok érvényesüléséhez szükséges feltételekről. A védelemhez való jog tekintetében az állam köteles egyrészt a büntetőeljárásban a védő igénybevételének lehetőségét, közreműködését, jogait és kötelezettségeit a terhelt hatékony védelmét biztosító módon meghatározni, másrészt a védelmet -ezen belül a kirendelést - ellátó ügyvédek tevékenységére vonatkozó szabályozásba megfelelő biztosítékokat beépíteni.

3. A bíróság előtti egyenlőség elvét sérti, hogy a büntetőeljárásnak jogerős felmentéssel, illetve megszüntetéssel történt befejezése esetén az állam a kirendelt védő költségeit viseli, a meghatalmazott védőét azonban nem. A szabad védőválasztás mellett a védő kirendelésének intézménye az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében alkotmányos alapjogként biztosított védelemhez való jog egyik igen fontos garanciális intézménye. Bizonyos esetekben az állam köteles védőről gondoskodni akkor is, ha védő közreműködését a terhelt nem akarja vagy nem tudja igénybe venni. Ugyancsak garanciális értékű a védőválasztásra, védőmeghatalmazásra való jog is.

Az alkotmányos alapjog védelmében olyan szabályozásra van szükség, amely mellett a kirendelt védői intézménynek, mint a védelemhez való jog egyik garanciális elemének, a hatékony védelem ellátására való alkalmassága nem múlhat a kirendelt védő díjazásának szabályain. Az ügyvéd tevékenységét azonos módon kell értékelni, akár kirendelt védőként, akár megbízott védőként járt el. A megkülönböztetés alkotmányellenes, mert a védelem díja mindig a büntetőeljárás költsége. Alkotmányos az a rendezés lenne, amely a szabad védőválasztást biztosítva - védőt nem választó vádlott részére védőt rendel, ám azokban az eljárásokban, ahol a védő részvétele törvény szerint kötelező, a választott és a kirendelt védő munkáját egyenlően, a költségvetésből fedezné. (Hasonlóan a szabad orvosválasztás viszonyához.) Ez felel meg a bíróság előtti egyenlőség alkotmányos elvének, de az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdésének is. A törvény előtt a gazdagság nem lehet előny vagy előnyök forrása.

4. A bíróság előtti egyenlőség elvét még külön sérti a Be. 219. § (1) bekezdésében foglalt azon szabály, amely szerint a kirendelt védő a terhelt felmentésekor nem kérheti a megbízás esetén felszámítható díjnak megfelelő munkadíjat. A terhelt és a védő eljárási jogi pozíciója, részvételi lehetőségük a bizonyításban, semmiféle összefüggésben nem lehet a kirendelt védő díjazásának módjával.

Ezen túlmenően az a szabályozási mód, amely a védő javára csak az elmarasztalt vádlottat teszi marasztalhatóvá a megbízás esetén felszámítható díjnak megfelelő (általában magasabb) munkadíj fizetésére, azért is alkotmányellenes, mert érdekellentétet teremt a vádlott és a védő között és a vádlottat olyan költség fizetésére kötelezi, amely az állam terhe, amelyet tehát a védő részére - az eljárás eredményétől függetlenül - az állam lenne köteles megtéríteni.

A vitatott rendelkezés sérti az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében biztosított védelemhez való jogot is, amely szerint a büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga, és a védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt. Az ügyvédi etikának az Alkotmánnyal összhangban álló előírása szerint a védő nem tehet a vádlott érdekét sértő nyilatkozatot vagy indítványt.

E helyes elvekkel és etikai előírásokkal kiáltó ellentétbe kerül a Be. támadott szabálya. Az ügyvédi etika előírja, hogy a védő, ha a terhelt nincs beismerésben és felmentést kér, maga is köteles részére felmentést kérni. Milyen színe van annak a védői előterjesztésnek, mely egyrészt az ártatlanságát hangoztató vádlott felmentését, de elmarasztalása esetére a vádlott terhére ügyvédi díjai megállapítását is kéri.

A támadott Be. szakasz burkolt beismerése annak is, hogy a védő részére kirendelés esetén folyósított védői díj - a büntetőeljárás költségének törvényben biztosított része - eleve kevesebb, mint amennyire a védő a terhelttől a bírói mérlegelés szerint is igényt tarthatna, mint amennyi neki a védelemért a norma szerint munkája ellenértékeképp jogosan járhat.

Mindezeket figyelembe véve a Be. 219. § (1) bekezdése, - amely különbséget tesz a kirendelt és a megbízott védő között és a védőt a vádlottat terhelő nyilatkozat tételére kényszeríti oly módon, hogy az ítélet meghozatala előtt felmentés kérése esetén is "elítélés esetére" kér kedvezőbb költségszámítást, - nemcsak az indítvány által támadott mondatrészben, hanem egész terjedelmében alkotmányellenes. Ugyanezen indokok alapján alkotmányellenes az (1) bekezdéshez szorosan kapcsolódó (2) bekezdés is, amelyet az Alkotmánybíróság az indítvány tartalmi vizsgálatának keretében az összefüggéseket mérlegelve állapított meg. A Be. 218. § (1) bekezdésének az az előírása, amely az "állam viseli" kifejezésből kizárja a védő tevékenységének költségeit és dijait, a fent ismertetett költségviselési elvekkel ellentétes, azért ennek következményeként alkotmányellenes.

Tudatában vagyok annak, hogy az általam javasolt változtatás a bűnügyi költségek viselésében terhet jelent a költségvetésnek. Ám az alkotmányosság nem lehet csak pénzkérdés függvénye.

Tudatában vagyok annak, hogy a jelenlegi megbízásos-kirendeléses védelemrendszer megváltoztatása, noha a visszásságát kiváló ügyvédek sora hosszú ideje észlelte és szóvá tette már, korántsem számíthat osztatlan tetszésre ügyvédi körökben sem, s talán a bírák is úgy fogják ítélni, hogy fölös többletterhet ró rájuk a védői munka helyes értékelésének kötelezettsége.

Nehéz a berögződött rossz rendszert és főleg az azzal kapcsolatos tudatot megváltoztatni. Az orvosok sem lelkesednek osztatlanul a tisztességes fizetések esetére kilátásba helyezett paraszolvenciatiltásért. Ám meggyőződésem, hogy a védelem alkotmányos garanciát csak ilyen megoldás esetén fog jelenteni, s csak az elvi alapon megoldott bűnügyi költségviselés fogja biztosíthatni a bíróság előtti egyenlőséget szegény és gazdag között.

Budapest, 1994. február 14.

Dr. Zlinszky János s. k.,

alkotmánybíró

Tartalomjegyzék