A Fővárosi Ítélőtábla Pf.21071/2007/5. számú határozata kártalanítás tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 355. §, 1998. évi XIX. törvény (Be.) 580. §, 582. §] Bírók: Hőbl Katalin, Madarász Anna, Tölg-Molnár László

Fővárosi Ítélőtábla

9.Pf.21.071/2007/5.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Fővárosi Ítélőtábla, dr. Deák Dávid ügyvéd által képviselt felperes neve felperesnek az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Igazságügyi Kodifikációs és Szolgáltatási Főosztály Jogi Képviseleti Osztály ( 1055 Budapest, Kossuth L. tér 4., ügyintéző: dr. Gróf Éva jogtanácsos ) által képviselt Magyar Állam alperes ellen kártalanítás iránt indított perében a Fővárosi Bíróság 2007. április 26. napján kelt 2. P. 631.140/2005/25. számú ítélete ellen az alperes 2007. július 11. napján 26. sorszám alatt előterjesztett fellebbezése és a felperes 2007. szeptember 17. napján Pf.3. sorszámon előterjesztett csatlakozó fellebbezése folytán - tárgyaláson - meghozta a következő

Ítéletet:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy az állam javára, az adóhatóság felhívására az ott írt számlára fizessen meg 450.000 ( négyszázötvenezer ) forint csatlakozó fellebbezési eljárási illetéket.

A felek a másodfokú eljárásban felmerült költségeiket maguk viselik.

Az alperes által le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

Indokolás:

A felperes 2005. július 19. napján előterjesztett keresetében a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény ( Be. ) 580. § (1) bekezdés II. a) pontja, 582. §-a, 583. § (1) és (2) bekezdése, továbbá a Ptk. 355. §-a alapján 204.240.000 Ft összegű vagyoni és nem vagyoni kára, annak törvényes kamatai megtérítését kérte kártalanítás jogcímén azon büntetőeljárással összefüggésben, amelynek keretében 2000. március 30. napjától 2002. november 4. napjáig, majd 2003. január 16. napjától 2003. május 8. napjáig előzetes letartóztatásban volt és amelynek eredményeként a Fővárosi Bíróság 2003. május 8. napján meghozott 1. B. 76/2001/151. számú elsőfokú és Fővárosi Ítélőtábla 2005. január 25. napján meghozott 1. Bf. 1324/2003/25. számú másodfokú ítéletével őt az ellene előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt emelt vád alól felmentette. Végleges keresete 4.287.500 Ft vagyoni kár, 200.000.000 Ft nem vagyoni kár megtérítésére irányult. 1.750.000 Ft-ot ( 35 hónapra 50.000 Ft/hó ) elmaradt jövedelem, 700.000 Ft-ot ( 35 hónapra 20.000 Ft/hó ) a letartóztatása idején részére küldött csomagok értéke, 175.000 Ft-ot ( 35 hónapra 5.000 Ft/hó ) látogatásával felmerült utazási költség, 800.000 Ft-ot megbízott ügyvéd munkadíja, 810.000 Ft-ot ( 18 hónapra 45.000 Ft/hó ) lakásbérlet díj, 52.500 Ft-ot járulékos költség címén érvényesített. A munkabér kiesés - mint elmaradt vagyoni előny - kapcsán előadta, hogy három féle szakképesítéssel, B és C kategóriás vezetői engedéllyel rendelkezik, melyekkel mindenképpen legalább alkalmi munkahelyeken el tudott volna helyezkedni, bére a mindenkori minimálbért minden valószínűség szerint meghaladta volna. A csomagküldés és látogatás költségéről, az ügyvédi munkadíjról és a lakásbérleti díjról előadta, hogy azokat a családja előlegezte, de már részben törlesztette, részben törleszteni kívánja. A csomagok tartalma főként különféle könyv volt, hogy a bezártság monotóniáját csökkentse. A megfizetett 800.000 Ft ügyvédi munkadíjból 720.000 Ft-ra számla illetve postai feladóvevény áll rendelkezésre. E költség fedezetét az édesanyja oldotta meg oly módon, hogy jelzáloghitelt vett fel a pénzintézettől. E hitel járulékos költsége volt 35.000 Ft hitelbírálati díj, 2.000 Ft tulajdoni lap kiváltása, 5.000 Ft a földhivatali és 10.500 Ft a közjegyzői eljárási díj. Az alperes által hivatkozott 26/2003. ( X. 1. ) IM-BM-PM együttes rendelet tekintetében azt adta elő, hogy álláspontja szerint az csupán egy, a kártalanítás jogintézményével párhuzamosan alkalmazandó lehetőség az ügyvédi munkadíj állam által történő megtérítésére, amelyet azoknak a terhelteknek célszerű igénybe venniük, akik valamely oknál fogva kártalanításra nem jogosultak. A rendelet maximalizálja a megtéríthető ügyvédi munkadíjat, míg az Alkotmánybíróság 66/1991. ( XII. 21. ) számú határozatával kimondta, hogy a jogosult a szabadságelvonással összefüggésben bekövetkezett teljes kára megtérítésére tarthat igényt. E jogszabálynak annyiban van jelentősége, hogy az az alapján érvényesített ügyvédi munkadíj a kártalanításban ismételten már nem követelhető. A lakásbérleti díjra vonatkozó igényt azzal kívánta alátámasztani, hogy a korábbi lakóhelyéül szolgáló lakás használatát a büntetőügyre tekintettel nem tették számára lehetővé, emiatt kellett lakást bérelnie. A vagyoni kárai közül - azokat, amelyek jellegüknél fogva számlával nem igazolhatók - a Ptk. 359. § (1) bekezdése alapján általános kártérítésként kérte megítélni. Nem vagyoni kárát azzal indokolta, hogy a teljes kár megtérítése keretében olyan összeget kell megítélni, ami arányos az elszenvedett sérelemmel. Az élet és emberi szabadság pénzben nem mérhető. Bár már három éve szabadlábon van, az emberek szemében még mindig ő az "...", ezt a terhet egész életében viselnie kell. Állásinterjúkon, régi ismerősökkel találkozva, vagy egyszerűen az utcán sétálva nap mint nap ezzel szembesül, és a megbélyegzésnek a vidéki kisvárosban élő családtagjai is áldozatai. Az előzetes letartóztatás következményének minősítette, hogy élettársi kapcsolata a szabadulása után kb. másfél év múlva megszakadt, élettársa elérte a 40. életévet, már nem vállalt közös gyermeket, pedig ez lett volna a kapcsolatuk lényege. Késedelmi kamat iránti igénye kezdő napját 2000. március 30. napjában jelölte meg.

Az alperes ellenkérelmében nem vitatta a kártalanítás iránti igény határidőn belül történt érvényesítését, és hogy a kártalanítási igény objektív jogalapja fennáll, kizáró ok sem valószínűsíthető. Mivel a felperes nem bizonyította, a munkabér kiesésre alapozott követelést megalapozatlannak minősítette. A felperes sem a foglalkoztatás tényét, sem képesítéseit, sem a követelés összegszerűségét nem bizonyította. Minimálbér csak munkaviszony alapján jár, ilyet azonban a felperes nem igazolt. E körben az általános kár szabályait nem tekintette alkalmazhatónak. Vitatta a csomagküldéssel felmerült igényt, mert csomagban küldhető ingóságok a mindennapi életvitel körébe tartoznak ( tisztasági felszerelés, élelmiszer, dohányáru, stb. ), melyek az alperesre nem háríthatók át, és egyébként is a felperes hozzátartozói fedezték. A látogatás költsége bizonyítandó, miként az ügyvédi munkadíj és az albérleti költség. Az utóbbi tekintetében azonban rámutatott, hogy az a felperes és családja lakhatási feltételeit szolgáló szerződésen alapult, megtérítésére az alperes nem kötelezhető. A felperest nem a letartóztatás, hanem sokkal inkább a büntetőeljárás, a bűncselekmény jellege miatt nem engedték be az élettárs szülei a korábbi lakásába. Az ügyvédi költség esetében hivatkozott a 26/2003. ( X. 1. ) IM-BM-PM együttes rendeletre és arra, hogy az ügyvédi költség érvényesítésére csak e jogszabály szerint van mód. A teljes összeg nincs okirattal bizonyítva, a költséget nem a felperes fizette, és egyébként is csak az előzetes letartóztatással összefüggésben kifejtett védői munka ellenértéke megtérítésére lehetne kötelezni. A jelzáloghitellel kapcsolatos követelést alaptalannak minősítette, mert abból eredően a felperesnek nincs kára, a költségeket nem a felperes, hanem az édesanyja állta. A nem vagyoni kár körében nem vitatta az előzetes letartóztatással, mint a szabadság jogszerű megvonásával általában együtt járó nem vagyoni sérelem tényét, a börtönviszonyok elviselésével általában együtt járó fizikai és pszichés terheket, a személyi kapcsolatok beszűkülését, mint köztudomású bizonyításra nem szoruló tényt. Az ezen a címen érvényesített követelést azonban a pénz- és értékviszonyok figyelembevételével jelentősen eltúlzottnak minősítette. Előadta, hogy a társadalom egyénhez való viszonyulásának megváltozása, az ismerősök, barátok elfordulása, a koncentráló képesség átmeneti elvesztése, türelmetlenség, idegesség olyan sérelmek, amelyek minden előzetes letartóztatást elszenvedő személynél jelentkeznek, nem minősülnek többletsérelemnek. A hozzátartozók kára nem vehető figyelembe. Az élettársi kapcsolat megszakadásának az előzetes letartóztatással fennálló okozati összefüggését vitatta. A gyermekvállalás elmaradását illetően a felperes és volt élettársa előadásában mutatkozó eltérésekre hivatkozott, miközben a felperes maga adta elő, hogy a jövőben még lehet gyermeke. A munkavállalási nehézségek és az előzetes letartóztatás közötti kapcsolatot nem találta bizonyítottnak. A felperes által sérelmezett megbélyegzés a büntetőeljárásnak, a bűncselekménynek volt a következménye. Kártalanításra nem ad alapot a bűncselekmény alapos gyanúja és az emiatt állított megbélyegzés. A társadalmi megítélés nem a kényszerintézkedéshez, hanem magához a büntetőeljárás lefolytatásához fűződik. Mivel a felperes nem tudott olyan többletsérelmet bizonyítani, ami a kimagasló összegű kártalanítást megalapozná a maga részéről 4.000.000 Ft-ot tartott alkalmasnak a nem vagyoni sérelmek orvoslására. A késedelmi kamatfizetési kötelezettség körében előadta, hogy az igényérvényesítésig nem eshet késedelembe.