BH 2001.9.445 A munkáltató alaptalanul hivatkozik arra, hogy a felek között megbízási jogviszony jött létre, ha a felek - mégha csak szóban is - a munkaviszony minden lényeges elemében megállapodtak, a munkavállaló a munkáltató utasítása szerint, annak irányítása és ellenőrzése mellett végezte a munkát, valamint a napi munkaidő hossza is a Munka Törvénykönyvében szabályozottak szerint, nyolc órában került meghatározásra [Mt. 76. §].

A felperes keresetében az 1996. március 19-én árokásás közben történt balesetéből eredő vagyoni és nem vagyoni kárai megtérítésére kérte az alperest kötelezni.

A munkaügyi bíróság a megismételt eljárásban hozott ítéletével kötelezte az alperest 35 000 forint hátralékos keresetkiegészítési járadék és kamata, 1999. április 1-jétől havi 7000 forint járadék, továbbá 200 000 forint nem vagyoni kártérítés és kamata megfizetésére, ezt meghaladóan elutasította a keresetet.

A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes és az alperes 1996. március 18-án szóban megállapodtak, hogy az alperes próbaidőre alkalmazza a felperest, aki másnap a munkát felvette. A felek megállapodása szerint a munkáltató egy-két nap munkavégzés után kívánt dönteni arról, hogy köt-e munkaszerződést. A felperes a munkába állásának első napján, 1996. március 19-én balesetet szenvedett. Az alperes nem vitatta, hogy a felperes a baleset bekövetkezésében nem hatott közre.

Az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felek között munkaviszony jött létre, a felperest a balesetben vétkes közrehatás nem terhelte. A felperes munkaképessége a balesettel összefüggésben 20%-kal csökkent, eredeti munkakörének ellátására fokozott erőkifejtéssel alkalmas, az élete megváltozott, mivel a fizikai munkát nehezebben bírja, hamarabb fárad. A munkaügyi bíróság a keresetkiegészítés tekintetében a felperesi követelést megalapozottnak találta, nem vagyoni kártérítésként 200 000 forintot ítélt a felperes sérelmével arányban állónak.

Az elsőfokú ítélet ellen mindkét fél fellebbezést nyújtott be. A felperes a vagyoni és a nem vagyoni kártérítés felemelését, az alperes pedig az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását kérte. Vitatta, hogy a felperessel munkaviszony jött létre, álláspontja szerint "alkalmi vállalkozási szerződést" kötöttek, amire az Mt. rendelkezései nem alkalmazhatóak.

A megyei bíróság a közbenső ítéletével megállapította, hogy a felperes 1996. március 19-én bekövetkezett balesete üzemi baleset, amelyért az alperest teljes körű felelősség terheli. Az összegszerűség tekintetében az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A másodfokú bíróság szerint a munkaügyi bíróság a bizonyítást a jogalap tekintetében megfelelően állapította meg, és abból helytálló jogi következtetésre jutott, amikor megállapította, hogy a peres felek között 1996. március 18-án szóban megkötött munkaszerződés alapján munkaviszony jött létre, annak tartalmában a munkaviszonyra vonatkozó elemek fellelhetőek. Az alperes betéti társaságnál elszenvedett baleset tehát üzemi balesetnek minősül, amelyért az alperesnek kártérítési felelőssége áll fenn. Az összegszerűség tekintetében hiányos tényállás miatt a megyei bíróság az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és ebben a körben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezte.

Az alperes felülvizsgálati kérelmében a sérelmezett ítéletek hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra kötelezését kérte a Ptk. 389. §-a, a Pp. 3. §-a (1) bekezdésének és 182. §-a (3) bekezdésének megsértése miatt. Az alperes szerint az eljárt bíróságok a tényállást nem derítették fel, továbbá ítéleteiket nem indokolták. Az alperes álláspontja szerint az elsőfokú bíróság előtt tett felperesi személyes előadásból egyértelműen megállapítható a munkaviszony létrejöttének hiánya, mivel a felek az ehhez szükséges feltételekben nem állapodtak meg. A felperes által előadott körülmények - az alperes két-három nap múlva dönt a munkaszerződésről; adott munkát kellett végezni; a munkaidő és a munkavégzés módja nem volt meghatározva - alátámasztják azt az alperesi álláspontot, hogy nem munkaviszony, hanem egy meghatározott munka elvégzésére irányuló megbízási jogviszony jött létre, amelyre a Ptk. 386. §-a az irányadó.

Ebből következően a munkaügyi bíróság először helytállóan állapította meg a hatásköre hiányát, a másodfokú bíróság végzésével azonban ezt hatályon kívül helyezte. A munkaügyi bíróság az új eljárásban a munkaviszony létrejöttét már úgy állapította meg, hogy a bizonyítékokat nem értékelte, a következtetésének indokát nem adta, ezért az így megalapozatlan elsőfokú ítéletet helybenhagyó másodfokú ítélet törvénysértő. Az alperes szerint figyelmen kívül maradt továbbá az a körülmény is, hogy a baleset után a felperes nem akarta igénybe venni a helyszínen tartózkodó orvos segítségét.