BH 1989.1.1 Kifosztás bűntettének kísérlete helyett befejezett bűntett megállapítása a leütött sértett értéktárgyakat nem tartalmazó ruhadarabjának eltulajdonítása esetén [Btk. 16. §, 322. §].

A megyei bíróság az I. r. és a II. r. vádlott bűnösségét társtettesként elkövetett, halált okozó testi sértés bűntettében és társtettesként megvalósított kifosztás bűntettének kísérletében állapította meg.

A tényállás lényege a következő.

Az I. r. és a II. r. vádlott gyakran megfordult a községi vendéglőben, ahol rendszerint agresszív magatartást tanúsítottak.

A vádbeli napon egy családi eseményt ünnepelve a vádlottak ismét az említett vendéglátó helyiségben italoztak. Az elfogyasztott szeszes italtól szemmel láthatóan ittas állapotba kerültek, akárcsak az ugyanitt tartózkodó sértett is. Az I. r.vádlott - egy évekkel korábbi kutyavásárlást említve - belekötött a sértettbe, s kötözködő magatartásával akkor sem hagyott fel, amikor valamennyien, eltávoztak az étteremből. Az utcán az

I. r. vádlott ököllel többször megütötte, majd rugdosta is a földreeső sértettet, akinek bántalmazásába a II. r. vádlott is bekapcsolódott. A tettlegesség során a sértett fejét több ízben a talajhoz verte.

A mintegy 10 percig tartó ütlegelés után a vádlottak az út menti bokros részbe vonszolták a sértettet, megelőzően azonban egyikük lehúzta a sértettről a mellényt, hogy abból értékeket tulajdonítsanak el, majd a helyszínt elhagyták. Am továbbhaladva a II. r. vádlott megállapította, hogy a mellény zsebeiben nincs semmi, ezért a ruhadarabot útközben eldobta.

A sértett a fejet ért több közepes erejű tompaerőbehatás eredményekénti agyrázkódás és lágyburki vérzés következtében a helyszínen meghalt.

A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!

Jogkódex ikon

Jogkódex

Az igényeinek megfelelő Jogkódex előfizetés kiválasztása

A legfrissebb szakcikkek eléréséhez a Szakcikk Adatbázis Plusz előfizetés szükséges

Meglévő Jogkódex előfizetés bővítése szükséges.

Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!