A Fővárosi Ítélőtábla Pf.21156/2015/4. számú határozata kártérítés (KÖZIGAZGATÁSI JOGKÖRBEN okozott kár megtérítése) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 235. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 84. §, 355. §] Bírók: Bleier Judit, Egriné dr. Salamon Emma, Hőbl Katalin

Fővárosi Ítélőtábla

9.Pf.21.156/2015/4/II.

A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Patócs Ilona ügyvéd felperesi jogi képviselő címe) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a dr. jogtanácsos neve jogtanácsos által képviselt alperes neve(alperes címe) alperes ellen közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt indult perében a Székesfehérvári Törvényszék 2015. június 24. napján meghozott 27.P.20.097/2015/14. számú ítélete ellen a felperes 15. sorszámon előterjesztett fellebbezése folytán meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

A kereseti és a fellebbezési illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes a keresetében kérte: a bíróság állapítsa meg, hogy az alperes megsértette a személyhez fűződő jogait, és kötelezze ezért az alperest 6.000.000 forint és kamatai megfizetésére. Előadta, hogy szabadságvesztés büntetésének letöltése során az alperes nem biztosította a jogszabályban előírt, naponkénti legalább 1 óra szabad levegőn tartózkodás lehetőségét, melynek eredményeként maradandó egészségkárosodást szenvedett.

Az alperes érdemi védekezése a kereset elutasítására irányult. Nem vitatta, hogy bizonyos esetekben e jogszabályi kötelezettségét nem teljesítette. Mulasztása és a felperes betegsége között azonban az okozati összefüggés nem áll fenn.

Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította.

Az ítélet indokolásában tényként állapította meg, hogy az alperes a felperes számára a szabad levegőn tartózkodás lehetőségét 2012. április 21. és 2014. február 26. között csak a hétvégeken biztosította. Tényként állapította meg azt is, hogy a felperes már 2012 augusztusától pánikzavar megbetegedésben szenved. A felperes azonban nem bizonyította az alperes jogsértő magatartása és a kára közötti okozati összefüggést. A felperes korábbi életkörülményeire vonatkozó személyes előadásából speciális szakértelem nélkül is megállapítható az oksági kapcsolat hiánya. A felperes ugyanis a perbeli börtönbüntetését megelőzően fogvatartott nem volt, a börtönviszonyokat semmilyen szempontból nem ismerte. Munkaidején túl szabadidejét saját belátása szerint, korlátozástól mentesen osztotta be. Egyedül élt, így még a családtagjaihoz sem kellett alkalmazkodnia. Ilyen előzményeket követően került a felperes az alperesi intézetbe, ahol a napjai szinte percre pontosan előre meghatározottak és determináltak voltak, minden tevékenységet csak irányítottan és ellenőrizetten végezhetett. Büntetését 16 fős zárkában töltötte, a zárka lakóinak összetétele mind életkorukat, mind az elkövetett bűncselekményt tekintve erősen összetett volt. A felperesnek e megváltozott körülményekhez kellett alkalmazkodnia, amely kiválthatta pánikszindrómáját. A felperes kára tehát nem az alperesi jogsértéssel (a heti 5 napon nem biztosított 1 óra zárt sétaudvaron történő mozgással), hanem a börtönbüntetéssel szükségképpen együtt járó bezártsággal és kötött napirenddel összefüggésben következett be. Az okozati összefüggés hiánya folytán pedig a felperes kártérítési keresete alaptalan volt.

A felperes a fellebbezésében kérte, hogy a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét változtassa meg, keresetének adjon helyt, és kötelezze az alperest 6.000.000 forint nem vagyoni kártérítés, annak kamatai, valamint a perköltség megfizetésére.

Előadta, hogy mind az alperes által csatolt orvosi dokumentáció, mind az általa csatolt járóbeteg szakellátási lap igazolja, hogy az alperesi intézetben történt fogvatartása előtt pszichiátriai kezelés alatt nem állt, betegsége a fogvatartás során alakult ki. A bíróság a keresetben állított jogsértésen túl megállapította az alperesi intézet túlzsúfoltságát is. Ez szintén olyan jogsértő magatartás, amely már önmagában megalapozza a személyiségi jogsértést, ahogyan azt az Alkotmánybíróság a 32/2014. (XI. 3.) AB határozatában is rögzítette. Egyértelmű tehát, hogy a szabad levegőn tartózkodásra vonatkozó szabály megszegése a perbeli esetben különös jelentőséggel bírt, hiszen a túlzsúfoltság negatív hatásait tovább erősítette. A felperes a fellebbezésében hivatkozott az Alaptörvény XX. cikkének (1) bekezdésére, az alapvető jogok biztosának AJB-2084/2013. számú ügyben készült jelentésére, az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 7. cikkére és a 10. cikk 1. pontjára, az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény 3. cikkére, továbbá a 13/2001. (V. 14.) AB határozatra, valamint a 30/2013. (X. 28.) AB határozatra. Mindezek alapján a fogvatartottat nem csak kötelezettségek terhelik, hanem jogok is megilletik. A szabadságvesztés büntetés végrehajtása szükségszerűen az egyes jogok korlátozásával jár, azonban nem vezethet a fogvatartott teljes kiszolgáltatottságához, az Alaptörvényben rögzített jogok, így különösen az emberi méltósághoz, valamint az egészséghez való jog korlátozásához. Az alperes azonban e jogokat egyértelműen korlátozta azzal, hogy őt túlzsúfolt zárkában helyezte el, és nem biztosította a napi 1 óra szabad levegőn tartózkodását. Ez egyértelműen kínzó és embertelen bánásmódnak minősül. A csatolt orvosi iratok pedig bizonyítják, hogy pszichés betegsége fogvatartása során alakult ki. Mindebből az ok-okozati összefüggés minden további bizonyítás nélkül következik. Azt az elsőfokú bíróság is megállapította, hogy a betegsége kialakulásának oka a fogvatartás volt, az a következtetése azonban, miszerint az alperes jogellenes magatartásának ebben nem volt szerepe, alaptalan. A túlzsúfoltság, különösen annak a káros hatásait enyhítő szabad levegőn tartózkodás lehetősége nélkül, nem csak az emberi méltóságot, de a testi-lelki egészséget is sérti. Ez köztudomású. Korábbi kedvezőbb élethelyzete pedig nem menti az alperes jogellenes magatartását. Idézte a Ptk. 84. §-ának (1) bekezdés e) pontját és a 34/1992. (IV. 1.) AB határozatot, továbbá a Ptk. 355. §-ának (4) bekezdését. E rendelkezésekből azt a következtetést vonta le, hogy ha betegsége kialakulása és az alperes magatartása közötti okozati összefüggés nem is bizonyított, a személyiségi jogsértés az alperes kártérítési felelősségét már önmagában megalapozza. Bejelentette, hogy a börtön túlzsúfoltsága miatti beadványát az Emberi Jogok Európai Bírósága befogadta. Az erre vonatkozó iratokat, valamint a Nagykanizsai Dorottya Kórház elmegyógyászati ambulanciájának a betegségével kapcsolatos véleményét csatolta a fellebbezéséhez.