BH 2007.2.37 Zsarolás bűntette megállapításához szükséges fenyegetésnek nem tekinthető a terheltnek - a jogvita tárgyát képező ingatlan későbbi megsemmisítésére - utaló megjegyzése, amelyet a pótmagánvádló távollétében, szomszédja előtt, és nem üzenet formájában fogalmazott meg [Btk. 138. §, 323. § (1) bek.].

Az elsőfokú bíróság a 2005. január 13-án kelt ítéletében az I. r. és a II. r. terhelteket az ellenük a pótmagánvádló által zsarolás bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól felmentette. A másodfokú bíróság a 2005. április 15-én kelt végzésében az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

Az ítéleti tényállásból kitűnően B. A. zsarolás bűntette miatt feljelentést tett az I. r. és a II. r. terheltek ellen, akik állítása szerint N. I. h.-i lakossal azt üzenték neki, hogy amennyiben nem fizet nekik 20 millió forintot, vagy nem vásárol nekik megfelelő lakást, akkor felgyújtják azt az ingatlant, amely a tulajdona, de a II. r. terhelt a haszonélvezője. A nyomozó hatóság az eljárást megszüntette, a megszüntető határozat elleni panaszt pedig a városi ügyészség elutasította. Ilyen előzmények után B. A. pótmagánvádlóként lépett fel.

A pótmagánvád alapján lefolytatott eljárásban a bíróság megállapította, és ítéleti tényállásában rögzítette, hogy B. A., valamint a II. r. és Sz. J. I. r. terheltek között egy h.-i ingatlannal kapcsolatban évek óta jogvita van, melynek kapcsán több polgári- és büntetőeljárás lefolytatására került sor.

Az I. r. terhelt 2000-ben beszélgetett szomszédjával, N. I. h.-i lakossal az ingatlan miatt folyó jogvitákról és többek között azt mondta, hogyha az ingatlan tulajdonosa a haszonélvezőnek 20 millió forintért egy lakást vásárolna, az lemondana a haszonélvezeti jogáról.

Ugyanebben az évben a II. r. terhelt egy kerti munka alkalmával szomszédjának, N. I.-nek azt mondta, hogy a vitatott ingatlant csupán addig használja, amíg egészséges, de ha megbetegszik, lehet, hogy az épületet felgyújtja. A terheltek és N. I. között nem volt szó arról, hogy utóbbi kijelentéseiket továbbítsa a pótmagánvádlóhoz, ám N. I. ezt megtette.

E tények alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a terheltek részéről sem erőszak, sem tényleges fenyegetés nem történt, s a pótmagánvádlót nem kényszerítették akarata elleni magatartásra. Az általuk kijelentett mondatok egymáshoz nem is kapcsolódtak, s azokat egyikük sem szánta közvetlenül B. A.-nak. Az elmondottak kapcsán a pótmagánvádlót komoly fenyegetés és kár nem érte, a vád tárgyává tett zsarolás bűntette kísérletének megállapítására nincs alap.

Mindemellett az ítélet utal arra is, hogy a bírósági eljárásban a pótmagánvádló a korábban vizsgálat tárgyát nem képező hamis tanúzás, hamis vád, hamis tanúzásra rábírás bűncselekmények elbírálását is kérte, minthogy azonban ezekre a pótmagánvádat megelőző eljárás nem terjedt ki, törvényes vizsgálatukra nem kerülhetett sor.

B. A. sértett pótmagánvádlóként felülvizsgálati indítvánnyal fordult a Legfelsőbb Bírósághoz, melyben kérte az első- és másodfokú bíróság határozatainak megváltoztatását, sőt indítványát kiterjesztette a megyei ügyészségi nyomozó hivatal határozatára is. Sérelmezte, hogy a bíróság nem foglalkozott az általa vád tárgyává tett hamis vád, hamis tanúzásra való rábírás bűntettével.

Sérelmezte, hogy az ítélet értékelése szerint a terheltek kijelentéseit a bíróság nem tekintette zsarolást megalapozó fenyegetésnek, hiszen ő a II. r. terheltnek attól a közlésétől, hogy az ingatlant fel fogja gyújtani, ténylegesen megijedt. Ezen érvek mellett a pótmagánvádló az ügy polgári- és büntetőjogi előzményeit részletezte. A pót-magánvádló később előterjesztett beadványában felülvizsgálati indítványát ugyancsak az ingatlannal és a büntetőeljárásokkal kapcsolatos adatok közlésével egészítette ki.