A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20214/2012/25. számú határozata tulajdonjog megállapítása tárgyában. [1979. évi 13. törvényerejű rendelet (Nmjtvr.) 3. §, 39. §] Bírók: Baloginé dr. Faiszt Judit, Fermanné dr. Polák Zita, Hegedűs Mária

Fővárosi Ítélőtábla

1.Pf.20.214/2012/25.

A Fővárosi Ítélőtábla a Nagy és Pintér Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Pintér Aurél ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek, a dr. Kozma Marianna ügyvéd által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen, tulajdonjog megállapítása iránt indított perében a Fővárosi Bíróság 2011. szeptember 16. napján meghozott 24.P.25.612/2006/54. számú ítélete ellen a felperes részéről 55. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és megállapítja, hogy a b.-i B. utca 1. IV. emelet 403. számú ingatlannak a 2006. február 17. napján meghozott ügyszámú hagyatékátadó végzéssel alperes részére átadott ? része, továbbá az ingatlanban 2000. augusztus 29-én felvett hagyatéki leltár 13. tétele alatti, "díj megnevezése" díj a felperes tulajdonát képezi házastársi vagyonközösség jogcímén.

Kötelezi az alperest, hogy a díjat 15 napon belül adja ki a felperesnek.

Megkeresi a b.-i Földhivatalát, hogy a b.-i B. utca 1. IV. emelet 403. számú, néhai A.K. tulajdonában volt ingatlannak a dr. G.J. közjegyző 2006. február 17. napján meghozott ügyszám számú hagyatékátadó végzésével a felperes tulajdonaként megállapított 1/2 részét meghaladó további ? részilletőségére is jegyezze be a felperes (felperes személyes adatai) tulajdonjogát, házastársi vagyonközösség jogcímén.

Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 1.512.680 (Egymillió-ötszáztizenkétezer-hatszáznyolcvan) forint együttes első- és másodfokú perköltséget.

Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg az államnak a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Hivatalának külön felhívására 80.906 (Nyolcvanezer-kilencszázhat) forint előlegezett költséget.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

Indokolás

A magyar és amerikai állampolgár A.B.K. (továbbiakban: örökhagyó) és a francia állampolgár felperes 1963. december 11-én házassági vagyonjogi szerződést kötöttek, mely szerint, mint leendő házasfelek úgy döntöttek, hogy vagyonukat elkülönülten fogják kezelni, a házasság közöttük vagyonközösséget nem teremt. Ezt követően 1964. január 17-én Franciaország New York-i konzulátusán házasságot kötöttek és Párizsban éltek. Az örökhagyó 1966-ban szerezte meg a b.-i nyilvántartott, természetben b.-i B. utca 1. IV/403. szám alatti öröklakás tulajdonjogát. Az alperes és az örökhagyó 1971-ben ismerkedtek meg, majd 1974-től Münchenben együtt éltek. 1978. február 27-én az örökhagyó írásbeli magánvégrendeletet alkotott, melyben úgy rendelkezett, hogy németországi vagyonát az alperes örökölje. Az újabb, 1978. március 30-án B-en készített végrendeletében halála esetére úgy rendelkezett, hogy a kizárólagos tulajdonát képező, b.-i B. utca 1. IV. emelet 403. szám alatti öröklakását teljes berendezésével együtt, valamint a belföldi zárolt forint számláján lévő összeget az alperes örökölje.

1987. október 26-án a felperes és az örökhagyó Párizsban, közjegyző előtt közokiratba foglalva megállapodást kötöttek, mellyel korábbi házassági vagyonjogi rendszerüket megváltoztatták és kijelentették, hogy a jövőben a francia Polgári Törvénykönyv (továbbiakban: Code Civil) 1526. szakasza szerinti egyetemes vagyonközösség rendszerét alkalmazzák. A Code Civil 1524. és 1525. szakaszai figyelembevételével a házastársak megállapodtak abban is, hogy a vagyonközösségnek az egyik házastárs halála miatt bekövetkező megszűnése esetén, a vagyonközösséget alkotó ingó és ingatlan javak teljes tulajdonjoga a túlélő felet illeti meg, anélkül, hogy az örökösök vagy a korábban elhunyt képviselői erre jogot formálhatnának. A Párizsi Kerületi Bíróság az 1988. március 4-én kelt ügyszámú ítéletével jóváhagyta a házastársaknak azt a megállapodását, melyben kijelentették, hogy a Code Civil 1526. szakaszában foglalt egyetemes vagyonközösségi rendszert alkalmazzák, mely a közös vagyon egészét a túlélő házastárs részére biztosítja. A jóváhagyott vagyonjogi szerződés a házassági anyakönyvi kivonatra 2000. november 20-án került feljegyzésre.

Az örökhagyó 1999. szeptember 15-én Párizsban elhunyt, magyarországi hagyatékát a b.-i nyilvántartott, természetben b.-i B. utca 1. IV. emelet 403. számú ingatlan (továbbiakban: perbeli ingatlan) képezte. A hagyatéki eljárásban az ingatlanra a felperes az örökhagyóval kötött házassági vagyonjogi szerződés, az alperes pedig az 1978. március 30-án kelt végrendelet alapján tartott igényt. A közjegyző a 2006. február 17. napján kelt hagyatékátadó végzéssel a perbeli ingatlan ? részilletőségét végrendeleti öröklés jogcímén az alperesnek adta át. Megállapította, hogy az ingatlan hagyatékból kihagyott másik ? részilletősége házastársi vagyonközösség jogcímén a felperest illeti meg. A felperes fellebbezése folytán a Fővárosi Bíróság a 2006. május 25. napján meghozott ügyszámú végzésével a hagyatékátadó végzés fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatva, a hagyaték átadását ideiglenes hatályúvá nyilvánította és tájékoztatta a felperest, hogy figyelembe nem vett igényét perben érvényesítheti. A végzés indokolása szerint, a felperes fellebbezésében arra hivatkozott, hogy az örökhagyóval 1987. október 26-án kötött megállapodása végintézkedésnek minősülő rendelkezést tartalmaz, ezért az 1978. március 30-án kelt végrendelet hatálytalan. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a közjegyző a hagyatéki eljárás során nem állapíthatta meg, hogy az 1987. október 26-án kötött megállapodás a francia jognak megfelel-e, az azonban megállapítható, hogy a megállapodás a Ptk. 644. §-ára, valamint a 631. § (1) bekezdésére figyelemmel nem felel meg a magyar jognak, ugyanis két vagy több személynek bármilyen alakban, ugyanabba az okiratba foglalt végintézkedése érvénytelen, valamint a végrendeleti örökös is helytállóan utalt arra, hogy a megállapodás örökös nevezést nem tartalmaz.

A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy a perbeli ingatlannak a hagyatékátadó végzéssel alperesnek átadott ? részilletősége tulajdonjogát is megszerezte az örökhagyóval 1987. október 26. napján kötött, bíróság által jóváhagyott megállapodás alapján, a bíróság keresse meg az illetékes földhivatalt a felperes tulajdonjogának bejegyzésére. Állapítsa meg továbbá a bíróság, hogy a perbeli ingatlanban 2000. augusztus 29. napján felvett hagyatéki leltár 13. sorszám alatti, "díj megnevezése" díj tulajdonjogát is megszerezte a hivatkozott megállapodás alapján és kötelezze az alperest annak részére való kiadására.

Keresete ténybeli alapjaként a felperes arra hivatkozott, hogy az örökhagyóval 1987. október 26-án megállapodást kötöttek a házassági vagyonjogi rendszer megváltoztatásáról, mely alapján közös vagyonukba került minden, megállapodás megkötése előtt és azt követően szerzett vagyonuk. A Code Civil 1524., 1525. és 1526. paragrafusai alapján megállapodtak abban is, hogy a vagyonközösségnek az egyik házastárs halála miatti felosztása esetén a vagyonközösségbe tartozó ingó- és ingatlanvagyon teljes egészében a túlélő házastárs tulajdonába kerül, anélkül hogy az örökösök vagy az előbb elhunyt képviselői arra bármilyen jogot formálhatnának. Nem vitatja, hogy az örökhagyó 1978. március 30-án kelt végrendelete formailag érvényes, mellyel szemben azonban az örökhagyóval kötött házassági vagyonjogi megállapodás alapján a végrendelet tárgyát képező ingatlant a felperes szerezte meg. A Párizsi Kerületi Bíróság az 1987. október 26-i megállapodást a Code Civil 1397., 1524., 1525. és 1526. szakaszai alapján jóváhagyta, mely rendelkezések házassági vagyonközösségi jellegűek és a végrendeletre vonatkozó szabályokhoz képest speciális rendelkezésként teszik lehetővé, hogy a házastársak haláluk, a házastársi vagyonközösség megszűnésének egyik esetére, úgy rendelkezzenek, hogy vagyonuk a túlélő házastársra száll át. A Code Civil 1525. szakasza szerint, a házastársaknak a túlélő házastárs javára szóló rendelkezése nem minősül ajándékozásnak, hanem egyszerűen a felek házassággal kapcsolatos megállapodása. Ez kimondja azt is, hogy amennyiben a szerződő felek másként nem rendelkeznek, ez a típusú házassági szerződés nem akadályozhatja meg az örökösöknek azt a jogát, hogy vagyonba fektetett befektetéseiket visszakapják. A házastársak megállapodásukban kifejezetten kikötötték, hogy az előbb elhunyt házastárs örökösei vagy képviselői a korábban elhunyt házastárs vagyonára semmilyen jogot nem formálhatnak. A nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet (továbbiakban: Nmj.tvr.) 3. § (2) bekezdése szerint, ha a magyar jog valamely jogintézményt nem ismer, vagy eltérő tartalommal, más elnevezéssel ismer, és az a magyar jog szabályainak értelmezésével sem határozható meg, a jogi minősítésben a jogintézményt szabályozó külföldi jogra is figyelemmel kell lenni. A magyar jog a halál esetére szóló rendelkezést minden esetben az öröklési jog körébe sorolja, és nem ismeri el azt a lehetőséget, hogy a házastársak a házassági vagyonközösségi szerződésben speciális, halál esetére szóló rendelkezést tehetnek. Ilyen rendelkezésre nem öröklési, hanem házassági vagyonjogi jelleggel a francia jog lehetőséget ad, tehát a jogintézmény minősítése tekintetében a francia jog rendelkezéseit kell figyelembe venni. A Nmj.tvr. 3. § (2) bekezdése szerint a jogvita elbírálásánál figyelemmel kell lenni arra, hogy a Code Civil 1524-1526. szakaszai nem öröklési jogi, hanem speciális házassági vagyonjogi rendelkezések. A házastársaknak nem volt közös személyes joguk, ezért a Nmj.tvr. 39. § (2) bekezdése értelmében, jogviszonyukra annak az államnak a jogát kell alkalmazni, melynek területén a házastársaknak az utolsó közös lakóhelyük volt. A házastársak utolsó közös lakóhelye Párizsban volt, ezért vagyoni viszonyaikra a francia jogot kell alkalmazni. Az örökhagyó 1997-ben kapta a magyar kormánytól "díj megnevezése" díjat, ami halálakor tulajdona volt, ami az 1987. évi megállapodás alapján szintén a felperest illeti.