BH 2006.11.357 I. Harmadik személy érdekében kötött szerződésnek minősül az a szerződés, amelyben a házastársi közös vagyon megosztása során az egyik házastárs arra vállal kötelezettséget, hogy a közös kiskorú gyermek részére a másik házastárs haszonélvezeti jogával terhelt lakást vásárol.

II. Az ilyen szerződés megszegésének következtében a másik házastárs a haszonélvezeti jog értékét a maga javára, míg a haszonélvezettel terhelt ingatlan értékét a gyermek javára, gyámhatósági fenntartásos betétbe helyezéssel igényelheti [Ptk. 233. §, 277. §, 317. §, 318. §; 149/1997. (IX. 10.) Korm. r. 147. §].

A felperes keresetében az alperes arra való kötelezését kérte, hogy fizessen meg neki 9 000 000 forintot, valamint annak 2000. július 13. napjától augusztus 31. napjáig járó évi 20%-os, továbbá 2000. szeptember 1. napjától a kifizetés napjáig járó évi 12%-os kamatát. A keresetét azzal indokolta, hogy a felek házastársi közös vagyonának megosztása tárgyában létrejött szerződés 5. pontjában foglaltaknak az alperes nem tett eleget, illetve nem szerződésszerűen teljesített, mert az általa a felek Zs. utónevű gyermeke részére megvásárolt lakás nem városközponti, illetve városközpont környéki elhelyezkedésű, és azt az alperes nem az ő, hanem a saját holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelten szerezte meg.

Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte arra való hivatkozással, hogy a felek között létrejött megállapodás alapján a felperes számára a vállalt lakás megvásárlásáig a bérleti díjat fizeti, a szerződésben a lakás megvásárlását, nem pedig a lakás forgalmi értékének a felperes részére történő megfizetését vállalta, és a felperes volt az, aki a lakásingatlan megvásárlását meghiúsította. Álláspontja szerint a felperes részére megvásárolt lakással a szerződésnek megfelelő lakhatást biztosított, és a felperesnek róható fel az, hogy a lakáshasználati jogával nem él, ezért a felperes legfeljebb az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény rendelkezései szerint számított haszonélvezeti jog pénzbeli ellenértékének megfizetésére rendelkezik kereshetőségi joggal.

Beszámítási kifogást terjesztet elő a felperes helyett általa megfizetett 186 291 forint pénzintézettel szemben fennálló tőketartozás és annak 1996. július 5. napjától a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatnak a felperes követelésébe való beszámítása iránt.

A felperes a beszámítási kifogás elutasítás kérte az 1998. július 29. napját követően felmerült kamat összegére vonatkozóan, mert az említett időpontban a tartozásának megfelelő összegű értékpapírt helyezett letétbe az ügyvédjénél, miért is a kamatfizetési kötelezettsége megszűnt.

Az elsőfokú bíróság az ítéletével kötelezte az alperest arra, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 6 387 110 forintot, továbbá 100 000 forint perköltséget, az államnak pedig külön felhívására 12 567 forint állam által előlegezett költséget, továbbá az illetékhivatal külön felhívására 383 400 forint feljegyzett kereseti illetéket, megállapította, hogy az állam által előlegezett költség és a feljegyzett illeték ezt meghaladó részét az állam viseli, míg a felperes ezt meghaladó keresetét elutasította.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a peres felek házastársak voltak, a házasságukat azonban az elsőfokú bíróság ítéletével jogerősen felbontotta. A házasság felbontását követően, 1994. április 21-én a felek a házastársi közös vagyonuk megosztása tárgyában olyan tartalmú szerződést kötöttek egymással, amelynek 5. pontjában az alperes kötelezettséget vállalt arra, hogy a házasság felbontásától számított egy éven belül egy 50-60 m2 alapterületű, minimum komfortos, jó állapotú, városközponti vagy városközpont környéki lakást vásárol a Zs. utónevű gyermek részére, amelyre vonatkozóan a felperes részére holtig tartó haszonélvezeti jogot biztosít. Az alperes a szerződéses kötelezettségének nem tett eleget.

A jelen per megindulását követően az alperes a 2001. június 21-én kelt adásvételi szerződéssel a Zs. utónevű gyermek részére a saját holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelten 6 300 000 forint vételárért megvásárolta a Z., F. u. 100. X. em. 145. szám alatti 63 m2 alapterületű lakást, amely nem városközponti, illetve városközpont környéki fekvésű, és amelyre vonatkozóan a felperes javára haszonélvezeti jogot nem alapított. A lakásingatlanra vonatkozóan a Zs. utónevű gyermek tulajdonjoga és az alperes holtig tartó haszonélvezeti joga az ingatlan­nyilvántartásba is bejegyzést nyert. A lakás felújítását követően az alperes felajánlotta a felperesnek, hogy a lakásba a közös gyermekkel együtt költözzék be, a felperes azonban ezt nem fogadta el szerződésszerű teljesítésnek, ezért a lakásba beköltözni sem volt hajlandó.

1995. augusztus 11-én a felek megállapodtak abban, hogy a közös vagyon megosztása tárgyában létrejött szerződésben foglaltaknak megfelelő lakás megvásárlásáig az alperes egy ahhoz hasonló lakás bérleti díját megfizeti a felperesnek.

1996. év folyamán a felperes a hitelkártyájával számlafedezetlenséget okozott, ezért helyette az alperes 1996. július 5-én - a felek megállapodása alapján - 186 291 forintot kifizetett a pénzintézetnek azzal, hogy az említett összeget annak az évi 20%-os kamataival együtt a felperes egy későbbi időpontban visszafizeti az alperesnek.

Az így megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság arra az álláspontra jutott, hogy az alperes a szerződést a Ptk. 277. §-a (1) szerint nem megfelelően teljesítette, mivel a vásárolt lakás kertvárosi, ezért nem lehet városközpont környékinek sem tekinteni, emellett az alperes a saját részére, és nem a felperes javára alapított haszonélvezeti jogot. Miután a feleket szerződéskötésre nem lehet kötelezni, ezért a szerződés teljesítéseként az alperes által vállalt kötelezettség pénzbeni megtérítésére látott alapot. A szakértői vélemény alapján 55 m2 és 123 000 Ft/m2 alapulvételével az alperes tartozását 6 765 000 Ft-ban határozta meg, amelybe beszámította a felperes tartozásaként a 186 291 Ft tőkét és 191 599 Ft kamatot, és az alperest a beszámítás folytán fennmaradó 6 387 110 Ft felperesnek való megfizetésére kötelezte.

Az elsőfokú ítélet ellen mindkét peres fél fellebbezéssel élt.

A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben és akként változtatta meg, hogy az alperest terhelő marasztalás összegét 3 124 000 forintra - a haszonélvezeti jog értékére - leszállította, feljogosította az alperest 186 290 forint tőkének, valamint annak 1996. július 5. napjától 2001. december 31. napjáig járó évi 20%-os, továbbá a 2002. január 1. napjától járó évi 11%-os mértékű kamatának a marasztalási összegbe történő beszámítására, az alperesnek a Z.-i Bírósági Gazdasági Hivatal javára történő marasztalását 5900 forintra, az illetékhivatal javára történő marasztalását pedig 180 000 forintra leszállította, úgy rendelkezett, hogy az ezt meghaladóan előlegezett költségeket és illetéket az állam viseli, az elsőfokú perköltséget mindegyik fél maga viseli, egyebekben pedig az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.