BH 1994.4.169 A lopás befejezett, ha az eltulajdonítási szándékkal elvett dolgot a katona nem vitte ki ugyan a laktanya területéről, de azt oly módon rejtette el, hogy az végleg kikerült a jogosult rendelkezése alól [Btk. 16. §, 316. § (1) bek.].

A megyei bíróság katonai tanácsa a honvéd I. r. vádlottat 2 rb. lopás bűntette és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt halmazati büntetésül 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte. A megállapított tényállás szerint az I. r. vádlott rendszeresen pénzzavarral küszködött, majd amikor néhány katonai felszerelési tárgya eltűnt, arra az elhatározásra jutott, hogy betör az alakulat kiképzési és kulturális anyagraktárába. Elhatározását 1993. február 13-án váltotta valóra, amikor is a délelőtti órákban az ajtót vállal benyomta. Ennek során a zárcsavarok a helyükről kiszakadtak, és az ajtót biztosító lakat is leszakadt. A raktárhelyiségből 2 db ébresztőórát, 1 db stopperórát, 2 db pingpongütőt, 1 db mozifilmvágó és -ragasztó készüléket, 1 db dekorációs kést, 1 db műanyag mappát, 2 db zseblámpát, 5 db pelifix ragasztót, valamint 10 db öntapadós köztársasági címert tulajdonított el, amelyeket a körletben lévő szekrényébe rejtett. A vádlott észlelte, hogy a már elvitt apróbb tárgyak mellett nagyobb értékű műszaki cikkek is vannak a raktárban, ezért az éjszakai órákban ismét visszatért, és egy videomagnót, egy videólejátszót és 2 db erősítőt vett magához. Ezeket a tárgyakat a laktanya területén lévő - de már használaton kívüli - sorompóházban, illetőleg a szekrényében rejtette el. A felsorolt tárgyak együttes értéke 85 100 Ft volt, amely az eljárás során - lefoglalással - megtérült, a vádlott ugyanis az őt kérdőre vonó hivatalos személyeknek tettét azonnal elismerte, és az elrejtett tárgyakat előadta.

A büntetőeljárás folytatása alatt az I. r. vádlott továbbra is pénzt akart szerezni, és arra tekintettel, hogy a fenti tárgyak lefoglalásra kerültek, úgy döntött, hogy ismét vagyon elleni bűncselekményhez folyamodik. A néhány héttel korábban a honvéd II. r. vádlottal folytatott beszélgetés adta az ötletet ahhoz, hogy megpróbáljon lőfegyvereket szerezni és azokat később értékesítve pénzhez jutni. 1993. április 14-én a II. r. vádlott éjféltájban mint alegységügyeletes-helyettes szolgálatot látott el. A II. r. vádlott fegyelmezetlenül teljesítette a szolgálatát, és nem sokkal azután, hogy szolgálatba lépett, a körletből egy matracot hozott ki a napos asztalhoz, odairányította a hősugárzót, majd lefeküdt és elaludt. Az I. r. vádlott tudta, hogy a II. r. vádlott alszik, ezért a fegyverszobához ment, és annak nem kellő módon biztosított - vasrács nélküli - ajtaját kifeszítette. A fegyverszobából 6 db csomagolt állapotú PA-63 típusú pisztolyt és egy pisztolytáskát vett magához, amelyek együttes értéke 49 440 forint. A vádlott a megszerzett fegyvereket és a fegyvertartozékokat a kimenőtáskájába helyezte, majd egy használaton kívüli, lezárt helyiségbe rejtette. Ezt úgy oldotta meg, hogy a bukóablakon keresztül a földre engedte, vigyázva arra, hogy azt később onnan ki tudja emelni. A vádlott, mielőtt a körletet elhagyta volna, a felfeszített ládát a fegyverszobába visszavitte és az ajtót igyekezett úgy becsukni, hogy annak sérülése ne legyen észrevehető.

A reggel felébredő II. r. vádlott észlelte, hogy a lefekvése előtt még sértetlen fegyverszoba fel van nyitva, és erről azonnal jelentést tett az alegység-ügyeletesnek. A nagy erőkkel megindult nyomozás során a gyanú az I. r. vádlottra terelődött, aki beismerő vallomást tett, megmutatta a fegyverek rejtekhelyét is, melyek onnan hiánytalanul előkerültek.

A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság katonai tanácsának ítéletét az I. r. vádlott tekintetében annyiban változtatta meg, hogy a büntetését 1 évi fogházbüntetésre enyhítette, és azt katonai fogdában rendelte végrehajtani. A Legfelsőbb Bíróság rámutatott, hogy a megyei bíróság katonai tanácsa a tényállást pontosan és helyesen rögzítette, az minden tekintetben megalapozott, így a felülbírálatra alkalmas. A megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság okszerűen vont következtetést az I. r. vádlott bűnösségére, és nem tévedett a cselekményeinek jogi minősítése tekintetében sem.

Az I. r. vádlott bűncselekményeinek az elsőfokú bíróság által történt minősítését a másodfokú tárgyaláson a védő vitatta, és indítványozta a cselekménynek 2 rb. lopás bűntette kísérleteként minősítését. Hivatkozott a "Bírósági Határozatok"-ban 1982/323. szám alatt közzétett eseti döntésre, álláspontja szerint a vádlott által megszerzett értékek nem kerültek ki a sértett birtokából, mivel azokat az alakulat területéről nem vitték ki.

A Legfelsőbb Bíróság a jogi minősítést támadó védői indítványokkal nem értett egyet. Kétségtelen, hogy az I. r. vádlott ugyanazon sértett sérelmére követte el mindkét szándékos vagyon elleni bűncselekményét, és azok között időben mindössze 2 hónap telt el. A folytatólagosság fogalmi ismérvei közül ily módon a sértett azonossága és a rövid időköz megállapítható. Ugyanakkor a Btk. 12. §-ának (2) bekezdésében megkívánt további feltétel, az egységes elhatározás hiányzik. Az ítélet helyesen megállapított tényállásából, valamint az iratok tartalmából egyöntetűen kitűnik, hogy míg az első - a kiképzési és kulturális anyagraktárba - erőszakos behatolással elkövetett lopás elhatározásához a vádlott pénzzavara és a várható kártérítési eljárás következményei, illetve ezek gondolata vezetett, addig a fegyverek megszerzésének ötletét a II. r. vádlottal az első cselekmény befejezését később követő megbeszélés adta. A későbbi - egyébként ugyanolyan jellegű - szándékos bűncselekmény elkövetésének ötletadója tehát eleve más személy volt, ily módon a vádlott részéről az egységes akaratelhatározás a két lopás között fogalmilag kizárt. Ez utóbbi tényező hiánya miatt a folytatólagosság nem volt megállapítható.