A Budapest Környéki Törvényszék Bf.956/2014/10. számú határozata rágalmazás vétsége tárgyában. [1998. évi XIX. törvény (Be.) 250. §, 251. §, 258. §, 348. §, 351. §, 354. §, 360. §, 371. §, 386. §]

Kapcsolódó határozatok:

Budaörsi Járásbíróság B.938/2011/25., Budaörsi Járásbíróság B.938/2011/28., *Budapest Környéki Törvényszék Bf.956/2014/10.*, Kúria Bfv.971/2015/4. (BH 2016.5.105), 3328/2017. (XII. 8.) AB határozat, 3001/2022. (I. 13.) AB határozat

***********

A Törvényszék mint másodfokú bíróság a Bf. számú ügyben 2015. év február hó 5. napján tartott tanácsülésen meghozta a következő

V é g z é s t :

A rágalmazás vétsége miatt vádlott ellen indított büntetőügyben a Járásbíróság 2014. július hó 8. napján kihirdetett B. számú ítéletét helybenhagyja azzal, hogy annak bevezető részében is feltünteti a B. ügyszámot, továbbá a vádlott terhén megállapított bűncselekmény jogszabályi megjelölését a rendelkező részben akként pontosítja, hogy az az 1978. évi IV. tv. 179.§ (1) bekezdésébe ütközik és aszerint is minősül.

A végzés ellen fellebbezésnek helye nincs.

I n d o k o l á s :

Az elsőfokú bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki - az ellene magánvádló által tett feljelentésben terhére rótt - rágalmazás vétségében (1978. évi IV tv. 179. §. (1) bekezdés) és ezért a vádlottat megrovásban részesítette, kötelezte továbbá a felmerült bűnügy költség, a magánvádló által lerótt eljárási illeték a magánvádlónak történő megfizetésére.

Az ítélet ellen a vádlott jelentett be fellebbezést. A vádlott fellebbezésének írásbeli indokolásában az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatása mellett, bűncselekmény hiányában történő felmentésére - mely vonatkozásban a hatályon kívül helyezés szóhasználat ellenére a bűncselekmény hiányára utaló megelőző érvelésből kétségtelen, hogy annak iránya valójában a felmentés - másodlagosan az elsőfokú bíróság ítéletének eljárási szabálysértéseire utalva, illetve a tényállás felderítetlensége okán történő megalapozatlansága folytán hatályon kívül helyezésére, és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítására tett indítványt.

Az eljárás körében azon benyomásának adott hangot, hogy az eljárt bíró nem készült fel kellően a tárgyalásra, az iratokat nem tanulmányozta kellő alapossággal, emellett az ügy elbírálása során alig egy órás tárgyalást követően, öt perc szünet közbeiktatásával hirdetett ítéletet. Kifogásolta, hogy a valóság feltárására nem is törekedett a bíróság, nem szerzett be bizonyítékokat - a meglévőeket is a megelőzően eljáró bíró szerezte be, a gyámhatóságtól nem kért tájékoztatást azon eljárásról, melyben a magánvádló által sérelmezett tartalmú beadvány benyújtásra került. Utalt arra, hogy az iratok között rendelkezésre álló beadványt sem olvasta végig a bíró, miután abból világosan kitűnik, hogy a sérelmezett kijelentést már ellenkérelme tárgyában, azt megalapozandóan adta elő, ami cáfolja annak öncélúságát. Nyomatékkal hangsúlyozta ennek kapcsán, hogy az eljárt bíró indokolásában utalásként sem tett említést az általa hivatkozott és az iratokhoz csatolt, a Kúria 2394/2011. számú büntető elvi határozatában foglaltakra, melyben teljesen hasonló, szintúgy gyámhatósági eljárásban ügyfélként tett és a magánvádló által sérelmezett tényállítás körében fejtette ki a Kúria azon álláspontját, hogy az bűncselekményt nem valósít meg.

Az eljárás körében sérelmezte, hogy álláspontja szerint a jegyzőkönyv szabálytalanul került elkészítésre, miután a vallomástételét követően áramszünet volt, s a jegyzőkönyvvezető tájékoztatása alapján "minden elszállt". Hangfelvétel nem készült, a bíró jegyzetet nem készített, ennek ellenére nem került sor ismételt kihallgatására, ugyanakkor a jegyzőkönyv tartalmilag nem megfelelő, nem derül ki belőle, hogy mi alapján reprodukálták vallomását. Utalt arra, hogy a jegyzőkönyv azért is hiányos, mert csak azt tartalmazza, hogy a bíróság ítéletet hirdetett, azt nem, hogy milyet, s bár utalás van arra is, hogy az ítélet külön íven szerepel, az valójában csak hónapokkal később készült el és került megküldésre. Észrevételezte azt is, hogy tudomása szerint az írásba foglalás határideje 15 nap. Vélhetően, a tértivevény nélküli kézbesítéssel az eljáró bíró e késedelmet igyekezett palástolni. Kiemelte, hogy az "sima" levélpostai küldeményként való kézbesítése az ő különös védelmet élvező személyes adataival kapcsolatos gondatlanság.

Sérelmezte továbbá, hogy az eljáró bíró azon, - a tárgyaláson is előadott, majd levélben is megismételt - kérdésére, hogy milyen határidőn belül nyújthatja be a fellebbezésének indokolását, nem adott választ, emellett kérésére nem tette lehetővé az iratok tanulmányozását sem, arra utalva, hogy azt a későbbiekben megteheti, azonban későbbi ezirányú levelére már azt a tájékoztatást kapta, hogy az iratok felterjesztésre kerültek a fellebbezés elbírálása végett.

Az ítélet tartalmi hiányosságainak részletezése mellett utalt arra, hogy az indokolásban írtakkal szemben az elkövetését tényét, vagyis, hogy bűncselekményt valósított volna meg, végig következetesen tagadta. Ennek kapcsán ismételtet utalva a kúriai határozat tartalmára, rámutatott , hogy az ügy kulcskérdése az, hogy a volt felesége elleni fegyelmi eljárás mennyire volt megalapozott. Ennek kapcsán kifejtette, hogy az, hogy volt házastársa határozott idejű szerződését nem töltötte ki, hanem 8 hónapig formálisan betegszabadságon volt, a munkakapcsolat megszakadására utal, mint ahogyan az is, amit a volt felesége mondott 2011. november hó 3. napján tett nyilatkozatában, nevezetesen, hogy egy másik munkahelyén fegyelmi elé kellett volna néznie, amennyiben nem fogadja el a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetését.

Kiemelte, hogy a járásbíróság helytelenül utalt a gyámhatósági eljárás tárgyára gyermekelhelyezési ügyként, miután annak tárgya a kapcsolattartás volt, s ezen eljárásban általa előadott ellenkérelemben kérte volt házastársa felelősségre vonását, felelőtlen szülői magatartásáért - vagyis, hogy elbocsátását a gyermekkel úgy közli, hogy a felelősséget a gyermekre hárítja - melyhez tartozó volt a magánvádló által sérelmezett kijelentés.

A magánvádló, bár az ítélet ellen fellebbezést nem jelentett be, a vádlott fellebbezésének indokolásában kifejtettek kapcsán előadta, hogy a vádlott abban megbánást nem mutat, megismétli korábbi nyilatkozatait, sőt emellett olyan újabb állítást tesz, mely a magánvádló tekintetében táppénzcsalásra utal, azt sugalmazza. Mindezek okán előadta, hogy az elsőfokú bíróság határozata nem kellő visszatartó erejű, ekként a büntetés súlyosítása, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása szükséges. Hangsúlyozza, hogy a vádlott tette nem csak személyes, szubjektív megítélése alapján veszélyes, sérelmes és elítélendő, de így sérelemdíj megállapítását tartotta szükségesnek, azt polgári jogi igényként megjelölve kérte arra a vádlottat kötelezni.

A másodfokú bíróság a jogorvoslattal megtámadott határozatot a Be. 348. § (1) bekezdése alapján - az azt megelőző bírósági eljárással együtt - felülbírálta, és megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárást a perrendi szabályoknak megfelelően folytatta le, a tényállás mentes a Be. 351. § (2) bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól, azt a törvényszék az iratok alapján mindössze annyiban pontosítja, hogy az ítélet 1. oldal utolsó bekezdés első mondatából mellőzi a "jogtalanul igénybe vett" szövegrészt, mivel a vád tárgyává tett, a tényállás tartalmát e körben megalapozó beadvány 3. oldal utolsó mondatában tett tényállítás ezt nem, csupán az igénybe vett táppénz miatti elbocsátás tényét tartalmazza. A megállapított tényállás így a fellebbviteli eljárásban irányadó.