BH 1995.7.395 I. A személyhez fűződő jogok megsértése miatt érvényesített igények elbírálásánál a kölcsönösen elkövetett jogsértések egymással való összefüggéseit nem lehet figyelmen kívül hagyni [Ptk. 78. §, 84. § (2) bek., 354. §*, 34/1992. (VI. 1.) AB. hat.]

II. A személyhez fűződő jogok megsértése esetén a sajtóval szemben indított perben bírság kiszabására hivatalból, a felülvizsgálati eljárás során is lehetőség van [Alkotmány 61. § (2) bek., 1986. évi II. tv. 3. §, 19. § (4) és (6) bek., 1976. évi 8. tvr., 14/1978. (VIII. 8.) PM r. 1. §].

A II. r. alperes által kiadott H. Hírlap című napilag 1992. március 4-i számában "Ki volt a III/III. ügyosztály k.-i ügynöke?" című sajtóközleménnyel kapcsolatban a felperes, ugyanennek a napilapnak az 1991. április 23-i számában "III/III. nem mindig egy" címmel közölt sajtóközleménnyel kapcsolatban pedig az I. r. alperes a személyhez fűződő jogaik megsértését állították, és egymással szemben kölcsönösen a jogsértés megállapítását, a jogsértőnek nyilvános elégtétel adására és 1 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezését kérték. A felperes a keresetét a II. r. alperessel szemben azért terjesztette elő, mert az I. r. alperessel készített interjú folytán a II. r. alperes biztosított nyilvánosságot a felperes személyét sértő közlésnek.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, és a viszontkeresetnek helyt adva azt állapította meg, hogy a felperes sértette meg az I. r. alperes személyiségi jogát, ezért a felperest a jogsértéstől eltiltotta, ' nyilvános elégtétel adására és 500 000 forint nem vagyoni kár megtérítésére kötelezte. Az ezt meghaladóan előterjesztett viszontkeresetet pedig elutasította.

A felperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének megfellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatta, és megállapította, hogy az I. és a II. r. alperes megsértette a felperes személyiségi jogait, ezért az alpereseket nyilvános elégtétel adására kötelezte, a felperes kártérítési fizetési kötelezettségét pedig 300 000 forintra leszállította, és ezt meghaladóan a viszontkeresetet elutasította.

A jogerős ítélet indokolása szerint a H. Hírlap 1992. március 4-i számában "Ki volt a III/III. ügyosztály k.-i ügynöke" címmel megjelent sajtóközleményben (az e körben) feltett újságírói kérdésre az I. r. alperes által adott válasz - a megfogalmazása következtében - a felperesre terelte a gyanút, ezért az I. r. alperes (szándékától függetlenül) jogsértést követett el, mert a közlés hamis megvilágításba helyezte a felperes személyét, eltorzította a valóságot. A II. r. alperes pedig azzal követett el jogsértést, hogy a felperes jó hírnevét és becsületét is sértő közlést közzétette (Ptk. 78. §). Miután a felperes a másodfokú eljárásban a nem vagyoni kártérítés iránti keresetétől elállt, ezért a másodfokú bíróság ezzel a kérdéssel nem foglalkozott. A felperes által indítványozott, közérdekű célra fordítható bírság kiszabását pedig mellőzte, mert az I. r. alperes részéről szándékosság nem, csak gondtalanság volt megállapítható, amikor arra az újságírói kérdésre, hogy ki lehetett a k.-i ügynök, a felperes személyét hozta szóba. Szándékosság hiányában pedig büntető jellegű intézkedés alkalmazására nincs jogszabályi lehetőség.

A másodfokú bíróság a felperes terhére megállapított nem vagyoni kárpótlásra vonatkozó rendelkezésével kapcsolatban kifejtette, hogy a kárigény alapjául szolgáló sajtóközlemény megjelenésének időpontjában még a Ptk. 354. §-ának eredeti szövege volt hatályban. Megállapította, hogy a felperes válaszlevelében az I. r. alperesről kedvezőtlen értékítélet kialakítására alkalmas tényeket közölt, illetőleg elmarasztaló véleményt alkotott. Az I. r. alperes az újságcikk megjelenését követően tartózkodóvá vált, a társas érintkezést is kerülte. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megítélt kártérítés összegszerűsége körében mérlegelte azt a körülményt is, hogy az I. r. alperes személyével ebben az időpontban más írások is foglalkoztak, amelyek ugyancsak akadályozták a társadalmi életben való részvételének zavartalanságát, és az élet megnehezülését kiváltó hatása ezeknek a cikkeknek is lehetett.

A jogerős ítélet ellen - jogszabálysértésre hivatkozással - a felperes és a II. r. alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet.

A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felperes és a II. r. alperes felülvizsgálati kérelme által érintett részben felülbírálta, és a felperes a felülvizsgálati kérelme alapján megállapította, hogy a jogerős ítélet támadott rendelkezései jogszabálysértőek.

Az 1976. évi R. tvr.-tel kihirdetett, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának III/ 19. cikkében foglaltak értelmében mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra. Ez a jog magában foglalja mindenfajta adat és gondolat szóban, írásban, művészi formában vagy bármilyen más, tetszés szerinti módon történő terjesztésének a szabadságát is. Ezeknek a jogoknak a gyakorlása különleges kötelességekkel és felelősséggel jár. Ezért törvény ezen jogok gyakorlását mások jogainak, jó hírnevének, a közrend és a közerkölcs védelme érdekében korlátozhatja.

Az egyezségokmány idézett rendelkezéseivel összhangban az alkotmány 61. §-ának (2) bekezdése elismeri és védi a sajtó szabadságát. A sajtóról szóló 1986. évi II. törvény 3. §-ának (1) bekezdése azonban ennek az alkotmányos alapjognak korlátot állít azzal, hogy kimondja: a sajtószabadság gyakorlása - egyebek mellett - nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével. Ez a kötelezettség pedig azt is jelenti, hogy a sajtószerv interjú formájában vagy olvasói levélként sem közölhet olyan írásműveket, amelyek mások személyhez fűződő jogait sértik. A II. r. alperes ezért a felülvizsgálati kérelmében alaptalanul hivatkozott arra, hogy az I. r. alperes nyilatkozatának közlésével mint sajtószerv nem sérthette meg a felperes személyhez fűződő jogait. Az I. r. alperes újságírói kérdésre adott válaszának tartalmi és nyelvtani értelmezése alapján pedig a másodfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az alkalmas volt a közvélemény számára olyan következtetés levonására, amely szerint lehetséges, hogy a felperes III/III-as ügynök volt. Ez az állítás pedig a bizonyítatlansága miatt a személyiségi jogokat sérti.

A jogsértés elkövetésének időpontjára figyelemmel a jogerős ítélet helytállóan állapította meg, hogy a I. r. alperes által érvényesített nem vagyoni kártérítés iránti igény elbírálására a Ptk. 354. §-ának eredeti, teljes szövege volt az irányadó. Ennek megfelelően az I. r. alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a felperes által elkövetett jogsértés mint károkozó cselekmény a társadalmi életben való részvételét vagy egyébként az életét tartósan vagy súlyosan megnehezítette. Ez a bizonyítási kötelezettség annak ellenére fennállott, hogy a jogsértés elkövetésének időpontjában már nem volt hatályban a törvény rendelkezését nyelvtani értelemben megszorító 16. számú irányelv, és ezzel a Legfelsőbb Bíróság [már az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) AB határozatának meghozatala előtt] kifejezésre juttatta a személyiség minden oldalú védelmét szolgáló, az erkölcsi értékeket fokozottan szem előtt tartó bírói gyakorlat kialakításának szükségességét.