MK 19. szám

A munkavállalónak évi rendes szabadság akkor is jár, ha a munkáltató őt nem teljes munkaidőben alkalmazta.

Az Mt. 117. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerint munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása a megjelölt rendelkezés (1) bekezdésében foglalt munkaidőnél rövidebb munkaidőt is megállapíthat. 1995. szeptember 1-jétől az ilyen tartalmú munkaszerződést is írásba kell foglalni [Mt. 76. §-ának (4) bekezdése].

Az Mt. 130. §-ának (1) bekezdése szerint a munkavállalót minden munkaviszonyban töltött naptári évben alap- és esetleg pótszabadságból álló rendes szabadság illeti meg. Az alapszabadság és a pótszabadság tekintetében tehát az Mt. olyan korlátozó rendelkezést nem tartalmaz, amely szerint az alapszabadság és a pótszabadság csak a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalót illetné meg. A részmunkaidőre alkalmazott munkavállalók szabadságra való jogosultsága pedig kifejezetten következik a hátrányos megkülönböztetés tilalmából (Mt. 5. §-a). Ha az ilyen módon alkalmazott munkavállaló a hétnek az általános munkaidő-beosztás szerint minden munkanapján munkát végez [Mt. 124. §-ának (1) bekezdése, 130. §-ának (1) bekezdése], a szabadság ugyanolyan mértékben megilleti, mint a teljes munkaidővel foglalkoztatott munkavállalókat. A rendes szabadság idejére járó díjazás azonban ilyenkor csak a munkaidejével arányos időre jár (pl. napi négyórás munkaidővel foglalkoztatottat egy szabadságnapra is négyórai átlagkereset illeti meg). Ha pedig a nem teljes munkaidővel foglalkoztatott munkavállaló csak a hét meghatározott napjain végez munkát úgy, hogy hetenként kettőnél több napon nem dolgozik, szintén az Mt. 130. §-a (1) bekezdésének szabályai irányadók. Ilyenkor azonban - az Mt. 135. §-ának (2) bekezdése szerint - a szabadság kiadása tekintetében a hét minden napja munkanapnak számít, kivéve a munkavállaló két pihenőnapját, valamint a munkaszüneti napot. A szabadságidőre járó díjazás kiszámításánál az előző bekezdésben említett munkavállalók esetében is azokat a szabályokat kell alkalmazni mint a hét öt munkanapján csökkentett munkaidőben foglalkoztatottak esetében. Az elmondottak nem alkalmazhatók azokra a munkavállalókra, akik olyan rövid ideig állnak munkaviszonyban, hogy az évi rendes szabadságuk arányos része egy munkanapot sem ér el [Mt. 133. §-ának (2) bekezdése]. A fél munkanapot elérő töredék azonban egész munkanapnak számít.

[Az MK 159. számú állásfoglalással módosított szöveg.]