BH 2002.8.305 A munkáltató kártérítési felelőssége a rendkívüli felmondás indokolásában állított - személyhez fűződő jogot sértő - valótlan tényállítások miatt [Ptk. 84. § (1) bek. e) pont, 339. § (1) bek., 354. §, Pp. 163. §, 164. §].

A jogerős ítélet megállapította, hogy a felperesnek 1994. május 9-én átadott rendkívüli felmondás indokolásában szereplő azon valótlan tényállítással, amely szerint a felperes az egyetlen felelőse annak, hogy 257 000 000 forint kétszeres jóváírásra került, s emiatt a felperes a munkaviszonyából származó kötelezettségét súlyos gondatlansággal és jelentős mértékben megszegte, az alperesi munkáltató megsértette a felperes jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait. Egyúttal arra kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 300 000 forintot és annak 1996. szeptember 3. napjától a kifizetésig járó évi 20%-os kamatát. A felperes ezt meghaladó, összesen 2 millió forint kártérítés iránti keresetét elutasította.

A jogerős ítélet alapját képező tényállás értelmében a felsőfokú költségvetési végzettségű felperes az alperes jogelődjénél 1991. elejétől folyószámlaosztály-vezető beosztásban tevékenykedett. A banknál 1993-ban merült fel problémaként az olyan átutalások kérdése, amelyeknél a banknál vezetett egyik devizaszámláról történt átutalás az ugyancsak a banknál vezetett más jogalanyt megillető forintszámlára. Az ezzel kapcsolatos problémák miatt a felperes is kezdeményezte egyértelmű belső szabályok meghozatalát, ezért e kérdésről az ún. E. F. Bizottság az 1993. december 13-ai ülésén tárgyalt, és olyan döntést hozott, hogy a kérdéses viszonylatban átutalásra csak a devizaosztály által kiállított belső ügykezelési bizonylat alapján kerülhet sor. A felperes az E. F. Bizottsági ülésén nem volt jelen; és nem nyert bizonyítást, hogy e belső szabályozásban foglaltakat a felperessel, illetve beosztottaival mikor ismertették. 1993. december 16. és 18. között a devizaosztály két különböző irata alapján azonos kedvezményezett javára kétszeres jóváírást teljesített 257- 257 millió forint értékben a felperes irányítása alatt álló osztály. Erről az alperes vezetése 1994. áprilisában értesült. Az ezt követő belső vizsgálat után, 1994. május 9-én a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntették. Ennek indokaként az alperes azt állította, hogy a felperes vezetőként nem ismertette beosztottaival az E. F. Bizottság 1993. december 13-i döntését, és az abban foglaltakat maga sem tartotta be, ezért kerülhetett sor a kettős jóváírásra. A rendkívüli felmondás szerint a felperes ezzel a munkaviszonyából eredő kötelezettségét súlyos gondatlansággal és jelentős mértékben megszegte, ezért a munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntették.

A felperes által indított munkaügyi perben meghozott jogerős ítélet a rendkívüli felmondást hatályon kívül helyezte, és az alperest 217 757 forint elmaradt munkabér, 700 326 forint végkielégítés, 175 082 forint felmentési időre járó átlagkereset, valamint farmerruha-térítés és 187 500 forint kártérítés megfizetésére kötelezte. A munkaügyi perben a bíróság ítélete megállapította, hogy a rendkívüli felmondásra nyitva álló határidőt az alperes elmulasztotta. Ezen túlmenően nem igazolta, hogy az 1993. december 13-án tartott bizottsági ülésen meghozott döntést a felperessel teljes mélységében ismertették volna. A jogerős munkaügyi ítélet álláspontja szerint nem nyert a perben bizonyítást, hogy miként juthatott ki két azonos tartalmú bizonylat a devizaosztályról, ezért nem volt megállapítható, hogy a felperes a munkaviszonyából fakadó kötelezettségeit súlyos gondatlansággal, jelentős mértékben megszegte volna. Emiatt az alperest a felperes javára a fentiek szerint marasztalta.

A jelen perben hozott jogerős ítélet - a Munkaügyi Bíróság ítéletében foglaltakra is tekintettel - megállapította, hogy az alperes akkor, amikor a felperest egyetlen felelősként nevezte meg, mintegy "bűnbakként" állította be a 257 millió forint kétszeres átutalása miatt, valamint az ebből levont következtetéssel, mely szerint a felperes a munkaköri kötelezettségét súlyos gondatlansággal és jelentős mértékben megszegte, a rendkívüli felmondásban valótlan tényt állítva, a felperes jóhírnevét megsértette. Az alperes ezzel a felperes szakmai jóhírnevét indokolatlanul rombolva, a felperes számára nem vagyoni hátrányt okozott. Ezért 300 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte az alperest. Azt azonban nem látta bizonyítottnak, hogy ok-okozati összefüggés állna fenn a felmondás jogsértő indokai és a felperes későbbi elhelyezkedési nehézségei között. Ezért a felperes vagyoni kártérítés iránti igényét alaptalannak találta, és elutasította.

A jogerős ítélet keresetet elutasító rendelkezéseinek hatályon kívül helyezése, az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatása és az alperes által fizetendő kártérítés összegének 1 410 363 forinttal történő felemelése érdekében a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Ptk. 84. §-ában, 339. §-ában, valamint a Pp. 163. §-ában és 164. §-ában írt rendelkezéseket, amikor a vagyoni kártérítés iránti igényét elutasította. A hírnévrontás ténye az ügyben aggálytalanul bizonyítást nyert. Ezért az alperes kártérítési felelőssége fennáll azért is, mert a felperest a munkaköréből elbocsátották, és a Munkaügyi Bíróság jogerős ítélete ellenére eredeti munkakörébe nem helyezték vissza. Emiatt elhelyezkedési nehézségei voltak, új munkahelyén pedig korábbi jövedelme csökkent, élethelyzete elnehezült. Az ezzel kapcsolatos vagyoni kárai a munkajogi felelősség rendszerében nem kerültek orvoslásra.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.