EH 2013.11.K47 Két telek határán húzódó támfal életveszélyes állapotának megszüntetésére vonatkozó hatósági kötelezés során az érintett ingatlanok tulajdonosai közötti elszámolási viszonyt nem kell rendezni. A közigazgatási jogviszonyban megállapított egyetemleges kötelezés nem zárja ki, hogy a felek később polgári jogi igényeiket egymás között polgári perben érvényesítsék [1997. évi LXXVIII. tv. 47. § (2) bek., 51. § (1) bek.; 253/1997. (XII. 20.) Korm. r. 45. §].
Pertörténet:
Fővárosi Törvényszék K.35560/2010/26., Kúria Kfv.37320/2012/6. (*EH 2013.11.K47*)
***********
A bejelentők a Polgármesteri Hivatal Jegyzőjéhez - mint elsőfokú építésügyi hatóságokhoz - fordultak, hogy a telkük és a K. Á. u. alatti ház között húzódó támfal állapota miatt építéshatósági intézkedést kérnek. Bejelentésükhöz mellékelték építésügyi szakértő statikai szakvéleményét, amelyben rögzítést nyert, hogy a két épület közötti támfal életveszélyes. A bejelentés alapján az elsőfokú építésügyi hatóság az ingatlanokon helyszíni ellenőrzést tartott, melynek során megállapította, hogy az ingatlanok telekhatárán változó magasságú támfal található, mely támfalon több helyen repedések vannak, felső része függőlegeshez képest elmozdult.
Az elsőfokú hatóság határozatával kötelezte az ingatlan tulajdonosait, hogy a támfal életveszélyes állapotának megszüntetését a támfal megtámasztásával azonnal kezdjék meg és legkésőbb 15 napon belül végezzék el.
Ezt követően az elsőfokú építésügyi hatóság határozatával hatósági kötelezés keretében a telekhatáron lévő támfal újjáépítése érdekében kötelezte az ingatlanok tulajdonosait, hogy a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül nyújtsanak be építési engedély iránti kérelmet a szükséges mellékletekkel.
Az ingatlan tulajdonosai fellebbezése folytán eljárt alperesi jogelőd a határozatot úgy változtatta meg, hogy az ingatlan tulajdonosokat nem építési engedély iránti kérelem, és mellékletei benyújtására kötelezte, hanem a megerősítésre vonatkozó építészeti és statikai tervek benyújtására.
Ilyen előzmények után az elsőfokú építésügyi hatóság határozatával kötelezte az ingatlanok tulajdonosait, hogy az ingatlanok közötti szintkülönbség miatt meglévő és korábban megrongálódott, a helyéről kimozdult támfalat az építészmérnök által készített tervdokumentációk szerint állítsák helyre 3 hónapon belül.
Az elsőfokú határozat ellen a felperes fellebbezést nyújtott be. Kifogásolta, hogy az életveszély elhárítását az elsőfokú hatóság korábban már előírta, mely megtörtént, oly módon, hogy a támfal megfelelően megtámasztásra került. Az ingatlan tulajdonosaira vonatkozó kötelezettség jogsértő, ugyanis a támfalat nem ezen ingatlan tulajdonosai létesítették, nem ezen ingatlan területén áll. E kötelezettségnek nincs jogszabályi alapja. Ezen túlmenően a határozatban megszabott 3 hónapos határidő alatt az építési tevékenység nem végezhető el.
Hivatkoztak továbbá a felperesek arra, hogy a támfal megtámasztását teljes mértékben megfizették, a felmerült költségekből azonban semmit sem térítettek meg.
A fellebbezés folytán eljárt alperesi jogelőd határozatával az elsőfokú határozatot a jogorvoslati kérelemben foglaltaknak részben helyt adva megváltoztatta. Egyetemlegesen kötelezte a támfallal érintett ingatlanok tulajdonosait, hogy a 2008 márciusában készített építészeti műszaki dokumentáció alapján a meglévő támfalat bontsák el és építsék újjá.
Az elsőfokú határozat egyéb rendelkezéseit változatlanul hatályában fenntartotta.
A másodfokú határozat hivatkozott az országos településrendezési és építési követelményekről 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) 45. § (4) bekezdésében foglaltakra azzal, hogy az érintett támfal helyreállításának kötelezettségével kapcsolatban a kötelezettség az érintett ingatlanok tulajdonosait a tulajdoni hányaduk és érdekeltségük arányában együttesen terheli, ezért került előírásra az egyetemleges kötelezés.
A felperes kérte a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát. Az ügyben eljárt Fővárosi Törvényszék határozatában a felperes keresetét elutasította. A bíróság rámutatott, hogy az építésügyi hatóság az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 47. § (2) bekezdés b) pontja szerinti állapot észlelése esetén intézkedni köteles. Az ügyben készült szakvélemény alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy a támfal életveszélyes. Egyedüli megoldási javaslatként mindkét statikai szakvélemény az életveszélyessé vált támfal elbontását irányozta elő.
Az elsőfokú bíróság az Étv. 51. § (1) bekezdése, az OTÉK 45. § (4) bekezdése és az alperes által hivatkozott KGD 2009.198 számú döntés alapján azt állapította meg, hogy a telek határán álló támfal építésének kötelezettsége a szomszédos telek tulajdonosait egyetemlegesen terheli.
Az ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amelyben kérte a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a Fővárosi Törvényszék ítéletének megváltoztatását. Előadta, hogy az elsőfokú bíróság súlyosan megsértette a Pp. 206. § (1) bekezdését, amikor kizárólag a szakvéleményt értékelte, illetve a szakértői véleményből helytelen következtetést vont le.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az Étv. 47. § (2) bekezdés d) pontja értelmében az építésügyi hatóságnak el kell rendelnie az építmény jó-karbantartására vonatkozó kötelezettség teljesítését, illetőleg az építmény felülvizsgálatát, szükség szerinti átalakítását, felújítását, helyreállítását vagy lebontását, ha annak állapota az állékonyságot, az életet és egészséget, a köz- és vagyonbiztonságot veszélyezteti.
A jelen per tárgya annak eldöntése, hogy a házak között húzódó támfal életveszélyes voltának megszüntetésében és hosszú távon biztonságot adó újjáépítésében az érintett ingatlanok tulajdonosai miként, milyen arányban kötelezhetők. E kérdés elbírálása azért került a közigazgatási bíróság elé, mert az alperesi jogelőd határozatában egyetemlegesen kötelezte az érintett ingatlanok tulajdonosait a korábban megrongálódott, helyéről kimozdult támfal elbontására és újjáépítésére, amely hatósági döntés felülvizsgálatát kérte a felperes a bíróságtól. Az eredetileg polgári jogi jogügylet (két ingatlan közötti szintkülönbségből adódó támfal építése és ennek költség-megosztása) az állam Étv.-ből és OTÉK-ból eredő élet-, testi épség- és egészségvédelmi kötelezettségéből következően vált közigazgatási jogviszonnyá, a vonatkozó jogszabályok alapján. Ezért ebben a közigazgatási perben - hacsak az adott közigazgatási jogviszonyra vonatkozó speciális szabályok ezt elő nem írják - irreleváns az elszámolási viszony a két ingatlan tulajdonosai között. A közjogi jogviszony szempontjából relevanciával az bír, hogy az életet, testi épséget és egészséget veszélyeztető állapot szűnjön meg, a perben ezt az érdeket jeleníti meg az alperes. A peres eljárás során tehát csak az vizsgálható, hogy az alperes az adott jogviszonyra vonatkozó jogszabályokat betartotta-e.
Az Étv. 51. § (1) bekezdése értelmében az építésügyi és építésfelügyeleti hatóság az általa elrendelt munkálatok elvégzésére - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - az ingatlan tulajdonosát kötelezi. Ha a szabálytalan építési munkát más végeztette, a munkálatok elvégzésére az építtetőt kell kötelezni. Az OTÉK 45. § (1) bekezdés értelmében az építmények megvalósítása során a telek természetes terepfelületét és az értékes növényállományt megváltoztatni nem szabad, kivéve, ha az a rendeltetésszerű építmény-, illetve telekhasználat műszaki követelményeinek (megközelítés, csapadékvíz-elvezetés stb.) biztosítása érdekében szükséges. A telek természetes terepfelületét az építési helyen kívül tereprendezéssel megváltoztatni a helyi építési szabályzat előírása szerint lehet. Helyi szabályozás hiányában a terepszint a közvetlenül szomszédos telkek terepszintjéhez képest nem térhet el.
Az OTÉK 45. § (2) bekezdése a támfal létesítésének lehetőségéről szól amikor kimondja: a terepkialakításhoz támfal, rézsű létesíthető.
Az OTÉK 45. § (3) bekezdése azonban a támfal létesítésének kötelezettségéről szól az alábbiak szerint: a helyi építési szabályzat településrendezési vagy biztonsági okokból lejtős terepen a telek határain támfal építését rendelheti el. Ilyen esetben a támfal kialakításának módját és anyagát is meghatározhatja.
Az OTÉK 45. § (4) bekezdése értelmében a telek határán álló támfal építésének kötelezettsége az érintett telkek tulajdonosait (kezelőit, használóit) a tulajdoni hányaduk és az érdekeltségük arányában együttesen terheli.
A Kúria úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság határozata nem jogszabálysértő. Az OTÉK fentebb idézett 45. § (4) bekezdése együttes kötelezésről szól. Az OTÉK e szabályát értelmezve a Legfelsőbb Bíróság a Kfv. IV. 39.137/2008/17. számú határozatában (KGD 2009.198) rámutatott, hogy a telek határán álló támfal építésének kötelezettsége az érintett (szomszédos) telkek tulajdonosait együttesen (egyetemlegesen) terheli. A Kúria megítélése szerint e megállapítás jelen ügyben is irányadó, s azt megerősítve a Kúria a következőkre mutat rá:
Az elsőfokú bíróság elutasította az egyetemleges kötelezést előíró közigazgatási határozat hatályon kívül helyezését és az első fokon eljárt szerv új eljárásra kötelezését kérő keresetlevelet. Az egyetemleges kötelezés a közigazgatási jogviszony sajátosságaiból fakad, nevezetesen a hatóságnak azt kell vizsgálnia, hogy a jogszabályi keretek között mi a leghatékonyabb módja a lejtős terepen biztonsági okból történő támfal helyreállításának. A hatóságnak nem kellett vizsgálni a támfal létrejöttének körülményeit, s az ügyben azt értékelnie sem kellett. Lejtős terepen két ingatlan közötti támfal épségben tartása - függetlenül attól, hogy az adott támfal pontosan a telekhatáron áll-e - kétséget kizáróan mindkét ingatlan-tulajdonos érdeke. Az egyetemleges kötelezéssel a hatóság az OTÉK 45. § (4) bekezdésének alkalmazásával mintegy biztosítékot épített be, és a jogviszony sajátosságából adódóan helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az építésügyi hatóságnak külön-külön nem kellett meghatároznia az egyes kötelezettek részkötelezettségeit, a költségek viselését külön-külön nem kellett megosztania. Helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság arra is, hogy e kérdések a kötelezettek közötti jogviszonyban a polgári jog szabályai szerint rendezhetők. A felek között létrejövő elszámolási viszonyt a közigazgatási határozat nem döntheti el.
A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése értelmében a Kúriától jogszabálysértésre alapítottan lehet a jogerős ítélet felülvizsgálatát kérni. Anyagi jogi és eljárási szabályok megsértése egyaránt alapot adhat a felülvizsgálati kérelem előterjesztésére. Ha a bírósági ítélet tényállása iratellenesen került megállapításra, okszerűtlen, logikai ellentmondást tartalmazó módon történt a bizonyítékok mérlegelése, akkor az eljárási szabálysértés megállapítható. Jelen ügyben a Kúria azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság a közigazgatási jogviszonyban keletkezett jogvita eldöntése szempontjából a tényállást (a támfal életveszélyes voltát) feltárta, a bizonyítékokat okszerűen mérlegelte és helyes következtetésre jutott akkor, amikor a hatóság egyetemleges kötelezést előíró határozata elleni keresetet elutasította. A felperes felülvizsgálati kérelme nem megalapozott így a tekintetben sem, hogy az elsőfokú bíróság nem tett eleget a Pp. 206. § (1) bekezdéséből fakadó bizonyítás eredményének helyes mérlegelésére vonatkozó kötelezettségének.
A fentiekre tekintettel a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet nem sértette meg a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat, ezért a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a Fővárosi Törvényszék 10. K. 35.560/2010/26. számú ítéletét hatályában fenntartja.
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a Fővárosi Törvényszék 2012. április 3. napján kelt 10.K.35.560/2010/26. számú jogerős ítélete ellen a felperes által 3. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán az alulírott napon - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
í t é l e t e t:
A Kúria a Fővárosi Törvényszék 10.K.35.560/2010/26. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg alperesnek 15 napon belül 30 000 (harmincezer) forint felülvizsgálati perköltséget.
A Kúria kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 70 000 (hetvenezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak helye nincs.
I n d o k o l á s
A bejelentők 2005. április 13-án a Budapest XII. kerületi Hegyvidék Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Jegyzőjéhez - mint elsőfokú építésügyi hatóságokhoz - fordultak, hogy a telkük és a K. Á. u. alatti ház között húzódó támfal állapota miatt építéshatósági intézkedést kérnek. Bejelentésükhöz mellékelték építésügyi szakértő statikai szakvéleményét, amelyben rögzítést nyert, hogy a két épület közötti támfal életveszélyes. A bejelentés alapján az elsőfokú építésügyi hatóság az ingatlanokon 2005. április 26-án helyszíni ellenőrzést tartott, melynek során megállapította, hogy az ingatlanok telekhatárán változó magasságú támfal található, mely támfalon több helyen repedések vannak, felső része függőlegeshez képest elmozdult. A K. Á. u. 20. szám alatti ingatlanról a csapadékvizet a K. Á. u. 18. szám alatti ingatlanra vezetik.
Az elsőfokú hatóság a 2005. május 27. napján kelt határozatával kötelezte B., K. Á. u. 20. szám alatti ingatlan tulajdonosait, hogy a támfal életveszélyes állapotának megszüntetését a támfal megtámasztásával azonnal kezdjék meg és legkésőbb 15 napon belül végezzék el. Egyidejűleg a B., K. Á. u. 18. szám alatti ingatlan tulajdonosait a támfal megtámasztásához szükséges munkálatok tűrésére kötelezte. Később a határozat e részét akként módosította, hogy a határozat kötelezettjei közé a K.Á. u. 18. szám alatti ingatlan tulajdonosait is beléptette.
Ezt követően az elsőfokú építésügyi hatóság 2005. augusztus 29-én kelt külön határozatával hatósági kötelezés keretében a telekhatáron lévő támfal újjáépítése érdekében kötelezte a K. Á. u. 20. és 18. számú ingatlanok tulajdonosait, hogy a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül nyújtsanak be építési engedély iránti kérelmet a szükséges mellékletekkel.
Az ingatlan tulajdonosai az elsőfokú határozat ellen fellebbezéssel éltek. A fellebbezés folytán eljárt alperesi jogelőd 2006. február 3. napján kelt határozatával a határozatot úgy változtatta meg, hogy az ingatlan tulajdonosokat nem építési engedély iránti kérelem, és mellékletei benyújtására kötelezte, hanem a megerősítésre vonatkozó építészeti és statikai tervek benyújtására.
Ilyen előzmények után az érintett ingatlan-tulajdonosok a vonatkozó statikai tervek benyújtására megindult végrehajtási eljárás keretében 2008. március 25-én benyújtották az új támfal építésztervező által jegyzett terveit. Az elsőfokú építésügyi hatóság ezt követően 2009. július 20. napján kelt határozatával kötelezte a K. Á. u. 20. és 18. számú ingatlanok tulajdonosait, hogy az ingatlanok közötti szintkülönbség miatt meglévő és korábban megrongálódott, a helyéről kimozdult támfalat az építészmérnök által készített tervdokumentációk szerint állítsák helyre 3 hónapon belül.
Az elsőfokú határozat ellen a felperes fellebbezést nyújtott be. Kifogásolta, hogy az életveszély elhárítását az elsőfokú hatóság korábban már előírta, mely megtörtént, oly módon, hogy a támfal megfelelően megtámasztásra került. A K. Á. u. 20. szám alatti ingatlan tulajdonosaira vonatkozó kötelezettség jogsértő, ugyanis a támfalat nem ezen ingatlan tulajdonosai létesítették, nem ezen ingatlan területén áll. E kötelezettségnek nincs jogszabályi alapja. Ezen túlmenően a határozatban megszabott 3 hónapos határidő alatt az építési tevékenység nem végezhető el.
Hivatkoztak továbbá a felperesek arra, hogy a támfal megtámasztását teljes mértékben megfizették, a felmerült költségekből azonban semmit sem térítettek meg a K. Á. u. 18. szám alatti ingatlan tulajdonosai.
A fellebbezés folytán eljárt alperesi jogelőd - a Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal - a 2010. június 11. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot a jogorvoslati kérelemben foglaltaknak részben helyt adva megváltoztatta. Egyetemlegesen kötelezte a támfallal érintett K. Á. u. 18. és 20. számú ingatlanok tulajdonosait, hogy a 2008. márciusában készített építészeti műszaki dokumentáció alapján a meglévő támfalat bontsák el és építsék újjá.
Az elsőfokú határozat egyéb rendelkezéseit változatlanul hatályában fenntartotta.
A másodfokú határozat hivatkozott az országos településrendezési és építési követelményekről 253/1997.(XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) 45. § (4) bekezdésében foglaltakra azzal, hogy az érintett támfal helyreállításának kötelezettségével kapcsolatban a kötelezettség az érintett ingatlanok tulajdonosait a tulajdoni hányaduk és érdekeltségük arányában együttesen terheli, ezért került előírásra az egyetemleges kötelezés.
A felperes kérte a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát. Az ügyben eljárt Fővárosi Törvényszék határozatában a felperes keresetét elutasította. A bíróság rámutatott, hogy az építésügyi hatóság az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 47. § (2) bekezdés b) pontja szerinti állapot észlelése esetén intézkedni köteles. Az ügyben készült szakvélemény alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy a támfal életveszélyes. Egyedüli megoldási javaslatként mindkét statikai szakvélemény az életveszélyessé vált támfal elbontását irányozta elő.
Az elsőfokú bíróság az Étv. 51. § (1) bekezdése, az OTÉK 45. § (4) bekezdése és az alperes által hivatkozott KGD 2009.198 számú döntés alapján azt állapította meg, hogy a telek határán álló támfal építésének kötelezettsége a szomszédos telek tulajdonosait egyetemlegesen terheli.
Utalt az elsőfokú bíróság arra, hogy a felperesi telek meg nem oldott felszíni csapadékvíz elvezetésének közrehatását a támfal tönkremenetelében, szakértői mérlegeléssel, középarányosan 20 %-ban véleményezte. A támfal tönkremenetelében mindkét ingatlannak volt - igaz eltérő súlyú - ráhatása.
Az elsőfokú bíróság utalt arra, hogy az egyes kötelezettek részkötelezettségeit az építésügyi hatóságnak külön-külön nem kellett meghatároznia, és a költségek viselését külön-külön nem kellett megosztania. Ez a kötelezettek közötti belső jogviszonyban, a polgári jog szabályai szerint rendezhető.
Az ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amelyben kérte a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a Fővárosi Törvényszék ítéletének megváltoztatását. Előadta, hogy az elsőfokú bíróság súlyosan megsértette a Pp. 206. § (1) bekezdését, amikor kizárólag a szakvéleményt értékelte, illetve a szakértői véleményből helytelen következtetést vont le.
A felperes szerint a szakértő egyértelműen úgy foglalt állást, hogy a támfalat a szomszédos telek, a K.Á. u. 18. szám alatti ingatlan tulajdonosa építette meg, kizárólag az ő érdekeit szolgálja a támfal. Megváltoztatták a meglévő terepszintet és ezen ingatlan tulajdonosai idézték elő azt a helyzetet, amely miatt a támfal építése szükségessé vált. A szakértő a támfal elöregedése szempontjából a közrehatási arányokat 80-20 %-ban állapította meg. Ehhez képest iratellenes az elsőfokú bíróság egyetemleges kötelezettséget előíró döntése. A szakértő írásban előterjesztett szakvéleményét az elsőfokú bírósági eljárásban tartott meghallgatáson kiegészítette, pontosította, amely részben felülírta a korábbi írásbeli szakvéleményét. Ezt az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe.
A felülvizsgálati kérelemben előadottak szerint a felperes a támfal megépítésében nem volt közrehatása, a megdőlése miatt a közrehatása 20 %, kizárólag az esővízből eredő közrehatás miatt. A jogszabálysértés vonatkozásában a felperes előadta, hogy álláspontja szerint a bíróság helytelenül értelmezte az OTÉK 45. §-át. Az OTÉK 45. §-a a telekhatáron álló támfal építésének a kötelezettségét határozza meg, a per tárgyában szereplő támfal nem a telekhatáron áll, hanem a szomszédos ingatlanon és ezen együttes építési kötelezettséget a jogszabály a telkek tulajdonosainak tulajdoni hányaduk és érdekeltségük arányában írja elő. A tulajdoni hányad vizsgálatára semmilyen módon nem került sor, kizárólag az érdekeltségi aránya került vizsgálatra a peres eljárásban. A szakértői megállapítás alapján jogszerűtlen az egyetemleges kötelezettség meghatározása, ami ellentétben áll az OTÉK 45. § rendelkezéseivel.
A felperes szerint, amennyiben az elsőfokú bíróság helyesen értékelte volna a jogszabályok rendelkezéseit, arra az álláspontra kellett volna jutnia, hogy egyrészt a támfal építtetője a K. Á. u. 18. szám alatti ingatlan tulajdonosa tekintettel a jelenleg hatályos az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. Korm. r. rendelkezéseire, másrészt pedig egyetemleges és együttes kötelezés megállapításának azért nincs helye, mert mind az érdekeltségi arány, mind pedig a támfal megdöntésének az aránya egyértelműen megállapítható.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nyújtott be, kérte a felülvizsgálati kérelem elutasítását.
Az alperes szerint az OTÉK 45. § (4) bekezdése alapján a telek határán álló támfal építésének kötelezettsége az érintett telek tulajdonosait a tulajdoni hányaduk és az érdekeltségük arányában együttesen terheli. Ez az általános jogszabályi rendelkezés a támfalra vonatkozóan. Ettől eltérő polgári jogi megállapodást az érintett ingatlan-tulajdonosok köthetnek, illetve a létesítéskor köthettek volna, ez azonban jelen esetben elmaradt.
Az alperes fenntartotta az elsőfokú bírósági eljárásban kifejtett azon álláspontját, miszerint mindkét ingatlan tulajdonosának kölcsönös jogi érdeke a támfal épsége, hiszen az egyiknek megtartja a telkét, a másikat megvédi a ráomlástól. Ebben az esetben nem osztható meg a kötelezettség, mindkét ingatlan tulajdonosa felelős azért, hogy a bontás és az újjáépítés végrehajtásra kerüljön.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az Étv. 47. § (2) bekezdés d) pontja értelmében az építésügyi hatóságnak el kell rendelnie az építmény jó-karbantartására vonatkozó kötelezettség teljesítését, illetőleg az építmény felülvizsgálatát, szükség szerinti átalakítását, felújítását, helyreállítását vagy lebontását, ha annak állapota az állékonyságot, az életet és egészséget, a köz- és vagyonbiztonságot veszélyezteti.
A jelen per tárgya annak eldöntése, hogy a B., K. Á. utca 18. szám alatti és a K. Á. u. 20. szám alatti ház között húzódó támfal életveszélyes voltának megszüntetésében és hosszútávon biztonságot adó újjáépítésében az érintett ingatlanok tulajdonosai miként, milyen arányban kötelezhetők. E kérdés elbírálása azért került a közigazgatási bíróság elé, mert az alperesi jogelőd - a Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal - határozatában egyetemlegesen kötelezte az érintett ingatlanok tulajdonosait a korábban megrongálódott, helyéről kimozdult támfal elbontására és újjáépítésére, amely hatósági döntés felülvizsgálatát kérte a felperes a bíróságtól. Az eredetileg polgári jogi jogügylet (két ingatlan közötti szintkülönbségből adódó támfal építése és ennek költség-megosztása) az állam Étv.-ből és OTÉK-ból eredő élet-, testi épség- és, egészségvédelmi kötelezettségéből következően vált közigazgatási jogviszonnyá, a vonatkozó jogszabályok alapján. Ezért ebben a közigazgatási perben - hacsak az adott közigazgatási jogviszonyra vonatkozó speciális szabályok ezt elő nem írják - irreleváns az elszámolási viszony a két (K. Á. u. 18. szám alatti és 20. szám alatti) ingatlan tulajdonosai között (az ügyben nem a K.Á. u. 18. számú ingatlan tulajdonosai az alperesek). A közjogi jogviszony szempontjából relevanciával az bír, hogy az életet, testi épséget és egészséget veszélyeztető állapot szűnjön meg, a perben ezt az érdeket jeleníti meg az alperes. A peres eljárás során tehát csak az vizsgálható, hogy az alperes az adott jogviszonyra vonatkozó jogszabályokat betartotta-e.
Az Étv. 51. § (1) bekezdése értelmében az építésügyi és építésfelügyeleti hatóság az általa elrendelt munkálatok elvégzésére - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - az ingatlan tulajdonosát kötelezi. Ha a szabálytalan építési munkát más végeztette, a munkálatok elvégzésére az építtetőt kell kötelezni. Az OTÉK 45. § (1) bekezdés értelmében az építmények megvalósítása során a telek természetes terepfelületét és az értékes növényállományt megváltoztatni nem szabad, kivéve, ha az a rendeltetésszerű építmény-, illetve telekhasználat műszaki követelményeinek (megközelítés, csapadékvíz-elvezetés stb.) biztosítása érdekében szükséges. A telek természetes terepfelületét az építési helyen kívül tereprendezéssel megváltoztatni a helyi építési szabályzat előírása szerint lehet. Helyi szabályozás hiányában a terepszint a közvetlenül szomszédos telkek terepszintjéhez képest nem térhet el.
Az OTÉK 45. § (2) bekezdése a támfal létesítésének lehetőségéről szól amikor kimondja: a terepkialakításhoz támfal, rézsű létesíthető.
Az OTÉK 45. § (3) bekezdése azonban a támfal létesítésének kötelezettségéről szól az alábbiak szerint: a helyi építési szabályzat településrendezési vagy biztonsági okokból lejtős terepen a telek határain támfal építését rendelheti el. Ilyen esetben a támfal kialakításának módját és anyagát is meghatározhatja.
Az OTÉK 45. § (4) bekezdése értelmében a telek határán álló támfal építésének kötelezettsége az érintett telkek tulajdonosait (kezelőit, használóit) a tulajdoni hányaduk és az érdekeltségük arányában együttesen terheli.
A Kúria úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság határozata nem jogszabálysértő. Az OTÉK fentebb idézett 45. § (4) bekezdése együttes kötelezésről szól. Az OTÉK e szabályát értelmezve a Legfelsőbb Bíróság a Kfv.IV.39.137/2008./17. számú határozatában (KGD2009.198) rámutatott, hogy a telek határán álló támfal építésének kötelezettsége az érintett (szomszédos) telkek tulajdonosait együttesen (egyetemlegesen) terheli. A Kúria megítélése szerint e megállapítás jelen ügyben is irányadó, s azt megerősítve a Kúria a következőkre mutat rá:
Az elsőfokú bíróság elutasította az egyetemleges kötelezést előíró közigazgatási határozat hatályon kívül helyezését és az első fokon eljárt szerv új eljárásra kötelezését kérő keresetlevelet. Az egyetemleges kötelezés a közigazgatási jogviszony sajátosságaiból fakad, nevezetesen a hatóságnak azt kell vizsgálnia, hogy a jogszabályi keretek között mi a leghatékonyabb módja a lejtős terepen biztonsági okból történő támfal helyreállításának. A hatóságnak nem kellett vizsgálni a támfal létrejöttének körülményeit, s az ügyben azt értékelnie sem kellett. Lejtős terepen két ingatlan közötti támfal épségben tartása - függetlenül attól, hogy az adott támfal pontosan az telekhatáron áll-e - kétséget kizáróan mindkét ingatlan-tulajdonos érdeke. Az egyetemleges kötelezéssel a hatóság az OTÉK 45. § (4) bekezdésének alkalmazásával mintegy biztosítékot épített be, és a jogviszony sajátosságából adódóan helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az építésügyi hatóságnak külön-külön nem kellett meghatároznia az egyes kötelezettek részkötelezettségeit, a költségek viselését külön-külön nem kellett megosztania. Helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság arra is, hogy e kérdések a kötelezettek közötti jogviszonyban a polgári jog szabályai szerint rendezhetők. A felek között létrejövő elszámolási viszonyt a közigazgatási határozat nem döntheti el.
A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése értelmében a Kúriától jogszabálysértésre alapítottan lehet a jogerős ítélet felülvizsgálatát kérni. Anyagi jogi és eljárási szabályok megsértése egyaránt alapot adhat a felülvizsgálati kérelem előterjesztésére. Ha a bírósági ítélet tényállása iratellenesen került megállapításra, okszerűtlen, logikai ellentmondást tartalmazó módon történt a bizonyítékok mérlegelése, akkor az eljárási szabálysértés megállapítható. Jelen ügyben a Kúria azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság a közigazgatási jogviszonyban keletkezett jogvita eldöntése szempontjából a tényállást (a támfal életveszélyes voltát) feltárta, a bizonyítékokat okszerűen mérlegelte és helyes következtetésre jutott akkor, amikor a hatóság egyetemleges kötelezést előíró határozata elleni keresetet elutasította. A felperes felülvizsgálati kérelme nem megalapozott így a tekintetben sem, hogy az első fokú bíróság nem tett eleget a Pp. 206. § (1) bekezdéséből fakadó bizonyítás eredményének helyes mérlegelésére vonatkozó kötelezettségének.
A fentiekre tekintettel a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet nem sértette meg a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat, ezért a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a Fővárosi Törvényszék ítéletét hatályában fenntartja.
A Kúria a Pp. 270. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó 78. § alapján kötelezte a pervesztes felperest a felülvizsgálati eljárás költségeinek megfizetésére.
A Kúria az illetéket az illetékekről szóló - módosított - 1990. évi XCIII. törvény 39. § (3) bekezdés d) pontja és 50. § (1) bekezdése alapján állapította meg.
Budapest, 2013. május 14.
Dr. Kozma György sk. a tanács elnöke, Dr. Balogh Zsolt sk. előadó bíró, Dr. Hörcherné Dr. Marosi Ildikó sk. bíró