BH 1978.1.26 I. A házassági életközösség megszakadásának időpontját szabadságvesztésre ítélt személy esetében a körülmények gondos mérlegelésével kell megállapítani [Csjt. 31. § (2) bek.]

II. A házastársi vagyoni viszonyok rendezése általában valamennyi igény együttes és végleges elbírálását feltételezi [Csjt. 31. § (2)-(3) bek., 10. sz. Irányelv 9. pont.].

Az alperest 1967-ben másfélévi, 1970-ben pedig emberölés kísérlete miatt 7 évi börtönbüntetésre ítélték.

A felperes keresetében a házasságuk felbontását kérte.

Az alperes a házasság felbontását ellenezte. Viszontkeresetében a házassági vagyonjogi igényeinek rendezését is kérte. Előadása szerint letartóztatásával a házassági életközösségük nem szakadt meg, mert a felperes őt 1974-ig rendszeresen látogatta. A felperes tehát az ingatlant az életközösség fennállása alatt vásárolta, és így az a közös vagyonhoz tartozik. Ezen az alapon az ingatlan eszmei fele része tekintetében a tulajdonjog telekkönyvi bejegyzésének tűrésére kérte a felperes kötelezését.

Az első fokú bíróság ítéletében a házastársi közös vagyont a felek között akként osztotta meg, hogy a házastársi vagyonközösséghez tartozó ingóságokból 37 350 Ft értékű ingót a felperes, 15 110 Ft értékű ingót pedig az alperes tulajdonába adott és kötelezte a felperest, hogy az alperesnek értékkülönbözet címén 11 620 Ft-ot 15 nap alatt fizessen meg. A per adatai alapján az első fokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felek között a házas együttélés az alperes letartóztatásával 1970. március 11-én megszűnt, a felperes tehát az ingatlant a különélés alatt szerezte, ennélfogva az a házastársi közös vagyonhoz nem tartozik.

A másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és megállapította, hogy a felperes nevén álló házingatlan a felek közös vagyonához tartozik. Megkereste ennélfogva a városi és járási földhivatalt, hogy az ingatlan 1/2 részére az alperes tulajdonjogát jegyezze be. Az ítélet indokolása szerint a felperes 1974. júniusáig rendszeresen látogatta a börtönben az alperest, részére csomagot küldött és vigasztaló levelet írt, ezért a felek között az életközösség nem akkor szakadt meg, amikor az alperest letartóztatták, hanem amikor"az együvétartozásukat a felperes véglegesen felszámolta". Az alperesnek az ingatlanra vonatkozó igénye tehát megalapozott. A másodfokú bíróság szerint az alperes viszontkeresete csupán a tulajdonjog megállapítására irányult, ezért az ingatlannal kapcsolatban kiadások elszámolására, így az ingatlant terhelt kölcsöntartozás rendezésére a jelen perben lehetőség nincs, ezeket az igényeket a felek a közös tulajdon megszüntetése során rendezhetik.