A Legfelsőbb Bíróság Pfv.20759/2011/3. számú határozata szerződés érvénytelenségének megállapítása tárgyában. Bírók: Csentericsné dr. Ágh Bíró Ágnes, Orosz Árpád, Szűcs József

Pfv.I.20.759/2011/3. szám

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Mester Csaba ügyvéd által képviselt felperesnek - a Fiák és Társa Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Fiák István ügyvéd) által képviselt alperes ellen szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt a Fővárosi Bíróságon 4.P.26.772/2008. szám alatt folyamatban volt és a Fővárosi Ítélőtábla 2010. december 8-án meghozott 17.Pf.21.221/2010/4. számú ítéletével jogerősen befejezett perében a felperes 15. sorszámú felülvizsgálati kérelme alapján - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

ítéletet:

A Legfelsőbb Bírósága a Fővárosi Ítélőtábla 17.Pf.21.221/2010/4. számú jogerős ítéletét hatályában fenntartja;

kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak külön felhívásra 2.500.000 (Kettőmillió-ötszázezer) forint le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket.

Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

Indokolás

Az alperes jogelődje - idős V.J. műgyűjtő - a felperes apja volt.

A felperes anyja - V.J-né született B. K. - 1989. október 13-án végintézkedés nélkül elhunyt. A hagyatéki eljárás során nem tisztázták, hogy a felperes szüleinek több száz darabos, elsősorban a XX. századi magyar képzőművészetet reprezentáló festményekből és kisplasztikákból álló gyűjteménye mennyiben minősül a felperes apja különvagyonának, illetve a házastársi vagyonközösség szabályai szerint abból a felperest az anyai örökség fejében milyen rész illeti meg. A felperes - az 1995-ben kezdeményezett és reá nézve eredménytelenül zárult póthagyatéki eljárást követően - 1999 szeptemberében öröklési igénye megállapítása, az apja özvegyi joga korlátozása és a műkincseken fennálló közös tulajdon megszüntetése iránt pert indított. Az általa megjelölt pertárgyérték 90 millió forintra tehető. A Fővárosi Bíróság a 2000. december 7-én meghozott 6.P.26.498/1999/28. számú ítéletében megállapította, hogy a keresettel érintett vagyontárgyak közül melyek képezik törvényes öröklés jogcímén a felperes, míg házastársi vagyonközösség jogcímén az apja tulajdonát. A bíróság rendelkezett a közös tulajdon részbeni megszüntetéséről is. A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság a 2002. március 5-én kelt Pf.II.25.363/2001/14-II. számú végzésével azonban ezt az ítéletet hatályon kívül helyezte és új eljárást rendelt el. Álláspontja szerint a felperes által csatolt leltár szerinti festmények jelentős része szakértelem hiányában nem azonosítható, ezért további bizonyítást tartott szükségesnek annak megállapítása érdekében, hogy a felperes anyja halálakor mi tartozott a felosztandó közös vagyonba és mi volt annak az értéke. A megismételt eljárásban - 2002. november 27-én - a felek mindkettőjük jogi képviselője közreműködésével teljes bizonyító erejű magánokiratba ("Megállapodás") foglaltan megállapodtak abban, hogy a felperesnek a perben érvényesített valamennyi öröklési igénye kielégítéseként az apja 2004. december 31-ig 150 millió forintot megfizet. A megismételt eljárásban 2002. december 12-én megtartott tárgyaláson a felek a bíróság előtt a magánokiratba foglalt megállapodásukkal azonos tartalommal egyezséget kötöttek, amelyet a bíróság a 4.P.23.823/2002/12. számú - fellebbezés hiányában a kihirdetésével jogerőre emelkedett - végzésével jóváhagyott.

A felperes az egyezség alapján őt megillető összeget - részben végrehajtás eredményeként - hiánytalanul megkapta.

Az egyezség megkötésekor a felperessel szemben folyamatban volt az 1998 augusztusában - egyebek mellett az apja sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt - indított büntetőeljárás. Ez jogerősen 2003. január 3-án fejeződött be azzal, hogy a felperest - aki megelőzően már mintegy 2 hónapot előzetes letartóztatásban töltött - főbüntetésként háromévi szabadságvesztéssel sújtották. A büntetését 2005 november és 2007 augusztusa között töltötte le.

A felperes apjának mindvégig az volt a szándéka, hogy az általa összegyűjtött műgyűjtemény közkinccsé váljon, ezért 2002 júniusában létrehozta az alperes alapítványt azzal a további céllal, hogy a gyűjteményének darabjai megőrződjenek és fennmaradjanak, megfelelő védelemben részesüljenek, egyben lehetővé váljon tudományos feldolgozásuk, korszerű dokumentálásuk, valamint oktatási és közművelődési célú bemutatásuk és közreadásuk a nagyközönség számára. Utóbb az alperest végrendeleti örökösévé tette.

A felperes apjának 2006. május 1-jén bekövetkezett halála után folyamatban volt hagyatéki eljárásban a peres felek egyezséget kötöttek, melynek eredményeként a felperes kötelesrész és hagyatéki hitelezői igénye kielégítése fejében jelentős értékű vagyonhoz jutott.

Ilyen előzményeket követően a felperes 2008. július 16-án pert indított az alperes ellen annak megállapítása végett, hogy a közte és az alperes jogelődje között 2002. november 27-én létrejött megállapodás, valamint az ezen alapuló perbeli egyezség érvénytelen, a Ptk. 202.§-a értelmében mint uzsorás szerződés semmis. Keresetének indokolásaként szorult helyzetének - súlyos alkoholizmusa, ellene folyó büntetőeljárás, depressziója, mindennapi életének elnehezedése, pénzügyi gondjai stb. - kihasználására hivatkozott.

Az első- és a másodfokú bíróság egyező álláspontja szerint a felperes keresete nem alapos. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak a felperes keresetét elutasító ítéletét a következő - az elsőfokú ítéletben foglaltaktól eltérő - jogi indokolással hagyta helyben:

A felperes megállapítási keresete a Pp. 123.§-ában meghatározott konjunktív feltételek fennálltának hiányában nem alapos, mert a felperes jelen keresete arra irányul, hogy a későbbiekben az anyai öröksége körében ingóságok kiadását vagy egyenértékük megfizetését kérje. Kifejtette továbbá, hogy a felperes által támadott egyezségben a szerződő felek a felperes öröklési igényével kapcsolatos vitás és bizonytalan kérdéseket rendeztek úgy, hogy egymásnak kölcsönösen engedményeket tettek. Ebből következően a Ptk. 240.§ (3) bekezdésének alkalmazásával úgy foglalt állást, hogy az adott esetben az egyenértékűség nem vizsgálható. Álláspontja szerint ennek további következményeként az uzsora másik feltételének (a másik fél helyzetének kihasználása) vizsgálata szükségtelen.