EH 2002.749 A kárfelelősség szempontjából kirívó jogsértésnek minősül, ha a közigazgatási hatóság a bíróság hatályon kívül helyező ítéletében megfogalmazott egyértelmű utasításának a mellőzésével hozta meg a kérelmet ismét elutasító határozatát [1957. évi IV. tv. 73. § (3) bek., Ptk. 349. § (1) bek., 339. § (1) bek.].

A felperes keresetében 41 859 forint kár megfizetésére kérte a polgármesteri hivatal alperes kötelezését. Előadta, hogy a jövedelempótló támogatás iránti kérelmeit elutasító határozatok felülvizsgálata érdekében két közigazgatási pert kellett kezdeményeznie. Az alperes a közigazgatási határozatot hatályon kívül helyező ítéletben az új eljárásra adott egyértelmű utasítást figyelmen kívül hagyva hozott ismét elutasító döntést. A jövedelempótló támogatást 1998. október 24-éig visszamenőleg csak 1999. október 24-én hozott határozattal állapította meg 236 925 forint, 1999. október 1-jétől pedig 12 280 forint összegben. Amiatt, hogy a jövedelempótló támogatást csak két év elteltével kapta kézhez, őt kár érte. A 236 925 forint után 20%-os kamattal számítva ez idő alatt 41 859 forint jövedelemhez jutott volna.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította.

Indokolása szerint az alperes kártérítési felelőssége nem állapítható meg, mert a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerinti felelősség egyik alapvető feltétele, a jogellenesség nem valósult meg. Az alperes téves jogértelmezése és ezzel összefüggésben a bizonyítékok téves mérlegelése nem elegendő a nyilvánvaló és kirívó jogsértés megállapításához.

Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét változtassa meg, kereseti kérelmének adjon helyt. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévedett, amikor az alperes eljárását nem minősítette jogellenes magatartásnak.

Az alperes az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.

A fellebbezés megalapozott.

Az elsőfokú bíróság a tényállást a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékok egybevetése alapján helyesen állapította meg. Eszerint a megismételt államigazgatási eljárást követően lefolytatott közigazgatási perben a bíróság kifejtette, hogy az eljárt államigazgatási szervek figyelmen kívül hagyták a bíróság hatályon kívül helyező ítéletében az új eljárásra adott utasítást. Nem vizsgálták meg, hogy a felperes munkanélküli segélye folyósításának megszűnése után részesült-e olyan pénzellátásban, ami a jövedelempótló támogatás megállapítását kizárta volna, illetve, hogy ezen rendszeres pénzellátás megszűnését követően a felperes milyen határidőn belül terjesztette elő a kérelmét.

Az elsőfokú bíróság a tényállásból téves jogi következtetést vont le.

Az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) 73. §-ának (3) bekezdése szerint a közigazgatási szervet a bírósági ítélet rendelkezései és indokolása köti, amelyek tartalmát a megismételt eljárás és határozathozatal során köteles figyelembe venni. Az alperes az államigazgatási eljárás egyik alapvető rendelkezését sértette meg azzal, hogy az új eljárásra vonatkozó határozott és egyértelmű utasítást figyelmen kívül hagyta. Magatartásával kirívó jogsértést valósított meg, amelyért megállapítható a Ptk. 349. §-ának (1) bek. és 339. §-ának (1) bekezdése szerinti kártérítési felelőssége. A felperest kár érte azzal, hogy az őt megillető juttatáshoz csak jelentős késedelemmel jutott hozzá. A kár mértéke pontosan semmiféle bizonyítással nem számítható ki. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint ezért helye lehet a Ptk. 359. §-ának (1) bekezdése szerinti általános kártérítésnek. A felperes az őt ért kárt olyan összegben jelölte meg, amely alkalmas a teljes anyagi kárpótlására.

A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, az alperest a kereseti kérelem szerint marasztalta. (Legf. Bír. Pf. V. 25.548/2001. sz.)