EH 2011.2322 A Vht. 140. § (1) bekezdése szerint a becsérték megállapításakor figyelembe vett adó- és értékbizonyítvány nem lehet hat hónapnál régebbi. A rendelkezés azonban nem ad alapot arra, hogy ha a végrehajtási eljárás elhúzódik, a végrehajtó újból megállapíthassa (módosíthassa) a már megállapított becsértéket [1994. évi LIII. tv. 140. §].

Az adós ellen több végrehajtás - köztük adóvégrehajtás - indult, a végrehajtási ügyek iratait K. Cs. önálló bírósági végrehajtó (továbbiakban: végrehajtó) a 269.AV.11/2008. ügyszámon csatoltan kezelte. A végrehajtó 2009. február 19. napján - az általa beszerzett adó- és értékbizonyítvány alapján - 10 000 000 forintban állapította meg az adós lefoglalt ingatlanának "beköltözhető" becsértékét. A becsértékről szóló tájékoztatást az adós 2009. február 20. napján vette át. A végrehajtást foganatosító bíróság 2009. június 9. napján jogerőre emelkedett végzésével felfüggesztette az adós ellen folyó végrehajtást, 2009. október 3. napján jogerős végzésével pedig megszüntette a felfüggesztést és elrendelte a végrehajtás folytatását. A végrehajtó a 2010. március 25. napján megtartott árverésen - beköltözhető állapotban, 7 millió forintért - értékesítette az adós ingatlanát.

Az adós 2010. március 31. napján végrehajtási kifogást terjesztett elő, melyben a 2010. március 25-i ingatlanárverés megsemmisítését kérte. Azt kifogásolta, hogy az árverési hirdetmény kézbesítése szabálytalanul történt, a becsérték eltúlzottan alacsony volt, az árverési vevő valamint az adó- és értékbizonyítványt kiállító személy hozzátartozók, a becsérték megállapítása és az árverés időpontja között pedig több mint hat hónap telt el.

Az elsőfokú bíróság a végrehajtási kifogást elutasította. Az adós érveinek egyikét sem találta alaposnak és rámutatott: a végrehajtó betartotta a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) irányadó rendelkezéseit.

Az adós fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság megváltoztatta az elsőfokú bíróság végzését és megsemmisítette a 269.AV.11/2008. számú végrehajtási eljárásban 2010. március 25. napján megtartott árverést. Indokolásában idézte a Vht. 140. § (1) bekezdését és kihangsúlyozta: az adós kifogása annyiban alapos, hogy az értékesítésre hat hónapnál régebbi "értékelés" alapján került sor, hiszen a becsérték meghatározása 2009. február 13. napján történt, az árverés viszont több mint egy évvel később, 2010. március 24. napján volt.

A másodfokú határozat ellen - hatályon kívül helyezése és elsődlegesen az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyása, másodlagosan a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítása végett - a végrehajtó nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Okfejtése szerint a másodfokú bíróság tévesen értelmezte a Vht. 140. § (1) bekezdését, amely arról rendelkezik, hogy a végrehajtónak milyen módon kell megállapítania az ingatlan becsértékét, s a megállapítás alapjaként ír elő olyan adó- és értékbizonyítványt, amely a megállapításkor hat hónapnál nem lehet régebbi. A jelen ügyben nem történt eljárási szabályszegés, hiszen az adó- és értékbizonyítvány kiállítása, valamint a becsérték megállapítása között kevesebb, mint 6 hónap telt el. Olyan jogszabályi előírás nincsen, amelynek megfelelően a végrehajtónak az árverést megelőzően kellene hat hónapnál nem régebbi adó- és értékbizonyítványt beszereznie. Megjegyezte, hogy az adós ellen adóvégrehajtás is folyik, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 156. §-a lehetőséget ad a becsérték módosítására, azonban az Art. rendelkezései a bírósági végrehajtóra nem irányadóak. Végül hivatkozott arra is, hogy az adós a becsérték közlésének napjától számított hat hónapos határidő leteltét követően nem kifogásolhatja az ingatlan becsértékét.

A felek felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztettek elő.

A felülvizsgálati kérelem alapos.

Előrebocsátja a Legfelsőbb Bíróság, hogy az adott esetben a végrehajtónak a csatoltan kezelt ügyek mindegyikében - az adótartozás behajtására irányuló eljárásban is - a Vht. rendelkezéseit kellett alkalmaznia. A közigazgatási és a bírósági végrehajtási út találkozásának kérdését ugyanis a Vht. 4. § (1) bekezdése akként rendezi, hogy ha az adós ingatlanát bírósági és közigazgatási végrehajtás során egyaránt lefoglalták, az eljárást bírósági végrehajtás útján, a Vht. rendelkezései szerint kell továbbfolytatni. A Vht. 4. § (2) bekezdésének utolsó mondata - amely szerint, ha a közigazgatási végrehajtást bírósági végrehajtás útján kell folytatni, a közigazgatási követelés jogosultja megtartja a közigazgatási eljárásban őt megillető jogosultságokat (pl. az adótartozás megfizetésére a bírósági végrehajtás során az Art.-nek megfelelő egyezséget köthet), ugyanakkor gyakorolhatja a végrehajtást kérő jogait is - kizárólag a közigazgatási végrehajtás jogosultjára vonatkozik. Nem jár azzal az eredménnyel, hogy a közigazgatási úton indult és bírósági úton folytatódó eljárás során a bírósági végrehajtónak alkalmaznia kellene a közigazgatási végrehajtási eljárásnak a bírósági végrehajtástól eltérő szabályait. A kifejtettek amiatt lényegesek, mert az Art. 156. § (3) bekezdése az adóvégrehajtónak lehetőséget ad a becsérték módosítására, az Art. rendelkezését azonban - az előbb kifejtetteknek megfelelően - a közigazgatási úton indult, de bírósági úton folytatódó végrehajtásban eljáró bírósági végrehajtó nem alkalmazhatja. Ilyen esetben a becsértéket nem az Art. 156. § (3) bekezdésének, hanem a Vht. 140. § (1) bekezdésének megfelelően kell megállapítania.

Mindezek miatt nincsen jelentősége, hogy a csatoltan kezelt ügyek közül mely ügyszámon történt a kifogás elbírálása (hiszen a végrehajtónak minden ügyben egyaránt a Vht. rendelkezései szerint kellett eljárnia), és nem tévedtek az ügyben eljárt bíróságok sem, amikor a csatoltan kezelt ügyekben előterjesztett kifogás elbírálásakor a Vht. 140. § (1) bekezdését alkalmazták.

Mindezek előrebocsátását követően rámutat a Legfelsőbb Bíróság, hogy helytálló a végrehajtó felülvizsgálati kérelemben kifejtett álláspontja: a Vht. 140. § (1) bekezdése nem értelmezhető akként, hogy a végrehajtási eljárás elhúzódása esetén a végrehajtónak újra meg kellene állapítania az ingatlan becsértékét.

A jogerős végzés indokolásában már idézett Vht. 140. § (1) bekezdése szerint a végrehajtó "az ingatlan értékesítése előtt a 6 hónapnál nem régebbi adó- és értékbizonyítványt is figyelembe véve" (vagy a felek kérelmére, szakértő becsüs véleménye alapján) állapítja meg az ingatlan becsértékét. Figyelembe véve azt is, hogy a Vht. VII. Fejezete az ingatlan-végrehajtás eseményeinek sorrendjében tartalmazza a részletszabályokat, a Vht. 140. § (1) bekezdése arra az esetre irányadó, amikor a megelőző rendelkezés, azaz a Vht. 139. § (1) bekezdésében előírtaknak megfelelően megnyílt az ingatlan értékesítésének lehetősége. A végrehajtó tehát akkor jár el a Vht. rendelkezéseinek megfelelően, ha a Vht. 139. §-ban előírt feltételek bekövetkezését követően, azonban az árverést megelőzően állapítja meg az ingatlan "lakott" és "beköltözhető" forgalmi értékét, mégpedig a megállapítás időpontjában hat hónapnál nem régebbi adó- és értékbizonyítvány figyelembevételével (vagy bármely fél erre irányuló kérelmére szakértő becsüs véleménye alapján). A rendelkezésben említett hat hónap az adó- és értékbizonyítvány és a becsérték megállapítása közti, nem a becsérték megállapítása és az értékesítés közötti időtartamra vonatkozik. A becsérték megállapításának időpontjában az adó- és értékbizonyítvány nem lehet hat hónapnál régebbi, de a rendelkezés nem tartalmaz arra vonatkozó előírást, hogy az értékesítéskor a becsérték-megállapításnak hat hónapon belülinek kellene lennie.

A végrehajtó a becsérték - Vht. 140. § (1) bekezdésének megfelelő - megállapítását követően a Vht. 140. § (2) bekezdése szerint közli azt a felekkel és egyéb jogosultakkal, akik a Vht. 140. § (7) bekezdése értelmében a közléstől számított 15 napon belül végrehajtási kifogást nyújthatnak be. Amennyiben a jogosultak nem élnek a Vht. 140. § (7) bekezdésében biztosított lehetőséggel és nem nyújtanak be kifogást, a végrehajtó által a Vht. 140. § (1) bekezdése szerint megállapított becsérték rögzül. Mivel a Vht. jelenleg hatályos szövege nem tartalmaz a megállapított becsérték megváltoztatását megengedő rendelkezést, a későbbiekben már nincsen lehetőség a megállapított becsérték újabb megállapítására, vagy módosítására, még akkor sem, ha a felek ezt közösen kérnék. Így ha a becsérték megállapítását követően a végrehajtási eljárás bármilyen ok (pl. felfüggesztés, vagy az árverések sorozatos eredménytelensége) miatt elhúzódik, a Vht. kifejezett megengedő rendelkezése hiányában nincsen lehetőség a becsérték utólagos módosítására.

Mindezek szerint az adott ügyben eljárt végrehajtó a Vht. rendelkezéseinek megfelelően járt el. Miután a Vht. 140. § (1) bekezdésének megfelelő, a hat hónapnál nem régebbi adó- és értékbizonyítvány figyelembevételével megállapította az ingatlan becsértékét (amely kifogás benyújtásának hiányában rögzült), a végrehajtónak a Vht. jelenleg hatályos rendelkezései alapján nem volt lehetősége a becsérték módosítására, még akkor sem, ha időközben a végrehajtási eljárás - annak felfüggesztése miatt - elhúzódott.

A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Vht. 224. §-a értelmében alkalmazott Pp. 253. § (2) bekezdése alapján a másodfokú bíróság határozatát hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság - a Vht. 140. § (1) és (7) bekezdése helyes értelmezésének megfelelő - végzését, az előbbiekben részletezett indokok alapján helybenhagyta.

(Legf. Bír. Pfv. I. 21.977/2010.)