BH 2019.2.48 A kontraktuális felelősség szükségképpen feltételezi a károkozó és a károsult közötti szerződéses jogviszonyt, a károkozó magatartást a szerződésszegés jelenti [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 315. § (1) bek., 339. § (1) bek.].

Pertörténet:

Gödöllői Járásbíróság P.21312/2015/22., Budapest Környéki Törvényszék Pf.20323/2017/4., Kúria Pfv.22539/2017/5. (*BH 2019.2.48*)

***********

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A P. Kft. és az Sz. Kft. 1993. január 2-án biztonsági szolgáltatásra irányuló megbízási szerződést kötöttek, amely alapján az előbbi társaság az utóbbi társaság objektumának területén biztonsági őri feladatok ellátását vállalta. Rögzítették, hogy a megbízott személyzetének munkájával kapcsolatban felmerült kifogást az észlelés után haladéktalanul írásban kell bejelenteni, és ha a közlés nem megfelelő időben történik, a kifogásból eredő igény nem érvényesíthető. A szerződés értelmében a megbízott jogosult volt arra, hogy a megbízóval egyetértésben a szerződéses kötelezettségeinek más, megbízható vállalkozó bevonásával tegyen eleget.

[2] A P. Kft. 2005-ben tájékoztatta az Sz. Kft.-t arról, hogy a feladatait alvállalkozók bevonásával végzi.

[3] A biztonsági őrként szolgálatot teljesítő I. rendű alperes a felperesnek, az Sz. Kft. egyik ügyvezetőjének irodájában található íróasztal záratlan fiókjából 2009. szeptember 1. és 2009. szeptember 10. között több részletben 2 400 000 forintot tulajdonított el. A felperes a pénz eltűnésének észlelése után az íróasztal fiókját ugyan bezárta, de a kulcsot az irodában hagyta, és az I. rendű alperes annak felhasználásával 2009. október 1. és 2009. október 5. között további 1 000 000 forintot tulajdonított el.

[4] A bíróság ítéletével az I. rendű alperes bűnösségét üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett lopás bűntettében megállapította, és a tőle lefoglalt 300 000 forintot a felperesnek kiadni rendelte.

[5] A II. rendű alperes a P. Kft. jogutódja.

A kereseti kérelem és az alperesek védekezése

[6] A felperes keresetében 3 100 000 forint kártérítés és késedelmi kamatai egyetemleges megfizetésére kérte az alperesek kötelezését. A kereset jogalapjaként a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 301. §-át, 335. § (1)-(2) bekezdéseit, 339. § (1) bekezdését, 360. § (1), (4) bekezdéseit és 391. §-át, valamint a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 70. § (1) bekezdését jelölte meg.

[7] Az I. rendű alperes a kereset teljesítését nem ellenezte, a kártérítési követelést elismerte.

[8] A II. rendű alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

Az első- és másodfokú ítélet

[9] Az elsőfokú bíróság ítéletével az I. rendű alperest a keresettel egyezően marasztalta, míg a II. rendű alperessel szemben előterjesztett keresetet elutasította. Az utóbbi érdemi döntését azzal indokolta, hogy a felperes a perben hitelt érdemlően nem tudta bizonyítani, hogy az I. rendű alperes az ő készpénzét tulajdonította el. Álláspontja szerint a felperessel szemben a Ptk. "318. §-a" alapján alkalmazandó 339. § (1) bekezdése értelmében kártérítési felelősség a II. rendű alperest már csak azért sem terhelhette, mert a jogelődjének nem volt feladata, hogy bármiféle készpénzt megőrizzen. Az elsőfokú bíróság alaptalannak találta a felperesnek azt a hivatkozását, miszerint a II. rendű alperes jogelődje, az Sz. Kft. tudta nélkül, jogosulatlanul vett igénybe alvállalkozót, s így a II. rendű alperes a Ptk. 391. §-a alapján felelősséggel tartozik. Ezen túlmenően utalt arra, hogy a felperes a Ptk. 340. § (1) bekezdése szerint a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A szerződés alapján ugyanis a lopás észlelése után köteles lett volna haladéktalan értesíteni a II. rendű alperes jogelődjét, és a felróhatóságot megalapozta az is, hogy a kulcsot változatlanul az irodában helyezte el.

[10] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett - a II. rendű alperessel szemben előterjesztett keresetet elutasító - részében megváltoztatta és a II. rendű alperest a keresettel egyezően, az I. rendű alperessel egyetemlegesen marasztalta. Abból indult ki, hogy az Sz. Kft. és a II. rendű alperes jogelődje között a Ptk. 474. §-a szerinti megbízási szerződés jött létre. A II. rendű alperes azonban nem bizonyította azt az állítását, hogy - a szerződésben foglaltaknak, továbbá a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Szvtv.) 14. § (2) bekezdésének megfelelően - a megbízót írásban tájékoztatta az alvállalkozó bevonásáról. A II. rendű alperes ezért a Ptk. 475. § (1) bekezdéséből következően az I. rendű alperes jogellenes magatartásáért felelősséggel tartozik. A Ptk. "318. §-a" folytán a Ptk. 339. § (1) bekezdésén alapuló kártérítési felelősség megállapítása szempontjából pedig annak volt jelentősége, hogy az I. rendű alperes a fentiekben ismertetett szerződésben rögzített kötelezettségét szándékosan megszegte. A másodfokú bíróság érvelése szerint a perben kihallgatott tanúk vallomásai alapján az is egyértelműen megállapítható volt, hogy a felperes a saját pénzét tartotta az irodájában. Ehhez képest a Ptk. 340. § alkalmazhatósága az adott esetben fel sem merülhetett, a felperes kárát ugyanis nem harmadik személy, hanem a II. rendű alperes jogelődje által igénybe vett I. rendű alperes okozta. A szerződés tartalmából eredően a felperest nem terhelte olyan kötelezettség, hogy a lezárt irodájában az íróasztal fiókjában elhelyezett készpénzt a cég széfjében zárja el; mint ahogy azt sem lehetett a terhére értékelni, hogy a lopás felfedezése után - a fentiekre is figyelemmel - nem a II. rendű alperes jogelődjéhez, hanem a rendőrséghez fordult.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[11] A II. rendű alperes felülvizsgálati kérelme - tartalmilag - a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részében való helybenhagyására irányult. Megsértett jogszabályhelyként jelölte meg a Ptk. 318. §-át, 339. § (1) bekezdését, 340. § (1) bekezdését és 475. § (1) bekezdését, valamint az Szvtv. 14. § (2) bekezdését. Mindenekelőtt hivatkozott arra, hogy a jogelődje jogosan vett igénybe közreműködőt a szerződés teljesítéséhez, a megbízó arról tudott, és a hozzájárulása nem volt alakszerűséghez kötve. A felperes viszont a Ptk. 475. § (3) bekezdésére tekintettel csak a közreműködő jogellenes igénybevétele esetén érvényesíthetett volna vele szemben kárigényt. A Ptk. 475. § (1) bekezdése alapján a jogosan igénybe vett közreműködő szerződésszegő magatartásával okozott kárért abban az esetben lett volna köteles helytállni, ha a kár a megbízó oldalán keletkezett volna. A II. rendű alperes felülvizsgálati álláspontja szerint ezért a felperes kárigénye vele szemben kizárólagosan deliktuális alapú lehet, és ebből kifolyólag csak abban az esetben terhelhetné kártérítési felelősség, ha a felperes a perben bizonyította volna, hogy a kár az ő jogellenes, vétkes magatartása miatt keletkezett. Ezt meghaladóan azonban a felperes azt sem bizonyította, hogy valóban ő szenvedett kárt. A felülvizsgálati kérelem szerint a másodfokú bíróság a Ptk. 340. § (1) bekezdésének alkalmazását sem mellőzhette volna, mivel a felperes a kárelhárítási és kárcsökkentési kötelezettségét felróható módon nem teljesítette.