SPECTOR PHOTO GROUP NV, CHRIS VAN RAEMDONCK kontra COMMISSIE VOOR HET BANK-, FINANCIE- EN ASSURANTIEWEZEN (CBFA)
"A bennfentes kereskedelem és piaci manipuláció"
Az Európai Unió Bírósága 2009. december 23-ai ítélete a C-45/08. sz. ügyben
A bennfentes kereskedelemről és a piaci manipulációról (piaci visszaélés) szóló 2003/6/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az a körülmény, hogy az említett rendelkezés második albekezdésében említett valamely személy, aki bennfentes információval rendelkezik, és ezeket az információkat felhasználja oly módon, hogy közvetlenül vagy közvetve, saját vagy harmadik személy javára az információhoz kapcsolódó pénzügyi eszközöket vesz vagy ad el, illetve kísérel meg venni vagy eladni, egyben azt is jelenti, hogy e személy az említett rendelkezés értelmében "ezeket az információkat felhasználja", feltéve hogy a védelemhez való jogot és különösen a fenti vélelem megdöntésének jogát tiszteletben tartják. Azt a kérdést, hogy az említett személy megsértette-e a bennfentes kereskedelem tilalmát, az említett irányelv céljára tekintettel kell vizsgálni, amely arra irányul, hogy biztosítsa a pénzügyi piacok integritásának védelmét, és erősítse a befektetők bizalmát, amely bizalom különösen azon a tényen nyugszik, hogy a befektetők egyenlő bánásmódban részesülnek, és megvédik őket a bennfentes információkkal való visszaéléssel szemben.
A Spector tőzsdén jegyzett, belga jog szerint létrehozott vállalkozás. Nyereségrészesedési politikája keretében olyan részvényopciós programot kínál, amely a munkavállalók részére részvények megszerzését teszi lehetővé. Annak érdekében, hogy az említett opciók gyakorlása esetén eleget tehessen kötelezettségeinek, a Spector elsősorban a birtokában lévő részvényeket tervezte felhasználni, és adott esetben a teljesítendő további mennyiséget a piacon kívánta megvásárolni. A 2002. év során a Spectornak ennek megfelelően több mint 45 000 részvényt kellett a piacon beszereznie.
2003. május 21-én az akkor hatályos belga szabályozásnak megfelelően a Spector értesítette az Euronext Brusselst azon szándékáról, hogy a részvényopciós programja végrehajtásaként bizonyos számú saját részvényt kíván szerezni.
2003. május 28. és augusztus 30. között a Spector összesen 27 773 részvényt tudott megszerezni. Először négy egymást követő - egyenként 2000 részvényre vonatkozó - megbízás teljesült. Ezt követően 2003. augusztus 11-én és 13-án Ch. Van Raemdonck két megbízást adott, amelyek a Spector számára lehetővé tették 19 773 részvény 9,97 eurós átlagáron történő megszerzését, míg az opciók gyakorlása esetén érvényes ár 10,45 euró volt.
Ezt követően a Spector közétett bizonyos információkat eredményeivel és üzletpolitikájával kapcsolatban. Ezt követően nőtt az említett vállalkozás részvényeinek árfolyama. 2003. december 31-re az árfolyam elérte a 12,50 eurót.
A CBFA 2006. november 28-i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) a 2003. augusztus 11-i és 13-i megbízások alapján teljesített adásvételeket bennfentes kereskedelemnek minősítette, amelyek az eredeti 2002. augusztus 2-i törvény 25. cikkének (1) bekezdése értelmében tiltottak. A CBFA 80 000 euró összegű pénzbírságot szabott ki a Spector és 20 000 euró összegű pénzbírságot Ch. Van Raemdonck esetében, akik ezt követően keresetet nyújtottak be az említett határozat ellen a hof van beroep te Brussel előtt.
E jogvita keretében az alapeljárás felperesei az előzetes döntéshozatali kérelem benyújtását megalapozó három érvre hivatkoztak, amelyek az új enyhébb szabályozás visszaható hatályával (in mitius visszaható hatály), a bennfentes kereskedelmet megvalósító körülményekkel, valamint a szankció és a felrótt jogsértés közötti arányossággal kapcsolatosak.
A kérdést előterjesztő bíróság szerint az alapeljárás felperesei elsőként azt róják a CBFA terhére, hogy megsértette az in mitius visszaható hatály elvét. Elsősorban arra hivatkoznak, hogy a módosított 2002. augusztus 2-i törvény 25. cikke (1) bekezdésének rendelkezései összeegyeztethetetlenek a bennfentes kereskedelemnek a 2003/6 irányelv 2. cikkében szereplő meghatározásával, tehát alkalmazhatatlanok. Következésképpen úgy vélik, hogy e rendelkezéseknek a 2003/6 irányelvvel való összeegyeztethetetlensége joghézagot idézett elő, amely valamely későbbi, enyhébb büntetőjogi jogszabályhoz hasonlatos, amellyel ellentétes, hogy a CBFA az eredeti 2002. augusztus 2-i törvény 25. cikkének (1) bekezdését alkalmazza.
A kérdést előterjesztő bíróság előadja, hogy a CBFA a módosított 2002. augusztus 2-i törvény 25. cikkének (1) bekezdését alkalmazta, jóllehet a felrótt körülmények az említett rendelkezés hatálybalépésének időpontjánál, azaz 2004. január 1-jénél korábban valósultak meg. Úgy véli, lehetséges, hogy az említett rendelkezés szigorította a bennfentes kereskedelem meghatározását. Ahhoz ugyanis, hogy a bennfentes kereskedelem megállapítható legyen, az említett 25. cikk (1) bekezdése az említett időponttól kezdve nem a bennfentes információ felhasználását, hanem csak az azzal való rendelkezést követelte meg.
A kérdést előterjesztő bíróság arra kíván választ kapni, hogy a tagállamok meghatározhatják-e a 2003/6 irányelv 2. cikkében szereplő meghatározásnál szigorúbban a bennfentes kereskedelmet megvalósító körülményeket, valamint felveti a bennfentes információnak az említett rendelkezés értelmében vett "felhasználása" fogalma értelmezésének kérdését.
A kérdést előterjesztő bíróság szerint az alapeljárás felperesei másodlagosan azt állítják, hogy a bennfentes kereskedelem tényállása az eredeti 2002. augusztus 2-i törvény 25. cikkének (1) bekezdésére tekintettel nem valósul meg. A CBFA nem bizonyította, hogy az alapügyben szóban forgó részvények megvásárlására az érintett vállalkozás eredményei közzétételének időbeli közelsége miatt került sor.
A kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy milyen jellegű bizonyíték teszi lehetővé annak megállapítását, hogy valamely bennfentes információt a 2003/6 irányelv 2. cikke értelmében "felhasználtak".
A kérdést előterjesztő bíróság szerint az alapeljárás felperesei arra hivatkoznak, hogy az alkalmazott szankciók nem állnak arányban a jogsértés súlyosságával. A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy mely kritériumok teszik lehetővé a szankció arányosságának értékelését.
E körülmények között a hof van beroep te Brussel az eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
"1) A [2003/6] irányelv előírásai, különösen 2. cikke, azon rendelkezések kivételével, amelyek kifejezetten a tagállamokra bízzák az intézkedések szabad végrehajtását, teljes harmonizációt jelentenek, vagy összességében csak minimális harmonizációra vonatkoznak?
2) Úgy kell-e értelmezni a [2003/6] irányelv 2. cikkének (1) bekezdését, hogy a puszta tény, hogy az irányelv 2. cikke [(1) bekezdésének] első albekezdésében említett személy bennfentes információkkal rendelkezik, és saját vagy harmadik személy javára az információhoz kapcsolódó pénzügyi eszközöket vesz vagy elad, illetve kísérel meg venni vagy eladni, egyben azt is jelenti, hogy ez a személy az említett bennfentes információit felhasználja?
3) Ha a második kérdésre nemleges válasz adandó, feltételezni kell-e, hogy a [2003/6] irányelv 2. cikkének alkalmazása a bennfentes információk felhasználására vonatkozó tudatos döntést előfeltételez?
Ha az ilyen döntés lehet íratlan is, szükséges-e, hogy az ilyen információk felhasználására vonatkozó döntés olyan körülményekből következzen, amelyek nem tesznek lehetővé más értelmezést, vagy elegendő, hogy a körülmények így is értelmezhetők?
4) Ha a [2003/6] irányelv 14. cikkében említett közigazgatási szankció arányosságának meghatározásához figyelembe kell venni a szerzett előnyt, feltételezni kell-e, hogy a bennfentes információnak tekintendő tény nyilvánosságra hozatala a pénzügyi eszköz árára ténylegesen jelentős hatást gyakorolt?
Ha igen, legalább mekkorának kell lennie az árfolyam mozgásának ahhoz, hogy jelentősnek minősüljön?
5) Függetlenül attól, hogy az információ nyilvánosságra hozatalát követő árfolyammozgásnak jelentősnek kell-e lennie: az információ nyilvánosságra hozatalát követően mely időszakot kell tekintetbe venni az árfolyammozgás mértékének meghatározása érdekében, és mely időpontból kell kiindulni a szerzett vagyoni előny megállapítása során a megfelelő szankció meghatározása érdekében?
6) Úgy kell-e értelmezni a [2003/6] irányelv 14. cikkét a szankció arányosságának megítélése keretében, hogy abban az esetben, ha valamely tagállam a közigazgatási szankció mellett büntetőjogi szankció lehetőségét is bevezette, az arányosság vizsgálata során a büntetőeljárási szankció lehetőségét és/vagy mértékét is tekintetbe kell venni?"
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az elfogadhatóságról
A CBFA, valamint a belga és a német kormány vitatják az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságát. Lényegében arra hivatkoznak, hogy az előterjesztett kérdések hipotetikusak, amennyiben a módosított 2002. augusztus 2-i törvény 25. cikkének összeegyeztethetőségére vonatkoznak, jóllehet a megtámadott határozat nem e rendelkezésen, hanem az eredeti 2002. augusztus 2-i törvény 25. cikkén alapul.
E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EK 234. cikkben említett eljárás keretében kizárólag az ügyben eljáró és határozathozatalra hivatott nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik annak megítélése, hogy - tekintettel az ügy különleges jellemzőire - ítélete meghozatalához szükségesnek tartja-e az előzetes döntéshozatalt, és ha igen, a Bíróságnak feltett kérdései relevánsak-e. Következésképpen, amennyiben a feltett kérdések a közösségi jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság - főszabály szerint - köteles határozatot hozni.
Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a nemzeti bíróság által, a saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján - amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja - a közösségi jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróság által előzetes döntéshozatal iránt előterjesztett kérelmet, ha a közösségi jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson.
Ahogyan azt a főtanácsnok indítványának 19. pontjában megjegyezte, kétségtelenül igen vitathatónak tűnik, a 2003/6 irányelv értelmezésének relevanciája annak megítélése szempontjából, hogy a módosított 2002. augusztus 2-i törvény 25. cikke összeegyeztethető-e a közösségi joggal, tekintettel arra, hogy a megtámadott határozat nem az említett rendelkezésen alapul.
A jelen ügyben azonban nem tűnik úgy, hogy a 2003/6 irányelv kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben ne lenne az alapügy tényállásával vagy tárgyával. Az alapeljárásban felmerült tények ugyanis az említett irányelv hatálybalépésénél később következtek be, és azokat a bennfentes kereskedelmet tiltó nemzeti jogszabályok alapján szankcionálták. Egyébiránt azokat a ténybeli és jogi elemeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre a Bíróság hasznos választ adhasson, az előzetes döntéshozatalra utaló határozat tartalmazza, amely többek között az értelmezni kért szövegeket is megjelöli.
A fentiekből következik, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadható.
Az ügy érdeméről
A második és a harmadik kérdésről
Második és harmadik kérdésében - amelyeket indokolt együtt és először vizsgálni - a kérdést előterjesztő bíróság a 2003/6 irányelv 2. cikkének (1) bekezdésében szereplő bennfentes "információk felhasználása" kifejezés értelméről kérdezi a Bíróságot. E rendelkezés kimondja, hogy a tagállamok megtiltják minden, a második albekezdésében említett személynek (a továbbiakban: elsődleges bennfentes), aki "bennfentes információkkal rendelkezik, hogy ezeket az információkat felhasználja oly módon, hogy közvetlenül vagy közvetve, saját vagy harmadik személy javára az információhoz kapcsolódó pénzügyi eszközöket vegyen vagy adjon el", illetve ilyen ügyleteket kíséreljen meg végrehajtani a piacon. A kérdést előterjesztő bíróság közelebbről azt szeretné meghatározni, hogy ahhoz, hogy valamely ügyletet tiltott bennfentes kereskedelemnek minősítsenek, elegendő-e, ha a bennfentes információval rendelkező elsődleges bennfentes valamilyen piaci ügyletet hajt végre az információ által érintett pénzügyi eszközökkel, vagy ezen kívül annak bizonyítása is szükséges, hogy e személy az említett információt "a tények ismeretében" "használta fel".
A 2003/6 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése nem határozza meg, hogy a tiltott ügyletet "a tények ismeretében" kell végrehajtani, csupán azt tiltja meg az elsődleges bennfenteseknek, hogy a bennfentes információt piaci ügyletek végrehajtása során használják fel. Az említett cikk a tiltott ügylet alkotóelemeit kifejezetten két alkotóelemre - azaz egyrészről azokra a személyekre, akik a hatálya alá tartozhatnak, másrészről pedig az említett ügyletet alkotó materiális cselekményekre - hivatkozva határozza meg.
Ezzel szemben az említett rendelkezés nem írja elő kifejezetten az említett materiális cselekményekre indító szándékkal kapcsolatos szubjektív feltételeket. Ily módon a 2003/6 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése nem pontosítja, hogy az elsődleges bennfentest spekulatív szándéknak kell-e vezetnie, csalárd szándékkal vagy szándékosan, illetve gondatlanságból kell-e cselekednie. E cikk nem jelöli meg kifejezetten, hogy szükséges-e annak bizonyítása, hogy a bennfentes információ meghatározó volt a szóban forgó piaci ügylet végrehajtására vonatkozó döntés vonatkozásában, és azt sem mondja ki kifejezetten, hogy az elsődleges bennfentesnek tudatában kellett lennie a birtokában lévő információ bennfentes jellegének.
E vonatkozásban meg kell jegyezni, hogy a közösségi jogalkotó a 2003/6 irányelv megalkotásával pótolni kívánta a 89/592 irányelv hatályban léte során tapasztalt bizonyos hiányosságokat. A 89/592 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése ugyanis arra irányult, hogy eltiltsa "azt személyt, aki […] bennfentes információval rendelkezik", attól, hogy "a tények ismeretében e bennfentes információ felhasználásával" az érintett értékpapírokkal kapcsolatos piaci ügyletet hajtson végre. A fenti rendelkezésnek a belső jogba történő átültetése az egyes tagállamok esetében eltérő jelentésárnyalatokat eredményezett, "a tények ismeretében [történő] felhasználás[…]" fogalmát pedig egyes nemzeti jogokban úgy tekintették, hogy az valamely szubjektív elem igényét fejezi ki.
Ebben az összefüggésben az Európai Közösségek Bizottsága által 2001. május 30-án előterjesztett, a bennfentes kereskedelemről és a piaci manipulációról (piaci visszaélés) szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvjavaslat (2001/0118[COD]) a 89/592 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének megfogalmazására támaszkodott, ugyanakkor törölte "a tények ismeretében" kifejezést azzal az indokkal, hogy "[az elsődleges bennfentesek] meghatározásukból adódóan nap mint nap bennfentes információkhoz férhetnek hozzá, és tudomásuk van az általuk kapott információk bizalmas jellegéről". A főtanácsnok indítványának 58. pontjában említett, a fentieket követő előkészítő munka egyébiránt bizonyítja, hogy az Európai Parlament - a bennfentes kereskedelem fogalmának a Bizottság által javasolt objektív megközelítésével összhangban - a "felhasznál" igét a "használ" igével kívánta helyettesíteni annak érdekében, hogy a bennfentes kereskedelem fogalmában ne tartsanak meg semmilyen célzatra vagy szándékra utaló elemet.
A fentiek bizonyítják, hogy a 2003/6 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése a bennfentes kereskedelmet objektív módon határozza meg, anélkül hogy meghatározásában kimondottan szerepelne az ilyen ügyletekre indító szándék, és mindez a tagállami jogszabályok egységes harmonizálásának elérése céljából.
Az a körülmény, hogy a 2003/6 irányelv 2. cikkének (1) bekezdésében nem szerepel kifejezetten szubjektív elem, elsősorban a bennfentes kereskedelem különös jellegével magyarázható, amely lehetővé teszi ezen szubjektív elemnek az említett rendelkezésben szereplő alkotóelemek együttes megvalósulásából kiinduló vélelmezését. Először is a 2. cikk (1) bekezdésének a)-c) pontjában említett elsődleges bennfenteseket a bennfentes információval érintett pénzügyi eszközök kibocsátójához fűző bizalmi kapcsolat az előbbiek részéről e vonatkozásban különös felelősséget feltételez. Valamely piaci ügylet végrehajtása pedig szükségszerűen döntések olyan összetett összefüggésbe illeszkedő láncolatának eredménye, amely főszabály szerint lehetővé teszi annak kizárását, hogy annak végrehajtója anélkül cselekedett volna, hogy cselekményeinek tudatában lett volna. Végül abban az esetben, ha az ilyen piaci ügyletet úgy hajtják végre, hogy az utóbbi végrehajtója bennfentes információval rendelkezik, ezen információt főszabály szerint úgy kell tekinteni, hogy az beépült döntéshozatalának folyamatába.
Az a körülmény, hogy a 2003/6 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése a bennfentes kereskedelem alkotóelemei között nem ír elő kifejezetten szubjektív elemet, másodsorban a 2003/6 irányelv céljával magyarázható, amely - ahogyan többek között az említett irányelv (2) és (12) preambulum-bekezdésében is szerepel - a közösségi pénzügyi piacok integritásának biztosítása és az e piacok iránti befektetői bizalom erősítése. A közösségi jogalkotó a bennfentes kereskedelem megelőzésére és közigazgatási szankcionálására szolgáló mechanizmus mellett döntött, amelynek csökkentené a hatékonyságát, ha az rendszerint valamely szubjektív elem keresésétől függne. Ahogyan a főtanácsnok indítványának 55. pontjában rámutatott, a bennfentes kereskedelem tilalma csak akkor bontakoztatja ki teljes hatékonyságát, és biztosítja tartósan a szabályok minden piaci szereplő által történő betartását, ha lehetővé teszi a jogsértések hatékony szankcionálását. A piaci ügyletek tilalmának hatékony végrehajtása tehát olyan egyszerű szerkezeten alapul, amelyben a szubjektív védekezési jogalapok nem csupán a szankcionálás, hanem az említett tilalom megsértésének hatékony megelőzése érdekében is korlátozottak.
A bennfentes kereskedelem 2003/6 irányelv 2. cikkének (1) bekezdésében említett alkotóelemeinek együttes megvalósulása tehát lehetővé teszi az ügylet végrehajtója szándékának vélelmezését.
E vélelem mindazonáltal nem sértheti az alapvető jogokat, és különösen az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4-én aláírt európai egyezmény (a továbbiakban: egyezmény) 6. cikkének (2) bekezdésében kimondott ártatlanság vélelmének elvét.
E vonatkozásban emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az alapvető jogok elválaszthatatlan részét képezik a Bíróság által védelemben részesített alapelveknek (a C-402/05. P. és C-415/05. P. sz., Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 2008. szeptember 3-án hozott ítélet [EBHT 2008., I-6351. o.] 283. pontja).
A Bíróság ítélkezési gyakorlatból az is következik, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása a közösségi jogi aktusok jogszerűségének feltétele, és nem engedhetők meg olyan intézkedések a Közösségen belül, amelyek összeegyeztethetetlenek ezek tiszteletben tartásával.
Kétségtelen, hogy a 2003/6 irányelv 14. cikkének (1) bekezdése nem írja elő azt a kötelezettséget a tagállamok számára, hogy büntetőjogi szankciókat helyezzenek kilátásba a bennfentes kereskedelmet folytatókkal szemben, hanem annak kimondására szorítkozik, hogy az említett államok kötelesek biztosítani, "hogy az ezen irányelv végrehajtása során elfogadott rendelkezések megsértéséért felelős személyek ellen megfelelő közigazgatási intézkedésre, illetve közigazgatási szankció alkalmazására kerüljön sor", ezenkívül a tagállamok kötelessége annak biztosítása, hogy ezek az intézkedések "hatékonyak, arányosak és visszatartó erejűek" legyenek. Mindazonáltal, a szóban forgó jogsértések jellegére és az általuk adott esetben kiváltott szankció súlyosságának fokára tekintettel e szankciók az egyezmény alkalmazásának szempontjából büntetőjogi szankcióknak minősülhetnek.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata szerint valamennyi jogrendszer ismer ténybeli és jogi vélelmeket, és kétségtelen, hogy az egyezmény azok alkalmazását főszabály szerint nem akadályozza, ellenben a büntetőjog területén arra kötelezi a szerződő államokat, hogy e vonatkozásban ne lépjenek túl egy bizonyos küszöböt. Ennek megfelelően az egyezmény 6. cikkének (2) bekezdésében kimondott ártatlanság vélelmének elve nem közömbös a büntetőtörvényekben található ténybeli és jogi vélelmekkel szemben. Előírja az államok részére, hogy a vélelmeket szorítsák ésszerű keretek közé, amelynek során vegyék figyelembe a kockázat súlyosságát és óvják a védelemhez való jogot.
Figyelembe kell venni, hogy az ártatlanság vélelmének elvével nem ellentétes a 2003/6 irányelv 2. cikkének (1) bekezdésében szereplő azon vélelem, amely szerint a bennfentes kereskedelmet folytató szándékára egyértelműen következtetni lehet az említett jogsértést megvalósító materiális elemekből, tekintettel arra, hogy e vélelem megdönthető és biztosított a védelemhez való jog.
A bennfentes kereskedelem megelőzése és szankcionálása hatékony és egységes rendszerének a pénzügyi piacok integritásának védelmét szolgáló jogszerű cél érdekében történő létrehozása ezért arra indíthatta a közösségi jogalkotót, hogy a tiltott bennfentes kereskedelem alkotóelemeinek objektív meghatározását válassza. Az a körülmény, hogy a 2003/6 irányelv 2. cikkének (1) bekezdésében nem szerepel kifejezetten szubjektív elem, nem jelenti feltétlenül azt, hogy e rendelkezést úgy kell értelmezni, hogy valamennyi piaci ügyletet végrehajtó, bennfentes információval rendelkező elsődleges bennfentes automatikusan a bennfentes kereskedelem tilalmának hatálya alá esik.
Ahogyan ugyanis többek között az olasz kormány és az Egyesült Királyság Kormánya is hangsúlyozta, a 2003/6 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének ennyire tág értelmezése azzal a kockázattal jár, hogy az említett tilalom hatályát az említett irányelv által követett célok eléréséhez megfelelő és szükséges mértéken túlra kiterjeszti. Az ilyen értelmezés a gyakorlatban bizonyos olyan piaci ügyletek megtiltásához vezethet, amelyek nem szükségszerűen sértik az említett irányelv által védett érdekeket. Meg kell különböztetni egymástól a "bennfentes információ felhasználás[ának]" azon eseteit, amelyek sérthetik az említett érdekeket, és azokat, amelyek nem.
A fentiek érdekében utalni kell a 2003/6 irányelv céljára. Ahogyan a címéből is következik, az említett irányelv célja a piaci visszaélések elleni küzdelem. A hivatkozott irányelv (2) és (12) preambulum-bekezdése kimondja, hogy - a 89/592 irányelvhez hasonlóan - tiltja a bennfentes kereskedelmet abból a célból, hogy biztosítja a pénzügyi piacok integritásának védelmét és erősítse a befektetők bizalmát, amely bizalom különösen azon a tényen nyugszik, hogy a befektetők egyenlő bánásmódban részesülnek, és megvédik őket a bennfentes információkkal való visszaéléssel szemben.
A bennfentes kereskedelem 2003/6 irányelv 2. cikkének (1) bekezdésében kimondott tilalmának a fentiek alapján célja a tőzsdei ügyletben részt vevő felek egyenlőségének biztosítása, elkerülve azt, hogy egyikőjük, aki bennfentes információval rendelkezik, és emiatt kedvezőbb helyzetben van a többi befektetőhöz képest, az információt nem ismerő más személyek rovására ebből hasznot húzzon.
A Bizottság a 2003/6 irányelv elfogadását eredményező javaslathoz csatolt indokolásban a fentiek alapján jelezte, hogy "piaci visszaélés valósulhat meg abban az esetben, ha a befektetőknek közvetlenül vagy közvetetten sérelmet okoznak olyan más személyek […], akik a saját javukra vagy harmadik felek javára nyilvánosságra nem hozott információkat használnak fel […]. Az ilyen jellegű magatartás megtévesztő képet nyújthat a pénzügyi eszközökkel végzett műveletekről, és sértheti azon alapelvet, amely arra irányul, hogy a befektetők az információkhoz való hozzáférés tekintetében […] egyenlő bánásmódban részesüljenek. A bennfentesek bizalmas információkkal rendelkeznek. Az ilyen információkon alapuló ügyletek igazolatlan gazdasági előnyhöz juttatják őket a »nem bennfentesek« hátrányára". Az irányelvjavaslat tehát azon a szándékon alapult, hogy a bennfenteseknek megtiltsa, hogy valamely piaci ügylet végrehajtása során a bennfentes információból az ilyen információt nem ismerő más piaci szereplők hátrányára hasznot húzzanak.
Következésképpen szoros kapcsolat áll fenn a bennfentes kereskedelem tilalma és a bennfentes információ fogalma között, mely utóbbi a 2003/6 irányelv 1. cikkének meghatározása szerint "olyan pontos információ, amelyet nem hoztak nyilvánosságra", pénzügyi eszközök kibocsátóival, illetve pénzügyi eszközökkel kapcsolatos, és "amelynek nyilvánosságra hozatala valószínűleg jelentős hatást gyakorolna a szóban forgó pénzügyi eszközök vagy a kapcsolódó származtatott pénzügyi eszközök árára".
A jogbiztonságnak a piaci szereplők érdekében történő erősítése érdekében a 2003/124 irányelv pontosította a bennfentes információ fogalma két alapvető elemének, azaz az információ pontosságának és az árakra gyakorolt valószínű hatása mértékének meghatározását. Az említett irányelv 1. cikkének (1) bekezdése a fentiek alapján kimondja, hogy "azt az információt kell pontosnak tekinteni, amely létező vagy alappal várhatóan létrejövő körülményekre, vagy olyan eseményre vonatkozik, amely megtörtént vagy alappal várható, hogy meg fog történni, és elég konkrét ahhoz, hogy lehetővé tegye következtetések levonását az ilyen körülményeknek vagy eseménynek pénzügyi eszközök vagy a kapcsolódó származtatott pénzügyi eszközök árfolyamára esetlegesen gyakorolt hatásáról". Az említett 1. cikk (2) bekezdése kimondja, hogy az az információ, amelynek nyilvánosságra hozatala valószínűleg jelentős hatást gyakorolna a szóban forgó pénzügyi eszközök árára, "olyan információ, amelyet az ésszerűen eljáró befektető nagy valószínűséggel felhasználna a befektetési döntése meghozatalához".
A bennfentes információ ily módon - köszönhetően nem nyilvános és pontos jellegének, valamint azon képességének, hogy jelentősen képes befolyásolni az érintett pénzügyi eszközök árát - az azzal rendelkező bennfentesnek előnyt biztosít a többi olyan piaci szereplővel szemben, akiknek arról nincs tudomása. Lehetővé teszi ugyanis az említett bennfentes számára, hogy amennyiben valamely piaci ügylet végrehajtása során az említett információval összhangban cselekszik, számítson arra, hogy abból gazdasági hasznot húzhat, anélkül hogy kitenné magát ugyanazon kockázatoknak, amelyek a többi piaci szereplőt érintik. A bennfentes kereskedelem alapvető jellemzője tehát abban rejlik, hogy valamely információból olyan harmadik személyek rovására húznak hasznot, akik arról nem rendelkeznek tudomással, és ebből következően sértik a pénzügyi piacok integritását és a befektetők bizalmát.
Következésképpen a bennfentes kereskedelem tilalma akkor alkalmazható, ha valamely bennfentes információval rendelkező elsődleges bennfentes az említett információ által neki juttatott előnyt az említett információval összhangban lévő piaci ügylet végrehajtása során jogtalanul használja fel.
A fentiekből következően az a körülmény, hogy ha valamely bennfentes információval rendelkező elsődleges bennfentes piaci ügyleteket hajt végre az említett információ által érintett pénzügyi eszközök vonatkozásában, egyben azt is jelenti, hogy e személy a 2003/6 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében "ezeket az információkat felhasználja", feltéve hogy a védelemhez való jogot és különösen a fenti vélelem megdöntésének jogát tiszteletben tartják.
Mindazonáltal annak érdekében, hogy a 2003/6 irányelv 2. cikkének (1) bekezdésében szereplő tilalom ne terjedjen túl az említett irányelv céljainak megvalósításához megfelelő és szükséges mértéken, bizonyos helyzetek megkövetelhetik azon ténybeli körülmények alapos vizsgálatát, amelyek révén meg lehet bizonyosodni arról, hogy a bennfentes információ használata ténylegesen olyan jogtalan jellegű, amilyent azt említett irányelv - a pénzügyi piacok integritásának és a beruházók bizalmának megőrzése céljából - meg kíván tiltani.
E vonatkozásban meg kell említeni, hogy a 2003/6 irányelv preambuluma több példát ad olyan helyzetekre, amelyekben az a körülmény, hogy valamely bennfentes információval rendelkező elsődleges bennfentes piaci ügyleteket hajt végre, önmagában nem minősül az említett irányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében vett "bennfentes információ felhasználásának".
Ily módon a 2003/6 irányelv (18) preambulum-bekezdése rámutat, hogy "bennfentes információ felhasználása akkor áll fenn, ha olyan személy vásárol vagy idegenít el pénzügyi eszközöket, aki tudja, vagy akinek tudnia kellett volna, hogy a birtokában lévő információ bennfentes információ". Ezt az esetet ugyanis kifejezetten említi az említett irányelv 4. cikke, amely a bennfentes kereskedelem tilalmát kiterjeszti mindazon személyekre, akik tudtak vagy akiknek tudniuk kellett a birtokukban lévő információ bennfentes jellegéről. Mindazonáltal e kritériumoknak a pénzügyi piacok olyan szakembereire történő automatikus alkalmazása, akiknek a birtokába harmadik személyek által végrehajtott piaci ügyletekkel kapcsolatos bennfentes információk kerülnek, azzal a kockázattal jár, hogy az - egyébiránt jogszerű és a pénzügyi piacok működése szempontjából hasznos - tevékenységük folytatásának megtiltásához vezet. Az említett irányelv (18) preambulum-bekezdése e vonatkozásban pontosítja, hogy annak megállapítása, hogy az "adott helyzetben" az ésszerűen eljáró személy mit tudna, illetve mit kellett volna tudnia, az illetékes hatóságok hatáskörébe tartozik.
Ezenkívül az említett preambulum-bekezdés pontosítja, hogy pusztán az a tény, hogy bennfentes információval rendelkező tőzsdei kereskedők, szerződő félként tevékenységre jogosult testületek, illetve megbízások harmadik személyek nevében történő teljesítésére felhatalmazott személyek jogszerűen és a rájuk vonatkozó szabályoknak megfelelően piaci ügyleteket hajtanak végre, "önmagában nem tekinthető bennfentes információk felhasználásának".
A 2003/6 irányelv (29) preambulum-bekezdése pontosítja, hogy egy másik társaságra vonatkozó bennfentes információhoz való hozzáférés és ennek nyilvános vételi ajánlattal összefüggésben vagy egyesülés indítványozása céljából történő felhasználása "önmagában nem minősül bennfentes kereskedelemnek". Azon ügylet ugyanis, amely abban áll, hogy valamely vállalkozás azt követően, hogy a céltársaságra vonatkozóan bennfentes információ birtokába jutott, az említett társaság tőkéjének megszerzése céljából a piaci árnál magasabb árfolyamon nyilvános vételi ajánlatot tesz, főszabály szerint nem minősül tiltott bennfentes kereskedelemnek, mivel nem sérti az említett irányelv által védett érdekeket.
A 2003/6 irányelv (30) preambulum-bekezdése kimondja, hogy mivel a pénzügyi eszközök vétele vagy eladása szükségszerűen magában foglalja az ezek közül valamelyik műveletet elvégezni szándékozó személy előzetes vételi vagy eladási döntését, a vétel vagy eladás végrehajtása "önmagában nem tekinthető bennfentes információ felhasználásának". Amennyiben nem így történne, az említett irányelv 2. cikkének (1) bekezdése többek között ahhoz vezetne, hogy a nyilvános vételi ajánlat megtételét elhatározó személyt eltiltanák e döntése végrehajtásától, tekintettel arra, hogy az utóbbi bennfentes információ. Márpedig az ilyen eredmény nem csupán meghaladná az említett irányelv céljainak eléréséhez megfelelőnek és szükségesnek tartott mértéket, hanem a nyilvános vételi ajánlatok megakadályozásával akár sértheti is a pénzügyi piacok megfelelő működését.
A fentiekből következik, hogy azt a kérdést, hogy valamely bennfentes információval rendelkező elsődleges bennfentes a 2003/6 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében "ezeket az információkat felhasználja[-e]", az említett irányelv céljára tekintettel kell meghatározni, amely a pénzügyi piacok integritásának védelmében és a befektetők bizalmának erősítésében áll, amely bizalom különösen azon a meggyőződésen nyugszik, hogy a befektetők egyenlő bánásmódban részesülnek, és megvédik őket a bennfentes információk jogtalan felhasználásával szemben. Kizárólag a fenti céllal ellentétes felhasználás minősül tiltott bennfentes kereskedelemnek.
A fentiek alapján a második és a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2003/6 irányelv 2. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az a körülmény, hogy az említett rendelkezés második albekezdésében említett valamely személy, aki bennfentes információval rendelkezik, és ezeket az információkat felhasználja oly módon, hogy közvetlenül vagy közvetve, saját vagy harmadik személy javára az információhoz kapcsolódó pénzügyi eszközöket vesz vagy ad el, illetve kísérel meg venni vagy eladni, egyben azt is jelenti, hogy e személy az említett rendelkezés értelmében "ezeket az információkat felhasználja", feltéve hogy a védelemhez való jogot és különösen a fenti vélelem megdöntésének jogát tiszteletben tartják. Azt a kérdést, hogy az említett személy megsértette-e a bennfentes kereskedelem tilalmát, az említett irányelv céljára tekintettel kell vizsgálni, amely arra irányul, hogy biztosítsa a pénzügyi piacok integritásának védelmét, és erősítse a befektetők bizalmát, amely bizalom különösen azon a tényen nyugszik, hogy a befektetők egyenlő bánásmódban részesülnek, és megvédik őket a bennfentes információkkal való visszaéléssel szemben.
Az első kérdésről
Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra kíván választ kapni, hogy a 2003/6 irányelv a bennfentes kereskedelem tilalmának teljes harmonizációját jelenti-e oly módon, hogy a tagállamok e fogalmat nem határozhatják meg az említett irányelv 2. cikkének (1) bekezdésében foglaltaknál szigorúbban.
Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból következik, hogy a fenti kérdést arra a feltételezett esetre vonatkozóan tették fel, ha az irányelv 2. cikkének (1) bekezdése tiltaná annak figyelembevételét, hogy azon körülmény, hogy valamely bennfentes információval rendelkező elsődleges bennfentes az említett információval érintett pénzügyi eszközökre vonatkozóan hajt végre valamely piaci ügyletet, egyben azt is jelentheti, hogy ez a személy az említett rendelkezés értelmében "ezeket az információkat felhasználja". Márpedig figyelembe véve a második és a harmadik előzetes kérdésre adott választ, meg kell állapítani, hogy az a feltételezett helyzet, amelyen az említett első kérdés alapul, nem valósul meg. Következésképpen arra nem kell válaszolni.
A negyedik és az ötödik kérdésről
E két kérdésével - amelyeket indokolt együtt vizsgálni - a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy annak érdekében, hogy a bennfentes kereskedelmet az arányosság elvének tiszteletben tartása mellett szankcionálják, figyelembe kell-e venni a szerzett vagyoni előnyt, és amennyiben igen, e vagyoni előny értékelésekor mely időpontból kell kiindulni.
Az említett bíróság ezenkívül azt kérdezi, hogy feltételezni kell-e, hogy a bennfentes információ nyilvánosságra hozatala az érintett pénzügyi eszköz árára hatást gyakorolt, és ha igen, melyik az a küszöb, amelytől e hatás jelentősnek minősülhet.
Az utóbbi kérdésre adott válaszként hangsúlyozni kell, hogy valamely információnak azon jellemzője, hogy az érintett pénzügyi eszközök árára jelentős hatást képes gyakorolni, a bennfentes információ fogalmának egyik fogalmi eleme.
Ahogyan ugyanis a jelen ítélet 51. pontjában már szerepel, a "bennfentes információnak" a 2003/6 irányelv 1. cikkének (1) bekezdésében meghatározott fogalmára többek között az jellemző, hogy amennyiben nyilvánosságra hozzák, "valószínűleg jelentős hatást gyakorolna a szóban forgó pénzügyi eszközök vagy a kapcsolódó származtatott pénzügyi eszközök árára", és e fogalmat a 2003/124 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése úgy pontosítja, hogy az "olyan információ, amelyet az ésszerűen eljáró befektető nagy valószínűséggel felhasználna a befektetési döntése meghozatalához".
A 2003/6 irányelv céljának megfelelően az ár jelentős befolyásolására irányuló alkalmasságot elsősorban a szóban forgó információ tartalmára és annak összefüggésére tekintettel kell megítélni. Valamely információ bennfentes jellegének meghatározása érdekében tehát nem szükséges annak vizsgálata, hogy a nyilvánosságra hozatala ténylegesen jelentős hatást gyakorolt-e azon pénzügy eszközök árára, amelyekhez kapcsolódik.
E kérdések első részét illetően emlékeztetni kell arra, hogy a 2003/6 irányelv 14. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a tagállamok nemzeti jogukkal összhangban biztosítják, hogy az ezen irányelv végrehajtása során elfogadott rendelkezések megsértéséért felelős személyek ellen megfelelő közigazgatási intézkedésre, illetve közigazgatási szankció alkalmazására kerüljön sor. A tagállamok biztosítják, hogy ezek az intézkedések hatékonyak, arányosak és visszatartó erejűek legyenek.
Meg kell állapítani, hogy a 2003/6 irányelv 14. cikkének (1) bekezdése nem állít fel kritériumokat a szankciók eredményességének, arányosságának és elrettentő hatásának megítélése érdekében. E kritériumok meghatározása a nemzeti jogszabályok feladata.
Meg kell azonban említeni, hogy a 2003/6 irányelv (38) preambulum-bekezdése kimondja, hogy a szankcióknak kellő visszatartó erővel kell rendelkezniük, arányban kell állniuk a jogsértés súlyosságával és a szerzett előnyökkel, valamint a szankciókat következetesen kell alkalmazni.
A negyedik és az ötödik kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy a 2003/6 irányelv 14. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a bennfentes kereskedelemből származó gazdasági előny releváns körülmény lehet a hatékony, arányos és visszatartó szankció meghatározása szempontjából. E gazdasági előny kiszámításának módja és különösen a figyelembe veendő időpont vagy időszak a nemzeti jog hatálya alá tartozik.
A hatodik kérdésről
A kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy a 2003/6 irányelv 14. cikkének (1) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy amennyiben valamely tagállam az említett rendelkezésben előírt közigazgatási szankció mellett büntetőjogi jellegű pénzbüntetés kiszabásának lehetőségéről is rendelkezik, a közigazgatási szankció meghatározásának szakaszában az esetleges későbbi büntetőjogi jellegű pénzbüntetés lehetőségét és/vagy mértékét is tekintetbe kell venni.
A 2003/6 irányelv 14. cikkének (1) bekezdése megköveteli a tagállamoktól, hogy a piaci visszaélésekért, így például a bennfentes kereskedelemért felelős személyekkel szemben általuk előírt közigazgatási intézkedések vagy közigazgatási szankciók - a tagállamok büntetőjogi szankciók alkalmazásához való jogának sérelme nélkül - hatékonyak, arányosak és visszatartó erejűek legyenek.
E rendelkezés nem értelmezhető oly módon, hogy az előírja az illetékes nemzeti hatóságok számára azt a kötelezettséget, hogy a közigazgatási jellegű pénzbüntetés meghatározásának szakaszában vegyék figyelembe az esetleges későbbi büntetőjogi szankció kiszabásának lehetőségét. A 2003/6 irányelvben említett közigazgatási szankciók hatékony, arányos és visszatartó jellegének megítélése ugyanis nem függhet valamely feltételezett későbbi büntetőjogi szankciótól.
Következésképpen a hatodik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2003/6 irányelv 14. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy ha valamely tagállam az említett rendelkezésben szereplő közigazgatási szankciók mellett büntetőjogi jellegű pénzbüntetés kiszabásáról rendelkezik, a közigazgatási szankció hatékony, arányos és visszatartó jellegének megítélése céljából az esetleges későbbi büntetőjogi szankció lehetőségét, illetve mértékét nem kell figyelembe venni
A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:
1) A bennfentes kereskedelemről és a piaci manipulációról (piaci visszaélés) szóló, 2003. január 28-i 2003/6/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az a körülmény, hogy az említett rendelkezés második albekezdésében említett valamely személy, aki bennfentes információval rendelkezik, és ezeket az információkat felhasználja oly módon, hogy közvetlenül vagy közvetve, saját vagy harmadik személy javára az információhoz kapcsolódó pénzügyi eszközöket vesz vagy ad el, illetve kísérel meg venni vagy eladni, egyben azt is jelenti, hogy e személy az említett rendelkezés értelmében "ezeket az információkat felhasználja", feltéve hogy a védelemhez való jogot és különösen a fenti vélelem megdöntésének jogát tiszteletben tartják. Azt a kérdést, hogy az említett személy megsértette-e a bennfentes kereskedelem tilalmát, az említett irányelv céljára tekintettel kell vizsgálni, amely arra irányul, hogy biztosítsa a pénzügyi piacok integritásának védelmét, és erősítse a befektetők bizalmát, amely bizalom különösen azon a tényen nyugszik, hogy a befektetők egyenlő bánásmódban részesülnek, és megvédik őket a bennfentes információkkal való visszaéléssel szemben.
2) A 2003/6 irányelv 14. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a bennfentes kereskedelemből származó gazdasági előny releváns körülmény lehet a hatékony, arányos és visszatartó szankció meghatározása szempontjából. E gazdasági előny kiszámításának módja és különösen a figyelembe veendő időpont vagy időszak a nemzeti jog hatálya alá tartozik.
3) A 2003/6 irányelv 14. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy ha valamely tagállam az említett rendelkezésben szereplő közigazgatási szankciók mellett büntetőjogi jellegű pénzbüntetés kiszabásáról rendelkezik, a közigazgatási szankció hatékony, arányos és visszatartó jellegének megítélése céljából az esetleges későbbi büntetőjogi szankció lehetőségét, illetve mértékét nem kell figyelembe venni.