A Legfelsőbb Bíróság Pfv.21192/2011/4. számú határozata kártérítés tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 355. §, 356. §] Bírók: Besenyeiné dr. Varga Katalin, Havasi Péter, Udvary Katalin

Pfv.III.21.192/2011/4.szám

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a felperesnek a jogtanácsos által képviselt alperes ellen kártérítés megfizetése iránt a Fővárosi Bíróságnál 36.P.630.389/2005. szám alatt folyamatban volt és másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.21.522/2010/7. számú ítéletével befejezett perében a jogerős ítélet ellen az alperes részéről 91. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott részét hatályában fenntartja.

Kötelezi az alperest, hogy térítsen meg az államnak külön felhívásra 119.230 (Egyszáztizenkilencezer-kettőszázharminc) forint felülvizsgálati illetéket.

I n d o k o l á s

A felperes 2002. augusztus 3-án személygépkocsi vezetőjeként súlyos sérülésekkel járó közúti balesetet szenvedett, amikor az alperes biztosítottja a járművével balra történő kanyarodás során nem észlelte, hogy a felperes a járműsor előzését már megkezdte. A felperest hirtelen fékezésre, irányváltoztatásra kényszerítette, amelynek következtében a gépkocsijával árokba hajtott. A felperes a balesettel okozati összefüggésben a munkaképességének 50%-át elveszítette.

Keresetében a balesetből eredő vagyoni és nem vagyoni kárait érvényesítette az alperessel szemben.

Az alperes vitatta a biztosítottjának teljes kártérítési felelősségét és arra hivatkozott, hogy a felperes maga is közrehatott a kár bekövetkezésében, ezért kármegosztás alkalmazása indokolt, amelynek a mértékét - reá terhesebben - 60-40%-ban jelölte meg.

Az elsőfokú bíróság ítéletével 7.848.392 forint és eltérő időpontoktól járó késedelmi kamata, valamint 2010. július 1-jétől havi 31.570 forint járadék megfizetésére kötelezte az alperest. Ezt meghaladóan elutasította a keresetet. Indokolásának lényege szerint a felperes kára az alperes biztosítottjának magatartására visszavezethető okból következett be, de a felperes maga is közrehatott a kár bekövetkezésében, mert azt észlelhette, hogy az előtte haladó járművek feltorlódtak, így elvárható lett volna, hogy lemondjon az előzésről, visszahúzódjon az előbbi forgalmi sávba, vagy vészfékezéssel elkerülje a balesetet. Emiatt kármegosztást alkalmazott és annak a mértékét az alperes biztosítottjára terhesebben 80-20%-ban határozta meg. Ennek megfelelően kötelezte az alperest különféle címeken vagyoni kártérítésként 3.348.392 forint, míg nem vagyoni kártérítésként az ítélet meghozatalakor irányadó ár- és értékviszonyok alapján - az alperes 500.000 forintos teljesítésének elszámolásával - 4.500.000 forint megfizetésére késedelmi kamat nélkül. Kötelezte továbbá 2010. július 1-jétől háztartási kisegítő költsége címén havi 3.200 forint, gyógyszer többletköltség címén havi 860 forint, ház körüli kisegítő címén havi 11.334 forint, kulturális többletköltség címén havi 2.000 forint, míg keresetveszteség címén havi 14.176 forint, összesen havi 31.570 forint járadék megfizetésére.

A mindkét fél fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét részben megváltoztatta és az alperes marasztalásának összegét 7.834.470 forintra és kamataira leszállította. Kötelezte továbbá az alperest a megítélt, valamint a már kifizetett nem vagyoni kártérítés után késedelmi kamat fizetésére, és módosította a perköltség, valamint az illeték térítését érintő rendelkezéseket. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy az alperes biztosítottja és a felperes közlekedési szabályszegése együttesen volt a baleset okozója, ezért kármegosztás alkalmazása indokolt, amelynek mértéke az elsőfokú bíróság által megállapítottak szerint helyes.

Az alperes felülvizsgálati kérelmével is érintett körben kifejtette, hogy a felperes keresetveszteségként legfeljebb a mindenkori minimálbér összegét követelheti, mert a balesetet megelőző keresetének összegét és a keresetveszteség mértékét nem bizonyította. A peradatokból csak az állapítható meg, hogy a balesetet megelőző években folyamatosan dolgozott, így legalább a minimálbérnek megfelelő összeget megkeresett. Ezen a címen 2010. július 1-jétől havi 14.176 forint járadékra tarthat igényt, míg a lejárt járadék összege az elsőfokú bíróság által is helyesen megállapítottak szerint 1.817.013 forint.

A nem vagyoni kártérítés összege körében a másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a felperes a testi épségében és az egészségében károsodott, ezért nem vagyoni kártérítésre jogosult, de annak összegét nem az ítélet meghozatalakori, hanem a baleset bekövetkezésének időpontjában irányadó árviszonyokra figyelemmel állapította meg az elsőfokú bírósággal egyezően 5.000.000 forintban, így az alperes teljesítését levonva 4.500.000 forintban való marasztalását helyesnek tartotta, de a baleset időpontjától késedelmi kamatot is megítélt.

A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogerős ítéletnek a keresetveszteség címén megítélt 1.817.013 forint és kamata, valamint 2010. július 1-jétől havi 14.176 forint járadék megfizetésére kötelező rendelkezésének a hatályon kívül helyezését és ebben a részében a kereset elutasítását, míg a nem vagyoni kártérítés összegének az ítélet meghozatalakori értékviszonyok alapján 5.000.000 forintban való megállapítását és a kamatfizetési kötelezettségének a mellőzését kérte.

A keresetveszteség körében arra hivatkozott, hogy a felperes több mint tíz éve bejelentett munkaviszonnyal nem rendelkezett, és bár dolgozott, a baleseti járadék alapjául szolgáló, és a keresetveszteség számításánál figyelembe vehető jövedelem csak az, amely után a személyi jövedelemadó hatálya alá tartozó magánszemély teljesítette az adófizetési kötelezettségét. Az olyan jövedelem, amely be nem jelentett munkából származott, nem képezheti a keresetveszteség alapját. Az eljárt bíróságok a minimálbér alapján tartották alaposnak a felperes keresetpótló járadékigényét, azonban a felperes a minimálbér után sem teljesítette az adófizetési kötelezettségét. Nem volt tehát olyan legális jövedelme, amely a járadék alapját képezhetné. A felperes nem bizonyította, hogy a balesettel okozati összefüggésben keresetvesztesége keletkezett. A bíróságok a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglaltak megsértésével helytelen következtetésre jutottak, és az indokolási kötelezettségüknek sem tettek eleget. A felperes a nyugdíjkorhatárt 2008. évben betöltötte, így jövedelempótló járadékra azt követően már nem jogosult.

A nem vagyoni kártérítés körében pedig kifejtette, hogy ha a bíróság az ítélet meghozatalakor irányadó ár- és értékviszonyok alapul vételével állapítja meg a nem vagyoni kártérítés összegét, akkor visszamenőlegesen késedelmi kamat nem ítélhető meg. A bíróság jogerős ítéletében tévesen alkalmazta a Ptk. 360. §-ának (1) és (2) bekezdését. A 2002-ben történt baleset időpontjában irányadó ár- és értékviszonyok alapján pedig 5.000.000 forint nem vagyoni kártérítés nem ítélhető meg, mert az a felperes munkaképesség-csökkenésére és a közrehatás mértékére is tekintettel túlzott. Ebben a körben az elsőfokú bíróság ítélete a helyes.