BH+ 2013.5.189 Hibás teljesítésből eredő kár megtérítése iránti perben módot kell adni a felróhatóság hiányának bizonyítására [Ptk. 310. §, 318. § (1) bek., 339. § (1) bek., Pp. 275. § (4) bek.].

2007. március 1-jén kelt adásvételi szerződéssel a felperes megvásárolta az alperestől a perbeli társasházi lakást 8 200 000 forint vételáron. A lakás birtokba adása alkalmával a felek azt tapasztalták, hogy a parketta nagy felületen felpúposodott, és nedvesedés miatt a tapéta leázott a falról. Az alperes felajánlotta a felperesnek, hogy kitapétázza és újra parkettázza a lakást, azonban ezt a felperes nem fogadta el. A felperes - jogi képviselője útján - 2007. szeptember 24-én kelt levelével tájékoztatta az alperest, hogy az M. Kft. az utólagos szigetelési munkák elvégzésére 2 280 149 forint összegű árajánlatot tett, és egyidejűleg felhívta, hogy ezen összeget kártérítés címén 15 napon belül fizesse meg. A levelet a posta az alperes részére nem tudta kézbesíteni, az "elkötözött jelzéssel" visszaérkezett a felpereshez.

Az M. Kft. elvégezte a perbeli lakás utólagos szigetelését, a munkákat 2007. december 12-én fejezte be.

A felperes módosított keresetében 2.202.872 forint és kamatai kártérítés megfizetésére kérte az alperes kötelezését, kereseti kérelme jogszabályi alapjaként a Ptk. 4. § (1) bekezdését, a Ptk. 305., 308. és 310. §-ait jelölte meg.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Szerinte a tájékoztatási kötelezettségének megfelelően eleget tett, állította, hogy a négy év alatt, amíg a lakásban élt beázás, nedvesedés nem történt. Hivatkozott arra is, hogy a felperes által elvégzett szigetelés társasházi költségeket is érint. Álláspontja értelmében a felelősség a nedvesedésért azért sem terheli, mert az az épület szigetelésének a korabeli technológiájából ered, és a nagy összegű ráfordításokkal a felperes ingatlana értékesebbé vált.

Az elsőfokú bíróság - kellékszavatosság alapján - ítéletében 1 230 509 forint és késedelmi kamatai megfizetésére kötelezte az alperest, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

Az alperes fellebbezése folytán eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az érdemi döntéssel egyetértett, ugyanakkor nem osztotta maradéktalanul az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtett indokokat. A fellebbezés kapcsán megállapította, hogy a kereseti követelés elévülésére való hivatkozás olyan új körülménynek minősül, amely miatt a Pp. 235. § (1) bekezdése értelmében a másodfokú eljárásban elévülési kifogást már nem lehet előterjeszteni. Kiemelte, hogy a felperes a kereseti követelését kártérítés címén terjesztette elő, amelyet az elsőfokú bíróság kellékszavatossági igényként (javítási költségként) talált alaposnak. Kifejtette, hogy a felperes a kára pénzbeli megtérítését kérte, amelynek feltételei a Ptk. 310. § alapján fennálltak, ezért a keresetet az abban megjelölt kártérítés jogcímén ítélte alaposnak.

A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben annak hatályon kívül helyezését és elsődlegesen a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalát, a kereset elutasítását, másodlagosan az ügyben eljárt bíróságok új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. A bírósági gyakorlatra utalva előadta, hogy a másodfokú bíróság csak akkor lett volna jogosult a jogcím kérdésében megváltoztatni az elsőfokú bíróság jogi indokolását, ha a Ptk. 310. §-a alapján a hibás teljesítéssel okozott kár kérdésében a bíróságok bizonyítást folytattak volna le, és ezzel kapcsolatban tényállást állapítottak volna meg. A jelen esetben nem állt rendelkezésre valamennyi tény, bizonyíték, a helyes minősítéshez, ezáltal a jogcím megváltoztatására nem lett volna lehetőség. Hivatkozott arra is, hogy a Ptk. 310. §-a alapján csak a felróhatósága esetén lenne köteles a kárt megtéríteni, a hibás teljesítésben azonban vétlen, mivel az épület hibáiról nem volt tudomása. Előadta, hogy a korábbi tulajdonos, K. Gy. tanúként elmondta, hogy nedvesedést ő sem tapasztalt, míg a felperes maga is elismerte, hogy a szerződés megkötésekor nem észlelt vizesedést. Érvelése értelmében a szakértői vélemény szerint a közel 70 éves alagsori lakásnak a szigetelése tönkrement, a hiba a lakóépület korának megfelelő műszaki állapotából és elhasználtságból ered, melyre a felperesnek számítania kellett, emiatt részéről nem történt hibás teljesítés. Arra is hivatkozott, hogy a jogerős ítélet sérti a Pp. 235. § (1) bekezdését is, mivel az elévülési kifogás a bírói gyakorlat alapján a fellebbezésben is előterjeszthető.

A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.

A felülvizsgálati kérelem alapos.

A Kúria a felülvizsgálati eljárás eredményeként azt állapította meg, hogy a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okból jogszabálysértő.

A felperes keresetével a perbeli lakás hibája miatti kártérítési igényét érvényesítette; az M. Kft. által elvégzett javítási költségek megtérítését kérve az alperestől. Az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy az alperes felelőssége nem az általa hivatkozott kártérítési, hanem a felróhatósághoz nem kötött, szavatossági felelősség alapján áll fenn, ezért nem tulajdonított jelentőséget az alperes magatartásának.

A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése folytán indult jogorvoslati eljárásban viszont - a keresetnek megfelelően - kártérítés jogcímén találta alaposnak a felperes követelését. A jogerős ítélet indokai kapcsán az alperes helyesen utalt a felülvizsgálati kérelmében a bírósági gyakorlatra.

A szavatossági igény és a kártérítési igény elkülönült jogcím, a szerződésszegésből eredő követelések érvényesítésére. A szavatossági felelősség vétkességtől függetlenül fennáll, míg a kártérítési felelősség csak vétkesség esetén állapítható meg. Ebből következően a peres eljárás keretében a bizonyítás lefolytatása is eltérő szempontok szerint történik a két igény esetében. A károsult a hibás teljesítéssel okozott kára megtérítését a Ptk. 310. §-a értelmében a kártérítés szabályai szerint kérheti. Ezért a kártérítési igény eredményes érvényesítéséhez a Ptk. 318. § (1) bekezdésének megfelelően alkalmazandó Ptk. 339. § (1) bekezdése értelmében bizonyítania kell a kötelezett hibás teljesítését, mint jogellenes magatartást, a kárát, valamint a kár és a jogellenes magatartás közötti okozati összefüggést. A károkozónak azonban abszolút helytállási kötelezettsége nincs, a törvény rendelkezése szerint kimentheti magát, bizonyíthatja azt, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

Az adott esetben az elsőfokú bíróság - eltérő jogi álláspontja folytán - ebben a körben a szükséges bizonyítást nem folytatta le, a felek magatartását az alperes felelősségének kimentése kérdésében nem vizsgálta, és nem értékelte a tanúk vallomását sem. Ezért a kártérítés iránti per eldöntéséhez szükséges tények megállapítása tisztázatlan maradt, és ennek következtében az alperes felelősségét megállapító, kártérítésben marasztaló jogerős ítélet sérti a fenti jogszabályi rendelkezéseket.

A hibás teljesítéssel okozott kár megtérítése iránti igény érvényesítésére - amint arra a Legfelsőbb Bíróság az I. számú Polgári Gazdasági Elvi Döntés III. pontjában is rámutatott - nem vonatkoznak a szavatossági jogok érvényesítésére megszabott határidők. Ezért helyesen állapította meg a jogerős ítélet, hogy a felperes a kártérítési igényét az öt éves általános polgári jogi elévülési időn belül érvényesíthette. Téves ugyanakkor az az ítéleti megállapítás - bár a jelen ügyben nem bír jelentőséggel -, hogy elévülési kifogás a fellebbezési eljárásban nem terjeszthető elő. A Pp. 235. § (1) bekezdése a fellebbezésben új tény állításának, illetve új bizonyíték előadásának a korlátozására tartalmaz rendelkezést, nem tartalmaz viszont korlátozást az elévülési kifogás előterjesztésére. Az alperes ezért alappal kifogásolta a másodfokú bíróság ezzel ellentétes álláspontját (EBH 2008.1875.).