BH 2025.1.11 Nem felel meg a törvényi követelményeknek az, ha a beteg az általános érzéstelenítés (altatás) szükségességéről közvetlenül a műtéti beavatkozást megelőzően, csak azt követően kapott szóbeli tájékoztatást, hogy arról az egészségügyi szolgáltató alkalmazottainak háttérbeszélgetéséből értesült, és emiatt a kérdések feltevésére alkalmatlan, felzaklatott állapotba került [1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 134. § (1) bek., 135. § (1) bek.].

Pertörténet:

Fővárosi Törvényszék P.21863/2022/34., Fővárosi Ítélőtábla Pf.20632/2023/4., Kúria Pfv.20711/2024/4. (*BH 2025.1.11*)

***********

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A várandóssága alatt a természetes szülés iránt elkötelezett, b-i lakóhelyű felperes - annak érdekében, hogy a magzata medencevégű fekvése ne legyen akadálya a természetes szülésnek más városban praktizáló orvos segítségével kívánta az első gyermekét világra hozni.

[2] A várandóssága 40. hetében, 2019. március 28-án hajnalban elfolyt a felperes magzatvize, amely magzatszurkot tartalmazott. A felperes a vidéki városba való utazás ellenjavallata miatt a szülés levezetésére az alperest kereste fel. A vajúdó felperest 7 óra 20 perckor vették fel az alperes szülészeti osztályára, és vizsgálatát követően dr. X. Y. szülész-nőgyógyász rezidens tájékoztatta, hogy a medencevégű fekvésben elhelyezkedő magzatot császármetszéssel fogják világra segíteni, amihez a felperes a beleegyezését megadta. A műtéti érzéstelenítés tekintetében a felperes egészségügyi dokumentációját áttekintő, ügyeletben lévő dr. X. Z. és az ügyeletet átvevő dr. X. W. aneszteziológusok a műtő felé tartva, egymással konzultálva arra jutottak, hogy a felperes korábbi agydaganatos megbetegedései és műtétei miatt az epidurális érzéstelenítés nem, csak az általános érzéstelenítés alkalmazható. Dr. X. Z. az asszisztensnek jelezte, hogy altatásra fog sor kerülni, és "a beteg erről nem tud". A műtőbe betolt felperes a műtőssegédnek szóló, a fekvő pozícióba elhelyezésére vonatkozó utasításból értesült az altatásáról, amelynek következtében rendkívül feldúlt, zaklatott állapotba került. Ekkor dr. X. Z. elmondta neki a döntés szakmai indokát, az epidurális érzéstelenítés kockázatát, és elmagyarázta, hogy a korábbi három műtétje miatt nincs lehetőség a gerincvelői érzéstelenítésre, esetében kizárólag az altatás alkalmazható. Dr. X. Z., dr. X. Y. és az asszisztens próbálták megnyugtatni a felperest, de ez nem volt sikeres. A felperest ezt követően elaltatták, a császármetszést elvégezték, amelynek során a felperesnek egészséges gyermeke született.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[3] A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes megsértette az emberi méltóságát, a testi, lelki egészséghez való jogát azzal, hogy a szülészeti ellátása során alkalmazott általános érzéstelenítésről nem tájékoztatta. Kérte továbbá az alperesnek 100 000 forint sérelemdíj és annak 2019. március 28-tól járó késedelmi kamata megfizetésére kötelezését. Nem vitatta, hogy a sürgős császármetszés indokolt volt, ugyanakkor állította, hogy az alperest a műtét során alkalmazott általános érzéstelenítés tekintetében tájékoztatási kötelezettség terhelte, amelyet elmulasztott. Előadta, hogy a műtét előtt aneszteziológussal nem találkozott, nem volt módja kérdéseket feltenni, és csak a műtőben, az altatására készülődés során, a személyzet által folytatott háttérbeszélgetésből szerzett tudomást arról, hogy altatni fogják, ami teljesen váratlanul érte, és stresszhelyzetet eredményezett számára. Hivatkozása szerint a gyermekével történt első kontaktus várt módjától való eltérésre nem tudott felkészülni, a helyzetét sem átgondolni, sem elfogadni nem volt ideje. Az emberi méltóságának sérelmét azért állította, mert álláspontja szerint tárgyiasító módon, érzésének, lelkiállapotának figyelmen kívül hagyásával kezelték.

[4] Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

Az első- és a másodfokú ítélet

[5] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.

[6] Rámutatott: a jogvita fókuszában annak a kérdésnek az eldöntése állt, hogy az alperes a császármetszéshez szükséges altatásos anesztézia indokoltságáról a felperest tájékoztatta-e, és tájékoztatása megfelelt-e az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) rendelkezéseinek.

[7] Dr. X. Y. tanúvallomásával bizonyítottnak tekintette, hogy a felperes az altatásról már a szülőszobán tudomást szerzett, a vallomás szerint ugyanis a tanú elmondta a felperesnek, hogy bár nincs kompetenciája a kérdésben dönteni, de nagy valószínűséggel altatva lesz a császármetszéshez, és a felperes már ekkor zaklatott állapotban volt, sírt. Utalt arra, hogy a nevezett tanú vallomása nem állt ellentmondásban a többi tanúvallomással, mert az altatás valószínűségéről nyújtott tájékoztatás a szülőszobán, és nem a műtét előterében vagy a műtőben történt, ahol a többi tanú jelen volt. Álláspontja szerint az a körülmény, hogy a felperes a műtő előterében sírni kezdett, amikor az egészségügyi dolgozók beszélgetéséből az altatásról értesült, nem zárta ki, hogy már a szülőszobán is sírt emiatt. Dr. X. Z. tanúvallomásából kiemelte, hogy akkor lépett a műtő előterében műtőskocsin fekvő felpereshez, amikor sírva fakadt, és elmagyarázta neki, hogy a korábbi három agydaganata miatt a gerincvelői érzéstelenítésre kizárólag ideggyógyászati szakvélemény alapján lenne lehetőség, amely azonban nem állt rendelkezésre, és ezért a felperes és a gyermeke számára is az altatás az egyetlen alkalmazható anesztézia. Ezzel egyező tartalmúnak találta az asszisztens és dr. X. W. tanúvallomását, mivel mindhárman az vallották, hogy megpróbálták megnyugtatni a felperest, és elmagyarázták neki az altatás indokoltságát, feltárva az azt megalapozó okokat.

[8] A felperes részéről nem vitatottnak nevezte, hogy a kórelőzménye miatt nála más anesztézia nem volt alkalmazható. Kiemelte: a felperes maga sem állította, hogy nem a legmegfelelőbb döntést hozta, amikor az altatásba - az altatási jegyzőkönyv aláírásával, írásban - beleegyezett. Értékelte továbbá, hogy a felperes előadása szerint is elegendő információ állt rendelkezésére az önrendelkezési joga gyakorlásához. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a felperes döntése - általa sem kétségbe vont módon - helyes volt, az önrendelkezési jogát annak teljességében gyakorolhatta. Emiatt - a deduktív következtetés tana alapján - azt állapította meg, hogy az önrendelkezési jog garanciális előfeltétele, a tájékoztatási kötelezettség teljesítése maradéktalanul megvalósult, és ezért az alperes eljárása nem sértette a felperesnek az Eütv. 13. §-ában foglalt tájékoztatáshoz fűződő jogát.

[9] Mindezek ellenére utalt arra, hogy a tanúk vallomásai szerint a felperes nem intézett hozzájuk kérdést az altatással kapcsolatban. Ennek alapján azt állapította meg, hogy a felperes nem élt az Eütv. 13. § (2) bekezdése által biztosított kérdésfeltevés jogával, és ezért az alperes a válaszadási kötelezettség teljesítését sem sértette. Azt a tényt, hogy a felperes az altatásról közvetlenül a műtét előtt értesült, és ez állítása szerint traumaként zúdult rá, nem az alperes eljárásának, hanem a felperes és gyermeke életveszélyes állapotának, az annak okán sürgető beavatkozás eredményének, vagyis az alperes működési körén kívül álló oknak tartotta. Nem vitás ténynek tekintette ugyanis azt, hogy a felperes a magzattal együtt életveszélyben volt, amikor az alpereshez megérkezett. Emiatt pedig utalt arra, hogy az Eütv. 17. § (2) bekezdés a) és b) pontja szerint a beavatkozáshoz nem volt szükség a felperes beleegyezésére. Ezzel kapcsolatban figyelemmel volt arra, hogy a felperes a tájékoztatás megértésére képes állapotban volt, de a beavatkozás elvégzése sürgős volt, és ezért a tájékoztatást értelemszerűen akként kellett megadni a részére, hogy az arra felhasznált idő se az ő, se a magzata életét ne veszélyeztesse. Lényegesnek tartotta azt is, hogy az altatás elvégzése után a felperessel kontaktálás nem volt kivitelezhető. Értékelése szerint az alperes tájékoztatása e mércének messzemenőkig megfelelt.