A Székesfehérvári Törvényszék Pf.21591/2013/4. számú határozata tartozás megfizetése tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 252. §, 253. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 201. §, 586. §, 677. §] Bírók: Gothárdi Enikő, Kaló Zsuzsanna, Kollár Zoltán

Székesfehérvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság

2.Pf.21.591/2013/4. szám

A Székesfehérvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság a dr. Varga Balázs ügyvéd (cím) és G. I-né meghatalmazott hozzátartozó (felperes címe) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek,- a dr. Kóté Csaba ügyvéd (fél címe 1 I/12.) által képviselt alperes neve alperes ellen hagyatéki tartozás megfizetése iránt indított perében a Székesfehérvári Járásbíróság - 1.P.23.291/2011/45. számú végzéssel kijavított - 1.P.23.291/2011/39. számú ítélete ellen a felperes által 41. és az alperes által 42. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán meghozta az alábbi

í t é l e t e t:

az elsőfokú ítéletet fellebbezett részében részben megváltoztatja és a teljes keresetet elutasítja,

a felperes által az alperesnek fizetendő elsőfokú perköltség összegét 220.000,- (kettőszázhúszezer) Ft-ra felemeli,

egyebekben helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 80.000,- (nyolcvanezer) Ft másodfokú perköltséget.

A le nem rótt fellebbezési illetéket az állam viseli.

Ezen ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

Az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéletével - a keresetnek részben helyt adva - kötelezte az alperest a felperes javára 15 napon belül 3.256.000,- Ft és ennek 2009. június 11. napjától a kifizetésig járó törvényes késedelmi kamatai megfizetésére. Megállapította, hogy az alperes a marasztalási összeg megfizetéséért a dr. K. I. d-i közjegyző 42019/Ü/365/2009/8. számú hagyatékátadó végzésében írt hagyaték tárgyaival és annak hasznaival felel. Amennyiben pedig a hagyaték tárgyai vagy hasznai nincsenek az alperes birtokában, úgy a hagyaték erejéig egyéb vagyonával is felelősséggel tartozik. Kötelezte továbbá a felperest az alperes javára 96.560,- Ft perköltség megfizetésére és megállapította, hogy a kereseti illetéket az állam viseli.

Az elsőfokú ítélet ellen mindkét fél fellebbezést terjesztett elő.

A felperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatásával az alperes marasztalásának - az örökhagyó 2009. január hónaptól május hónapig terjedő időszakra járó havi 44.000,- Ft összegű tartási költsége fejében - 220.000,- Ft-tal történő felemelését kérte.

Fellebbezését azzal indokolta, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének tényállásában maga is megállapította, hogy néhai B. B-ról a felperes 2009. június 11-én bekövetkezett haláláig gondoskodott. Ennek ellenére döntése során a felperes kereseti kérelmét teljes egészében nem merítette ki, és a 2009. januártól 2009. májusig terjedő időre is előterjesztett felperesi igényben még az általa megállapított havi 44.000,- Ft összegű tartási költség erejéig sem marasztalta az alperest, és ítéletében ennek indokát sem adta.

Az alperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatásával a felperes keresetének teljes elutasítását kérte.

Fellebbezését azzal indokolta, hogy az elsőfokú bíróság a felperes és az alperesi jogelőd között létrejött jogviszonyra tévesen alkalmazta a szerződések általános rendelkezéseit (régi Ptk. 201.§ (1) bekezdés) és a tartási szerződésre vonatkozó különös szabályokat (régi Ptk. 586.§ (1) bekezdés és 590.§ (1) bekezdés). A felperes ugyanis maga nyilatkozott arról, hogy az alperesi jogelőd részére emberi kötelezettségből nyújtott szolgáltatásokat, amelyek fejében semmiféle ellenszolgáltatásra nem tartott igényt.

Arra is hivatkozott, hogy szerződéses jogviszony hiányában legfeljebb a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint lehetett volna elbírálni a felperes keresetét. Ilyen gazdagodás azonban a nyújtott szolgáltatás jellegéből eredően az alperesi jogelőd, illetve az alperes oldalán nem volt megállapítható, illetve ha volt is valamilyen szolgáltatás a felperes részéről, akkor az életfenntartás céljára nyújtott szolgáltatás volt, amelynek visszakövetelése a régi Ptk. 362.§ alapján nem lehetséges.

Azzal is érvelt, hogy a felperes az elsőfokú eljárás során nem bizonyította, hogy a személyes jellegű, tartási célú szolgáltatásokon kívüli egyéb, az alperesi ingatlanban történt beruházásokat, kiadásokat a felperes saját vagyonából fizette meg. Az örökhagyó nyugellátása ugyanis fedezetet nyújtott az ingatlanával kapcsolatos költségekre.

Sérelmezte továbbá, hogy az elsőfokú bíróság elutasította felperes neve né tanúkénti kihallgatására irányuló bizonyítási indítványát, és továbbra is indítványozta a tanú kihallgatását.

A felperes fellebbezési ellenkérelme az alperes által fellebbezett körben az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.

A fellebbezés alapos.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a törvényszék a felperes személyes előadása (3. számú jegyzőkönyv 3-4. oldal), valamint felperes neve né tanúnak (Pf. 4. számú jegyzőkönyv 2-4. oldal) - a felperes által sem vitatott - tanúvallomása alapján az alábbiak szerint egészíti ki: