A Legfelsőbb Bíróság Pfv.21539/2009/6. számú határozata perújítás tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 260. §, 275. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 207. §] Bírók: Kollár Márta, Tamáné dr. Nagy Erzsébet, Wellmann György

Pfv.VI.21 539/2009/6.

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a Korn Ügyvédi Iroda ügyintéző: dr. Korn József ügyvéd által képviselt I.r. és II.r. felpereseknek az S.B.G. & K. Budapesti Ügyvédi Iroda ügyintéző: dr. Bajkai István ügyvéd által képviselt alperes ellen perújítás iránt a Pesti Központi Kerületi Bíróságnál 41.P.86 408/2007. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Bíróság 44.Pf.638 901/2008/5. számú ítéletével befejezett perében a jogerős ítélet ellen a felperesek részéről benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.

Kötelezi a felpereseket, hogy egyetemlegesen 15 napon belül fizessenek meg az alperesnek 50 000 (ötvenezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.

Kötelezi a felpereseket, hogy fizessenek meg az államnak külön felhívásra 117 000 (egyszáztizenhétezer) forint le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket.

I n d o k o l á s :

K. G.-né perben nem álló személy 1994 és 1995 között rendszeresen vett fel kölcsönt a saját részére magánszemélyektől oly módon, hogy a hitelezőknek más személyek ingatlanait ajánlotta fedezetül, ennek fejében az ingatlantulajdonosoknak a felvett kölcsön 10 %-át adta át. A kölcsönök visszafizetésére nem került sor, így az ingatlanokat az érintett tulajdonosok elvesztették.

Az I.r. felperesnek is sürgősen pénzre volt szüksége, így kapcsolatba került közvetítő útján K. G.-néval, aki az ingatlana fedezetül való felajánlása ellenében 200 000 forint összeget ígért a részére, amit az I.r. felperes meg is kapott. K. G.-né az alperestől kapott kölcsönt. A kölcsön biztosítékául 1995. július 20-án az I.r. felperes és az alperes adásvételi szerződést kötöttek a perbeli ingatlanra. A megállapodásnak megfelelően az I.r. felperes, mint tulajdonos, illetve a haszonélvezők átruházták az I.r. felperes tulajdonában álló ingatlant 1 950 000 forint vételárért az alperesre azzal, hogy a két haszonélvező e jogáról lemond. (Időközben az egyik haszonélvező már elhunyt).

Az alperes sem K. G.-nét, sem a felpereseket korábban nem ismerte. A szerződés szerint az eladók 1995. szeptember 20. napjáig gyakorolhattak visszavásárlási jogot.

K. G.-né a felvett kölcsönt határidőre nem fizette vissza. K. G.-nét és az ügyben közreműködő J. I.t a Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság 26.Bf.9356/2002/26. számú ítéletével csalás bűntette és üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt elítélte.

A felperesek a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt a 26.P.88 200/2003. szám alatt folyamatban volt perben annak megállapítását kérték, hogy az I.r. felperes tulajdonában álló ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződés semmis. Az ügyben eljáró másodfokú bíróság, a Fővárosi Bíróság 57.Pf.21 219/2004/6. számú ítéletében a keresetet elutasította. Indokolása szerint az adásvételi szerződés színleltsége, így semmissége nem állapítható meg a perbeli ügyben. A felperesek tisztában voltak azzal, hogy abban az esetben, ha a kölcsön visszafizetésére nem kerül sor, az alperes a fedezetül szolgáló lakás tulajdonjogát megszerzi. A bírói gyakorlat szerint nincs jogszabályi akadálya annak, hogy a felek kölcsön visszafizetésének biztosítékául ingatlan adásvételi szerződést kössenek. Az alperes előadásából egyértelműen kitűnt, hogy a szerződési akarata adásvételre irányult, az általa nyújtott kölcsön biztosítása mellett.

Az ügyben eljárt Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság a Pfv.V.20 855/2005/8. számú részítéletében a jogerős ítéletnek a felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit a használati díjra vonatkozó elutasítás kivételével hatályában fenntartotta. Abban a körben az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította.

A jogerős ítélettel szemben a felperesek nyújtottak be perújítási kérelmet. Módosított perújítási kérelmüket arra alapították, hogy az alapügyben eljárt másodfokú bíróság és a Legfelsőbb Bíróság nem vette figyelembe a büntetőeljárás során hozott ítéleteket és az abban foglalt tényeket. Kérték a büntetőeljárás teljes iratanyagának beszerzését, valamint számos, általuk megjelölt személy tanúkénti kihallgatását annak megállapítása érdekében, hogy a szerződés színleltség folytán semmis. Hivatkoztak arra, hogy a büntetőeljárásban született ítélet szerint az adásvételi szerződés színlelt volt, a szerződő felek között valódi ügyleti akarat más szerződés tekintetében sem volt. Az okirat kiállításának célja az volt, hogy az ingatlan az alperestől felvett kölcsön biztosítékául szolgáljon.

A perújított alperes a perújítási kérelem elutasítását kérte. Hivatkozott arra, hogy a büntető ítéletek tartalmát, valamint a büntetőeljárás irataiban foglaltakat a polgári bíróság figyelembe vette. A felperesek által megjelölt tanúk vallomása nem alkalmas a szerződés érvényességéről való döntés megváltoztatására, mert e személyek a felek tárgyalásain nem vettek részt.

Az elsőfokú bíróság a Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság 57.Pf.21 219/2004/6. számú ítéletét hatályában fenntartotta és a felpereseket kötelezte a perújítással felmerült perköltség megfizetésére. A felperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A bíróság álláspontja szerint a perújítás a Pp. 260. § (1) bekezdésének a/ pontja alapján megállapíthatóan az ítélet ténybeli alapjával kapcsolatos rendkívüli jogorvoslat. A bírói gyakorlat szilárd abban, hogy a perújítás csak ténykérdésre irányulhat, jogkérdésre nem, tehát a jogerős ítélettel elbírált keresetet nem kell ismételten elbírálni, hanem a perújítási kérelemben foglalt és felhozott új tényekről, bizonyítékokról kell dönteni. Az elsőfokú bíróság már az alapeljárásban is beszerezte a büntetőeljárásban keletkezett iratok releváns részét, így csatolásra került az elsőfokú és a másodfokú büntető ítélet is. Az alapeljárásban eljárt másodfokú bíróság, illetve a Legfelsőbb Bíróság nem ténybeli okok miatt változtatott az elsőfokú ítélet tartalmán, amely a szerződés színleltségét megállapította, hanem azért, mert a jogi álláspontja eltérő volt az ügyben.

A perújítási eljárásban a bíróság, miután a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságot a perújítási eljárás lefolytatására utasította, a büntetőeljárás teljes iratanyagát beszerezte, illetve meghallgatta a felperesek által megjelölt tanúkat is. Az elsőfokú bíróság részletesen elemezte ítéletében a tanúvallomásokat, amelyek alapján arra a következtetésre jutott, hogy nevezett tanúk túlnyomó része csak a felperesektől hallotta utólag az ügy történését, illetve csak arról volt tudomásuk, hogy a felpereseknek nem volt eladási szándéka a lakásukat illetően.

A perújítási ügyben eljáró bíróság a lefolytatott bizonyítás alapján arra a következtetésre jutott, hogy nem dőltek meg az alapeljárásban megállapított azon tények, miszerint a felperesek biztosítéki jellegű adásvételi szerződést kötöttek. A felperesek tisztában voltak azzal, hogy amennyiben a kölcsön nem kerül visszafizetésre, elvesztik a lakásuk tulajdonjogát. Az alperes szerződési akarata is adásvételre irányult. Arra az esetre, ha a kölcsön visszafizetésére nem kerül sor, a tulajdonjog átruházására irányuló ügyleti akarat mindkét fél részéről fennállt. Tisztában voltak azzal, hogy a visszavásárlási jog lehetőségének megszűnésével az alperes megszerzi az ingatlan tulajdonát. A bíróság álláspontja szerint a felperesek személyes előadása is alátámasztotta ezt. Ebben a körben az elsőfokú bíróság utalt az I.r. perújító felperes 23.P.93 305/1996/9. számú jegyzőkönyvben foglalt nyilatkozatára, a II.r. perújító felperesnek a 23.P.85 096/1997/8. sorszámú jegyzőkönyvben tett nyilatkozatára, valamint K. G.-né nyomozati vallomására és a közvetítő, Á. P. tanúvallomására is.