A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20450/2017/7. számú határozata kártalanítás tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 80. §, 81. §, 206. §, 221. §, 251. §, 253. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 355. §, 1978. évi IV. törvény (Btk.) 238. §, 1998. évi XIX. törvény (Be.) 85. §, 129. §, 580. §, 582. §] Bírók: Darákné dr. Nagy Szilvia, Hőbl Katalin, Örkényi László

Fővárosi Ítélőtábla

9.Pf.20.450/2017/7/II.

A Fővárosi Ítélőtábla a Winkler, Barna & Társai Ügyvédi Iroda (felperesi jogi képviselő címe, ügyintéző: dr. Dósa Melinda ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (1055 Budapest, Kossuth tér 2-4., levelezési cím: 1357 Budapest, Pf.: 2., ügyintéző: dr. Viz Tamás jogtanácsos) által képviselt alperes neve alperes ellen kártalanítás iránt indult perében a Fővárosi Törvényszék 2017. január 26. napján meghozott 5.P.22.623/2015/33. számú ítélete ellen az alperes 34. sorszámon előterjesztett fellebbezése, valamint a felperes Pf.3. sorszámon előterjesztett csatlakozó fellebbezése folytán meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja, és a felperes keresetét teljes egészében elutasítja. Az alperes elsőfokú perköltség fizetésre kötelezését mellőzi, és kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 1.355.000 (egymillió-háromszázötvenötezer) forint elsőfokú perköltséget és a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Hivatalának felhívására 91.548 (kilencvenegyezer-ötszáznegyvennyolc) forint állam által előlegezett költséget. A felperes által az államnak fizetendő kereseti illeték összegét 1.500.000 (egymillió-ötszázezer) forintra felemeli. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 777.000 (hétszázhetvenhétezer) forint másodfokú perköltséget és külön felhívására az államnak 2.373.320 (kétmillió-háromszázhetvenháromezer-háromszázhúsz) forint le nem rótt fellebbezési és csatlakozó fellebbezési illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes keresetében kártalanítás jogcímén 25.000.000 forint sérelemdíj, 13.500.000 forint vagyoni kár és ezen összegek után 2014. május 15. napjától számított törvényes mértékű késedelmi kamat, valamint perköltségének megfizetésére kérte kötelezni az alperest a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 580. §-ának (1) bekezdése alapján.

Előadta, hogy 2004. február 9. és 2007. január 22. között összesen 35 hónapot és 10 napot töltött előzetes letartóztatásban, a Fővárosi Ítélőtábla azonban 3.Bf.400/2013/9. számú jogerős ítéletével az ellene emelt vád alól felmentette. Az előzetes letartóztatás tartama alatt 10.800.000 forint jövedelemtől esett el, és havi 60.000 forint alapulvételével további 2.100.000 forint költsége merült fel, továbbá 600.000 forinti ügyvédi munkadíjat fizetett a fogvatartásával kapcsolatosan ellátott feladatok fejében.

Az alperes érdemi ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte a Be. 580. §-ának (3) bekezdés c) pontja szerinti kizáró okra hivatkozva.

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 15.000.000 forint nem vagyoni kártérítést, ennek 2014. május 15-től a kifizetésig a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal egyező mértékű kamatát, 5.833.000 forint vagyoni kártérítést, ennek 2014. május 15-től az előbbiek szerinti törvényes kamatait és 250.000 forint + áfa perköltséget. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a le nem rótt 1.200.000 forint kereseti illeték és a 91.548 forint előlegezett szakértői költség az állam terhén marad. Kötelezte a felperest, hogy külön felhívásra az államnak térítsen meg az adóhatóság útján az ott részletezett módon 300.000 forint le nem rótt kereseti illetéket.

Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a Be. 580. §-ának (1) bekezdése szerinti előzetes letartóztatásért járó kártalanítás módjára és mértékére az előzetes letartóztatás időpontjára is figyelemmel a Be. 582. §-ának (1) bekezdése értelmében a polgári törvénykönyvről szóló korábban hatályos 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) kártérítési szabályai alkalmazandók.

Megállapította, hogy az alperesnek a Be. 580. § (3) bekezdésének c) pontjára történő hivatkozása nem megalapozott, mert az előzetes letartóztatást elrendelő és fenntartó határozatok indokolásában sehol nem szerepel az, hogy a felperes a nyomozó hatóság megtévesztésére törekedett, ellentmondásos előadásokat tett, illetőleg okot szolgáltatott volna arra, hogy a gyanú rá terelődjék.

A felperes nem vagyoni kárigényét a felperes társas kapcsolataiban, önértékelésében, munkájában bekövetkezett negatív változásokra és életterének beszűkülésére, személyisége karakterének megváltozására tekintettel évi 5.000.000, mindösszesen 15.000.000 forintban látta megállapíthatónak a Ptk. 355. §-ának (4) bekezdése alapján.

A vagyoni kárigény körében bizonyítottnak látta, hogy a felperes letartóztatása előtt munkát végzett. Havi jövedelmét mérlegeléssel összesen 300.000 forintban határozta meg, 2005-re és 2006-ra azonban már csak havi 150.000 forintot fogadott el. Ez a személyi jövedelemadó levonását követően 2004. évre 2.290.000 forint, 2005. évre 1.416.000 forint, 2006. évre 1.527.000 forint, mindösszesen 5.233.000 forint. Az ezt meghaladó elmaradt jövedelem iránti igényt bizonyítatlannak találta. Elutasította a felperes összesen 2.100.000 forint többletköltség iránti igényét is, mert étkezési és telefonköltségek a szabad életben is ilyen összegszerűségben felmerültek volna. Bizonyítottnak találta továbbá a csatolt számlák alapján a felperes által kifizetett ügyvédi munkadíj összegét is 600.000 forint erejéig.

Az ítélet elleni fellebbezésében az alperes elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének jogalap hiányában történő elutasítását, valamint a felperes első- és másodfokú perköltségben marasztalását kérte a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján. Másodlagosan az elsőfokú ítélet akkénti megváltoztatását kérte, hogy a másodfokú bíróság a felperes nem vagyoni kártalanításának összegét 15.000.000 forintról 10.000.000 forintra szállítsa le, és az elmaradt jövedelem címén előterjesztett igényt teljes körűen utasítsa el. Kérte, hogy az ügyvédi munkadíj címén érvényesített követelés tekintetében elsődlegesen az elsőfokú ítéletet részben helyezze hatályon kívül a Pp. 251. §-ának (1) bekezdése alapján, és a pert szüntesse meg, illetve másodlagosan változtassa meg az elsőfokú ítéletet, és a felperes ügyvédi munkadíj iránti igényét teljes körűen utasítsa el. Kérte továbbá a perköltséggel és az illetékfizetéssel kapcsolatos rendelkezéseket is pernyertesség-pervesztesség arányának megfelelő módon megváltoztatni.

Elsősorban arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság tévesen indult ki abból, hogy a felperes letartóztatását elrendelő és meghosszabbító határozatok indokolása nem tartalmazza, hogy a felperes a nyomozó hatóság megtévesztésére törekedett volna, ugyanis a Be. 580. §-ának (3) bekezdése és más szabályok sem szabják a kártalanítást kizáró ok megállapíthatóságának feltételéül azt, amit a törvényszék említett. Az irányadó bírói gyakorlat szerint a terhelt egész büntetőeljárásbeli és azt megelőző magatartását egységesen kell értékelni abból a szempontból, hogy alkalmas volt-e a nyomozó hatóság megtévesztésére, az eredményes felderítés meghiúsítására. Márpedig az adott esetben éppen a felperes magatartása volt az indoka, hogy a bűncselekmény gyanúja rá terelődött. E körben utalt a 2016. február 23. napján kelt beadványában előadottakra, és kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság téves döntését megfelelően nem is indokolta. Kifejtette, hogy a felperes már tanúként az igazmondási kötelezettsége ellenére letagadta a büntetőper I. rendű vádlottjával fenntartott szoros kapcsolatát és a sértett ingóságainak elszállítását és eltulajdonítását, márpedig a felperes terhére rótt bűnsegédi magatartás szempontjából éppen annak volt jelentősége, hogy tudomással bírt-e az elkövetendő cselekményről.