A Kúria Pfv.20917/2013/3. számú precedensképes határozata kiegyenlítés tárgyában. [2000. évi CXVII. törvény (Küszt.) 18. §, 19. §, 20. §, 2003. évi LX. törvény (Bit.) 33. §] Bírók: Madarász Anna, Molnár Ambrus, Szűcs József

A határozat elvi tartalma:

A 2003. évi LX. tv. utaló szabálya alapján a felek jogviszonyára irányadó, hogy a felperest kiegyenlítés erre irányuló megállapodás esetén illeti meg, de a megállapodás a 2000. évi CXVII. tv. 20. §-ára tekintettel nem tartalmazhat a felperesre nézve hátrányosabb rendelkezést, mint amit a 18-19. §-ok megfogalmaznak, a felperesre nézve nem szűkítheti, többletfeltételekhez nem kötheti a kiegyenlítésre való jogosultságot. 2003. LX. Tv. 33. § (8), 2000. CXVII. Tv. 18. § 2000. CXVII. Tv. 19. § 2000. CXVII. Tv. 20. §

***********

Pfv.III.20.917/2013/3.szám

A Kúria a Dr. Antal és Dr. Czakó Ügyvédi Iroda (ügyintéző: Dr. Czakó Marianna ügyvéd) által képviselt felperesnek, a dr. Molnár István ügyvéd (Berke & Molnár Ügyvédi Iroda) által képviselt alperes ellen, kiegyenlítés megfizetése iránt, a Fővárosi Törvényszék előtt 26.G.42.232/2010. szám alatt megindított és a Fővárosi Ítélőtábla 2013. február 13. napján meghozott 6.Pf.20.917/2013/6. számú jogerős ítéletével befejezett perében, az alperes 2013. május 28. napján 21. sorszámon előterjesztett felülvizsgálati kérelme folytán meghozta a következő

ítéletet:

A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartja, és kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 70.000 (hetvenezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.

Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes 2010. december 9. napján előterjesztett keresetében 5.100.000 forint megfizetésére kérte kötelezni az alperest a közöttük fennállt megbízási jogviszony és az üzletszabályzat vonatkozó rendelkezése alapján. Előadta, hogy 1994. július 28. napján létesített megbízási jogviszonyt az alperes jogelődjével függő biztosításközvetítői tevékenységre. A jogviszonyt az alperes a 2009. október 28. napján közölt rendes felmondással megszüntette. A felmondást a felperes megkifogásolta, de azt az alperes a megbízási szerződés 7. fejezet 7.2. pontjában írtakra hivatkozva megerősítette. A felmondásban azonban rögzíteni kell azokat az indokokat, amelyekből a jogviszony megszűnésére figyelemmel a kiegyenlítés összege megállapítható. A szerződés 6.1.4. pontja szerint az ügynök aktív munkavégzésre irányuló tevékenységének végleges befejezése esetén az alperes kiegyenlítéssel (térítéssel) tartozik az ügynöknek, azaz a felperesnek, és álláspontja szerint a jogviszony megszüntetésére irányuló intézkedést úgy kell tekinteni, mint ami a felperes részéről az aktív munkavégzésre irányuló tevékenység végleges befejezését kívánja. Az alperes indokolatlanul és megalapozatlanul értelmezte megszorító módon a térítés iránti igény jogalapját, hiszen az aktív munkavégzés megszűnése minden olyan objektív körülmény, amelynek kiváltó oka nincs kifejezett módon a megbízott jognyilatkozatához kötve, azt a megbízó jognyilatkozata is kiválthatja. Az alperes részéről közölt rendes felmondás az aktív munkavégzésre irányuló tevékenység végleges befejezését eredményezte, így az alperest a térítés megfizetése terhelte. A megbízási szerződés 6.1.4. pontja szerint elszámolási viszony keletkezett. Az alperes védekezésére előadta, hogy a függő biztosítási ügynöki jelleg azt jelenti, hogy a felperes az alperesnek kizárólagos ügynöke volt. A jogviszony megszűnése utáni felperesi gazdasági tevékenység a térítési díj tekintetében irreleváns. A szerződés szerinti aktív tevékenység befejezésére irányuló magatartás csak a szerződéses jogviszonyban, a két fél perbeli jogviszonyára értelmezhető.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. A felperes a megbízási szerződés alapján nem jogosult a kiegyenlítésre. A felperes az aktív munkavégzést nem fejezte be véglegesen. Az ügynököt a végleges visszavonulása esetén illeti meg a kiegyenlítés. A felperes felügyeleti nyilvántartás szerint biztosításközvetítői tevékenységet 2010. szeptember 5. napjától folyamatosan végez. Állította, hogy a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (Bit.) 33. § (8) bekezdésére tekintettel az önálló kereskedelmi ügynöki tevékenységről szóló 2000. évi CXVII. törvény (Küsz.) 18-20. §-ai nem alkalmazhatók, így a Ptk. 226. §-a sem érvényesül. A 86/653/EGK irányelv sem alkalmazható a felek jogviszonyára. Az összegszerűséget nem vitatta.

A Fővárosi Törvényszék 2012. március 9. napján meghozott 26.G.42.232/2010/16. számú ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 5.100.000 forintot, valamint 323.850 forint perköltséget. A felperes illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt 306.000 forint kereseti illeték megfizetésére külön felhívásra az állam javára az alperest kötelezte.

Rögzítette, hogy a Küsz. 23. § (2) bekezdésére figyelemmel a hatályba lépése előtt megkötött, fennálló szerződésekre is alkalmazandó. A Küsz. indokolása szerint a megalkotásakor hatályos, a biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. törvény szerinti ügynöki szerződésekre is vonatkozik. Az ügynöki szerződésekkel kapcsolatos jogszabályok közös jellemzője, hogy e törvényhez mérhető teljességgel nem rendezik a szerződéses viszony szabályait, ezért a törvény az ügynöki típusú szerződések háttérszabályává válik. Vizsgálandó volt, hogy a Bit. és a Küsz. mely esetekben és milyen körben engedett eltérést a felek számára a függő biztosításközvetítői tevékenységre vonatkozó szerződéses rendelkezések esetén. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint amennyiben biztosításközvetítői tevékenységre szóló szerződés esetén a felek kiegyenlítésben kívánnak megállapodni, azt a Küsz. rendelkezései szerint tehetik meg. A Bit. 33. § (8) bekezdése eltérő és akként szóló kifejezett rendelkezése hiányában, hogy biztosításközvetítői tevékenységre szóló szerződés alapján a felek megállapodása szerint illeti meg a térítés az ügynököt, kizárólag az állapítható meg, hogy a Bit. e rendelkezése a felek szerződéses szabadságát a kiegyenlítésre nézve csupán abban adta meg, hogy a Küsz. szerinti kiegyenlítést vagy alkalmazzák, vagy nem. Amennyiben a felek a biztosítási ügynököt megillető kiegyenlítésről kívántak megállapodni, szerződésükben rögzítették, hogy a biztosításközvetítőt kiegyenlítés illeti meg, a kiegyenlítést a Küsz. eltérést nem engedő szabályai szerint kellett, hogy rendezzék. A jogszabályi rendelkezések szerződésük részévé váltak a Ptk. 205. § (2) és 200. § (1) bekezdése, továbbá a 226. §-a alapján. A felek közötti szerződés 2008. január 8-i módosításának 6.1.2., 6.1.3., 6.1.4., 6.2. és 7.2 pontjai nem felelnek meg a Küsz. 18-19. §-ában foglalt rendelkezéseknek. Az elsőfokú bíróság hivatalból észlelte a 2008. január 8-i szerződésmódosítás tekintetében annak részbeni, a kiegyenlítésre vonatkozó szabályokat érintő semmisségét, mert a jogszabály által meg nem engedett, az alkalmazandó jogszabály kötelező rendelkezéseivel szemben, azokba ütközően szűkítette a felperest megillető kiegyenlítés eseteit. A jogszabályba ütköző szerződési rendelkezések helyett a Küsz. rendelkezéseit alkalmazta, és arra a következtetésre jutott, hogy a felperest - az alperes rendes felmondásával megszüntetett szerződés kapcsán - megilleti a keresetének megfelelően a kiegyenlítés, melynek érvényesített összegét az alperes nem tette vitássá.