A Fővárosi Ítélőtábla Bf.192/2015/8. számú határozata emberölés bűntette tárgyában. [1978. évi IV. törvény (Btk.) 166. §, 1998. évi XIX. törvény (Be.) 48. §, 101. §, 291. §, 348. §, 351. §] Bírók: Hrabovszki Zoltán, Nehrer Péter, Sárecz Szabina Martina

Kapcsolódó határozatok:

Fővárosi Törvényszék B.222/2012/4., *Fővárosi Ítélőtábla Bf.192/2015/8.*, Kúria Bhar.1848/2015/7. (BH 2016.12.327)

***********

Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság

3.Bf.192/2015/8.

A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság Budapesten, 2015. év szeptember hó 15. napján tartott tárgyalás alapján meghozta és kihirdette a következő

ítéletet:

Az emberölés bűntettének kísérlete miatt a vádlott ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Törvényszék 2012. év április hó 11. napján kelt 9.B.222/2012/4. számú ítéletét megváltoztatja.

A vádlottat az ellene az 1978. évi IV. törvény 166. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pontjába ütköző bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól felmenti.

Az elsőfokú eljárásban, továbbá a másodfokú eljárásban felmerült 60.960 (hatvanezer-kilencszázhatvan) forint bűnügyi költséget az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek van helye.

I n d o k o l á s :

Megismételt eljárásában a Fővárosi Törvényszék 2012. április 11. napján kelt 9.B.222/2012/4. sz. ítéletében a vádlottat bűnösnek mondta ki a Btk. 166. § (1), (2) bekezdés a) pontja szerinti felbujtóként elkövetett emberölés bűntettének kísérletében. Ezért 8 év börtönbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte az általa előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításával. Kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész nem jelentett be jogorvoslatot, a vádlott és védője éltek fellebbezéssel az elsőfokú bíróság döntésével szemben, melyet a védő utóbb írásban is megindokolt. Ebben eljárásjogi aggályainak adott hangot, mert az elsőfokú bíróság közvetlen bizonyíték nélkül, az 1. számú tanú felolvasott vallomása alapján állapította meg a vádlott büntetőjogi felelősségét. Indítványozta ezért az 1. számú tanú kihallgatását a másodfokú eljárásban. Kifogásolta továbbá az elsőfokú ítélet tényekkel alá nem támasztott megállapításait. E körben kiemelte a vádlott és a sértett szeretetteljes, példás házasságát, melyhez képest logikai csúsztatás, hogy egy házassági félrelépés előre kitervelt emberöléshez vezető okfolyamatot indíthatna el. Kifogásolta annak tisztázatlanságát, hogy az 1. számú tanú miből vásárolta meg az eszközül használt pisztolyt. Az ítélet logikai hibát vétett, amikor azt rögzítette, hogy az 1. számú tanú sosem járt a tett helyszínéül szolgáló lépcsőházban és nem rendelkezett helyismerettel; logikai ellentmondás, hogy amennyiben a vádlott és az 1. számú tanú előre megtervezte a cselekményt, akkor miért ennyire szervezetlen és alkalomszerű az elkövetés. Hivatkozott a védő több, általa iratellenesnek tartott ítéleti ténymegállapításra. Kiemelte e körben, hogy az 1. számú tanú nem dobta a ház kertjébe az állítólagosan a vádlottól kapott kulcsokat; nemcsak a vádlott és a sértett nyilatkozatában merült fel az első bejárati ajtónál előforduló zárprobléma, mert erről a többi lakó, is beszámolt.

A védő logikai hibaként értékelte azt az ítéleti megállapítást, hogy a vádlott által az emberölési kísérletet megelőzően két nappal kidobott szerelmes levelek a bizonyítékok olyan zárt láncolatának elemét képezné, amely a vádlott bűnösségét támasztaná alá. E körülménynek annyiban lehet jelentősége, hogy az 1. számú tanú tudomást szerezve arról, hogy a vádlott kidobta a kulcsait és fényképeit, az ebből eredő szerelemféltés miatt követhette el a cselekményt. Az elsőfokú bíróság nem értékelte, hogy korábban az 1. számú tanú már keresett bérgyilkost korábbi nő-kapcsolata vőlegényének meggyilkoltatására. Helytelen logikai következtetést vont az elsőfokú bíróság a védelem által becsatolt iwiw-es üzenetváltásból, mert ebből az következik, hogy a sértett nem volt féltékeny, vagyis az 1. számú tanú alappal nem tudta zsarolni a vádlottat, hogy feltárja a sértett előtt a viszonyukat. Az üzenetváltás ugyanis egyértelműen cáfolta azt, hogy a sértett agresszív és féltékeny lett volna.

Az előbbiek tisztázására a védő további bizonyítási indítványt terjesztett elő, a helyszín megközelíthetősége, az 1. számú tanú vallomásának élményszerűségének alátámasztása, az éjszakai buszjárat útvonalának rögzítése érdekében. Kifogásolta a cselekmény jogi minősítését, mivel álláspontja szerint a felbujtói minőség még az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás alapján sem állapítható meg. E körülmény pedig a büntetés kiszabására is kihatással van.

A védő a másodfokú eljárás befejezését megelőző perbeszédében fellebbezésének írásbeli indokolását fenntartotta. Azt annyiban egészítette ki, hogy változatlanul problematikusnak tartotta az 1. számú tanú kihallgatását, melyre a szakértők szerint most sincs lehetőség, ehhez képest az egyetlen, vádlottat terhelő vallomása aggályos, mivel kérdéseket nem lehet feltenni neki, ami feloldhatatlan bizonytalanságot eredményez. Erre tekintettel megalapozatlannak tartotta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a cselekmény motívuma tekintetében is. Hivatkozott a sértett ellentmondásos magatartására, arra, hogy korábban nem tette, most pedig vádolja feleségét. Jelen ügy elbírálása szempontjából nincs jelentősége, hogy a viszonyuk időközben, két évvel ezelőtt megromlott, mert ennek a cselekmény elkövetésére nincs visszahatása. Ténykérdés, hogy a vádlott nem adott pénzt az 1. számú tanúnak, mivel az általa felvett nagyobb összegű pénz az őrizetbe vételekor megvolt. Felhívta a figyelmet az ítélet iratellenes megállapításaira: az 1. számú tanú a ház kertjébe dobta a kulcsokat - ez a valóságban nem történt meg, s ennek folytán csupán feltételezés, hogy a kulcsokat a vádlott adta neki a lépcsőházba való bejutáshoz. Ezzel kapcsolatosan a védő fenntartotta azt az érvelését, hogy a lépcsőház ajtaja nem záródott rendesen, ez a 2. számú tanú vallomásából derül ki. Logikai hibája az elsőfokú ítéletnek, hogy a vádlott azért dobta volna ki a szerelmes leveleket, hogy elkerülje a gyanút, hiszen ennek pont az ellenkezője következett be. Szemben az elsőfokú bíróság megállapításával a cselekmény időpontjában a sértett nem volt erőszakos: nyugodtan reagált, amikor felvetették neki, hogy a vádlott megcsalja.

Megjegyezte a védő, hogy az elsőfokú bíróság által alkalmazott minősítés is téves, mivel a megállapított tényállásból nem következik a vádlott felbujtói minősége. Ha igaz is, hogy a vádlott függő helyzetbe hozta az 1. számú tanút, az még nem azt jelenti, hogy a döntő akarat elhatározás tőle származott volna, így az elsőfokú bíróság által rögzítettek alapján legfeljebb bűnsegédi minősége lenne megállapítható. Felhívta a figyelmet az enyhítő körülmények körében a sértett megbocsátására. Összességében védence felmentését indítványozta.

A vádlott csatlakozott védőjéhez, az utolsó szó jogán ártatlanságát hangoztatta.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.631/2012/1. sz. átiratában az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta. Perbeszédében az ügyész az átiratban foglaltakat alapvetően fenntartotta, azt annyiban egészítette ki, hogy maga is helytállónak tartja a szakértők másodfokú bíróság előtti meghallgatását. Álláspontja szerint az éjszakai buszjárat útvonalával kapcsolatosan legfeljebb a bíróságnak lehetett volna megkeresést eszközölnie, ezzel kapcsolatosan az ügyészt mulasztás nem terheli. Egyetértett a védőnek azzal az álláspontjával, hogy az 1. számú tanú vallomásán kívül egyéb közvetlen bizonyíték nem volt az ügyben, melyhez képest az elsőfokú bíróság részletes indokát adta, hogy mely bizonyítékot fogadott, avagy vetett el, ezek valóban olyan zárt logikai láncot alkotnak, amiből a vádlott bűnössége következik. Az elsőfokú bíróságnak a cselekmény minősítésére vont következtetése is törvényes, ami a kiszabott büntetésre is vonatkozik.