62005TJ0450_SUM[1]

Az Elsőfokú Bíróság (ötödik tanács) 2009. július 9-i ítélete. Automobiles Peugeot SA és Peugeot Nederland NV kontra az Európai Közösségek Bizottsága. Verseny - Kartellek - Gépjármű-forgalmazás - Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat - A Hollandiából származó párhuzamos export korlátozása - A forgalmazók fizetési és nyomásgyakorlási rendszere - Versenykorlátozó célú megállapodás - Bírságok - A jogsértés súlya és időtartama. T-450/05. sz. ügy

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (ötödik tanács)

2009. július 9. ( *1 )

"Verseny - Kartellek - Gépjármű-forgalmazás - Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat - A Hollandiából származó párhuzamos export korlátozása - A márkakereskedők díjazási rendszere és nyomásgyakorlás - Versenyellenes célú megállapodás - Bírságok - A jogsértés súlya és időtartama"

A T-450/05. sz. ügyben,

az Automobiles Peugeot SA (székhelye: Párizs [Franciaország]),

a Peugeot Nederland NV (székhelye: Utrecht [Hollandia])

(képviselik: O. d'Ormesson és N. Zacharie ügyvédek)

felpereseknek

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik kezdetben: A. Bouquet, F. Arbault és A. Whelan, később: A. Bouquet és M. Kellerbauer, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

az [EK] 81. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban (F-2/36.623/36.820/37.275 - "SEP és társai kontra Automobiles Peugeot SA"-ügy) 2005. október 5-én hozott C (2005) 3683 végleges bizottsági határozat megsemmisítése iránti kérelme, és másodlagosan az említett határozatban a felperesekre kiszabott bírság összegének csökkentése iránti kérelme tárgyában,

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA (ötödik tanács),

tagjai: M. Vilaras (előadó) elnök, M. Prek és V. M. Ciucă bírák,

hivatalvezető: C. Kristensen tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2009. március 11-i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

A jogvita előzményei

1 Az Automobiles Peugeot SA (a továbbiakban: AP) egy gépjárműgyártó vállalat, a Peugeot SA holding társaság teljes tulajdonú leányvállalata. Az AP Peugeot márkanév alatt fejleszt, gyárt és forgalmaz gépjárműveket.

2 A Peugeot Nederland NV (a továbbiakban: PNE), az AP teljes tulajdonú leányvállalata szervezi és irányítja a Peugeot termékeinek és szolgáltatásainak hollandiai forgalmazási hálózatát. A PNE tevékenysége kiterjed a Peugeot márkájú új gépjárművek, alkatrészek, kiegészítők és ezekhez kapcsolódó felszerelések importálására, exportálására és forgalmazására, valamint az értékesítés utáni szolgáltatások nyújtására.

3 A Peugeot-termékek és -szolgáltatások hollandiai forgalmazási hálózata egyrészt márkakereskedőkből áll, akik független társaságokként koncessziós szerződés révén kapcsolódnak a PNE-hez, valamint viszonteladókból, akik szerződéses jogviszonyban állnak a márkakereskedőkkel.

4 A Vereiniging Peugeot Dealers Nederland (a továbbiakban: VPDN) a Peugeot márka hollandiai márkakereskedőinek és viszonteladóinak egyesülete.

5 Az Európai Közösségek Bizottságának 1997-ben és 1998-ban három panasz révén olyan információk jutottak tudomására, miszerint az AP a PNE-vel együttműködve (a továbbiakban együttesen: felperesek) olyan intézkedéseket alkalmazott, melyek arra irányultak, hogy a Hollandiából más tagállamokba irányuló párhuzamos exportot az EK 81. cikk (1) bekezdésének megsértésével korlátozzák.

6 A Bizottság 1999. szeptember 10-én és 2003. március 19-én olyan határozatokat hozott, amelyekben az [EK] 81. cikk és az [EK] 82. cikk végrehajtásáról szóló első, 1962. február 6-i 17. tanácsi rendelet (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.) 14. cikke alapján vizsgálatot rendelt el. E vizsgálatokat 1999. szeptember 22-én és 23-án, illetve 2003. április 2-án és 3-án végezték el.

7 2004. április 29-i levelében a Bizottság kifogásközlést intézett a felperesekhez.

8 Az AP 2004. július 30-i levelében válaszolt a kifogásközlésre.

9 2004. november 17-i levelében a Bizottság az [EK] 81. cikkben és az [EK] 82. cikkben meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16-i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet 2. kötet 205. o.) 18. cikke alapján tájékoztatáskéréseket intézett a hollandiai Peugeot-márkakereskedőkhöz, a kifogásközlésre adott válaszban foglalt egyes állítások megalapozottságának tisztázása érdekében.

10 A Bizottság 2005. május 26-i levelében közölte az AP-vel e tájékoztatáskérések eredményeit.

11 Az AP 2005. június 27-i levelében válaszolt a 2005. május 26-i levélre.

12 A Bizottság az EK 81. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban (F-2/36.623/36.820/37.275 - "SEP és társai kontra Automobiles Peugeot SA"-ügy) 2005. október 5-én meghozta a C(2005)3683 végleges határozatot (a továbbiakban: megtámadott határozat), amelyet 2005. október 11-én közöltek az AP-vel. A megtámadott határozat összefoglalóját az Európai Unió Hivatalos Lapja2006. június 27-i számában (HL L 173., 20. o.) tették közzé.

13 A megtámadott határozatban a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a felperesek a hollandiai Peugeot-hálózatba tartozó márkakereskedőkkel egyetértésben megsértették az EK 81. cikk (1) bekezdését azáltal, hogy olyan intézkedéseket alkalmaztak, amelyek akadályozzák a gépjárművek Hollandiából kiinduló, másik tagállamban letelepedett végső fogyasztók részére történő párhuzamos exportját (a megtámadott határozat (136) preambulumbekezdése és 1. cikke).

14 A Bizottság mindenekelőtt megállapította, hogy létezett egy olyan, 1997 és 2003 között körlevelek útján létrehozott díjazási rendszer, amelynek értelmében azon márkakereskedők részére, akik elérték vagy túllépték az értékesítési céljukat, minden egyes további, Hollandiában forgalomba helyezett gépjármű után jutalékot fizettek, amely körből a Bizottság véleménye szerint kizárták az exportra értékesített gépjárműveket (a megtámadott határozat (23)-(51) preambulumbekezdése).

15 Az AP azon kifogására, amely szerint e körlevelek 1997 után nem tartalmaztak a hollandiai forgalomba helyezésre vonatkozó utalást, hanem csak a "sárga rendszámtáblával" vagy "szürke rendszámtáblával" történő forgalomba helyezésre utaltak, amelyek a forgalomba helyezés helyétől függetlenül a személygépjárművek és a haszongépjárművek forgalomba helyezését voltak hivatva megkülönböztetni egymástól, a Bizottság azt a választ adta, hogy a díjazási rendszer 1997-et követően is kizárta az exportot a jutalékra való jogosultság köréből (a megtámadott határozat (52)-(59) preambulumbekezdése).

16 Ezt követően a Bizottság kifejtette, hogy a felperesek nemcsak bevezették a szóban forgó díjazási rendszert, hanem nyomást is gyakoroltak a holland márkakereskedőkre a tekintetben, hogy korlátozzák az exportértékesítéseket (a megtámadott határozat (73) preambulumbekezdése).

17 Az ilyen nyomásgyakorláson a Bizottság elsősorban a márkakereskedőket az export korlátozására ösztönző intézkedéseket (a megtámadott határozat (74)-(76) és (125) preambulumbekezdése), másodsorban az egyes márkakereskedőkre gyakorolt közvetlen nyomást (a megtámadott határozat (77), (78), (126) és (127) preambulumbekezdése), harmadsorban a leginkább exportált modellek szállításának korlátozásával való fenyegetést (a megtámadott határozat (79)-(81) és (128) preambulumbekezdése), negyedsorban pedig a szállítási korlátozásokat (a megtámadott határozat (82)-(85) és (128) preambulumbekezdése) értette.

18 A Bizottság a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság gépjármű-forgalmazási ágazatot érintő párhuzamos exportra vonatkozó korlátozásokkal kapcsolatos ítélkezési gyakorlata alapján (a megtámadott határozat (102)-(104) preambulumbekezdése) úgy ítélte meg, hogy a felperesek által elfogadott intézkedések, amelyek létrehozták a díjazási rendszert és nyomásgyakorlást, a céljuk miatt versenyellenes intézkedéseknek minősülnek (lásd a megtámadott határozat (105)-(123) és (124)-(129) preambulumbekezdését).

19 A szándékegységet illetően, amelynek megléte szükséges az EK 81. cikk (1) bekezdése szerinti megállapodás fennállásának megállapításához, a Bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezen intézkedések esetében nem a felperesek egyoldalú magatartásáról volt szó, hanem arról, hogy ezek az intézkedések bekerültek a márkakereskedőkkel fennálló szerződéses kapcsolatokba (a megtámadott határozat (89) preambulumbekezdése).

20 Így a Bizottság a díjazási rendszerrel kapcsolatban először is megállapította, hogy a márkakereskedők beleegyezését bizonyítja, hogy ők a gépjárműveket továbbra is e rendszer keretében vásárolták meg a PNE-től (a megtámadott határozat (95) preambulumbekezdése). Továbbá ténykörülményként a Bizottság megemlítette, hogy létezett egy utólagos ellenőrzési és szankciórendszer (a megtámadott határozat (96) preambulumbekezdése), továbbá, hogy a díjazási rendszer a VPDN-nel folytatott hosszú tárgyalások eredményeként jött létre, amelyek arra irányultak, hogy megszerezzék a holland értékesítési hálózat tagjainak hozzájárulását a felperesek kereskedelmi feltételeihez, és legalábbis átláthatóvá tegyék a szóban forgó tagok számára a PNE helyzetét (a megtámadott határozat (97) és (98) preambulumbekezdése). A Bizottság véleménye szerint az a körülmény, hogy a felperesek 2000-től kezdődően felszólították a márkakereskedőket arra, hogy kifejezetten közöljék velük, amennyiben bármilyen ellenvetésük van a díjazási rendszerrel kapcsolatban, mindössze egy megállapodás megkötésére vonatkozó ajánlat határozott kifejeződése volt, amely már 1997-ben tényleges szándékegység kialakulásához vezetett (a megtámadott határozat (99) preambulumbekezdése).

21 A nyomásgyakorlást illetően a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a felperesek által a márkakereskedőkhöz intézett, az exporttevékenységük rendkívüli jellege megőrzésének biztosítását célzó felhíváshoz a hálózat minden tagja elvi beleegyezését adta, fenntartva az esetenkénti beavatkozás jogát, amely révén a gyártónak sikerült az így kialakított fegyelmet fenntartania (a megtámadott határozat (100) preambulumbekezdésének vége). A Bizottság szerint a márkakereskedőkre annak érdekében gyakorolt nyomás, hogy megakadályozzák a párhuzamos exportot, szerves részét képezte tehát a felperesek és a hollandiai hálózat tagjai közt létrejött, forgalmazásra vonatkozó megállapodásoknak (a megtámadott határozat (101) preambulumbekezdése).

22 A Bizottság azon megállapítása ellenére, hogy lényegében felesleges egy megállapodás konkrét hatásait figyelembe venni akkor, ha - mint a jelen ügyben is - a megállapodás célja a verseny korlátozása (a megtámadott határozat (130) preambulumbekezdése), mégis vizsgálta ezeket a hatásokat azáltal, hogy ismételten különbséget tett a díjazási rendszer (a megtámadott határozat (131)-(134) preambulumbekezdése) és a nyomásgyakorlás (a megtámadott határozat (135) preambulumbekezdése) között. A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a felperesek által kialakított, és a márkakereskedők jóváhagyásával alkalmazott stratégia, valamint az azt alkotó egyedi intézkedések nemcsak a versenynek az EK 81. cikk (1) bekezdése szerinti korlátozására irányultak, hanem ténylegesen korlátozták is azt (a megtámadott határozat (136) preambulumbekezdése).

23 A Bizottság értékelte a Közösségen belüli kereskedelem érintettségét is (a megtámadott határozat (137) és (138) preambulumbekezdése), és megállapította, hogy az EK 81. cikk (3) bekezdésben foglalt rendelkezések, amelyek ugyanezen cikk (1) bekezdése alól kivételt jelentenek, a jelen ügyben nem alkalmazhatók, mindenekelőtt azért, mert a díjazási rendszer sérti az [EK 81. cikk (3) bekezdésének] a gépjármű-forgalmazási és -szervizmegállapodások egyes csoportjaira történő alkalmazásáról szóló, 1995. június 28-i 1475/95/EK bizottsági rendelet (HL L 145., 25. o.) 6. cikke (1) bekezdésének 8. pontját (a megtámadott határozat (139)-(148) preambulumbekezdése), amely szerint "a mentesség nem alkalmazható, ha a szállító objektív ok nélkül olyan díjazásban részesíti a viszonteladó kereskedőket, amelyet a viszonteladás során értékesített gépjárművek rendeltetési helye vagy a vásárlók lakhelye alapján számít ki". A Bizottság megvizsgálta a jogsértés időtartamára (a megtámadott határozat (149)-(153) preambulumbekezdése), a megtámadott határozat címzettjeire (a megtámadott határozat (155) és (156) preambulumbekezdése) és a bírság kiszabására vonatkozó kérdéseket is (a megtámadott határozat (157)-(181) preambulumbekezdése).

24 Ebben az összefüggésben a Bizottság megállapította, hogy különösen súlyos jogsértés áll fenn, amely indokolttá teszi a bírság kiindulási összegének 30 millió euróban történő megállapítását (a megtámadott határozat (163)-(173) preambulumbekezdése), és tekintettel arra, hogy a jogsértés 6 évig és 9 hónapig tartott, a jogsértés minden éve után 10%, és minden befejezett fél éve után 5% további bírság felszámítását (a megtámadott határozat (174)-(178) preambulumbekezdése).

25 A megtámadott határozat az alábbi megállapításokat tartalmazza:

"1. cikk

Az [AP] és leányvállalata, a [PNE] megsértette [az EK] 81. cikk (1) bekezdését, mivel a Peugeot hollandiai forgalmazási hálózatának márkakereskedőivel a többi tagállam végső fogyasztói számára történő eladások megakadályozása céljából kötött megállapodást, amit vagy személyesen, vagy olyan közvetítők segítségével hajtott végre, akik az autógyártó és leányvállalata nevében jártak el. A jogsértés 1997. január elején kezdődött, és egészen 2003. szeptember végéig tartott.

2. cikk

Abban az esetben, ha még nem történt meg, akkor az 1. cikkben említett vállalatok az említett cikkben megállapított jogsértést megszüntetik. A jövőben tartózkodnak minden olyan intézkedés megtételétől, illetve végrehajtásától, amely az említett jogsértés megalapozására szolgál, valamint hasonló tárgyú vagy hatású intézkedések elfogadásától.

3. cikk

Az 1. cikkben említett jogsértés elkövetése miatt az [AP] és leányvállalata, a [PNE] 49,5 millió eurós bírságot köteles megfizetni, lévén együttesen és egyetemlegesen felelősek.

[...]"

Az eljárás és a felek kérelmei

26 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2005. december 21-én benyújtott keresetlevelükkel a felperesek előterjesztették a jelen keresetet.

27 A felperesek azt kérik, hogy az Elsőfokú Bíróság:

- semmisítse meg a megtámadott határozatot;

- másodlagosan változtassa meg a megtámadott határozat 3. cikkét oly módon, hogy csökkenti a bírság összegét;

- a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

28 A Bizottság azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

- utasítsa el a keresetet;

- a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

A jogkérdésről

29 A felperesek keresetük alátámasztására a jelen ügyben öt jogalapra hivatkoznak. Az első jogalapjuk keretében a felperesek azt állítják, hogy nem állt fenn az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében vett megállapodás. Második jogalapjuk keretében a felperesek azt állítják, hogy a márkakereskedők díjazási rendszerének és a nyomásgyakorlásnak nem volt versenyellenes célja. A harmadik jogalap keretében a felperesek azt állítják, hogy hibás volt a jogsértés időtartamának megállapítása, és ellentmondásos az indokolás. A negyedik jogalap keretében a felperesek azt állítják, hogy hibás volt az állítólagos versenyellenes megállapodás hatásainak értékelése. Az ötödik jogalapot a felperesek az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) és (3) bekezdésének, valamint a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az [ESZAK] 65. cikk (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatásnak (HL 1998. C 9., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 171. o., a továbbiakban: iránymutatás) a megsértésére alapítják, mellyel a bírság összegének a mérséklését kívánják elérni.

30 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja szerint először meg kell vizsgálni a megsemmisítésre irányuló második jogalapot, amelynek keretében a felperesek azt állítják, hogy a díjazási rendszernek és a nyomásgyakorlásnak nem volt versenyellenes célja.

1. A második jogalapról, amely szerint a díjazási rendszernek és a nyomásgyakorlásnak nem volt versenyellenes célja

A felek érvei

31 A felperesek - az 1997-es évre vonatkozó észrevételeik fenntartása mellett - kijelentik, hogy a márkakereskedők díjazási rendszerének nem volt versenyellenes célja, hanem kizárólag a PNE hollandiai piaci részesedéseinek erősítését célozta.

32 Az e díjazási rendszerrel összefüggésben a márkakereskedők részére megküldött körlevelekből nem lehet arra következtetni, hogy a díjazási rendszer célja - még ha csak másodlagosan is - az export korlátozása lett volna, hanem e körlevelek mindössze azt a szándékot tükrözték, hogy a Peugeot márka megerősödjön Hollandiában. E körlevelek nem tartalmaztak olyan közléseket, amelyek alkalmasak lettek volna az export korlátozására. Még ha fel is tesszük, hogy az 1997. évi körlevelek tartalmaztak az új gépjárművek holland piacon történő forgalomba helyezésére vonatkozó kitételt, ez a későbbi körlevelekben - amelyek az export szempontjából semlegesnek voltak tekinthetők - már nem volt megtalálható. Nincs ok arra, hogy a körlevelekben szereplő, "forgalomba helyezésre", "sárga rendszámtáblákra" és "szürke rendszámtáblákra" vonatkozó utalásokat kizárólag a Hollandia területén történő értékesítésekre vonatkozónak tekintsük.

33 Végeredményben a PNE kifizette az exportált járművek után járó jutalékot, amint a márkakereskedő ezt kérte, és több márkakereskedő megerősítette azt a tényt, hogy tudomással bírtak az export után járó jutalékfizetés lehetőségéről, amelyet akkor kaphattak meg, ha bemutatták a vevő neve alatt történő forgalomba helyezésről szóló igazolást. Más márkakereskedők érdektelenségüket fejezték ki az export után járó jutalékfizetés iránt, megint mások pedig szándékosan rosszhiszemű válaszokat adtak a Bizottság által feltett kérdésekre. Mindenesetre pusztán a márkakereskedők részéről a Bizottság által feltett kérdésekre adott válaszok sokfélesége elegendő a Bizottság elhamarkodott - a sokkal összetettebb valós helyzettel szemben álló - következtetéseinek vitatására.

34 A DIALOG informatikai rendszer, amelyet a márkakereskedők és a felperesek a gépjármű-megrendelések átvételére és kezelésére használtak, valamint az RDC információs rendszer, amely részletes információkkal szolgált a felperesek részére a Hollandiában értékesített Peugeot gépjárművekről (lásd a megtámadott határozat (60)-(72) preambulumbekezdését) olyan semleges segédeszközök voltak, amelyek adminisztratív és adózási célokat szolgáltak, nem pedig olyan segédeszközök, amelyek célja az exportmennyiség ellenőrzése és korlátozása lett volna.

35 A holland márkakereskedők gépjárművekkel történő ellátásában mutatkozó hiány nem a PNE export-korlátozási szándéka miatt alakult ki, ez egy egész Európát érintő jelenség volt, és a Hollandiába irányuló gépjármű-szállítások - egy eset kivételével - végig magasan meghaladták az előirányzott költségvetést. Az ellátásban mutatkozó hiánynak természeténél fogva semmi köze nem volt a díjazási rendszerhez, és nem tette lehetővé a Bizottság számára annak megállapítását, hogy az ilyen rendszer az export korlátozására irányult.

36 A Bizottság tévesen nyomásgyakorlásként értékelt egyszerű megjegyzéseket és nyilatkozatokat, amelyek egyébként gyakran nem is magától a PNE-től származtak. A PNE nem kívánta akadályozni az exportot, hanem mindössze a márkakereskedőket emlékeztette a meghatalmazott kereskedőknek való értékesítés szabályaira.

37 A Bizottság szerint a jelen ügyben nem arról van szó, hogy a szerződés szerinti terület vonatkozásában értékesítési célokat határoztak volna meg, hanem arról, hogy az exportra történő értékesítéseket kivonták a jutalékra való jogosultság köréből. Versenyjogi szempontból megengedhető lenne a márkakereskedők ösztönzése arra vonatkozóan, hogy maximalizálják piaci részesedésüket a mindenkori szerződés szerinti területükön, azonban a belföldi piaci részesedés növelésére való ösztönzés már nem.

38 Úgy tűnik, hogy a felperesek elismerték, hogy az 1997. évi körlevél kizárólag a hollandiai forgalomba helyezés esetére állapított meg jutalékot. Az az állítás, miszerint a jutalék egyedüli célja abban állt, hogy növelje a piaci részesedést, nem megalapozott. Végeredményben a jutaléknak az exportból történő kizárásából eredő korlátozó cél miatt e rendszer esetleges egyéb, jogszerű céljai nem relevánsak.

39 Az 1998 és 2003 közötti körlevelek vonatkozásában a Bizottság számára nem világos, hogy a körlevelekben található "sárga rendszámtábla" és "szürke rendszámtábla" kifejezéseket hogyan lehetne másként, mint a hollandiai gépjármű-üzembehelyezésre vonatkozóan értelmezni. E körlevelek nem tekinthetők semleges hangnemben megfogalmazottnak. A megtámadott határozatból kiderül, hogy külön kérésre kifizethető volt a jutalék az exportkereskedő részére, ám ez nem változtat e körlevelek versenykorlátozó célján, mivel a legtöbb márkakereskedő sosem fogalmazott meg ilyen kérést. A Bizottság véleménye szerint a PNE-nek tisztában kellett lennie azzal, hogy az exportnak a jutalékból való kizárása jogellenes, és így mindenképpen tanácsos lett volna, ha teljesíti az exportra tekintettel jutalék kifizetésére vonatkozóan ritkán beérkező igényeket. A Bizottság álláspontját megerősítették azon márkakereskedők válaszai, amelyekről köztudomású volt, hogy a szóban forgó időszakban exporttevékenységet végeztek, a felperesek pedig ezt nem vitatták.

40 A Bizottság véleménye szerint az a feltevés, miszerint a DIALOG és az RDC informatikai eszközök adózási célt szolgáltak, nem zárja ki azt, hogy - mint a jelen ügyben is - oly módon használták fel azokat, ahogyan azt a Bizottság kifejtette, nevezetesen az export nyomon követésére és ellenőrzésére (a megtámadott határozat (122) preambulumbekezdése).

41 A hiány tekintetében a felperesek tévesen értelmezték a megtámadott határozatot. A Bizottság e határozatában nem rótta fel nekik, hogy hiányt okoztak volna az export korlátozása céljából, mindössze annyit állapított meg, hogy e hiányok felerősítették a díjazási rendszer hatásait. A hiányokon túlmenően hangsúlyozni kell, hogy bizonyos esetekben exportkorlátozásokat helyeztek kilátásba.

42 A nyomásgyakorlás célja nyilvánvaló módon az volt, hogy visszatartsa a márkakereskedőket az exportálástól.

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A díjazási rendszer versenyellenes célja

43 Emlékeztetni kell arra, hogy az EK 81. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom hatálya alá tartozáshoz az szükséges, hogy a megállapodás "célja vagy hatása a közös piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása" legyen. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint e feltételnek a "vagy" kötőszó által jelzett vagylagos jellege miatt először is meg kell vizsgálni a megállapodás tulajdonképpeni célját, figyelembe véve azt a gazdasági környezetet, amelyben alkalmazásra kerül. Amennyiben azonban e megállapodás rendelkezéseinek elemzése nem tár fel a verseny tekintetében elegendő károssági fokot, meg kell vizsgálni a megállapodás hatásait, és a megállapodás megtiltásához olyan tényezők együttes megléte szükséges, amelyek azt bizonyítják, hogy a verseny működése érezhetően akadályozva vagy korlátozva volt, illetve torzult (a Bíróság 56/65. sz. LTM-ügyben 1966. június 30-án hozott ítélete [EBHT 1966., 337., 359. o.] és a C-209/07. sz., Beef Industry Development Society és Barry Brothers ügyben 2008. november 20-án hozott ítéletének [EBHT 2008., I-8637. o.] 15. pontja).

44 Annak értékeléséhez, hogy valamely megállapodást az EK 81. cikk (1) bekezdése tilt-e, felesleges tehát a megállapodás tényleges hatásainak figyelembevétele, amennyiben nyilvánvaló, hogy annak célja a közös piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása (a Bíróság 56/64. és 58/64. sz., Consten és Grundig kontra Bizottság egyesített ügyekben 1966. július 13-án hozott ítélete [EBHT 1966., 429., 496. o.] és a C-105/04. P. sz., Nederlandse Federatieve Vereniging voor de Groothandel op Elektrotechnisch Gebied kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 21-én hozott ítéletének [EBHT 2006., I-8725. o.] 125. pontja). E vizsgálatot a megállapodás tartalma és azon gazdasági összefüggések fényében kell elvégezni, amelyekbe a megállapodás illeszkedik (a Bíróság 29/83. és 30/83. sz., CRAM és Rheinzink kontra Bizottság egyesített ügyekben 1984. március 28-án hozott ítéletének [EBHT 1984., 1679. o.] 26. pontja, a C-551/03. P. sz., General Motors kontra Bizottság ügyben 2006. április 6-án hozott ítéletének [EBHT 2006., I-3173. o.] 66. pontja és a fenti 43. pontban hivatkozott Beef Industry Development Society és Barry Brothers ügyben hozott ítéletének 16. pontja).

45 A "cél általi jogsértések" és a "hatás általi jogsértések" közötti megkülönböztetés azon körülménnyel függ össze, hogy a vállalkozások közötti összejátszás bizonyos formái már természetüknél fogva úgy tekinthetők, hogy károsak a rendes verseny megfelelő működésére (a fenti 43. pontban hivatkozott Beef Industry Development Society és Barry Brothers ügyben hozott ítélet 17. pontja).

46 Az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy valamely forgalmazási megállapodás az EK 81. cikk értelmében véve versenykorlátozó célú, ha egyértelműen kitűnik belőle az a szándék, hogy az exportértékesítéseket kevésbé kedvezően kell kezelni, mint a hazai eladásokat, és így az érintett piac részekre töredezéséhez vezet (lásd a fenti 44. pontban hivatkozott General Motors kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 67. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, lásd ebben az értelemben a Bíróság C-338/00. P. sz., Volkswagen kontra Bizottság ügyben 2003. szeptember 18-án hozott ítéletének [EBHT 2003., I-9189. o.] 44. és 49. pontját).

47 Az ilyen cél nem csupán az export közvetlen korlátozásával érhető el, hanem közvetett intézkedésekkel is, mint például az exportértékesítéseknek a díjazási rendszerből való kizárásával, mivel befolyásolják ezen ügyletek gazdasági feltételeit (a fenti 44. pontban hivatkozott General Motors kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 67. pontja).

48 A megtámadott határozatban a Bizottság, amely kifejezetten a fenti ítélkezési gyakorlatra hivatkozott (a megtámadott határozat (102)-(104) preambulumbekezdése), és kifejtette, hogy "[ez az] ítélkezési gyakorlat [...], valamint a Bizottság gyakorlata [...] megállapítja, hogy természetüknél fogva azon intézkedések, melyek a gépkocsik párhuzamos importálását korlátozzák, cél általi korlátozásnak minősülnek" (a megtámadott határozat (102) preambulumbekezdése), arra az álláspontra helyezkedett, miszerint az 1997 és 2003 között bevezetett díjazási rendszer azt a célt szolgálta, hogy rábírja a márkakereskedőket, mondjanak le azon értékesítésekről, amelyekre akkor lett volna lehetőség, ha a márkakereskedők hozzájutottak volna a jutalék jelentette többletbevételhez (a megtámadott határozat (110) preambulumbekezdése), továbbá, hogy ez a rendszer az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében a verseny korlátozását célozta (a megtámadott határozat (123) preambulumbekezdése).

49 Az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy a felperesek kifogásai ellenére a Bizottság e következtetése helyes.

50 A megtámadott határozat tárgyát képező, 1997-től 2003-ig tartó időszakon belül különbséget kell tenni egyrészt az 1997-es év, valamint az 1998-tól 2003-ig tartó időszak között.

51 Az 1997-es évet illetően, amikor a felpereseknek a díjazási rendszerrel kapcsolatos körlevelei kifejezetten a Hollandia területén történő forgalomba helyezésre utaltak, a felperesek - még ha teljes egészében kérik is a megtámadott határozat megsemmisítését - nem vitatják komolyan azt a tényt, miszerint az ezen évre érvényes díjazási rendszer a hollandiai forgalomba helyezésekre tekintettel nyújtott díjazást a márkakereskedők részére, vagyis e díjazási rendszerből kizárta az exportértékesítéseket, és így alkalmassá vált a versenyszabályok megsértésére.

52 Az a tény, hogy sem az 1997. évi díjazási rendszer konkrét feltételeit, sem e rendszer objektív versenyellenes jellegét nem vitatták komolyan, több helyen is megmutatkozik a felpereseknek az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott beadványaiban, mivel e beadványokban valójában olyan érveket hoznak fel, amelyek az 1998 és 2003 közötti időszakra vonatkoznak.

53 Így a felperesek rámutatnak arra, hogy "a körlevelek 1998 óta nem tartalmaztak vitatható megjegyzéseket", és, "noha valójában úgy tűnhet, hogy az 1997. évi körlevelek tartalmaztak egy vitatható megjegyzést, ezt a megjegyzést 1998 után elhagyták", továbbá, hogy "a körlevelek, amelyek megállapították a jutalékot, nem tartalmaztak olyan vitatható megjegyzést, amely szerint kizárták volna a jutalékfizetést export esetére, eltekintve az 1997. évi körlevélben található vitatható megjegyzéstől, amelyet azonban 1998-tól kezdődően helyesbítettek." A felperesek utalnak arra, hogy a díjazási rendszernek nincsen versenyellenes célja (az 1997-es évre vonatkozó megjegyzések fenntartásával). A felperesek elismerik, hogy "igaz, hogy 1997-ben a díjazási rendszerre vonatkozó körlevelek tartalmaztak egy megjegyzést az új gépjárműveknek a holland piacon történő [üzembe helyezéséről]." A felperesek "vitatják, hogy a PNE által Hollandiában, 1998-tól 2003-ig alkalmazott díjazási rendszernek bármiféle versenyellenes jellege lett volna". A felperesek vitatják a jogellenesség időtartamát, és a díjazási rendszert illetően arra hivatkoznak, hogy "a Bizottság által előadott bizonyítékok [...] nem támasztják alá az EK 81. cikk (1) bekezdésének az 1998-tól 2003 szeptemberéig tartó időszakban történt megsértésében való részvétel[üket] [...]." A felperesek úgy ítélték meg, hogy "sikerült bizonyítaniuk [...], hogy a díjazási rendszerben 1997-ben alkalmazott, Hollandiára történő utalást 1998-tól kezdődően elhagyták", és erre tekintettel előadják, hogy "következésképpen a Bizottság téved [...] a jogsértés időtartamát illetően, mivel az kizárólag az 1997-es évre korlátozódik, feltéve, hogy fennáll az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében vett megállapodás."

54 A felperesek védekezésül előadják, hogy a díjazási rendszer nem a felperesek versenyellenes szándékán alapult, hanem kizárólag azzal a szándékkal jött létre, hogy a hollandiai márkakereskedőket mindenkori szerződéses területük jobb kihasználására ösztönözze abból a célból, hogy bővüljön a Peugeot Hollandiában megszerzett piaci részesedése.

55 Eltekintve azonban attól, hogy ezen érv - ahogy arra a Bizottság a megtámadott határozat (142) preambulumbekezdésében lényegében rámutat - nehezen egyeztethető össze azzal a nem vitatott ténnyel, miszerint a díjazásra való jogosultság nemcsak a márkakereskedő szerződéses területén történt eladások alapján, hanem ezen túlmenően e márkakereskedő belföldön végzett értékesítései alapján is megszerezhető, ez az érv félreértelmezi a célja szerint versenyellenes megállapodás fogalmát, amelyet azon esetleges körülménytől függetlenül alkalmazni kell, hogy a megállapodást kötő felek nem szándékoztak megsérteni a versenyt, vagy akár nem is voltak tudatában ennek. A verseny korlátozására irányuló szándék bizonyítása ugyanis nem szükségszerű előfeltétele annak, hogy egy megállapodás korlátozó célja megállapítható legyen (a 19/77. sz., Miller International Schallplaten kontra Bizottság ügyben 1978. február 1-jén hozott ítélet [EBHT 1978., 131. o.] 18. pontja, a fenti 44. pontban hivatkozott CRAM és Rheinzink kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 26. pontja és a fenti 44. pontban hivatkozott General Motors kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 77. pontja; lásd továbbá Tizzano főtanácsnok fenti 44. pontban hivatkozott General Motors kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványának [EBHT 2006., I-3177. o.] 77. pontját).

56 Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint egy megállapodásról akkor is meg lehet állapítani, hogy versenykorlátozó célja van, ha nem kizárólag a verseny korlátozását célozza, hanem más, jogszerű célokat is követ (lásd a fenti 44. pontban hivatkozott General Motors kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 64. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

57 Ebből következik, hogy a felperesek arra vonatkozó érve, amely szerint állítólag kizárólag a Hollandiában történő értékesítések növelését szerették volna elérni, nem változtatnak azon - az egyébként komolyan nem vitatott - tényen, miszerint az 1997-ben érvényben lévő díjazási rendszernek már a szövege is azt a szándékot fejezte ki, hogy az új Peugeot gépjárművek exportértékesítéseit kedvezőtlenebbül kezeljék, mint a belföldi értékesítéseket, és így a fenti 46-47. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján versenyellenes célja volt.

58 A Bizottság mindenesetre - amint az alább kifejtésre kerül - a megtámadott határozatban kifejtette, hogy a felperesek teljes mértékben tudatában voltak az általuk bevezetett díjazási rendszer versenyellenes természetének.

59 Az előző megfontolásokból az következik, hogy a felperesek az Elsőfokú Bíróság előtt, eltekintve a jóhiszeműségre történő - egyébként nem releváns - hivatkozástól, nem vitatták komolyan, hogy az 1997. évi díjazási rendszer az exportot kizárta a jutalék köréből, és ezáltal célzott versenykorlátozást tartalmazott.

60 Az 1998-tól 2003-ig tartó időszak vonatkozásában a felperesek előadják, hogy a díjazási rendszer ekkortól kezdődően nem tekinthető többé versenyellenesnek, mivel az 1997-ben alkalmazandó körlevelekben foglalt, a hollandiai forgalomba helyezésre vonatkozó vitatott közlés a márkakereskedők részére megküldött körlevelekből 1998 után kimaradt. Ez utóbbi körlevelek már csak olyan közléseket tartalmaztak, amelyek egyaránt érvényesek voltak a hollandiai és a külföldi forgalomba helyezésre. Ugyanez volt a helyzet a körlevelekben található utalások esetében is, amelyek a "szürke rendszámtáblákra" és a "sárga rendszámtáblákra" vonatkoztak, és amelyek, függetlenül a forgalomba helyezés helyétől, általában véve utaltak haszon- és személygépjárművekre. A felperesek hangsúlyozzák azt a körülményt is, miszerint bizonyos márkakereskedők igényeltek és kaptak is jutalékot az exportértékesítések után.

61 Az Elsőfokú Bíróság megjegyzi, hogy igaz, hogy az 1997-es évre vonatkozó körlevelekben található közlések, amelyek kifejezetten a Hollandia területén történő forgalomba helyezésre utalnak, már nem bukkannak fel sem az 1998. évi díjazási rendszerre vonatkozó 1997. december 24-i körlevélben, sem pedig a későbbi évek körleveleiben. Az ettől kezdődően használt kifejezés abban határozza meg a díjazási rendszer célját, hogy "az a Peugeot márkakereskedő [kapja] a legmagasabb díjazást, aki üzletileg sikeres és kereskedelmi szempontból aktív."

62 Mindazonáltal a felperesek az 1998. évi körlevelükben - ahogyan a későbbi évekre vonatkozó más körlevelükben - sehol sem utaltak arra, hogy a díjazási rendszer a jövőben kiterjedne az exportértékesítésekre is, és nem is határozták meg azt, hogy adott esetben mely eljárási feltételeket kell betartania annak, aki jutalékot szeretne kapni ezen értékesítések után. Az 1997. december 24-i körlevélben sokkal inkább arról írnak a márkakereskedőknek, hogy "1998-ban lényegében nem várható semmilyen változtatás a rendszerben", és ezt a fajta közlést a következő évek valamennyi körlevelében megismételték.

63 Ami a "szürke rendszámtábla" és "sárga rendszámtábla" kifejezéseket illeti, noha igaz az, hogy használták ezeket az 1998 és 2003 közötti körlevelekben, és az egyikkel a könnyű haszongépjárműveket, a másikkal pedig a személygépjárműveket jelölték, amelyekre eltérő nagyságú jutalékok vonatkoztak, és amelyeket így szükségképpen meg kellett különböztetni, e kifejezések alkalmazása azonban semmiképpen sem jelentette a márkakereskedők számára azt, hogy a jövőben a gépjárművek exportra történő értékesítése esetén is jár jutalék.

64 Éppen ellenkezőleg, amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (54) preambulumbekezdésének második mondatában helyesen megállapította, az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy azáltal, hogy a felperesek a "sárga rendszámtábla" és "szürke rendszámtábla" fogalmakat alkalmazták, amelyek megfeleltek a gépjárműtípusok hollandiai, más tagállamban nem használt, a rendszámtáblák megjelenésén alapuló megkülönböztető rendszerének, valamint a Hollandiára jellemző színkódnak, a márkakereskedőket a belföldi forgalomba helyezés irányába terelték.

65 Figyelemmel a fenti megfontolásokra, a felperesek tévesen vonják kétségbe a Bizottság következtetéseit, azt állítva, hogy az 1997-et követő időkben kiadott körlevelek az export vonatkozásában semlegesen lettek megfogalmazva, ezáltal megengedhetetlen, hogy versenyellenes célt tulajdonítsanak nekik. Épp ellenkezőleg, e körlevelek, amelyeket ezen időponttól fogva oly módon fogalmaztak meg, hogy minden túlságosan nyilvánvaló versenyellenes megfogalmazást kihagytak belőlük, a valóságban arra irányultak, hogy a márkakereskedők mint címzettek tudatában fenntartsák az 1997-ben bevezetett, a jutalékot kizárólag belföldi értékesítések esetére korlátozó rendszert.

66 A díjazási rendszer márkakereskedők részéről történő elfogadását megerősíti a rendszer PNE részéről történő konkrét bemutatása, amely rendszer - ahogy arra a Bizottság a megtámadott határozat (55) preambulumbekezdésében példát is felhozott - egyáltalán nem irányozott elő jutalékfizetést export esetére.

67 Ami azt a körülményt illeti, hogy a PNE egyedi esetekben helyt adott jutalékfizetési igényeknek az export alapján (lásd különösen a megtámadott határozat (57) preambulumbekezdésének utolsó franciabekezdését és (109) preambulumbekezdésének negyedik és hatodik mondatát), ez a körülmény önmagában nem kérdőjelezheti meg a Bizottság azon következtetését, miszerint a díjazási rendszerből az export 1998 és 2003 között főszabályként továbbra is ki volt zárva.

68 Utalni kell ugyanis arra, hogy mivel a felperesek egyrészt nem utasíthatták el nyíltan az exportértékesítésekhez kapcsolódó jutalékfizetést, hacsak nyíltan el nem ismerték volna a díjazási rendszer versenyellenes jellegét, így az a körülmény, hogy a felperesek egyedi esetekben helyt adtak a jutalékfizetésre vonatkozó igényeknek, önmagában véve nem tűnik bizonyító erejűnek.

69 Másrészről és kiemelten azok az esetek, amikor exporthoz kapcsolódó jutalékfizetés iránti igényt nyújtottak be, és amelyekben a PNE adott esetben ki is fizette a jutalékot, teljes mértékben egyedi eseteknek számítottak, mivel a márkakereskedők messzemenően meg voltak róla győződve, hogy a bevezetett díjazási rendszer az exportra nem vonatkozik.

70 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság 2004. november 17-én tájékoztatáskérést intézett tizenhat márkakereskedőhöz, amelyek exportőrnek számítottak, és amelyekre a Bizottság megállapítása alapján a vizsgált időszakban az export körülbelül 40%-a esett. A Bizottság a megtámadott határozat (56) preambulumbekezdésének negyedik mondatában megállapította, hogy "a [tizenhárom] vállalkozás közül, amelyek válaszoltak [erre a] tájékoztatáskérésre [...], kilencen [...] kifejezetten azt válaszolták, hogy a PNE által kiadott irányelvekből elég egyértelműen az derült ki, hogy az exportált gépjárművek a teljesítmény alapú jutalék megállapításánál figyelmen kívül maradnak, és így az exportált gépjárművek után nem kértek jutalékot". A kilenc márkakereskedőből álló csoport a [bizalmas] márkakereskedőkből áll ( 1 ).

71 A Bizottság a márkakereskedők e tájékoztatáskérésre adott válaszaira tekintettel levont következtetésével megbizonyosodhatott arról, hogy az 1997 után fennálló díjazási rendszerről alkotott képe nem e rendszer téves és elszigetelt értelmezéséből eredt, hanem a rendszert, ha nem is az összes, de legalábbis a legtöbb márkakereskedő ugyanígy értelmezte.

72 A felperesek két érv segítségével próbálják meg kétségbe vonni e megállapítás helyességét. Egyrészről a márkakereskedők annyira eltérő válaszokat adtak, hogy ez alapján nem lehet pontos következtetéseket levonni a PNE jutalékkifizetések körében alkalmazott politikájáról. Másrészről a márkakereskedők által adott válaszok nem erősítik meg a díjazási rendszer Bizottság által elvégzett elemzését.

73 Először is a felperesek első érvével kapcsolatban - amelyben a márkakereskedők által adott válaszok különbözőségére hivatkoztak - elegendő arra utalni, hogy ez az érv nem a megtámadott határozatban tett azon megállapítást kérdőjelezi meg, amely szerint a legtöbb márkakereskedő, aki választ adott a tájékoztatáskérésre, kifejezetten kijelentette, hogy a díjazási rendszer az exportra nem vonatkozik.

74 Ezt követően a második érvvel kapcsolatban, amely szerint a márkakereskedők által adott válaszok nem erősítik meg a díjazási rendszer Bizottság által elvégzett elemzését, a felperesek egyrészről azt állítják, hogy "több márkakereskedő megerősítette, hogy tudomásuk van az export esetére szóló jutalék kifizetésének lehetőségéről, amennyiben be tudják mutatni a vevők nevében történt forgalomba helyezésről szóló igazolást", másrészről azt állítják, hogy "más [márkakereskedők] egyértelműen kinyilvánították, hogy nem érdeklődnek az exportált gépjárművek után fizetendő jutalék iránt", harmadrészről pedig azt állítják, hogy "a Peugeot-hálózatból kizárt márkakereskedők rosszhiszeműen" válaszoltak.

75 Először, ami az első állítást illeti, amely az AP 2005. június 27-i levelének 3. pontjára hivatkozik, azok a márkakereskedők, akikre ez az állítás közvetetten vonatkozik, nem mások, mint [bizalmas] (a 2005. június 27-i levél 3.1 pontja), [bizalmas] (e levél 3.2 pontja), [bizalmas] (e levél 3.3 pontja) és [bizalmas] (e levél 3.4 pontja).

76 Ami a [bizalmas], [bizalmas] és [bizalmas] illeti, ezek a márkakereskedők egyébként sem tartoznak a kilenc márkakereskedő közé, akik a megtámadott határozat (56) preambulumbekezdésének negyedik mondatában, valamint a fenti 70. pontban szerepelnek.

77 Ennélfogva a felperesek első állítása - még ha igaz is lenne ezekre a márkakereskedőkre - semmilyen módon nem kérdőjelezi meg a Bizottságnak a megtámadott határozat (56) preambulumkezdésében tett megállapítását.

78 A teljesség kedvéért [bizalmas] vonatkozásában célszerű megjegyezni, hogy az AP a 2005. június 27-i levelében e márkakereskedőnek a Bizottság kérdőívén szereplő válaszait kétséges módon értelmezi akkor, mikor azt állítja, hogy a válaszokból az következik, hogy ezen márkakereskedő értelmezése szerint a díjazási rendszer az exportra is vonatkozik.

79 Az a körülmény ugyanis, hogy e márkakereskedő a PNE hozzájárulásával lemondott a mennyiségi jutalékról azért, hogy márkakereskedői szerződésének a felmondását követően, a felmondási idő alatt megkapja a minőség után járó jutalékot, egyáltalán nem jelenti azt, hogy e márkakereskedő szerint az említett mennyiségi jutalék az exportra tekintettel járt volna.

80 Sőt, még ha igaz is, hogy [bizalmas] mindössze 2002-ben végzett exporttevékenységet, és így meglepő lehet a kérdőívben megadott azon válasza, miszerint 2000-et megelőzően nem igényelt jutalékot, "mivel nem is gondolt rá", ebből a válaszból inkább arra lehet következtetni, hogy [bizalmas] azon a véleményen volt, hogy a jutalék az exportra nem vonatkozik.

81 Szintén meg kell jegyezni, hogy a Bizottságnak igaza van akkor, amikor ellenkérelmében [bizalmas] vonatkozásában megállapítja, hogy nem bizonyított az AP-nek a 2005. június 27-i levél 3.2.31. és 3.2.32. pontjában megfogalmazott állítása, amely szerint e márkakereskedő jutalékfizetésre vonatkozó igényt nyújtott be anélkül, hogy ezt igazolásokkal támasztotta volna alá. A 2005. június 27-i levél 3.2.31. és 3.2.32. pontja ugyanis nincs kellően alátámasztva.

82 Ami [bizalmas]-t illeti, ez a márkakereskedő annak a kilenc márkakereskedőnek a csoportjához tartozik, akikről a Bizottság megállapította, hogy a 2004. november 17-i tájékoztatáskérésre adott válaszaikban kifejezetten kijelentették, hogy a PNE irányelveiből elég világosan az derült ki, hogy az exportált gépjárművek a jutalék szempontjából figyelmen kívül maradnak.

83 A felperesek kifogása lényegében azzal való érvelést jelent, hogy jóllehet [bizalmas] mindössze 2003-tól kezdődően igényelt jutalékot, azonban e márkakereskedőnek a 2001. május 2-i leveléből az derül ki, hogy már korábban is "tájékoztatták" a jutalék igénylésének "lehetőségéről."

84 A [bizalmas] 2004. november 17-i tájékoztatáskérésre adott válaszában kifejtett magyarázatok szövegéből azonban az következik, hogy e márkakereskedő emiatt csak 2003-ban kezdett jutalékot igényelni az exportjai után, mivel korábban "nem értesült arról, hogy lehetősége van ilyen igényt benyújtani", és csak "2003-ban fedezte fel" ezt a lehetőséget.

85 Az Elsőfokú Bíróság a Bizottsághoz hasonlóan azon az állásponton van, hogy ezt a választ kizárólag úgy lehet értelmezni, hogy [bizalmas] 2003-at megelőzően azon a véleményen volt, miszerint a jutalék az exportra nem vonatkozik.

86 A felperesek véleményével szemben e márkakereskedő 2001. május 2-án a Peugeot-hoz írt levele - amelyet a Bizottság terjesztett elő ellenkérelmében - ezen értelmezést erősíti meg. E levélből ugyanis az következik, hogy e márkakereskedőt semmilyen módon "nem tájékoztatták arról a lehetőségről," hogy jutalékot igényelhet az export után, így a márkakereskedő azon a véleményen volt, hogy a díjazási rendszer az exportra nem vonatkozik, amivel kapcsolatban panaszt is tett a Peugeot-nál, és kérte, hogy e kizárást az esetében függesszék fel.

87 Ami ezen 2001. május 2-i levél szélén található "in principe wel! Jc" (elvileg igen! Jc) kézzel írott megjegyzést illeti, amelyre az AP a kifogásközlésre 2004. július 30-án adott válaszában, valamint a 2005. június 27-i levelében hivatkozik, és amely az AP szerint "elvileg igent" jelent az export esetére szóló jutalékfizetésre, ez nem alkalmas a Bizottság álláspontjának megkérdőjelezésére.

88 Az AP állításaival szemben e kézzel írott megjegyzésnek az értelme ugyanis bizonytalan. Ez a megjegyzés mindössze egy belső feljegyzés, amelyet az AP helyezett el a levél margóján, és amelyre [bizalmas] figyelmét valószínűleg sosem hívták fel. A felperesek egyébiránt nem állítják, és nem is bizonyítják azt, hogy ez megtörtént, illetve olyan értelemben történt meg, amilyen értelmet az AP ennek a feljegyzésnek tulajdonít. Amennyiben ez lett volna a helyzet, abban az esetben [bizalmas] minden bizonnyal nem várt volna 2003-ig - ahogyan a jelen ügyben történt - azzal, hogy előterjessze jutalékra vonatkozó igényét az exportjai tekintetében.

89 Az AP 2005. június 27-i levelének 3.3.33. pontjában írt azon megjegyzései, miszerint [bizalmas] elismerte, hogy a jutalékra vonatkozó igényeit nem megfelelően fogalmazta meg, minden bizonnyal a 2003-as évre vonatkoznak, amikor is e márkakereskedő elkezdte a jutalék igénylését, és így e megjegyzések nem alkalmasak arra, hogy kétségbe vonják a Bizottság azon következtetését, miszerint [bizalmas] 2003 előtt úgy értette, hogy a jutalék az exportra nem vonatkozik.

90 A fenti 75-89. pontban foglalt megfontolásokból az következik tehát, hogy a felperesek első állítása, amely szerint "több márkakereskedő megerősítette, hogy tudomásuk van az export esetére szóló jutalék kifizetésének lehetőségéről, amennyiben be tudják mutatni a vevők nevében történt forgalomba helyezésről szóló igazolást", illetve azok a körülmények, amelyekre ez az állítás utal, nem kérdőjelezik meg a Bizottságnak a megtámadott határozat (56) preambulumbekezdése negyedik mondatában kifejtett megállapítását, amely szerint a legtöbb márkakereskedő, aki a Bizottság tájékoztatáskérésére válaszolt, úgy nyilatkozott, hogy a PNE irányelveiből világosan kitűnik, hogy az exportált gépjárműveket nem veszik számításba a jutalék kifizetésekor.

91 Ezt követően, ami a felperesek második állítását illeti, amely szerint más márkakereskedők egyértelműen kinyilvánították, hogy nem érdeklődnek az exportált gépjárművek után fizetendő jutalék iránt, ezen állítás a 2005. június 27-i levél 1. pontjára utal. Azok a márkakereskedők, akikre ez az állítás közvetetten utal, nem mások, mint [bizalmas], [bizalmas] és [bizalmas].

92 A [bizalmas] márkakereskedő mindenesetre nem tartozik a megtámadott határozat (56) preambulumbekezdésének negyedik mondatában, illetve a fenti 70. pontban hivatkozott kilenc márkakereskedő közé. Így ugyanazon okokból, mint amelyek a fenti 76. és 77. pontban [bizalmas], [bizalmas] és [bizalmas] vonatkozásában megállapítást nyertek, irreleváns a felperesek [bizalmas] vonatkozásában tett második állítása, amely vitatja a Bizottságnak a megtámadott határozat (56) preambulumbekezdésének negyedik mondatában tett megállapítását.

93 Ami [bizalmas]-t illeti, ez a márkakereskedő az említett, kilenc márkakereskedőből álló csoporthoz tartozik.

94 [Bizalmas] a 2004. november 17-i tájékoztatáskérésre adott válaszában lényegében úgy nyilatkozott, hogy ő úgy értelmezi a díjazási rendszert, hogy a márkakereskedőknek e rendszer segítségével kell elérniük céljaikat a mindenkor hozzájuk tartozó területen, és ennélfogva nem logikus az, hogy jutalékot igényeljenek az export vonatkozásában. Ahogy a Bizottság helyesen megállapította, az a tény, miszerint [bizalmas] úgy nyilatkozott, hogy szerinte a saját területén a lehető legmagasabb arányú értékesítés megfelel a stratégiájának, nem jelenti azt, hogy az export utáni jutalék megszerzése ne állt volna érdekében. Válaszából kitűnik, hogy úgy ítélte meg, az export után nem jogosult jutalékra.

95 A felperesek állításával szemben [bizalmas] nem tanúsított érdektelenséget a jutalék iránt, hanem úgy nyilatkozott, hogy értelmezése szerint a jutalék logikusan nem vonatkozik az exportra. Ily módon [bizalmas] pontosan úgy értelmezte a díjazási rendszert, ahogyan azt a felperesek szándéka szerint a márkakereskedőknek érteniük kellett.

96 Ami [bizalmas]-t illeti, aki szintén a fent említett kilenc márkakereskedőt magában foglaló csoporthoz tartozik, őt a 2005. június 27-i levél 1.13. pontjában említik.

97 E márkakereskedő a Bizottság tájékoztatáskérésének 6. pontjában feltett kérdésére adott válaszában kifejtette, hogy az a körülmény, miszerint nem kért jutalékot, "abból fakad, hogy ez a mennyiségre tekintettel nem volt kifizetődő, és hogy az export nem tartozik vállalkozás[a] fő tevékenységébe."

98 Tekintettel erre a válaszra, világosan látszik, hogy a Bizottság alaptalanul számította ezt a márkakereskedőt azon márkakereskedők közé, amelyek szerinte világosan kijelentették, hogy értelmezésük szerint a díjazási rendszer az exportra nem vonatkozik.

99 A fenti 91-98. pontban foglalt megfontolásokból következik, hogy a felperesek második állítása, amely szerint "más márkakereskedők egyértelműen kinyilvánították, hogy nem érdeklődnek az exportált gépjárművek után fizetendő jutalék iránt", [bizalmas] tekintetében helytálló, azonban irreleváns [bizalmas] és [bizalmas] tekintetében, és alkalmatlan arra, hogy vitassa a Bizottságnak a megtámadott határozat (56) preambulumbekezdése negyedik mondatában tett megállapítását.

100 Végül a felperesek harmadik állítása - amely a 2005. június 27-i levél 4. pontjára hivatkozik - arra utal, hogy egyes márkakereskedők a 2004. november 17-i tájékoztatáskérésre rosszhiszeműen pontatlan és a Peugeot-ra nézve hátrányos válaszokat adtak. Azon márkakereskedők alatt, akikre ez az állítás közvetetten vonatkozik, [bizalmas] és [bizalmas] értendő.

101 [Bizalmas]-t illetően 2005. június 27-i levele 4.1.38. és 4.1.39. pontjában az AP azon a véleményen volt, hogy az e márkakereskedő által adott válasz, amely szerint e márkakereskedő a meghosszabbított szállítási határidőkben, csekélyebb rendelési mennyiségekben vagy a márkakereskedői szerződés megszüntetésében megnyilvánuló megtorlástól való félelmében nem igényelt jutalékot (az 1997-ben és 1998-ban végzett exportálásai után), nem más, mint rosszindulatú és alaptalan vádaskodás. Az AP ezt a véleményét arra alapozta, hogy azok a feltételek, amelyek alapján 2000-től 2003-ig sor került a márkakereskedői szerződések megszüntetésére, tiszteletben tartották [bizalmas]-t, és mindenfajta fenyegetést nélkülöztek, amelyekre tekintettel [bizalmas]-nak attól kellett volna tartania, hogy a felmondási idő alatt végzett export esetén megtorlásban lesz része (a 2005. június 27-i levél 4.1.39. pontjának vége és 4.1.40-4.1.42. pontja).

102 Mindazonáltal, ahogyan azt a Bizottság ellenkérelmében lényegében kifejti, az AP-nak ez a magyarázata - amely [bizalmas] márkakereskedői szerződése megszüntetésének feltételeire utal - a 2000-től 2003-ig tartó időszakra vonatkozik, amely azonban nem azonos az 1997-től 1998-ig tartó időszakkal, amelyre a [bizalmas] által a Bizottság kérdőívére adott válasz szükségképpen vonatkozik, mivel [bizalmas] kizárólag ebben az időszakban végzett exporttevékenységet.

103 Ennélfogva az AP azon magyarázata, miszerint [bizalmas] csak rosszhiszeműen hivatkozhatott arra, hogy az általa végzett tevékenységek miatt megtorlás fenyegette őt a 2000-től 2003-ig tartó időszakban, egyáltalán nem támasztja alá a felpereseknek az Elsőfokú Bíróság előtti azon állítását, miszerint [bizalmas] által a tájékoztatáskérésre adott válasz rosszhiszemű volt.

104 Mindenesetre a felperesek a válaszukban egyáltalán nem cáfolják azon megfontolásokat, amelyeket a Bizottság az ellenkérelemben kifejtett. E körülmények között meg kell állapítani, hogy a felperesek beadványaikban nem tudták jogilag megkövetelt módon megalapozni azon állításukat, miszerint [bizalmas] rosszhiszemű volt.

105 Ugyanez vonatkozik a [bizalmas] márkakereskedőre is, amelyre nézve a Bizottság az ellenkérelemben lényegében ugyanazokat a megfontolásokat tette, mint [bizalmas] vonatkozásában, anélkül, hogy a felperesek ezeket a válaszukban megcáfolnák.

106 A fenti 100-105. pontokban tett megfontolásokból tehát az következik, hogy a felperesek harmadik állítása, amely szerint egyes márkakereskedők a 2004. november 17-i tájékoztatáskérésre rosszhiszeműen pontatlan és a Peugeot-ra nézve hátrányos válaszokat adtak, az Elsőfokú Bíróság előtt nem nyert jogilag megkövetelt módon bizonyítást.

107 Figyelembe véve a fenti 73-106. pontban tett fejtegetések összességét, a felperesek állításai, még ha egyedi esetben - mint a fenti 96-98. pontban említett [bizalmas] márkakereskedők esetén - megalapozottnak tűnnek is, nem alkalmasak arra, hogy megkérdőjelezzék a Bizottságnak a megtámadott határozat (56) preambulumbekezdése negyedik mondatában tett megállapítását.

108 A felperesek azon érvét illetően, miszerint a DIALOG és RDC információs rendszerek adminisztratív és adózási célt szolgáló, semleges eszközök voltak, meg kell jegyezni, hogy az a körülmény, hogy a nevezett rendszerek ténylegesen ilyen célokat szolgáltak, egyáltalán nem zárja ki azt, hogy a felperesek a rendszerekben foglalt információkat egyidejűleg a márkakereskedők exporttevékenységének nyomon követésére és ellenőrzésére is használják. Ebből a szempontból nem vitatták komolyan, hogy ezek a segédeszközök lehetővé tették a felperesek számára a márkakereskedők exportálásainak azonosítását, és azt, hogy ezeket a rendszereket a díjazási rendszer alkalmazásához, különösen pedig - ahogy a Bizottság megállapította (a megtámadott határozat (37) preambulumbekezdésének negyedik franciabekezdése, (57) preambulumbekezdésének első franciabekezdése, valamint (60)-(72) és (122) preambulumbekezdése) - az exportált gépjárművek azonosításához és jutalékból való kizárásához használják.

109 A felperesek azon érvére, amely szerint a holland márkakereskedők gépjárművekkel történő ellátásában mutatkozó hiány nem szándékos exportkorlátozás eredménye volt, elegendő azt a választ adni, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (117)-(120) preambulumbekezdésében a hiányt nem versenykorlátozásnak, hanem mindössze olyan jelenségnek tekintette, amely ténylegesen erősítette a felperesek által bevezetett díjazási rendszer hatását.

110 Végezetül meg kell jegyezni, hogy a felperesek a keresetlevél 115. pontjában olyan érvelést adnak elő, amely megerősíti azt a következtetést, miszerint e rendszer a párhuzamos exportok korlátozását célozta.

111 A felperesek így előadták, hogy az európai autópiac az új gépjárművek megszerzésével kapcsolatos adóztatásból fakadó nemzeti egyenlőtlenségek miatt alapvetően torz, és ezek az egyenlőtlenségek arra indítják a gyártókat, hogy áraikat az alacsony adókulccsal rendelkező országokban felemeljék, a magas adókulccsal rendelkező országokban pedig csökkentsék, ami a párhuzamos behozatal további erősödéséhez vezet. A felperesek ehhez hozzáteszik, hogy amennyiben a Bizottság a nemzeti adórendszerek helyett az autógyártókkal szemben járna el, úgy fennállna az a veszély, hogy a gyártók a magas adókulccsal rendelkező országokban áremelést hajtanának végre, ami végső soron a helyi fogyasztókat terhelné.

112 Amennyiben beigazolódna, hogy - amint azt a felperesek egyébként állítják (lásd a fenti 54. pontot) - a díjazási rendszer kizárólag a márkakereskedők mindenkori területükön történő értékesítéseit kívánta növelni, úgy a felperesek számára nem volna semmi oka, hogy e rendszer Bizottság általi negatív megítélésére olyan körülményként tekintsenek, amely arra ösztönzi őket, hogy a magas adókulccsal rendelkező országokban éppen abból a célból növeljék az árakat, hogy megakadályozzák a párhuzamos exportot. Más szóval, az a körülmény, hogy a felperesek a díjazási rendszer negatív megítélésére úgy tekintenek, hogy az az áraik emelésére ösztönzi őket azokban az országokban, ahol mindaddig alacsonyak voltak az árak, azt a következtetést erősíti meg, miszerint e rendszer a párhuzamos exportok korlátozását célozta.

113 A fenti megfontolások összességére tekintettel a Bizottság a megtámadott határozatban a felperesek által képviselt véleménnyel szemben helyesen jutott arra a következtetésre, hogy olyan díjazási rendszerről van szó, amely 1997-ben versenyellenes célt szolgált, és ezt ráadásul komolyan senki sem vitatta, a rendszert pedig 1997-et követően nem szüntették meg, hanem ellenkezőleg, a felperesek fenntartották azt. E körülmények között a jelen jogalapot a díjazási rendszer vonatkozásában el kell utasítani.

A nyomásgyakorlás versenyellenes célja

114 A "nyomásgyakorlás" kifejezés, amelyet a Bizottság a megtámadott határozatban alkalmaz, mindenekelőtt olyan intézkedéseket jelöl, amelyek a márkakereskedőket az export korlátozásának szükségességéről kívánják meggyőzni, másodsorban közvetlen nyomásgyakorlást jelent az egyes márkakereskedőkre, harmadsorban a szállítások csökkentésével való fenyegetést, mindenekelőtt a leginkább exportált típusok vonatkozásában, negyedsorban pedig szállítási korlátozásokat jelent.

115 A felperesek vitatják, hogy a Bizottság által a megtámadott határozatban megállapított nyomásgyakorlás versenyellenes célt szolgált volna.

116 Legelőször is, ami a márkakereskedőket az export korlátozásának szükségességéről meggyőzni kívánó intézkedéseket illeti (a megtámadott határozat (74)-(76) preambulumbekezdése, valamint ezen preambulumbekezdések 127-130. lábjegyzete), a felperesek arra hivatkoznak, hogy az egyszerű megjegyzések vagy kijelentések nem tekinthetők nyomásgyakorlásnak, és hogy egyes kijelentéseket, amelyeket a Bizottság figyelembe vett, a márkakereskedők távollétében tettek, vagy azok nem is a PNE-nek tulajdoníthatók. A megtámadott határozat (75) preambulumbekezdésének végén említett körlevél kizárólag azt a célt szolgálta, hogy felhívja a figyelmet azon szigorú szabályokra, amelyeket a meghatalmazott kerekedőn keresztül történő értékesítésekre alkalmazni kell.

117 Ennek az érvelésnek nem lehet helyt adni.

118 Ahogyan ugyanis azt a Bizottság lényegében megjegyzi, a felperesek, amikor azt állítják, hogy az egyszerű megjegyzések és nyilatkozatok nem tekinthetők nyomásgyakorlásnak, illetve egyes vitatott nyilatkozatokat nem a márkakereskedők jelenlétében tettek meg, egyáltalán nem ezen intézkedések versenyellenes célját vitatják, hanem mindössze azt, hogy az intézkedések megállapodás tárgyát képezték.

119 Egyébiránt nehezen vitatható az, hogy a konkrét példák, amelyeket a Bizottság a megtámadott határozat (74)-(76) preambulumbekezdéséhez tartozó 127-130. lábjegyzetében felhoz, a felperesek azon intézkedéseit jelentik, vagy legalábbis tükrözik, amelyek a Hollandiából érkező export korlátozását célozták.

120 Így, ami egyrészről a megtámadott határozat (75) preambulumbekezdésének első mondatához tartozó 127. lábjegyzetben hivatkozott "Gyorsjelentés az 1996. szeptember 4-i és 5-i hollandiai ellenőrzésről" című dokumentumot illeti, nyilvánvalóan egy, az AP számára készített belső jelentésről van szó, amely bizonyosan nem a márkakereskedőknek szólt, azonban e dokumentumnak az említett lábjegyzetben idézett kivonata, amely szerint "az újrakivitelek egyre növekvő száma arra ösztönzi a [PNE-t], hogy a [márkakereskedőnkénti] mennyiséget a törvényi előírások pontos betartása mellett csökkentse", jól mutatja, hogy voltak olyan intézkedések, amelyekkel a PNE a hollandiai márkakereskedők által végzett újrakivitelek növekvő mennyiségének gátat kívánt szabni.

121 Ami másrészről a megtámadott határozat (75) preambulumbekezdésének utolsó előtti és utolsó mondatát, valamint az ehhez a preambulumbekezdéshez tartozó 128. lábjegyzetet illeti, az ebben a lábjegyzetben feltüntetett, a PNE-nek és a VPDN tanácsadó bizottságának az 1996. szeptember 24-i találkozójáról készült jegyzőkönyv kivonata szintén világosan a PNE által az export korlátozása érdekében meghozott intézkedésről beszél. E kivonatból ugyanis kiderül, hogy a "[PNE] ügyvezetése nyugtalan amiatt, hogy [...] a márkakereskedők által végzett (újra)kivitelek miatt szállítási problémák tapasztalhatók a holland piacon", illetve, hogy a "[PNE] egyetért azzal, hogy [a holland piac ellátásához kapcsolódó megrendeléseknek mindig elsőbbséget kell élvezniük], és kimutatást fog készíteni ebből a szempontból a megrendelésekről."

122 Ugyanez a kivonat pontosítja, hogy a "[PNE] még körlevélben fogja felhívni a márkakereskedők figyelmét a Hollandián kívüli szállításokra vonatkozó szigorú szabályokra [...], és kemény szankciókat helyez kilátásba arra az esetre, ha megállapítást nyer, hogy valamely márkakereskedő nem tartja magát szigorúan ezekhez a szabályokhoz."

123 A felperesek azon állítása, miszerint ez utóbbi, a PNE által kiadott körlevél csak a meghatalmazott kereskedőkön keresztül történő értékesítésre vonatkozó eljárások betartását akarta biztosítani, nem pedig az exportot kívánta korlátozni, nem vonja kétségbe a fenti 121. pontban szereplő következtetést, amely az 1996. szeptember 24-i jegyzőkönyv kivonatának ugyanezen pontban idézett első mondatainak szövegére tekintettel kellőképpen megalapozott.

124 Emellett, még ha az is lett volna e körlevél célja, amit a felperesek állítottak, az a tény, hogy a PNE a márkakereskedőket a meghatalmazott kereskedőkön keresztül történő értékesítés esetén követendő szabályokra emlékeztette, egyáltalán nem zárja ki az export korlátozására irányuló szándékot. Ezenfelül a PNE azon szándéka, amelyet az 1996. szeptember 24-i találkozóról szóló jegyzőkönyvben leplezetlenül fenyegető jelleggel fogalmaztak meg, miszerint "kemény szankciókat helyez kilátásba arra az esetre, ha megállapítást nyer, hogy valamely márkakereskedő nem tartja magát szigorúan ezekhez a szabályokhoz", egy átfogóbb stratégia részét képezhette, amely végső soron a márkakereskedőket szerette volna az exporttevékenységtől távol tartani.

125 Ami harmadrészt a megtámadott határozat (76) preambulumbekezdését illeti, helyes az a megállapítás - amelyet egyébként a Bizottság egyáltalán nem vitat -, hogy az ebben a preambulumbekezdésben, illetve az ehhez a preambulumbekezdéshez tartozó 129. lábjegyzetben szereplő példák olyan állásfoglalásokra és intézkedésekre vonatkoznak, amelyeket a VPDN-en belül alakítottak ki. Bár ezek a konkrét példák nem ténylegesen maguktól a felperesektől, hanem a VPDN tagjaitól származnak, mégis látszik, hogy a felperesek - ahogyan azt a Bizottság helyesen megjegyezte (a megtámadott határozat (100) preambulumbekezdésének második mondata) - a VPDN-t gyakorlatilag arra használták, hogy közvetítse azt az üzenetet, miszerint a márkakereskedőknek csökkenteniük kell az exportot.

126 Negyedszer, azon konkrét példa, amelyet a Bizottság a megtámadott határozat (76) preambulumbekezdésének végén, illetve az ehhez a preambulumbekezdéshez tartozó 130. lábjegyzetben ismertet, és amely a gyártónak [bizalmas]-on, a PNE igazgatóságának elnökén keresztül közölt kívánságára vonatkozik, miszerint ne kerüljön sor exportra, szintén világosan kifejezi a felpereseknek az export korlátozására irányuló szándékát.

127 Ami másodszor az egyes kereskedőkre való közvetlen nyomásgyakorlást illeti (a megtámadott határozat (77) és (78) preambulumbekezdése), a felperesek előadják, hogy az a körülmény, ha egy márkakereskedő az Account Managers Dealernet - számlavezetők kereskedői hálózata (a továbbiakban: AMD) - részére az exportról nyilatkozik, még nem jelent feltétlenül nyomásgyakorlást. Az export a márkakereskedők szokásos tevékenységébe tartozik, és ebből logikusan következik, hogy ezt a kérdést az AMD szóba hozhatta, mint ahogyan az semleges kifejezések használatával meg is történt.

128 Ez az érvelés nem meggyőző, és azt el kell utasítani. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozat (77) preambulumbekezdésének értelmezéséből, valamint az ehhez a preambulumbekezdéshez tartozó lábjegyzetek - különösen az AMD-nek a márkakereskedőknél tett látogatásairól készült jelentésekről, valamint a Peugeot egy belső feljegyzéséről szóló 132-134. lábjegyzet - vizsgálatából az következik, hogy az AMD a márkakereskedőknél tett látogatások alkalmával nyomást gyakorolt, hogy távol tartsa őket az exporttól. Ahogyan a Bizottság a megtámadott határozat (77) preambulumbekezdésében kifejti, az AMD megjegyzéseinek, amelyeket a látogatásokról készített jelentésekben foglalt össze, kizárólag abban az összefüggésben van értelmük, ha az exporttevékenységnek a felperesek szempontjából kivételesnek kellett maradnia.

129 A megtámadott határozat (78) preambulumbekezdését illetően, a nyomásgyakorlás vonatkozásában - amely nem az AMD-től eredt - a felperesek a nyomásgyakorlás Bizottság általi, állítólagosan hibás megítéléséhez kapcsolódó érvelésükkel egyedül azt vitatják, hogy a példák, amelyek a (78) preambulumbekezdésben, valamint e preambulumbekezdés 136-140. lábjegyzetében szerepelnek, nem a PNE-től erednek. Kétségtelen, hogy e példákat a márkakereskedők, mégpedig [bizalmas] (a fent hivatkozott 136., 137. és 138. lábjegyzet), [bizalmas] (a fent hivatkozott 139. lábjegyzet) és [bizalmas] (a fent hivatkozott 140. lábjegyzet) leveleiből vették át. Ezek a levelek, amelyekben további export esetén a "Peugeot Hollandiával kapcsolatos problémák" miatti aggodalomról és "a megtorlástól való félelemről", valamint a Peugeot által kifejtett "nagy nyomásról", továbbá a kilátásba helyezett "igen súlyos szankciókról", különösen a "márkakereskedői szerződés felmondásáról" esik szó, világosan mutatják a PNE által kifejtett nyomás fennállását.

130 Harmadszor a felperesek nem vitatják komolyan a Bizottságnak a szállítások korlátozásával való fenyegetéssel kapcsolatban - mindenekelőtt a leginkább exportált típusok vonatkozásában (a megtámadott határozat (79)-(81) preambulumbekezdése) - tett megállapításait, amelyeket a Bizottság a VPDN kereskedelmi bizottsága és a PNE képviselői között tartott üléseken készített jegyzőkönyvek alapján tett (lásd a megtámadott határozat (79) preambulumbekezdésének 141. és 142. lábjegyzetét, a megtámadott határozat (80) preambulumbekezdésének 143. lábjegyzetét és a megtámadott határozat (81) preambulumbekezdésének 144. lábjegyzetét).

131 A felperesek e tekintetben megállapítható kifogásaikkal először is azon állításra szorítkoznak, hogy a megtámadott határozat (79) és (81) preambulumbekezdésének 142. és 144. lábjegyzetében szereplő idézetek nem a PNE-től, hanem a VPDN-től és a márkakereskedőktől származnak, másodszor pedig azon állításra, hogy a megtámadott határozat (80) preambulumbekezdésének 143. lábjegyzetében található idézet olyan nyilatkozat, amelyet a PNE tett a márkakereskedők távollétében.

132 Ami ugyanakkor az első állítást illeti, a VPDN kereskedelmi bizottságának 1997. június 16-án tartott ülésén készült jegyzőkönyvből az derül ki, hogy a jegyzőkönyvből készített kivonat, amely a 142. lábjegyzetben szerepel, a PNE képviselői által, nem pedig a márkakereskedők által tett nyilatkozatokat tartalmazza. Ami a 144. lábjegyzetben szereplő idézetet - "Kérjük, hogy ne exportálja, hanem a holland piacon értékesítse a 206-os típust!" - illeti, a VPDN 1998. június 8-i ülésén készített jegyzőkönyvből kiderül, hogy ez az idézet abból a válaszból származik, amelyet [bizalmas], a PNE-nek az ülés második részén jelen lévő értékesítési igazgatója és képviselője adott a márkakereskedők által neki feltett kérdésekre, és amelyet a jegyzőkönyvben dőlt betűvel tüntettek fel.

133 Ami a második állítást illeti, amely szerint a megtámadott határozat (80) preambulumbekezdésének 143. lábjegyzetében található idézet, amelyet a "Hollandiai Értékesítési Hálózatról szóló 1997. május 30-i feljegyzésből" vettek át, és amely szerint "a [PNE] mérlegeli a 806-os típus kínálatának csökkentését a leginkább exportált modellek forgalmazásának visszafogása útján", olyan nyilatkozatnak minősül, amelyet a PNE a márkakereskedők távollétében tett, ezen állítás érdemben helytálló, azonban a szóban forgó idézet egyértelműen kifejezi a PNE azon szándékát, hogy csökkentse a leginkább exportált típusainak kínálatát a márkakereskedők irányába.

134 A fentiekből következően a felperesek kifogásai nem elegendőek arra, hogy megkérdőjelezzék a Bizottság értékeléseit.

135 Ami negyedszer az exportra szánt gépjárművek szállításának korlátozásait illeti (a megtámadott határozat (82)-(85) preambulumbekezdése), a Bizottság példákat hozott fel az ilyen korlátozásokra. E szállítási korlátozások hosszú szállítási határidők formájában (a (82) preambulumbekezdés), különleges pénzügyi feltételek (a (83) preambulumbekezdés) vagy a megrendeléshez kapcsolódóan a hollandiai forgalomba helyezésre vonatkozó kérelem átadásának előírásában jelentek meg (a (83)-(85) preambulumbekezdés).

136 A felperesek nem cáfolják meg komolyan, hogy ezek a szállítási korlátozások bizonyos gépjárműveknek a márkakereskedők részéről exportra történő megrendelésére vonatkoztak.

137 Ily módon sikertelen a felperesek azon érve, miszerint a megtámadott határozat (83) és (84) preambulumbekezdésének 145-147. és 150. lábjegyzetében hivatkozott iratok, amelyek a vevők és a meghatalmazott kereskedők panaszaira, valamint a márkakereskedők e panaszokra adott válaszaira vonatkoznak, olyan nyilatkozatokat tartalmaznak, amelyek nem a PNE-től származnak, mivel ez az érv nem cáfolja meg azt, hogy valóban léteztek az ezen iratokban szereplő szállítási korlátozások.

138 A felperesek azon érvét is el kell vetni, amely szerint a megtámadott határozat (85) preambulumbekezdésének 152. lábjegyzetében hivatkozott irat a PNE és a VPDN között a gépjárműveket érintő hiány tárgyában folytatott megbeszélésre vonatkozik, amely nem tekinthető a nyomásgyakorlás megnyilvánulásának. Az a - formálisan helytálló - körülmény ugyanis, hogy ez az irat a PNE vezetőségének és a VPDN tanácsadó testületének 1999. november 2-án tartott üléséről készített jegyzőkönyv, amely egy, a PNE és a VPDN közötti, többek között a hiányokról szóló megbeszélésre vonatkozik, egyáltalán nem kérdőjelezi meg azt, hogy a megtámadott határozat (85) preambulumbekezdésében nevesített szállítási korlátozások fennálltak, és szelektív módon vonatkoztak a márkakereskedők által az export céljára történő megrendelést jelentő informatikai kóddal rendelt gépjárművekre.

139 Végezetül, a felpereseknek a [bizalmas] márkakereskedő által 1997. július 31-én a Système européen promotion SARL (a továbbiakban: SEP), gépjárműveket felvásárló francia meghatalmazott kereskedő és egyben a Bizottságnak küldött egyik panasz szerzője részére küldött levél jelentőségére vonatkozó előadása sem fogadható el. Azok a problémák, amelyektől [bizalmas] az e levélben foglalt saját elmondása szerint a SEP érdekében történő kiegészítő export esetén tartott, nyilvánvalóan a Peugeot megszorító politikájára voltak visszavezethetők, nem pedig olyan körülményre, amelyet [bizalmas]-nak lehetett volna felróni, nevezetesen, hogy a Peugeot értékesítési hálózatának keretein belül fennálló szerződéses kötelezettségeinek megsértésével a hálózaton kívüli viszonteladók részére végzett volna értékesítést. A SEP, e levél címzettje ugyanis nem ilyen, hálózaton kívüli viszonteladó, hanem a végső ügyfelek nevében eljáró meghatalmazott kereskedő volt.

140 A fenti 116-139. pontban foglalt megfontolásokból tehát az következik, hogy a felperesek nem tudják megcáfolni a Bizottság azon megállapítását, amely szerint a megtámadott határozatban a Bizottság által nyomásgyakorlásként besorolt különféle intézkedések, ha nem is a párhuzamos export megszüntetését, de legalábbis annak korlátozását célozták, és ezáltal versenyellenes célra irányultak.

141 E körülmények között, mivel a felperesek nem tudták megcáfolni sem a Bizottságnak a díjazási rendszer versenyellenes céljára vonatkozó megállapításait, sem pedig a nyomásgyakorlásnak a megtámadott határozatban a Bizottság által kifejtett különféle formáit, a jelen jogalapot el kell utasítani.

142 A továbbiakban az első jogalapot kell megvizsgálni, amellyel azt kifogásolták, hogy nem jött létre az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében vett megállapodás, mivel a márkakereskedők nem járultak hozzá a díjazási rendszerhez és a nyomásgyakorláshoz.

2. Az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében vett megállapodás hiányára vonatkozó első jogalapról

A felek érvei

143 A felperesek szerint a Bizottság megsértette az EK 81. cikk (1) bekezdését azáltal, hogy a megtámadott határozatban megállapította, hogy a PNE által végrehajtott intézkedések az e cikk értelmében vett megállapodásnak tekinthetők.

144 A megállapodás fogalma szándékegység fennállásán alapul, és ezáltal a Bizottságot terheli a bizonyítási teher egyrészt a felhívás, másrészt e felhívás kifejezett vagy hallgatólagos elfogadása tekintetében, melyet azonban nem bizonyított.

145 A márkakereskedőkre vonatkozó díjazási rendszert egyoldalúan a PNE állapította meg. Továbbá a semleges hangnemben íródott körlevelek jogszerűnek tekintendők, az esetleges jogsértés legfeljebb abban állhat, ha a PNE nem fizet jutalékot az export után.

146 Márpedig ilyen gyakorlatról nem jött létre megállapodás, mert a puszta tény, hogy a márkakereskedők folyamatosan vásárolták fel a gépjárműveket, nem tekinthető ilyen megállapodásnak. Ilyen megállapodás létrejötte nem vélelmezhető, mivel nem állt a márkakereskedők érdekében, hogy ne kapjanak jutalékot, továbbá nem lehet úgy tekinteni, hogy az ilyen jogellenes szerződésmódosítást a márkakereskedői szerződés aláírásakor előzetesen elfogadták.

147 A gépjárművek forgalomba helyezésének ellenőrzése semmiféle összefüggésben nem áll az exporttal, hanem a belföldi adózási előírásokban megállapított kötelezettségek eredménye, és a végső ügyfelek részére történő értékesítések növelését célozta.

148 A VPDN - amely nem a márkakereskedőket képviseli - szerepe nem alapozza meg azt a következtetést, hogy megállapodás jött volna létre a PNE és a márkakereskedők között.

149 Összességében megállapítható, hogy nem jött létre megállapodás a márkakereskedők és a PNE között arra vonatkozóan, hogy export esetén nem kerül sor jutalék kifizetésére. Erre a márkakereskedők által azokra a kérdésekre adott válaszok sokféleségéből lehet következtetni, amelyeket e kérdésben a Bizottság intézett hozzájuk.

150 A PNE részéről kifejtett állítólagos nyomásgyakorlás, még ha bizonyítást nyerne is, mindenképpen a PNE egyoldalú magatartásának minősülne, nem pedig az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében vett megállapodásnak. Az arra vonatkozó legerősebb bizonyíték, miszerint a márkakereskedők hozzájárulása hiányzott az állítólagos nyomásgyakorláshoz, az általuk végzett export mennyiségén alapul. Végezetül, a PNE állítólagos exportkorlátozó vagy -tiltó politikájához való hozzájárulás nem vélelmezhető, mivel az effajta politika a márkakereskedők érdekeivel ellentétben állna, és egyértelműen versenyellenes lenne.

151 A VPDN által megtett intézkedések és az általa kifejezett kívánságok csak elszigetelt állásfoglalásokat jelentenek, amelyek - feltéve, hogy bármilyen befolyásuk lehetett volna - nem kötelezték volna a márkakereskedőket, és nem bizonyították volna hozzájárulásukat.

152 A márkakereskedők PNE részéről járművekkel történő állítólagos korlátozott ellátása, valamint a márkakereskedők számának csökkentése egyoldalú intézkedések. Végeredményben nem volt szó szállítási korlátozásokról, és a márkakereskedők számának csökkentése nem érintette a legfontosabb exportkereskedőket.

153 Már maga a tény, hogy nyomásgyakorlás és szankciók is léteztek, bizonyítja, hogy nézeteltérés volt a márkakereskedők közt, és így hiányzott részükről az elfogadási szándék egy, a PNE által tett esetleges felhívásra. A Bizottság nem bizonyította, hogy minden egyes márkakereskedő kifejezett vagy hallgatólagos módon elfogadta volna a felhívást.

154 A Bizottság úgy érvel, hogy a körlevelek és a PNE részéről a márkakereskedőkhöz intézett felhívások, amelyeknek a márkakereskedőket az értékesítési szerződés végrehajtásában kellett befolyásolniuk, és amelyekkel egyik márkakereskedő sem szállt szembe egyértelműen, egy korában létrejött általános megállapodásnak alárendelt, a fennálló üzleti kapcsolatok keretébe illeszkedő megállapodásokat képeznek, és az EK 81. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartoznak.

155 A Bizottság egy sor olyan körülményt nevesített, amelyek a márkakereskedők - legalábbis hallgatólagos - hozzájárulását igazolják.

156 A Bizottság a megtámadott határozatban nem abból indult ki, hogy a VPDN részt vett volna a szóban forgó megállapodásokban, hanem a döntéseket, közléseket és megbeszéléseket vette figyelembe e szövetségen belül, amelyekből az következett, hogy legalábbis az exportügyletekben közvetlenül érintett márkakereskedők egyértelmű érdeklődést tanúsítottak a PNE exportpolitikájának folytatása iránt, és ezáltal elfogadták ezt a politikát, amelyre egyébként úgy tekintettek, mintha az a gyártóval fennálló szerződéses kapcsolatok része lenne.

157 Ami azt az érvet illeti, amely szerint a párhuzamos export megfékezésére irányuló kísérletek zátonyra futottak, a Bizottság úgy érvel, hogy a szállító által tett felhívás figyelmen kívül hagyása nem cáfolja meg azt a megállapítást, miszerint egy megállapodás jött létre, mivel e felhívás hallgatólagos elfogadása nem kizárólag a kereskedők szóban forgó időszakban tanúsított magatartására tekintettel tekinthető bizonyítottnak. A Bizottság egyébként sem állította, hogy a díjazási rendszer önmagában véve az exportra történő eladások betiltására irányult volna. A Bizottság azt az álláspontot képviselte, hogy a díjazási rendszer lényegesen csökkentette a márkakereskedők gazdasági mozgásterét az ilyen exporttevékenységek tekintetében.

158 Jóllehet, először a PNE állapított meg egyoldalúan feltételeket a márkakereskedők irányába, azonban ezek a feltételek, mikor az éves körlevelekben a márkakereskedőkkel közölték őket, bekerültek az értékesítési szerződésbe. A 2000-től 2003-ig tartó időszakban, amikor a díjazási rendszer egyértelműen előírta, hogy a márkakereskedők kifejezett tiltakozása hiányában a rendszer részükről elfogadottnak tekintendő, mindössze két tiltakozás érkezett a márkakereskedőktől, amelyeket később visszavontak. Nehezen elképzelhető, hogy ezt a rendszert 1997-től 1999-ig egyoldalúan alkalmazni lehetett volna.

159 A Bizottság úgy véli, hogy a PNE körlevelei a vizsgált időszakban nem semleges hangnemben íródtak, és a díjazási rendszer konkrét, PNE általi alkalmazása is megerősíti értelmezését e körlevelek tartalmát illetően. Ami a díjazási rendszer márkakereskedők általi alkalmazását illeti, túlnyomó többségük nem igényelt jutalékot az exportált gépjárművek után.

160 Végezetül világosan különbséget kell tenni a márkakereskedők által alkalmazott végső eladási ár vonatkozásában tett felhívás, és a jelen ügyben is alkalmazott azon rendelkezés között, amely a márkakereskedők által a gyártónak fizetendő vételárat határozta meg. A Bizottság főként emiatt juthatott a jelen ügyben arra a következtetésre, hogy létezik az árakra vonatkozó, a márkakereskedők számos vásárlásán alapuló megállapodás.

161 A márkakereskedők által a megállapodás iránt tanúsított érdeklődés állítólagos hiánya nem áll ellentétben azzal a megállapítással, hogy a megállapodás létezett. Nem elegendő ugyanis a márkakereskedőknek a forgalmuk rövid távú (export általi) növekedéséhez fűződő érdekére utalni, ha nyilvánvaló, hogy a gyártó politikájával szembeni kifogások súlyos következményekkel járhatnak a márkakereskedőre nézve az árakat, a szállítást vagy a szerződés meghosszabbítását illetően. Ezenkívül az a körülmény, hogy a PNE minden további nélkül tudomást szerezhetett az exportügyletekről, arra ösztönözte a márkakereskedőket, hogy csatlakozzanak a rendszerhez.

162 Az a tény, hogy a PNE ellenőrző rendszerei alkalmasak voltak arra, hogy az exportügyletek felderítésén kívül más célokat is szolgáljanak, nem áll ellentétben azzal a feltevéssel, hogy rendelkezhettek ezzel a felderítési funkcióval is. A felperesek, akik rámutattak arra, hogy közösségi szinten nem állt rendelkezésre a gépjárművek üzembe helyezésére vonatkozó adatbázis, nem adtak elő semmit arra vonatkozóan, hogy saját maguk bármilyen intézkedést tettek volna ezen hiányosság orvoslása érdekében, hogy biztosítani tudják a jutalék kifizetését exportra történő értékesítés esetén is.

163 A VPDN a "szócső" szerepét töltötte be a díjazási rendszerről szóló megbeszéléseken. A megtámadott határozat mindössze a teljesség kedvéért támaszkodik a szövetség által meghozott intézkedésekre. A körlevelek, de legalábbis a díjazási rendszer keretében leadott megrendelések elegendőek annak megállapításához, hogy a megállapodás létrejött. Ennek megfelelően a Bizottság, hogy a márkakereskedők hozzájárulásának megtörténtét igazolja, figyelembe veheti azt a körülményt, hogy egy olyan szövetség, amely a márkakereskedők érdekeit képviseli, közreműködött a díjazási rendszer kidolgozásában és megváltoztatásában. Ha a márkakereskedők ellenezték volna a rendszert, annak ki kellett volna derülnie a VPDN határozataiból.

164 A körlevelek márkakereskedők általi, állítólagos eltérő értelmezését illetően elegendő megjegyezni, hogy a legtöbb márkakereskedő - beleértve az export szempontjából legfontosabbnak számító márkakereskedőt is - válaszában megerősítette a Bizottság álláspontját.

165 Az egyes márkakereskedőkre kifejtett nyomás csak kiegészített egy általánosabb megállapodást, amely korlátozta az exportot, és amelyhez gyakorlatilag hallgatólagosan valamennyi márkakereskedő csatlakozott. Az ellenőrzés és a nyomásgyakorlás fennállása, valamint az egyes márkakereskedők reakciója megerősíti annak hitelességét, hogy egyetértés volt a díjazási rendszerrel kapcsolatban. Mind a PNE, mind pedig a márkakereskedők részéről egyetértés volt abban, hogy a PNE utasításainak be nem tartása az értékesítési szerződés megsértését jelenti.

166 Az az érv, hogy a nyomásgyakorlás következményeként kiemelkedő eredményeket értek el az export terén, nem elfogadható. Normálisnak mondható, hogy a nyomásgyakorlás azon időszakokban erősödött meg, amikor a párhuzamos export mennyisége is nőtt. Az a körülmény, hogy ennek ellenére exportra került sor, még nem teszi lehetővé azon következtetés levonását, hogy nem létezett megállapodás. A nyomásgyakorlást tényként kell kezelni, amely egy már fennálló megállapodás meglétét bizonyítja. Az a tény, hogy az export 1997-től kezdve csökkent, majd 1999-től meredeken zuhant, a megállapodás hatékonyságát bizonyítja.

167 A Bizottság a megtámadott határozatban sem azt nem állapította meg, hogy általános megállapodás jött létre a márkakereskedők és a gyártó között szállítási kvótákról a hazai piac szükségleteinek kielégítése érdekében, sem pedig azt, hogy kartell-megállapodás jött volna létre a legtöbbet exportáló márkakereskedők kizárásáról. A megtámadott határozat ezzel szemben azt állapította meg, hogy a gyártó hatalmánál fogva a szállításoknál abban a helyzetben volt, hogy ösztönözhette a márkakereskedőket az általános korlátozó politikájához történő alkalmazkodásra és az exportról való lemondásra. A Bizottság szerint az értékesítési hálózat drasztikus csökkentésére irányuló politika továbbá félelmet keltett a márkakereskedőkben, mindenekelőtt azokban, amelyeket az exporttevékenységük miatt a PNE képviselői a helyszínen megfenyegettek.

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

168 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében vett megállapodás létezéséhez elég az, hogy az érintett vállalkozások kifejezzék az arra irányuló közös akaratukat, hogy meghatározott piaci magatartást tanúsítanak (az Elsőfokú Bíróság T-7/89. sz., Hercules Chemicals kontra Bizottság ügyben 1991. december 17-én hozott ítéletének [EBHT 1991., II-1711. o.] 256. pontja, a T-41/96. sz., Bayer kontra Bizottság ügyben 2000. október 26-án hozott ítéletének [EBHT 2000., II-3383. o.] 67. pontja és a T-208/01. sz., Volkswagen kontra Bizottság ügyben 2003. december 3-án hozott ítéletének [EBHT 2003., II-5141. o.] 30. pontja; lásd ebben az értelemben a Bíróság 41/69. sz., ACF Chemiefarma kontra Bizottság ügyben 1970. július 15-én hozott ítéletének [EBHT 1970., 661. o.] 112. pontját és a 209/78-215/78. és 218/78. sz., Van Landewyck és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1980. október 29-én hozott ítéletének [EBHT 1980., 3125. o.] 86. pontját).

169 Ami az említett közös akarat kifejezési formáját illeti, elég az, ha a kikötés a felek arra irányuló szándékát fejezi ki, hogy a feltételeinek megfelelő magatartást tanúsítanak a piacon (a fenti 168. pontban hivatkozott Bayer kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 68. pontja; a fenti 168. pontban hivatkozott Volkswagen kontra Bizottság ügyben 2003. december 3-án hozott ítélet 31. pontja; lásd ebben az értelemben a fenti 168. pontban hivatkozott ACF Chemiefarma kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 112. pontját és a fenti 168. pontban hivatkozott Van Landewyck és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 86. pontját).

170 Ebből következik, hogy az EK 81. cikk (1) bekezdése szerinti megállapodás fogalma az ítélkezési gyakorlat értelmében a legalább két fél között meglévő szándékegységre összpontosul, amelynek a megnyilvánulási formája nem lényeges, amennyiben a felek szándékának hű kifejezését képezi (a Bíróság C-74/04. P. sz., Bizottság kontra Volkswagen ügyben 2006. július 13-án hozott ítéletének [EBHT 2006., I-6585. o.] 37. pontja; a fenti 168. pontban hivatkozott Bayer kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 69. pontja és a fenti 168. pontban hivatkozott Volkswagen kontra Bizottság ügyben 2003. december 3-án hozott ítélet 32. pontja).

171 Az ítélkezési gyakorlatból az is következik, hogy amennyiben valamely gyártó döntése a vállalkozás egyoldalú magatartásának tekinthető, e döntésre nem vonatkozik az EK 81. cikk (1) bekezdése szerinti tilalom (a fenti 168. pontban hivatkozott Bayer kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 66. pontja; a T-368/00. sz., General Motors Nederland és Opel Nederland kontra Bizottság ügyben 2003. október 21-én hozott ítélet [EBHT 2003., II-4491. o.] 58. és 79. pontja; a fenti 168. pontban hivatkozott Volkswagen kontra Bizottság ügyben 2003. december 3-án hozott ítélet 33. pontja; lásd ebben az értelemben a Bíróság 107/82. sz., AEG-Telefunken kontra Bizottság ügyben 1983. október 25-én hozott ítéletének [EBHT 1983., 3151. o.] 38. pontját; a 25/84. és 26/84. sz., Ford-Werke és Ford of Europe kontra Bizottság egyesített ügyekben 1985. szeptember 17-én hozott ítéletének (EBHT 1985., 2725. o.) 21. pontját; az Elsőfokú Bíróság T-43/92. sz., Dunlop Slazenger kontra Bizottság ügyben 1994. július 7-én hozott ítéletének [EBHT 1994., II-441. o.] 56. pontját).

172 Bizonyos körülmények között azonban a gyártó által a forgalmazóival fennálló folyamatos üzleti viszony keretében látszólag egyoldalúan elfogadott vagy előírt intézkedésekről megállapítást nyerhet, hogy az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében vett megállapodás alapját képezik (a Bíróság 32/78., 36/78-82/78. sz., BMW Belgium és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1979. július 12-én hozott ítéletének [EBHT 1979., 2435. o.] 28-30. pontja; a fenti 171. pontban hivatkozott AEG-Telefunken kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 38. pontja; a fenti 171. pontban hivatkozott Ford kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 21. pontja; a Bíróság 277/87. sz., Sandoz prodotti farmaceutici kontra Bizottság ügyben 1990. január 11-én hozott ítéletének [EBHT 1990., I-45. o.] 7-12. pontja; a Bíróság C-70/93. sz. Bayerische Motorenwerke ügyben 1995. október 24-én hozott ítéletének [EBHT 1995., I-3439. o.] 16. és 17. pontja; a fenti 168. pontban hivatkozott Bayer kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 70. pontja).

173 A fenti ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy el kell különíteni azokat az eseteket, amelyekben valamely vállalkozás valóban egyoldalú intézkedést tett valamely más vállalkozás kifejezett vagy hallgatólagos részvétele nélkül, azoktól az esetektől, amelyekben az egyoldalú jelleg kizárólag látszólagos. Míg az előbbi nem tartozik az EK 81. cikk (1) bekezdésének hatálya alá, az utóbbit vállalkozások közötti megállapodásnak kell tekinteni, amely így e cikk hatálya alá tartozhat. Ez az eset áll fenn különösen akkor, ha a gyártó által a kereskedőivel fennálló szerződéses viszony keretében látszólag egyoldalúan követett versenykorlátozó magatartásokat és intézkedéseket e kereskedők legalább hallgatólagosan elfogadták (a fenti 168. pontban hivatkozott Bayer kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 71. pontja és a fenti 168. pontban hivatkozott Volkswagen kontra Bizottság ügyben 2003. december 3-án hozott ítélet 35. pontja).

174 Márpedig ugyancsak a fenti ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a Bizottság nem állapíthatja meg, hogy valamely gyártó által a kereskedőivel fenntartott szerződéses viszony keretében követett látszólag egyoldalú magatartás tulajdonképpen az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében vett, vállalkozások közötti megállapodás alapja, ha nem bizonyítja a többi fél részéről a gyártó által követett magatartás kifejezett vagy hallgatólagos elfogadását (a fenti 168. pontban hivatkozott Bayer kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 72. pontja és a fenti 168. pontban hivatkozott Volkswagen kontra Bizottság ügyben 2003. december 3-án hozott ítélet 36. pontja; lásd ebben az értelemben a fenti 172. pontban hivatkozott BMW Belgium és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 28-30. pontját; a fenti 171. pontban hivatkozott AEG-Telefunken kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 38. pontját; a fenti 171. pontban hivatkozott Ford kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 21. pontját; a fenti 172. pontban hivatkozott Sandoz prodotti farmaceutici kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 7-12. pontját).

175 Végezetül emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság feladata, hogy kellőképpen pontos és egybehangzó bizonyítékokat mutasson be annak érdekében, hogy megalapozza azt a szilárd meggyőződést, miszerint az állítólagos jogsértés bekövetkezett (a fenti 44. pontban hivatkozott CRAM és Rheinzink kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 20. pontja és az Elsőfokú Bíróság T-185/96., T-189/96. és T-190/96. sz., Riviera Auto Service és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1999. január 21-én hozott ítéletének [EBHT 1999., II-93. o.] 47. pontja).

176 A jelen ügyben utalni kell arra, hogy - a felperesek állításaival ellentétben - a Bizottság annak megállapítása érdekében, hogy a jelen ügyben megállapodás esete forog fenn, a fenti 168. pontban hivatkozott Volkswagen kontra Bizottság ügyben 2003. december 3-án hozott ítélet alapjául szolgáló ügytől eltérően nem olyan érvelést alkalmazott, amely a márkakereskedők hozzájárulását csak az értékesítési hálózathoz való tartozásukkal támasztotta alá.

177 Éppen ellenkezőleg, a Bizottság, miután a megtámadott határozatban kifejezetten a márkakereskedőknek a vitatott intézkedésekhez való - legalábbis hallgatólagos - hozzájárulásának szükségességére utalt (lásd különösen a megtámadott határozat (90) preambulumbekezdésének végét és a (90) preambulumbekezdése második mondatának végét), megpróbálta bizonyítani ezt a hozzájárulást (a megtámadott határozat (94)-(101) preambulumbekezdése).

178 Ami először is a díjazási rendszert illeti, a Bizottság a megtámadott határozat (95) preambulumbekezdésében azon tényből vezette le a hozzájárulást, hogy a márkakereskedők a gépjármű-megrendeléseiket továbbra is azon rendszer keretében adták le, amelyet a felperesek 1997-ben vezettek be. A Bizottság e megállapodás ténykörülményeként megemlítette az utólagos ellenőrzési rendszer meglétét és a szankciók lehetőségét (a megtámadott határozat (96) preambulumbekezdése). Utalt továbbá a VPDN szerepére, aki legalábbis a márkakereskedők "szócsöveként" és információközlő szerveként járt el, valamint kifejtette, hogy "a részletes információk, amelyet a VPDN a tagjai részére hozzáférhetővé tesz, azt eredményezik, hogy a PNE-nek a díjazási rendszerben betöltött szerepe átlátható lesz a tagok részére" (a megtámadott határozat (98) preambulumbekezdése).

179 A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy már 1997-ben is létezett megállapodás a felperesek és a márkakereskedők között. Ennélfogva a Bizottság szerint az a körülmény, hogy az AP 2000-től kezdve úgy nyilatkozott a körlevelekben, hogy amennyiben a márkakereskedők kifejezetten nem tiltakoznak, az egyenértékű az elfogadással, egyértelmű kinyilvánítása volt a megállapodás megkötésére irányuló ajánlatnak, amely már 1997-ben tényleges szándékegység kialakulásához vezetett (a megtámadott határozat (99) preambulumbekezdése).

180 Az Elsőfokú Bíróság azon a véleményen van, hogy a Bizottságnak a díjazási rendszerről szóló megállapodás fennállására vonatkozó következtetését a felperesek érvelése nem cáfolja meg.

181 Így nem fogadható el az az érv, miszerint a körlevelek 1997 után semleges hangnemben íródtak, és így nem minősíthetők jogellenesnek, amelynek következtében az egyedüli magatartás, amely az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében vett megállapodás tárgyát képezhetné, az lenne, ha a PNE egyoldalúan beszüntetné a jutalékfizetést.

182 A megsemmisítésre irányuló második jogalap vizsgálatának keretében ugyanis már megállapítást nyert, hogy a körlevelek 1997 után nem íródtak semleges hangnemben, hanem olyan formában fogalmazták meg azokat, amellyel fenntartható volt az 1997-ben bevezetett versenykorlátozás. A versenykorlátozás ily módon magából a díjazási rendszerből fakad, ahogy ezt a felperesek tervezték, és e körlevelekben elő is adták, nem pedig abból a magatartásból, amely révén a PNE eltért volna a jogszerű szerződéses feltételektől. El kell tehát utasítani a felperesek azon érvét, amely a körlevelek állítólagos jogszerűségén alapul.

183 Tekintettel arra, hogy a versenykorlátozás magából a díjazási rendszerből fakadt, és végeredményben ez a rendszer határozta meg a gépjárművek azon vételárát, amelyet a márkakereskedők fizettek a Peugeot részére, a Bizottság a márkakereskedőknek a rendszerrel való együttműködését - helyesen - abból a körülményből vezette le, hogy a márkakereskedők a gépjárművekre vonatkozó megrendeléseket továbbra is ennek a rendszernek a keretein belül és annak pénzügyi feltételei mellett adták le.

184 A márkakereskedők ugyanis nem vásároltak volna továbbra is gépjárműveket a díjazási rendszer feltételei szerint, ha nem értettek volna egyet annak feltételeivel, különösen azzal a körülménnyel, hogy a jutalékfizetés alapját kizárólag a belföldön végzett értékesítések képezik.

185 Az a körülmény, hogy az export után járó jutalék kizárása mint olyan a márkakereskedők pénzügyi érdekeivel ellentétes volt, egyáltalán nem változtat azon a tényen, hogy a márkakereskedők ténylegesen további megrendeléseket adtak le. Ahogyan a Bizottság megállapítja, a megállapodás megléte nem zárható ki amiatt, mert ez valamelyik fél bizonyos érdekeivel ellentétesnek tűnik, ha - mint a jelen ügyben is - bizonyítható, hogy ez a fél megadta hozzájárulását.

186 Ami ezt követően azon különféle intézkedéseket illeti, amelyeket a megtámadott határozat nyomásgyakorlásnak minősít, a Bizottság úgy vélte, hogy ezek, a felperesek által a márkakereskedőkkel szemben hozott, az export rendkívüli jellegének megőrzését célzó intézkedésekhez a hálózat minden tagja elvi beleegyezését adta, fenntartva az esetenkénti beavatkozás jogát, amely révén a gyártónak sikerült az így kialakított fegyelmet fenntartania (a megtámadott határozat (100) preambulumbekezdésének vége).

187 A felperesek vitatják, hogy a nyomásgyakorlás megállapodáshoz vezethetett volna. A nyomásgyakorlás természeténél fogva egyoldalú cselekmény, és a szankciók alkalmazása még inkább hangsúlyozta ezt az egyoldalú jelleget, mivel igazolta a márkakereskedők ellenállását a rájuk erőszakolt intézkedésekkel szemben. A Bizottság nem bizonyította, hogy a márkakereskedők hozzájárultak volna a felperesek állítólagos exportkorlátozó politikájához.

188 A megtámadott határozat (100) preambulumbekezdésében a Bizottság három konkrét bizonyítékra hivatkozik a márkakereskedőknek a felperesek exportkorlátozó intézkedéseihez való hallgatólagos hozzájárulását illetően.

189 Ez a három bizonyíték [bizalmas] márkakereskedőre, [bizalmas] márkakereskedőre (lásd a megtámadott határozat (100) preambulumbekezdésének ötödik, illetve nyolcadik mondatát) és azokra a márkakereskedőkre vonatkozik, amelyek a VPDN egyik közgyűlésén a kiviteli tilalom mellett emeltek szót (a megtámadott határozat (100) preambulumbekezdésének tizedik mondata).

190 Elsődlegesen, ami [bizalmas] márkakereskedőt illeti, helyes az a megállapítás, hogy a felperesek intézkedései arra ösztönözték ezt a márkakereskedőt, hogy változtasson az ügyfelei irányába fennálló üzleti kapcsolatain.

191 Az iratokból kiderül, hogy a PNE az 1997. július 16-i levelével - amelyet válaszul írt [bizalmas] márkakereskedő egyik megrendelésére, amely a SEP mint francia meghatalmazott kereskedő által a nevezett márkakereskedőnél többek között négy 306 Break típusú gépjárműre leadott megrendelést követően keletkezett - arról értesítette e márkakereskedőt, hogy "a 306 Break típust kizárólag a forgalomba helyezés iránti kérelemmel együtt szállítják", ahol is - az AP bevallása szerint - a forgalomba helyezés iránti kérelmen a Hollandiában történő forgalomba helyezésre vonatkozó kérelmet kell érteni. A PNE az 1997. július 16-i leveléhez csatolt egy listát, amelyben tájékoztatta a márkakereskedőt a szállítási határidőkről, azonban a lista nem állapított meg semmilyen határidőt a SEP által rendelt 306 Break típusú gépjárművek szállítására vonatkozóan.

192 A PNE 1997. július 16-i levelét követően [bizalmas] márkakereskedő nem emelt kifogást, hanem 1997. július 21-i levelével egyszerűen továbbhárította a PNE-től származó korlátozásokat a SEP-re mint francia meghatalmazott kereskedőre azáltal, hogy azt a feljegyzést, amelyben a hollandiai forgalomba hozatalt megkövetelték, valamint az ahhoz csatolt listát egyaránt továbbította e meghatalmazott kereskedőhöz, és ezenfelül - a listának a 306 Break típusra utaló részében - utalt a nevezett feljegyzésre is.

193 Az a felperesek által előadott körülmény, hogy valamennyi, a [bizalmas] márkakereskedő által a SEP részére megrendelt gépjárművet végeredményben leszállítottak, nem kérdőjelezheti meg azt a tényt, miszerint e márkakereskedő megelégedett annyival, hogy a PNE által vele közölt szállítási korlátozásokat továbbhárítsa e meghatalmazott kereskedőre.

194 E tekintetben utalni kell arra, hogy az AP-nak, amikor szembesült azzal, hogy [bizalmas] közölte a SEP-pel a ténylegesen a szállítási korlátozások alapját képező versenyellenes okokat, a helyzet visszaállítását megkísérelve "a [PNE-vel] együtt [azt kellett megállapítania], hogy nyilvánvalóan nincs más megoldás, mint arra ösztönözni [a márkakereskedőt], hogy haladéktalanul közölje [a szállítási határidőt] [...], és így a nem szándékosan elkövetett hibát gyorsan ki lehessen küszöbölni" (a PNE 1997. július 18-i belső levelének negyedik bekezdése).

195 Másodszor, ami [bizalmas] márkakereskedőt illeti, a Bizottság kifejti, hogy "1997-ben [ezt a] márkakereskedőt arra kényszerítették, hogy utasítsa vissza a külföldi végső fogyasztók irányába történő autószállításokat" (a megtámadott határozat (100) preambulumbekezdésének nyolcadik mondata). A Bizottság utal továbbá a megtámadott határozat (78) preambulumbekezdésére (harmadik és negyedik mondat), amelyben kifejti, hogy e márkakereskedőt a PNE által gyakorolt nyomással arra ösztönözték, hogy a SEP-től beérkező "új gépjárművekre vonatkozó megrendeléseket [...] mondja le, vagy ne fogadja el", majd pedig arra, hogy "1998-ban igen drasztikusan csökkentse, majd 1999-ben szüntesse be exporttevékenységét".

196 A felpereseknek nem sikerült megcáfolniuk az említett példát. Egyedül arra hivatkoznak, hogy e márkakereskedő 1997-ben mégiscsak exportált 30 gépjárművet, ami - ahogyan azt a Bizottság lényegében megállapítja - sem annak a megállapításnak nem mond ellent, hogy e márkakereskedő ahelyett, hogy szembeszállt volna a felperesek nyomásgyakorlásával, inkább úgy döntött, hogy abban az évben nem végez értékesítést, sem annak a ténynek nem mond ellent, hogy a [bizalmas] által végzett export 1998-tól kezdődően visszaesett, majd 1999-ben megszűnt.

197 Harmadrészt, ami a VPDN keretében megfogalmazott kérelmet illeti, a Bizottság a megtámadott határozat (100) preambulumbekezdésének tizedik mondatában helyesen állapította meg, hogy a márkakereskedők a VPDN-en belül megállapodtak egymással, és javaslatot tettek egy olyan felhívást tartalmazó körlevél elküldésére, miszerint nem folytatnak többé exporttevékenységet. A szóban forgó javaslatot közelebbről a VPDN 1997. november 11-i közgyűlésén tették, és arra vonatkozott, hogy "küldjenek levelet a kereskedői szövetség tagjainak, amelyben megállapítják, hogy tilos az újrakivitellel foglalkozni".

198 Igaz ugyan, hogy a márkakereskedők e javaslatát végül nem valósították meg, mivel a VPDN a közgyűlésen felhívta a figyelmet arra, hogy "erre a hatályos európai jog szerint nincs mód." Mindazonáltal a javaslatnak a közgyűlésen ily módon történt megfogalmazásából az következik, hogy a márkakereskedők alapjában véve egyetértettek a PNE exportkorlátozó politikájával.

199 Abból, hogy e javaslat szerint a márkakereskedőket fel kellett volna hívni, hogy egyetértésük jeléül jegyezzék ellen a levelet, a felperesek állításával ellentétben nem vezethető le az, hogy ne lenne mód hallgatólagos hozzájárulásra a exportkorlátozó politikával kapcsolatban. Ahogyan a Bizottság megjegyzi, a fenti 168-174. pontban említett közösségi ítélkezési gyakorlatból mindenképpen az következik, hogy lehetséges hallgatólagosan hozzájárulni az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében vett megállapodásra irányuló javaslathoz.

200 Ami általánosabban a VPDN szerepét illeti, a Bizottsággal összhangban megállapítható, hogy a felperesek a megtámadott határozat (100) preambulumbekezdésének második mondatában tett megállapítást nem vitatják komolyan, amely szerint a PNE annak az üzenetnek a továbbítására használta fel a VPDN-t, hogy a márkakereskedőknek korlátozniuk kell az exportot. Márpedig, amint azt a Bizottság előadja, az a körülmény, hogy a VPDN ezáltal az exportjuk csökkentésére ösztönözte a márkakereskedőket, és a márkakereskedők ez ellen egyáltalán nem tiltakoztak, és ettől nem is határolódtak el, alkalmas arra, hogy kifejezésre juttassa a márkakereskedők egyetértését a PNE korlátozó politikájával.

201 Ezen a három konkrét bizonyítékon túl, amely a márkakereskedők felperesi intézkedésekkel kapcsolatos egyetértését támasztják alá, amelyek alapján, ha nem is megszüntetni, de legalábbis csökkenteni kell az exportot, a Bizottság, szintén a megtámadott határozat (100) preambulumbekezdésében (hatodik mondat), [bizalmas] márkakereskedő mellett megnevezi [bizalmas] és [bizalmas] márkakereskedőt is, valamint e tekintetben utal a megtámadott határozat (78) preambulumbekezdésére.

202 Ami [bizalmas]-t illeti, a megtámadott határozat (78) preambulumbekezdésének hatodik mondatából, valamint ennek a márkakereskedőnek a 2004. november 17-i tájékoztatáskérésre adott válaszából - amelyre az ehhez a preambulumbekezdéshez tartozó 139. lábjegyzet hivatkozik - az következik, hogy ez a márkakereskedő "a Peugeot által irányában kifejtett erős nyomás miatt 1997 második negyedévében [beszüntette] a Peugeot típusú gépjárművek exportálását". E márkakereskedő tehát inkább beszüntette exporttevékenységét, ahelyett, hogy szembeszállt volna a felperesek által foganatosított intézkedésekkel. Emlékeztetni kell arra, hogy felperesek azon állítását, miszerint e márkakereskedő szándékosan rosszhiszemű volt, már korábban elutasítottuk.

203 [Bizalmas]-t illetően a felperesek azzal kapcsolatban, hogy e márkakereskedő hozzájárult-e a nyomásgyakorláshoz, előadják, hogy [bizalmas]-nak a megtámadott határozat (78) preambulumbekezdésében említett, 2001. november 19-i, Peugeot-hoz címzett levele azt bizonyítja, hogy e márkakereskedő a döntéseit önállóan hozta meg. A felperesek szerint így e márkakereskedő vonatkozásában nem nyert bizonyítást, hogy egyetértett volna a Peugeot által kifejtett nyomásgyakorlással.

204 Mindazonáltal, ahogyan azt a Bizottság helyesen megállapította, [bizalmas] válaszát fenntartással kell kezelni, mivel olyan márkakereskedőről van szó, amely védekező pozícióba kényszerült az exportok miatt, amelyek elengedhetetlenek voltak számára költségei fedezéséhez. Így ezen 2001. november 19-i levelében e márkakereskedő kísérletet tett közvetlen érdekeinek megvédésére azáltal, hogy előadta, hogy az exporteladások legalábbis rövid távon nélkülözhetetlenek számára, továbbá megkísérelte meggyőzni a Peugeot-t arról, hogy e helyzet kivételt jelent az eddigi politikája alól, nem pedig egy hosszú távú stratégia részét képezi. [Bizalmas] levele tehát nem támasztja alá azt, hogy e márkakereskedő ténylegesen mentesült a felperesek által kifejtett nyomás alól, hanem a rövid távú export igazolásán túl arra enged következtetni, hogy e márkakereskedő hosszú távon elvileg hozzájárult a párhuzamos export korlátozásához, vagy akár teljes leállításához.

205 Ezt a következtetést teljes mértékben megerősítette a PNE 2001. november 2-i belső feljegyzése, amelyet mindössze néhány nappal [bizalmas] fent említett levelét megelőzően készítettek el, és amelyben [bizalmas], a PNE AMD-je, tájékoztatta a PNE-t "[bizalmas]" reakciójáról, amely egy ettől a márkakereskedőtől függő üzem volt, azonban székhelye [bizalmas], Hollandiában, nem pedig [bizalmas], Hollandiában volt megtalálható. A PNE említett belső feljegyzéséből ugyanis kitűnik, hogy a felelős, akivel az AMD [bizalmas] telephelyén találkozott, "egyáltalán nem büszke az exporttevékenységére, [azonban,] tekintettel a hatalmas (mindenekelőtt pénzügyi) problémákra, nem lát [bizalmas] számára más megoldást." Az AMD e feljegyzésben hozzáteszi, hogy a felelős elmagyarázta, hogy "minderre csak rövid ideig kerül majd sor, és reméli, hogy jövőre gyorsan véget lehet vetni ennek a tevékenységnek", illetve, hogy "tudomással bír tetteinek jelentőségéről", mivel "saját ügyfeleit, és általában véve a Peugeot-t hátrányos helyzetbe hozza", azonban "ismételten hangsúlyozza, hogy állítása szerint jelen pillanatban nincs más lehetősége a rövid távú pénzszerzésre".

206 A fenti 186-205. pontban foglalt megfontolásokból az következik, hogy a felperesek nem tudták a Bizottság által a megtámadott határozatban előadott, a márkakereskedőknek a nyomásgyakorláshoz való hozzájárulására vonatkozó konkrét bizonyítékait megcáfolni.

207 Végezetül, ami azt az érvet illeti, hogy az export mennyisége ellentmond a Bizottság végső következtetésének, amely szerint a márkakereskedők elfogadták a nyomásgyakorlást, e körben először arra kell utalni, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem olyan megállapodás fennállását állapította meg, amelynek értelmében az exportot meg kellett volna szüntetni, hanem olyan megállapodás fennállását állapította meg, amely az export korlátozására irányult (a megtámadott határozat (100) és (136) preambulumbekezdése). Másodszor nyilvánvaló, hogy az export 1997-et követően visszaesett, míg ezzel egyidejűleg, az 1998-as évbeli különleges esetet leszámítva, amikor is jelentős, de átmeneti jellegű kereslet-visszaesés volt tapasztalható a Peugeot gépjárművek iránt a belföldi piacon (lásd a megtámadott határozat (17) preambulumbekezdésének 28. lábjegyzetét), szabályosan nőtt az eladások száma Hollandiában.

208 Ebből következően az a körülmény, miszerint az export a felperesek különböző intézkedései következtében, még ha kisebb mértékben is, de tovább folyt, nem alkalmas annak megkérdőjelezésére, hogy valóban fennállt a márkakereskedőknek a felperesek politikájával való - egy sor pontos és egybehangzó ténykörülménnyel bizonyított - egyetértése.

209 Következésképpen, mivel a felperesek nem tudják megcáfolni a Bizottság azon megállapításainak helyességét, amelyeket a márkakereskedők díjazási rendszerrel, valamint a nyomásgyakorlással kapcsolatos egyetértésére vonatkozóan tett, a jelen jogalapot el kell utasítani.

3. A jogsértés időtartamának hibás megállapítására és az indokolás ellentmondásosságára vonatkozó harmadik jogalapról

A felek érvei

210 A felperesek előadják, hogy a jogsértés időtartama mindössze az 1997-es évre korlátozódott, mivel a hollandiai forgalomba hozatalra történő hivatkozás 1997-et követően eltűnt a körlevelekből.

211 Ezenfelül nem áll rendelkezésre kellő bizonyíték az 1998 és 2000 között történt nyomásgyakorlást illetően. A Bizottság lényegében az 1997-es és a 2001-es évre vonatkozó iratokra hivatkozott, amelyek e tekintetben nem bírnak jelentőséggel, és egyébként is olyan körülményekre vonatkoznak, amelyek egymástól 4 évnyi távolságra estek, és így nem alkalmasak a jogsértés fennállásának igazolására. Az 1998-as és az 1999-es évre vonatkozó iratok nem cáfolták meg ezt az álláspontot, mivel nem mondanak semmit a nyomásgyakorlás fennállásáról. A Bizottság így hibásan járt el, amikor abból indult ki, hogy a nyomásgyakorlásra 1997 és 2001 között került sor. Legalábbis nem állapíthatta volna meg azt, hogy a nyomás gyakorlására 1998 és 2000 között is sor került.

212 Az indokolásban található ellentmondással kapcsolatban a felperesek előadják, hogy ellentmondásos egyrészt azt állítani, hogy a jogsértés valamennyi formája 1997 januárjától 2003 szeptemberéig tartott, más részről pedig megállapítani azt, hogy a nyomásgyakorlás 2001 novemberében befejeződött.

213 A Bizottság az indokolásban meglévő állítólagos ellentmondással kapcsolatban előadja, hogy a felperesek hallgatólagos állításával szemben soha nem állította azt a megtámadott határozatban, hogy jogsértés csak akkor állapítható meg, ha egy meghatározott időpontban egyidejűleg fennáll az export szempontjából diszkriminatív díjazási rendszer, valamint a márkakereskedőkre kifejtett nyomás is.

214 Először is, a megtámadott határozat (175) preambulumbekezdésében tett megállapítás, amely szerint a jogsértés valamennyi formáját tekintve fennállt 1997. január eleje és 2003. szeptember vége között, azt jelenti, hogy a jogsértést egyik vagy másik formában elkövették a szóban forgó egész időszak alatt.

215 Másodszor, a Bizottság nem állítja azt, hogy a jogsértés mindössze két korlátozó intézkedés (díjazási politika és nyomásgyakorlás) összekapcsolódásából állt. Noha a Bizottság az érthetőség kedvéért különbséget tett a jogsértés e két megjelenési formája között, ez azonban nem jelenti azt, hogy amennyiben a nyomásgyakorlás ténye egy bizonyos időszakban nem bizonyított, emiatt ne kerülne sor jogsértésre. Éppen ellenkezőleg, a jogsértés magának a díjazási rendszernek a létéből fakadt. A nyomásgyakorlás mindössze kísérte és támogatta ezt a rendszert.

216 Tekintettel a jogsértés időtartamával kapcsolatban előadott érvre, amely azon alapult, miszerint bizonyos közlések 1997-et követően kikerültek a körlevelekből, a Bizottság már bizonyította, hogy a felperesek által bevezetett díjazási rendszer célja és hatása szerint jogsértő volt, és ennélfogva 1997 januárjától 2003 szeptemberéig tartott.

217 Ami az 1998-tól 2000-ig tartó nyomásgyakorlásra vonatkozó bizonyítékok állítólagos hiányát illeti, a Bizottság emlékeztet arra, hogy az 1997 januárjától 2003 szeptemberéig fennálló díjazási rendszer jogsértő voltának bizonyítása elegendő annak a megállapításához, hogy a jogsértés ezen teljes időszakban fennállt. A nyomásgyakorlás és az erre vonatkozó bizonyítékok e megállapításhoz nem szükségesek, hanem mindössze kiegészítő jellegű támpontot nyújtanak a már fennálló jogsértéshez.

218 Mindazonáltal a nyomásgyakorlás egyébként is bizonyítottnak tekintendő, tekintettel az egymáshoz időben kellően közeli tényekre vonatkozó bizonyítékokra.

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

219 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint egyrészről a versenyszabályok megsértésének bizonyítása az azt állító fél vagy hatóság feladata a jogsértést megalapozó tények jogilag megkövetelt módon való előterjesztésével, másrészről pedig a jogsértés megállapítása ellen valamely védekezésül felhozott jogalapra hivatkozó vállalkozás feladata annak bizonyítása, hogy e védekezésül felhozott jogalap alkalmazásának feltételei fennállnak, következésképpen az említett hatóságnak más bizonyítékokra kell hivatkoznia (az Elsőfokú Bíróság T-120/04. sz., Peróxidos Orgánicos kontra Bizottság ügyben 2006. november 16-án hozott ítéletének [EBHT 2006., II-4441. o.] 50. pontja; lásd ebben az értelemben a Bíróság C-185/95. P. sz., Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben 1998. december 17-én hozott ítéletének (EBHT 1998., I-8417. o.) 58. pontját és a C-204/00. P., C-205/00. P., C-211/00. P., C-213/00. P., C-217/00. P. és C-219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7-én hozott ítéletének [EBHT 2004., I-123. o.] 78. pontját).

220 Továbbá a jogsértés időtartama a jogsértés EK 81. cikk (1) bekezdése szerinti fogalmának alkotórésze, amelynek bizonyítása főszabály szerint a Bizottság feladata. E tekintetben az ítélkezési gyakorlat megköveteli, hogy a jogsértés időtartamát közvetlenül megalapozó bizonyítékok hiányában a Bizottság legalábbis egymáshoz időben kellően közeli tényekre vonatkozó bizonyítékokra támaszkodjon, és így ésszerűen elfogadható legyen az, hogy e jogsértés megszakítás nélkül folytatódott a két meghatározott időpont között (a fenti 171. pontban hivatkozott Dunlop Slazenger kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 79. pontja, és a fenti 219. pontban hivatkozott Peróxidos Orgánicos kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 51. pontja).

221 A díjazási rendszert illetően a felperesek a jelen jogalap keretein belül mindössze arra szorítkoznak, hogy ismételten vitatják a díjazási rendszer versenyellenes célját, ez a hivatkozás azonban már a megsemmisítésre irányuló második jogalap megvizsgálásának keretében el lett utasítva. A felperesek nem vitatják, hogy e rendszer a Bizottság által a megtámadott határozatban megállapított időszak folyamán hatályban volt, azaz 1997 januárjától 2003 szeptemberéig (a megtámadott határozat (151) preambulumbekezdésének első franciabekezdése, valamint 1. cikke).

222 Ami a Bizottság részéről nyomásgyakorlásként értékelt intézkedéseket illeti, a felperesek előadásaikban lényegében arra szorítkoznak, hogy ismételten vitatják ezen intézkedések fennállását. A felperesek különösen arra hivatkoznak, hogy az 1998-as és az 1999-es évre vonatkozó egyes iratok, nevezetesen egy, a VPDN 1998. június 8-i üléséről készült jegyzőkönyv (lásd a megtámadott határozat (81) preambulumbekezdésének 144. lábjegyzetét), egy, a PNE és a VPDN 1999. november 2-i ülésén készült jegyzőkönyv (lásd a megtámadott határozat (85) preambulumbekezdésének 152. lábjegyzetét), valamint egy jelentés, amelyet az AMD-nek a [bizalmas] márkakereskedőnél tett látogatásáról készítettek (lásd a megtámadott határozat (77) preambulumbekezdésének 132. lábjegyzetét) nem bizonyítják azt, hogy nyomásgyakorlás történt, vagyis a Bizottság legfeljebb csak az 1997-es és a 2001-es évre állapíthatott volna meg nyomásgyakorlást, 1997-től 2001-ig tartó folyamatos jogsértés fennállását azonban nem állapíthatta volna meg.

223 Meg kell azonban állapítani, hogy a felpereseknek a Bizottság által a megtámadott határozatban alapul vett iratok relevanciája és bizonyító erejére irányuló kifogásai már a megsemmisítésre irányuló második jogalap megvizsgálásának keretében meg lettek vizsgálva, és el lettek utasítva (lásd a fenti 128., 132. és 138. pontot).

224 Ebből következik, hogy a felperesek érvei nem cáfolják a Bizottságnak a megtámadott határozat (151) preambulumbekezdésének második franciabekezdésében tett megállapítását, amely szerint a felperesek 1997-től 2001 novemberéig nyomást gyakoroltak a márkakereskedőkre.

225 A felperesek kijelentik továbbá, hogy ellentmondásos egyrészt előadni azt, hogy a jogsértés minden formája 1997 januárjától 2003 szeptemberéig tartott, másrészről pedig megállapítani azt, hogy a nyomásgyakorlás 2001 novemberében befejeződött.

226 Ez az érvelés nem fogadható el. A Bizottság ugyanis a megtámadott határozatban nem tartotta szükségesnek az 1997-től 2003-ig folyamatosan, egyidejűleg létező jogsértő magatartások fennállását az ebben az időszakban fennálló jogsértés megállapításához.

227 A Bizottság egyrészt abból indult ki, hogy a díjazási rendszer létezett, amely önmagában véve elegendő volt arra, hogy igazolja a jogsértést, másrészről, hogy nyomásgyakorlás is történt, amely kísérte és kiegészítette azokat az intézkedéseket, amelyek a márkakereskedők díjazását a párhuzamos export korlátozására használták fel (a megtámadott határozat (151) és (177) preambulumbekezdése).

228 Nincsen tehát ellentmondás abban a megállapításban, hogy - amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (175) preambulumbekezdésében kifejti - a jogsértést - "annak valamennyi formáját", vagyis azok közül legalább egyet tekintve - 1997 januárjától 2003 szeptemberéig követték el. Azt a körülményt, hogy a nyomásgyakorlást nem fejtették ki a jogsértés teljes időtartama alatt, a jogsértés súlyának megítélésekor vették figyelembe (a megtámadott határozat (172) preambulumbekezdésének utolsó előtti mondata).

229 A fenti megfontolásokból következik, hogy a Bizottság a jogsértés időtartamát nem állapította meg hibásan, és a megtámadott határozatot nem jellemzi ellentmondásos indokolás. A jelen jogalapot el kell tehát utasítani.

4. Az állítólagos versenyellenes megállapodás hatásainak hibás értékelésére vonatkozó negyedik jogalapról

A felek érvei

230 A felperesek mindenekelőtt arra hivatkoznak, hogy az európai autópiac az adózásban rejlő nemzeti egyenlőtlenségeknek köszönhetően torz, ami arra ösztönözte a gyártókat, hogy áraikat azokhoz az adóterhekhez igazítsák, amelyeknek a fogyasztók az egyes országokban ki vannak téve. Ezen eltérő árképzés a párhuzamos behozatal erősödéséhez vezet. Amennyiben a Bizottság a nemzeti adórendszerek helyett a gyártókkal szemben járna el, úgy fennállna az a veszély, hogy e gyártók a magas adókulccsal rendelkező országokban áremelést hajtanának végre, ami a helyi fogyasztókat terhelné.

231 A Bizottság az állítólagos gyakorlati következményekre tekintettel nem gazdasági, hanem formális megközelítést alkalmazott. A Bizottság anélkül, hogy gazdasági elemzést végzett volna, arra a következtetésre jutott, hogy a kifogásolt jogsértés jelentős mértékben csökkentette a fogyasztók lehetőségét arra, hogy hasznot húzzanak az egységes piacból. Márpedig a szóban forgó intézkedések következményei nem jelentősek, hanem jelentéktelenek, és így szemben állnak azzal, amit a Bizottság a megtámadott határozatban túlzó formában kifejezésre juttatott.

232 Az exportügyletek - a márkakereskedők főtevékenységéhez, vagyis a szerződéses területen történő aktív értékesítéshez képest - passzív, és kevésbé fontos értékesítések. A Bizottság nem róhatja fel a VPDN-nek azt, hogy a hollandiai értékesítéseket az exporttal szemben előnyben részesíti.

233 Egyébiránt az exportügyletek kiegészítő, jutaléktól függetlenül nyereséges értékesítések. Export esetén az egy egységre jutó átlagos haszonkulcs összehasonlítható a helyi értékesítés haszonkulcsával, mivel az exportértékesítéshez kapcsolódó költségek csekélyebbek. A Bizottság alaptalanul állítja azt, hogy a márkakereskedő csak a szerződéses területén végzett beruházások útján tehet szert ismertségre és kellő jelentőségre ahhoz, hogy területén kívülről is szerezzen ügyfeleket. Továbbá a meghatalmazott kereskedők, amelyektől az export nagy része kiindul, a legtöbb esetben ugyanazokkal a márkakereskedőkkel dolgoznak, és nem tulajdonítanak nagy jelentőséget e beruházásoknak.

234 Elméletileg lehetséges összefüggést találni a jutalékfizetés és az árengedmények - és ezáltal az értékesítések - növelésének lehetősége között, de ez nem következik be automatikusan, és nincs is bebizonyítva. A jutalék összege a gépjárművek árához képest csekély marad, és emiatt kevéssé valószínű, hogy ez a jelentéktelen különbség befolyásolni tudná az exportot. A felperesek ezenfelül azt is bizonyították, hogy az export-árengedmények mértéke ugyanolyan magas, mint a helyi értékesítés során adott árengedmények mértéke. Minden arra utal, hogy az esetleges árkülönbözetet mindenképpen a meghatalmazott kereskedő nyeli le. Mindenesetre semmi nem indokolja azt a Bizottság által alkalmazott megfogalmazást, hogy "lényeges" következményről lenne szó.

235 A Bizottság alaptalanul állította, hogy az exportcsökkenés a díjazási rendszer jellemzőinek a következménye. A valóságban az export fejlődésének lényegében más okai voltak, nevezetesen a Peugeot gépjárművek vonzósága és az árkülönbségek ingadozása az idők során. Az export 1997-et követő zuhanásában nem volt semmi szokatlan. A jelentős exportmennyiség nem volt jellemző 1997-ben és 1998-ban, mivel az export két körülménytől függött, nevezetesen attól, hogy olyan Peugeot-modellek kerültek piacra, amelyek igen keresettek voltak, másrészt attól, hogy akkoriban az árkülönbségek jelentős mértékűek voltak. Ha a jutalék csekély összegét összehasonlítjuk az adózási okokra visszavezethető árkülönbségekkel, megállapítható, hogy a jutalék összege nem csökkenthette az exportra történő értékesítés iránti érdeklődést.

236 Ami a PNE 2002. október 14-i belső feljegyzését illeti, amelyre a Bizottság a megtámadott határozat (134) preambulumbekezdésében hivatkozott, a PNE ebben csak egy esetleges automatikus jutalékfizetési eljárás bevezetésének költségvetési hatásait értékelte. Ez a feljegyzés tehát nem bizonyítja azt, hogy a díjazási rendszernek jelentős kihatásai lennének az exportra.

237 Végezetül a Bizottság tévesen értékelte a márkakereskedőknek a 2004. november 17-i kérdéseire adott válaszait. Három márkakereskedő, amelyek az összes megkérdezett márkakereskedő közül az exporttevékenység majdnem 72%-át lefedték, válaszukkal megerősítették, hogy a jutalék az export vonatkozásában csak másodlagos szerepet játszott. A Bizottság vizsgálata mindazonáltal csak a márkakereskedők egy kis részére terjedt ki.

238 A Bizottság kifejtette, hogy a nyomásgyakorlás közvetlenül fejtett ki negatív hatást az exportra, azonban nem részletezte, hogy jóllehet a nyomásgyakorlásra állítólag 1997-ben és 1998-ban került sor, miért volt az export éppen ebben a két évben a legjelentősebb, és miért csak 1999-ben esett vissza lényegesen. Az állítólagos nyomásgyakorlást követően két márkakereskedő jelentősen fokozta az exporttevékenységet.

239 A Bizottság tehát egyáltalán nem bizonyította, hogy a díjazási rendszer vagy a nyomásgyakorlás hatással volt az exportra, illetve, hogy ezek a hatások jelentősek voltak.

240 A Bizottság téved akkor, mikor kijelenti, hogy a jutalékot az értékesítést követő évben fizetik ki, mivel a valóságban az értékesítést követő negyedévben kerül sor annak kifizetésére.

241 Általában véve a Bizottság nem cáfolta komolyan a felperesek azon állításait, hogy a jutalék állítólagos befolyása az exportra csak jelentéktelen lehetett.

242 A Bizottság mindenekelőtt utal arra, hogy annak megállapításához, miszerint egy, a célja szerint versenyellenes megállapodás jött létre, nem kell bizonyítani a megállapodás által kifejtett hatásokat. Még ha ki is derülne, hogy a jelen ügyben megállapított versenyellenes megállapodás hatásai nem nyertek bizonyítást, az nem érinti a jogsértés tényének megállapítását. Ettől eltekintve rendelkezésre állnak bizonyítékok a díjazási rendszer és a nyomásgyakorlás exportra gyakorolt hatásait illetően, még ha nehéz is ezeket a hatásokat mennyiségileg pontosan.

243 A tagállamok között fennálló adózásbeli különbségek lényegtelenek, mivel a díjazási rendszerről, nem pedig az adózás előtti árak közötti különbségről van szó. Ezért egy olyan díjazási rendszer bevezetése, amely különbségtétel nélkül díjazza az exportot is, nem jár azzal a veszéllyel, hogy arra ösztönözi a gyártókat, hogy a magas adókulccsal rendelkező országokban emeljék az áraikat.

244 A PNE 2002. október 14-i belső feljegyzése mennyiségileg meghatározza egy esetleges export utáni jutalékfizetés hatásait a 2003-as évben, a [bizalmas] számú járulékos exportértékesítésre tekintettel. A felperesek, hogy gyengítsék ennek a feljegyzésnek a bizonyító erejét, alaptalanul állítják, hogy ez a feljegyzés egy automatikus jutalék bevezetésére vonatkozik, és megkísérlik a feljegyzés jelentőségét arra a tényre korlátozni, hogy mindössze egy korrekcióra szoruló, lineáris előrejelzésről van szó. E feljegyzés egyértelműen nemcsak a jutalék kifizetésére vonatkozó automatizmus bevezetését, hanem az autóexport esetén járó jutalék bevezetését is előirányozta. A feljegyzés nemcsak azt bizonyítja, hogy nem fizettek jutalékot az export után, hanem mindenekelőtt azt is, hogy a felperesek abból indultak ki, hogy a politika e megváltoztatása jelentős hatású lesz az exportra nézve.

245 A felperesek megkísérlik a jogsértés hatásait minimális szintűnek feltüntetni, és azzal vádolják a Bizottságot, hogy túlértékeli ezeket a hatásokat, ugyanakkor nem tudják teljes mértékben letagadni ezeket a hatásokat, és néhányat elismernek ezek közül, amelyek "a legjobb esetben is csak rendkívül korlátozottnak tekinthetők".

246 A felperesek állítása, amely szerint az exportügyletek a jutaléktól függetlenül nyereségesek, és nem kötődnek a márkakereskedők által végrehajtott beruházásokhoz, nem megalapozott. Tekintettel arra, hogy a díjazási rendszer nem állapított meg jutalékot az exportügyletekre, az export iránti érdeklődés a helyi értékesítésekhez viszonyítva objektíve lecsökkent. Tagadhatatlan, hogy a márkakereskedőnek beruházást kellett végrehajtania a személyzet, a marketing és a logisztika terén, ha exportálni akart. Még ha az ilyen beruházások egy része a helyi értékesítések esetén jelentőséggel is bír, ez nem változtat azon a tényen, hogy az exporthoz kötött fix költség nem nulla. A Bizottság mindössze ezt szerette volna kifejezésre juttatni a megtámadott határozat (115) preambulumbekezdésében, nem pedig egy, a belföldi és az exportra történő értékesítés közötti közvetlen és lineáris összefüggésről szóló elméletet.

247 Az az érv, hogy a jutalék túl csekély ahhoz, hogy hatással lehessen az exportra, nem meggyőző. Ha a jutalék hatékonyan tud működni nemzeti szinten, kevéssé valószínű, hogy az export szintjén semmilyen hatással nem bír. Nem hihető az az állítás, hogy a jutalék nem gyakorol hatást a nyújtott árengedmények mértékére, és nem is valószínűsíthető, hogy az esetlegesen kifizetett jutalékot a meghatalmazott kereskedők nyelték volna le.

248 A felpereseknek a Hollandiából származó export visszaesésének okaira vonatkozó érvei a megtámadott határozat hibás értelmezésén alapulnak. A Bizottság nem állította azt, hogy a jutalék ki nem fizetése volt a döntő tényező az export alakulásában, sem pedig azt, hogy ennek hatása közvetlenül érvényesült, hanem mindössze annyit állított, hogy a jutalék ki nem fizetése szerepet játszott az export alakulásában. A Bizottság elismeri, hogy a jutalék kifizetésére nem egy évvel, hanem egy negyedévvel később került sor, azonban megjegyzi, hogy ez nem zárja ki azt, hogy a díjazási rendszer korlátozó hatásai bizonyos időbeli késéssel jelentkeztek, tekintettel az azt megelőzően eltelt időre, hogy a márkakereskedők felismerték volna e rendszernek a kereskedelmi stratégiára gyakorolt hatásait.

249 A felperesek mindenesetre nem tudják megcáfolni az export erőteljes visszaesését, amelyhez kapcsolódóan a Bizottság számos ténykörülmény (a márkakereskedők tanúvallomásai és a felperesek belső dokumentumai) alapján arra a megállapításra jutott, hogy a díjazási rendszer és a nyomásgyakorlás ennek egyik, még ha nem is feltétlenül az egyetlen oka volt.

250 Ami az új autómodellek értékesítési ciklusait és e ciklusok exportra gyakorolt hatásait illeti, megállapítható, hogy ezek nem voltak túlzottan lényegesek az export szempontjából, mivel ezek sorrendje Hollandiában ugyanolyan volt, mint külföldön, és a felperesek erre vonatkozó érvei egyébként is rendkívül szelektívek voltak. Ami az árakban megmutatkozó különbséget illeti, az a körülmény, hogy ez a különbség 1997-től, illetve 1998-tól kezdve mérséklődött, nem változtatott azon a tényen, hogy 1999 után a különbség rendkívül számottevő lett, ami egyes fogyasztókat a Hollandiában történő vásárlásra ösztönzött.

251 A hollandiai márkakereskedőknél tartott vizsgálatát illetően a Bizottság megjegyzi, hogy a felperesek azon állítása, miszerint a legjelentősebb márkakereskedők azon az állásponton voltak, hogy a jutalék mindössze alárendelt szerepet játszik, magában foglalja azt, hogy más márkakereskedők szerint viszont a jutalék döntő jelentőséggel bírt. E vizsgálat feltárta, hogy minden márkakereskedő tudomással bírt arról, hogy nem jogosultak automatikusan a jutalékra, illetve, hogy a legtöbb márkakereskedő úgy értelmezte, egyáltalán nem jogosult jutalékra, továbbá, hogy annak a néhány márkakereskedőnek a többsége, amelyek megkíséreltek jutalékot igényelni, végül nem kapták ezt meg. Végül a Bizottság, mivel ténylegesen nem állt módjában valamennyi márkakereskedőt megkérdezni, vizsgálatát reprezentatív módszerrel, szúrópróbaszerűen végezte el a márkakereskedőkön, ami a jelen ügyben tizenhat márkakereskedőt jelentett, amelyekről megállapítást nyert, hogy exporttevékenységet folytatnak, és hozzájuk kapcsolódott a tárgyidőszak exportügyleteinek 40%-a.

252 A Bizottság a nyomásgyakorlás hatásaival kapcsolatban utal arra, hogy a nyomásgyakorlás időszaka nem korlátozódott az 1997-es évre, továbbá az a körülmény, hogy az erőteljes exportvisszaesés 1999-ben következett be, nem cáfolta azt a tényt, hogy e nyomásgyakorlásnak volt bizonyos hatása. Más példák, mint a felperesek által szelektív módon felsoroltak, bizonyítják a nyomásgyakorlás hatékonyságát. Mindenesetre, ami a cél általi jogsértést illeti, a jogsértés megállapításához nincs szükség a nyomásgyakorlás konkrét hatékonyságának bizonyítására.

253 A Bizottság úgy érvel, hogy a felperesek állításával szemben a jutalék kérdése nem az exportra való ösztönzés, hanem az exporttól való visszatartás problémájával összefüggésben állónak tekintendő, amelynek során a jutalék ki nem fizetésének objektív hatásai világosan megmutatkoznak.

254 Mivel a gépjármű-márkakereskedők haszonkulcsai alacsonyak, nem jelenthető ki, hogy az exporthoz kapcsolódó jutalék ki nem fizetése semmilyen - vagy csupán jelentéktelen - hatással bír az exportra.

255 A felperesek véleményével szemben az egységes piac keretein belül a külföldi és a helyi ügyfeleket a márkakereskedőhöz való viszonyuk szempontjából egyenlő bánásmódban kell részesíteni. Az a tény, hogy a külföldi ügyfelet az árban megmutatkozó különbség bírhatja rá a Hollandiában történő vásárlásra, a felperesek szándéka szempontjából teljes mértékben közömbösnek tekintendő, kivéve, ha a felperesek célja kifejezetten a piacok részekre tördelése.

256 A felperesek hiába vitatják, magától értetődő, hogy a díjazási rendszer a márkakereskedők kereskedelmi döntéseit az export szempontjából kedvezőtlenül befolyásolta. A felperesek a külföldi vásárló szempontjából vizsgálják a helyzetet, és azt állítják, hogy a külföldi vásárló döntésében a jutalék ki nem fizetése nem játszik szerepet. Márpedig attól eltekintve, hogy ez a vélemény téves és nem bizonyított, a Bizottság úgy véli, hogy a helyzetet a márkakereskedők szempontjából kell vizsgálni annak megállapításához, hogy a márkakereskedőktől egyébként azonos feltételek mellett az export után járó jutalékot megtagadták, és ezáltal őket ilyen vagy olyan módon a díjazási rendszeren keresztül arra ösztönözték, hogy a helyben történő értékesítést részesítsék előnyben.

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

257 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint felesleges valamely megállapodás tényleges hatásainak figyelembevétele az EK 81. cikk (1) bekezdésének alkalmazása céljából, amennyiben látható, hogy annak célja a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása (lásd a Bíróság fenti 44. pontban hivatkozott Nederlandse Federatieve Vereniging voor de Groothandel op Elektrotechnisch Gebied kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 136. pontját, a C-407/04. P. sz., Dalmine kontra Bizottság ügyben 2007. január 25-én hozott ítéletének [EBHT 2007., I-829. o.] 84. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot; lásd az Elsőfokú Bíróság fenti 171. pontban hivatkozott General Motors kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 104. pontját, valamint a T-322/01. sz., Roquette Frères kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27-én hozott ítéletének [EBHT 2006., II-3137. o.] 201. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

258 Ebből következik, hogy mivel a Bizottság a megtámadott határozatban helyesen állapította meg azt, hogy fennállt egy, a célja szerint versenykorlátozó megállapodás (lásd a fenti 113., 140. és 141. pontot), így a jelen jogalapot - amennyiben azzal az EK 81. cikk (1) bekezdésének megsértését vitatják - mint irrelevánst el kell utasítani.

259 Amennyiben azonban ezzel a jogalappal a jogsértés súlyának Bizottság általi megítélését vitatják, ezt a kifogást a bírság összegének kiszámításához kapcsolódó ötödik megsemmisítési jogalap vizsgálatának keretein belül kell elbírálni.

5. Az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) és (3) bekezdésének és az iránymutatásnak a megsértésére alapított, valamint a bírság összegének a mérséklésére irányuló ötödik jogalapról

A felek érvei

260 A felperesek előadják, hogy a jogsértés az iránymutatás értelmében nem tekinthető "különösen súlyosnak" (fenti 29. pont), mivel a díjazási rendszer célja nem a piacok részekre tördelése volt.

261 A díjazási rendszer célja kizárólag az értékesítési rendszer hatékonyságának növelése, és a Peugeot hollandiai piaci részesedésének a növelése volt. Ezen túlmenően - más, az autóipart érintő ügyektől eltérően - nem tartalmazott semmilyen kifejezett exporttilalmat. Éppen ellenkezőleg, a PNE körleveleket küldött márkakereskedőinek a meghatalmazott kereskedőknek való értékesítés során követendő eljárásról, és nem sújtotta szankciókkal az exporttevékenységet végző márkakereskedőket. Még ha abból is indulunk ki, hogy a díjazási rendszer csökkentette az exportra való ösztönzést, hozzá kell tenni, hogy az export korlátozása nem egyenlő a piacok részekre tördelésével. Ennek a különbségnek a figyelmen kívül hagyása ellentétes az iránymutatással. A felpereseknek felróható jogsértés legfeljebb "enyhe" vagy "súlyos" besorolású lehet. Ezenkívül a Bizottság messze túlbecsülte az állítólagos jogsértés hatásait.

262 A piacok részekre tördelése és az export korlátozása közti különbségtétel a Bizottság állásfoglalásával szemben nem mesterséges jellegű. A fenti 44. pontban hivatkozott General Motors kontra Bizottság ügyben, és a fenti 171. pontban hivatkozott General Motors Nederland és Opel Nederland kontra Bizottság ügyben hozott ítéletekben megállapított jogsértés közvetlenül a kiviteli tilalomra vonatkozott, miáltal a piac részekre tördelésére irányuló szándék nyilvánvalóvá válik, azonban a jelen ügyben nem ez a helyzet.

263 A felperesek nehezményezik, hogy miután a Bizottság behatóan tanulmányozta a jogsértés hatásait, és jelentősnek minősítette azokat, mégis azt állítja, hogy ez a minősítés a különösen súlyos jogsértésnek való minősítés és a bírság megállapítása szempontjából nem bírt jelentőséggel. Következésképpen a bírság összegét felül kell vizsgálni, mivel a kiszámításához használt egyes alapadatok hiányoznak, továbbá a felperesek bizonyították, hogy a díjazási rendszer nem volt hatással az exportra.

264 A jogsértés időtartamát a Bizottság túlzóan állapította meg. A Bizottság által hivatkozott bizonyítékok nem támasztják alá a jogsértés fennállását 1998 és 2003 szeptembere között a díjazási rendszert illetően, illetve 1998 és 2000 között a nyomásgyakorlást illetően. Másodlagosan, amennyiben mégis hat és fél évig tartó jogsértésből indulnánk ki a díjazási rendszer esetében, illetve négy és fél éves időtartamból a nyomásgyakorlás esetében, abban az esetben sem alkalmazható az időtartam egészére a Bizottság által megállapított súlyosbítás, mivel a jogsértés intenzitása ezen időszak alatt eltérő volt. A Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie az intenzitásbeli különbségeket a jogsértés időtartamának megállapításakor.

265 Következésképpen az Elsőfokú Bíróságnak mérsékelnie kell a bírság összegét.

266 A Bizottság előadja, hogy helyesen járt el az iránymutatás alkalmazása során. Az iránymutatás nem zárja ki, hogy a vertikális korlátozásokat "különösen súlyosnak" minősítsék.

267 A díjazási rendszer célja és hatása az export korlátozása volt. Azon állítólagos tény, miszerint a díjazási rendszer célja a hollandiai értékesítési hálózat hatékonyságának növelése és a piac meghódítása volt, nem alkalmas sem az eredeti megállapítás megcáfolására, sem a megállapított jogsértés súlyának csökkentésére.

268 Azt az érvet, amely szerint a szóban forgó magatartások nem tartalmaztak kifejezett exporttilalmat, el kell utasítani. Ez a körülmény nem változtat ugyanis azon a megállapításon, hogy a szóban forgó rendszer az export korlátozására, következésképpen a piacok részekre tördelésére irányult, és emiatt különösen súlyos jogsértésnek minősíthető. A nem Hollandiában letelepedett vevők részére történő értékesítések korlátozása és a piacok részekre tördelése közötti különbségtétel mesterséges jellegű lenne. Az a körülmény, hogy mindössze egyetlen korlátozásról van szó, nem zárja ki a "különösen súlyos" jogsértésnek való minősítést.

269 A jogsértés hatásait illetően - melyek bizonyítékai egyébként nem szükségesek a jogsértés megállapításához - megállapítást nyert, hogy ezek jelentősek voltak. A Bizottság mindenesetre megállapította, hogy a jogsértés jellegénél fogva különösen súlyosnak minősül. A Bizottság különösen a felperesek arra irányuló szándékát állapította meg, hogy korlátozzák a tagállamok közötti kereskedelmet, noha a Bizottság már 1988-ban kinyilvánította véleményét az olyan politikákkal kapcsolatban, amelyek arra irányulnak, hogy a külföldi végső fogyasztókat kizárják az új gépjárművek megvásárlásából.

270 A Bizottság utal arra, hogy korábbi határozathozatali gyakorlata nem jelölte ki a versenyügyekben kiszabott bírságok jogi kereteit, és hogy mérlegelési jogkörrel rendelkezik annak megítélésében, hogy a szóban forgó jogsértés a konkrét ügy körülményeire tekintettel különösen súlyos-e.

271 A Bizottság hozzáteszi, hogy mivel az iránymutatás értelmében egy jogsértés súlyának megítélésekor a jogsértés konkrét hatásait csak akkor kell figyelembe vennie, ha azok mérhetőek - ami a jelen ügyben meglehetősen nehéz -, a Bizottság nem köteles a kartell piacra gyakorolt hatásait pontosan megjelölni, és mennyiségileg kifejezni, hanem elegendő, ha valószínűségi becslésekre támaszkodik az ilyen hatások tekintetében. A felperesek ennélfogva nem hivatkozhatnak arra, hogy a megállapodásnak nem voltak hatásai, vagy csak korlátozott hatásai voltak.

272 Ami a jogsértés időtartamának értékelését illeti, a Bizottság ismételten kijelenti, hogy a jogsértés fennállását a vizsgálat alá vont teljes időszak vonatkozásában bizonyította. Ami azt az érvet illeti, hogy a bírság növelésének az idők során a jogsértés intenzitásához kellett volna igazodnia, a Bizottság utal arra, hogy az intenzitás nem a jogsértés időtartamára, hanem annak súlyára vonatkozik. A Bizottság a jogsértés intenzitásának változásait a jogsértés súlyának megállapításakor pontosan figyelembe vette.

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

273 Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság mérlegelési jogkörrel rendelkezik a bírság összegének meghatározása során (az Elsőfokú Bíróság T-150/89. sz., Martinelli kontra Bizottság ügyben 1995. április 6-án hozott ítéletének [EBHT 1995., II-1165. o.] 59. pontja, a T-352/94. sz., Mo och Domsjö kontra Bizottság ügyben 1998. május 14-én hozott ítéletének [EBHT 1998., II-1989. o.] 268. pontja, amelyet a Bíróság megerősített az ítélet elleni fellebbezés tárgyában a C-283/98. P. sz., Mo och Domsjö kontra Bizottság ügyben 2000. november 16-án hozott ítéletének [EBHT 2000., I-9855. o.] 47. pontjában). Értékelését azonban a közösségi jog tiszteletben tartásával kell lefolytatnia, amely nemcsak a Szerződés rendelkezéseit, hanem általános jogelveket is tartalmaz (a Bíróság C-50/00. P. sz., Unión de Pequeños Agricultores kontra Tanács ügyben 2002. július 25-én hozott ítéletének [EBHT 2002., I-6677. o.] 38. pontja).

274 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogsértés súlyát számos tényező alapján kell meghatározni, mint például az ügy sajátos körülményei, háttere és a bírságok elrettentő hatása (a Bíróság C-189/02. P., C-202/02. P., C-205/02. P-C-208/02. P. és C-213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 28-án hozott ítéletének [EBHT 2005., I-5425. o.] 241. pontja és a C-328/05. P. sz., SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2007. május 10-én hozott ítéletének [EBHT 2007., I-3921. o.] 43. pontja).

275 Azt is fontos megjegyezni, hogy a kiszabott bírságnak a jogsértés súlyával és időtartamával való arányossága megítélése - amely szempontokat korábban a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése tartalmazta, azóta pedig az 1/2003 rendelet 23. cikkének (3) bekezdése tartalmazza - ugyanezen rendelet 31. cikke értelmében az Elsőfokú Bíróságra ruházott korlátlan felülvizsgálati jogkör részét képezi (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T-304/02. sz., Hoek Loos kontra Bizottság ügyben 2006. július 4-én hozott ítéletének [EBHT 2006., II-1887. o.] 69. pontját).

276 A jelen ügyben a megtámadott határozatból kitűnik, hogy a Bizottság, még ha a megtámadott határozatban nem is hivatkozott kifejezetten az iránymutatásra, a felperesekre a jelen ügyben kiszabott bírság összegét azon általános módszer alapján határozta meg, amelyet ezen iránymutatásban a maga számára írt elő, amely iránymutatás 1. pontjának első bekezdése értelmében a bírságok összegének a kiszámításakor "[a bírság] alapösszeg[ét] a jogsértés súlyosságával és időtartamával összhangban határozzák meg, amelyek a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében említett kizárólagos feltételek".

A Bizottság által a bírság kiszámítása érdekében a jogsértés súlya kapcsán elvégzett értékelés vitatásáról

277 Az iránymutatás 1.A. pontja értelmében: "A jogsértés súlyosságának megállapításánál figyelembe kell venni a jogsértés jellegét, a piacra gyakorolt tényleges hatását, ha ez a hatás mérhető, valamint az érintett földrajzi piac méretét." Ezt követően a jogsértéseket ennek megfelelően a következő három kategóriába sorolja, melyekhez előre meghatározott szankciós összegek tartoznak: enyhe jogsértés (1000 eurótól 1 millió euróig), súlyos jogsértés (1 millió eurótól 20 millió euróig) és különösen súlyos jogsértés (20 millió euró felett).

- A jogsértés jellegéről mint a jogsértés súlyának megállapításához használt kritériumról

278 A felperesek nem értenek egyet az iránymutatás 1.A. pontja szerinti "különösen súlyos" minősítéssel, mivel az ő egyetlen céljuk az volt, hogy fokozzák a Peugeot értékesítéseit Hollandiában, és egy egyszerű exportkorlátozás semmiképpen sem tekinthető a piacok részekre tördelésének. A felperesek előadják továbbá, hogy a jelen ügyben, a fenti 44. pontban hivatkozott General Motors kontra Bizottság ügyben, és a fenti 171. pontban hivatkozott General Motors Nederland és Opel Nederland kontra Bizottság ügyben hozott ítéletek alapjául szolgáló ügyektől eltérően nem volt szó versenykorlátozásról, mellyel közvetlenül megtiltanák az exportot, és így nem állapítható meg a piac részekre tördelésére irányuló, egyértelműen kinyilvánított szándék sem.

279 Az az érv, amely azon alapult, miszerint a felperesek cselekedeteit állítólag kizárólag a verseny támogatása vezérelte, - amennyiben ezzel ismételten az EK 81. cikk (1) bekezdésének megsértését vitatják - a megsemmisítésre irányuló második jogalap vizsgálatának keretében már el lett utasítva. A Bizottság ugyanis jogszerűen állapította meg, hogy a díjazási rendszer és a felperesek különböző intézkedései céljuk szerint versenyellenes intézkedések voltak (lásd a fenti 113., 140. és 141. pontot).

280 Amennyiben ezt az érvet úgy kellene érteni, hogy a felperesek mindenféleképpen jóhiszeműen jártak el, abban az esetben mind a megtámadott határozatból (lásd különösen az (58), (73)-(84), (145), (170) és (171) preambulumbekezdést), mind pedig a jelen kereset vizsgálatából (lásd különösen a fenti 54-68. és 116-140. pontot) az következik, hogy a felperesek tisztában voltak intézkedéseik versenyellenes hatásával, és voltaképpen a tények teljes ismeretében jártak el.

281 Azt az érvet, miszerint a piacok részekre tördelése kizárólag egy olyan megállapodás fennállása esetén történhet meg, amely kifejezett exporttilalmat tartalmaz, el kell utasítani. Amennyiben ugyanis - mint a jelen ügyben is - nem kerül sor kifejezett exporttilalomra, de megkísérlik a párhuzamos exportot díjazási rendszer segítségével és nyomásgyakorlás útján a lehető legnagyobb mértékben korlátozni, abban az esetben olyan intézkedésről van szó, amelynek célja a nemzeti piac elszigetelése, ami természete szerint éppen olyan súlyos és elítélendő, mint egy egyszerű exporttilalom. Egy effajta korlátozás a tilalommal megegyező módon (lásd ebben az értelemben a fenti 171. pontban hivatkozott General Motors Nederland és Opel Nederland kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 191. pontját) a versenyjog nyilvánvaló megsértését jelenti. Mindez ellenkezik az Európai Közösség által megvalósítani kívánt legalapvetőbb célokkal, különösen az egységes piac létrehozásával.

282 A felperesek azon érve, miszerint a jelen ügyben elkövetett jogsértést természeténél fogva nem lehet az iránymutatás alapján különösen súlyosnak minősíteni, mivel az nem tartalmazott kifejezett exporttilalmat, az előzőek alapján hibás, és így el kell utasítani.

283 Hozzá kell tenni, hogy noha a bevezetett rendszer nem tartalmazott egyértelmű tilalmat, ennek hiánya nem a felperesek versenyt támogató megfontolásainak a következménye, hanem épp ellenkezőleg, annak a törekvésnek köszönhető, hogy elkerüljék egy olyan rendszer bevezetését, amely nyilvánvalóan versenyellenes volta miatt könnyen felismerhető lett volna. Amint az megállapítást nyert (lásd a fenti 51-68. és 113. pontot), a felperesek 1997-ben olyan díjazási rendszert vezettek be, amely nyilvánvalóan versenyellenes jellegű volt, és 1998-től kezdődően - minden nyilvánvalóan versenyellenes megfogalmazás kerülésével - gondoskodtak az 1997-ben bevezetett versenykorlátozó rendszer fenntartásáról, kiegészítve különböző intézkedésekkel, amelyek lényegében az export kivételes jellegét voltak hivatottak biztosítani.

284 Erre tekintettel meg kell állapítani, hogy a szóban forgó jogsértés természeténél fogva különösen súlyosnak tekintendő, figyelemmel a leplezést elősegítő módszerekre, melyekkel a díjazási rendszert 2003-ig fenntartották, mégpedig olyan környezetben, ahol - ahogyan a Bizottság megállapította (a megtámadott határozat (171) preambulumbekezdésének második mondata), illetve az Elsőfokú Bíróság a fenti 171. pontban hivatkozott General Motors Nederland és Opel Nederland kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 192. pontjában már kiemelte - a Bizottság korábbi gyakorlata és a párhuzamos importtal kapcsolatos állandó ítélkezési gyakorlat különösen a haszongépjármű-iparban egyértelmű figyelmeztetéseket fogalmazott meg egy effajta rendszer jogellenességével kapcsolatban.

285 A Bizottság megállapításához hasonlóan ki kell emelni, hogy a felperesek olyan nagy ipari csoport tagjai, amely a szóban forgó piacokon fontos helyet tölt be (lásd e tekintetben a megtámadott határozat (167) preambulumbekezdését), és rendelkeznek jogi osztályokkal, amelyek a szóban forgó magatartások versenyellenes természetét jól fel tudták mérni, ahogyan azt egyébként meg is tették (lásd e tekintetben a megtámadott határozat (170) preambulumbekezdését).

286 A fentiekből következik, hogy a Bizottság nem követett el hibát mérlegelési jogkörében eljárva, amikor a jogsértés természetét különösen súlyosnak minősítette.

- A jogsértés piacra gyakorolt tényleges hatásáról mint a jogsértés súlyának megállapításához használt kritériumról

287 A felperesek vitatják a jogsértés piacra gyakorolt tényleges hatásának a megtámadott határozatban történt figyelembevételét. A felperesek előadják, hogy a Bizottság felülértékelte a jogsértés hatásait azáltal, hogy jelentősnek minősítette azokat. A jogsértésnek valójában nem voltak hatásai, vagy legfeljebb jelentéktelen hatásai voltak.

288 A Bizottság nem ért egyet ezzel a kifogással, és úgy véli, hogy a megtámadott határozatban a jogsértés különösen súlyos jellegét a jogsértés természete alapján kellőképpen alátámasztotta, illetve, hogy annak megállapításánál, hogy a jogsértés "különösen súlyosnak" minősül, nem kifejezetten a jogsértés hatásaira támaszkodott, még ha a jogsértés súlyának értékelésére vonatkozó indokolásában utalt is annak hatására.

289 A Bizottság ez utóbbi érvét maga a megtámadott határozat szövege alapján el kell utasítani.

290 Ugyanis, ahogyan azt a Bizottság a kereset szakaszában is előadta, a megtámadott határozatban a jogsértést nem kizárólag annak természete miatt minősítette súlyosnak. A megtámadott határozat (166) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, hogy a vállalat a cselekményeivel akadályozta az egységes piac célkitűzésének a Szerződés szerinti megvalósulását, és hogy "a jogsértés természetét egyedül ennél az oknál fogva különösen súlyosnak kell minősíteni." Ezáltal a Bizottság ebben a szakaszban nem magát a jogsértést, hanem a jogsértés természetét minősítette különösen súlyosnak, ahol is a jogsértés természete valósította meg az iránymutatás szerinti - fenti 277. pontban szereplő - első kritériumot, amely alapján értékelni kell a jogsértés súlyát.

291 A Bizottság csak a vizsgálat végén - amelynek során más szempontokat is figyelembe vett, többek között a jogsértés hatásait, amelyeket a Bizottság "jelentősnek" minősített (lásd különösen a megtámadott határozat (166) preambulumbekezdésének harmadik mondatát és (168) preambulumbekezdésének második mondatát) - juttatta kifejezésre a megtámadott határozat (172) preambulumbekezdésében, hogy "a fentiekre tekintettel az [EK] 81. cikk [felperesek] általi megsértését lényegesen súlyosnak kell minősíteni".

292 Meg kell tehát vizsgálni, hogy tett-e a Bizottság a megtámadott határozatban olyan megállapításokat, amelyek alapján a jogsértés súlyának megítélésekor abból indulhatott ki, hogy a jogsértés hatásai jelentősek voltak.

293 A megtámadott határozat (131) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, hogy az export 1997-et követően csökkent, majd 1999-et követően 50%-kal visszaesett. Az AP azon állításával kapcsolatban, amely szerint ez a visszaesés nem a díjazási rendszer, hanem az árkülönbségek csökkenésének következménye, miáltal a külföldi vevők érdeklődése megcsappant a Hollandiában történő autóvásárlások iránt, a Bizottság mindenekelőtt utalt arra, hogy az árkülönbségek a szóban forgó időszak alatt végig lényegesek maradtak (a megtámadott határozat (132) preambulumbekezdése).

294 A Bizottság utalt arra is, hogy az exportértékesítésekhez kapcsolódó jutalékra vonatkozó igények korlátozása mindenképpen csökkentette a hollandiai márkakereskedők rugalmasságát, az árkülönbségek esetleges változásaitól függetlenül (a megtámadott határozat (133) preambulumbekezdésének vége).

295 A megtámadott határozat (134) preambulumbekezdésében a Bizottság, miután megállapította, hogy "általában nehéz mennyiségileg pontosan meghatározni az ilyen intézkedések hatását, azon exportügyletek számát pedig talán nem is lehetséges megállapítani, amelyeket ezek az intézkedések ténylegesen megakadályoztak", hozzátette, hogy "a jelen ügyben a vizsgálat során összegyűjtött információknak köszönhetően azonban [...] bizonyítani lehet, hogy a szóban forgó díjazási rendszer jelentős hatással van a Hollandiából származó párhuzamos export mértékének fejlődésére."

296 A Bizottság utalt mindenekelőtt a PNE egyik belső feljegyzésére, amelyet [bizalmas], a PNE "Responsable Dealer Support"-ja (a márkakereskedők támogatásának felelőse) készített, és amely a megtámadott határozathoz lett csatolva, és amelyből kitűnik, hogy amennyiben 2003-ban bevezették volna az export utáni jutalék kifizetését, az hozzájárult volna az export mennyiségének igen jelentős növekedéséhez (a megtámadott határozat (134) preambulumbekezdésének első franciabekezdése).

297 Legelőször a Bizottságnak a fenti 293. pontban kifejtett megállapítását kell megvizsgálni, amely szerint az export 1997-et követően csökkent, majd 1999-et követően 50%-kal visszaesett.

298 A felperesek a megsemmisítésre irányuló negyedik jogalapjuk keretében lényegében előadják (lásd a fenti 235. pontot), hogy 1997-ben és 1998-ban nem volt jellemző a jelentős mennyiségű export. Az export mennyisége ugyanis két tényező függvénye volt: egyrészt, hogy olyan Peugeot modellek kerültek piacra, amelyek igen keresettek voltak, másrészt, hogy az árkülönbségek ebben az időben jelentősek voltak, amely különbségeknek a későbbi években történő csökkentése jelentette az export visszaesésének alapvető okát.

299 Ami az első állítást illeti, amely szerint az export 1997-ben és 1998-ban szokatlanul magas volt amiatt, mert az új modellek a vevők számára rendkívül vonzóak voltak (emiatt a felperesek szerint a következő évekre semmilyen hasznos következtetést nem lehet levonni az export visszaeséséből), az Elsőfokú Bíróság a Bizottsághoz hasonlóan azon az állásponton van, hogy a Hollandiában és külföldön bevezetett új modellek keresettségének az értékesítés mennyiségére gyakorolt hatása Hollandiában és a többi tagállamban is alapvetően egyforma volt. Így, bár a keresettség a gyártó értékesítési mennyiségét mind a belföldi, mind pedig - amennyiben az eltérő katalógusár, és az árkedvezményre való kilátások ezt érdekessé teszik - exportértékesítés esetén növeli, az önmagában véve nem vezet a párhuzamos export mennyiségének a belföldi értékesítéshez viszonyított növekedéséhez. A felperesek mindenesetre nem terjesztettek elő a jelen ügyben ezzel ellentétes következtetést megalapozó érveket.

300 Tekintettel arra a körülményre, hogy egy új modell vonzóbb lehet más országok fogyasztói számára, mint a hollandiai fogyasztóknak, meg kell állapítani, hogy ez a tényező sem tűnik alkalmasnak a hollandiai márkakereskedők számára a párhuzamos exportnak a belföldi értékesítéshez képest történő növeléséhez. Így a felperesek által előadott tény, miszerint a dízelüzemű járművek a holland fogyasztók által kevéssé, míg a francia fogyasztók körében rendkívül keresettek voltak, azt eredményezheti, hogy a legtöbb esetleges, Franciaországba irányuló párhuzamos export a dízelüzemű járműveket érinti, ez a körülmény azonban nem tűnik alkalmasnak arra, hogy előidézze a hollandiai párhuzamos exportnak a belföldi hollandiai értékesítéshez képesti növekedését. Első pillantásra ugyanis semmi nem szól amellett - a felperesek erre vonatkozóan bizonyítékot sem terjesztettek elő -, hogy a dízelüzemű gépjárművek francia fogyasztók általi előnyben részesítése e fogyasztókat arra ösztönözné, hogy a gépjárművét ne egy francia márkakereskedőnél vásárolják meg. A kérdés, hogy e fogyasztók külföldön hajtják-e végre a vásárlást, végső soron a vásárlással elérhető anyagi előnytől függ.

301 Ami a felperesek második állítását illeti, miszerint az árkülönbségeknek a későbbi években történő csökkentése - és nem pedig az exportjutalék kizárása - jelentette az export visszaesésének alapvető okát 1997-től kezdődően, emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem állította azt, hogy az export visszaesésének egyetlen oka a jutalék kizárása volt. A Bizottság mindössze annyit állapított meg, hogy nehéz az 1997-től kezdődő exportvisszaesést egyedül az árkülönbségek csökkenésére visszavezetni (a megtámadott határozat (132) preambulumbekezdésének vége).

302 Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a Bizottság, mikor a megtámadott határozat (131) preambulumbekezdésének első mondatában a díjazási rendszer hatásaira vonatkozó első érdemi megfontolásként megjegyezte, hogy "az export 1997-et követően csökkent, majd 1999-et követően 50%-kal visszaesett", további érvelésében, különösen a megtámadott határozat (132) preambulumbekezdésében az AP kifogását, miszerint az export ilyen irányú fejlődése lényegében az árkülönbségek változásának a következménye, nem vette kellőképpen figyelembe.

303 Így, noha a Bizottság megemlítette ezt a kifogást a megtámadott határozat (131) preambulumbekezdésében, azonban a (132) preambulumbekezdésben mindössze arra a megállapításra szorítkozott, hogy "a Hollandiával szemben meglévő árkülönbségek a szóban forgó időszak alatt, a drágább piacokhoz képest lényegesek maradtak", és ezzel lényegében azt juttatta kifejezésre, hogy az árkülönbségek fejlődésétől függetlenül a külföldi fogyasztók arra történő ösztönzése, hogy gépjárműveiket Hollandiában vásárolják meg, a szóban forgó teljes időszakon keresztül megmaradt.

304 Noha ez utóbbi megfontolás, miszerint a fogyasztók párhuzamos export iránti érdeklődése a teljes szóban forgó időszakban fennmaradt, igaznak bizonyult, azonban azáltal, hogy a Bizottság a díjazási rendszer versenyre gyakorolt hatásaira vonatkozó vizsgálatának kezdetekor hangsúlyozta a lényeges exportvisszaesést a szóban forgó időszak alatt, anélkül, hogy a további érvelésében azt a szerepet, amit az árkülönbségek változása a visszaesésben játszott, kellőképpen figyelembe vette volna, a tényállás oly módon történő megállapítására került sor, amely ennek a változásnak a szerepét az export visszaesésében gyakorlatilag alulértékelte.

305 Meg kell tehát állapítani, hogy abban a körülményben, hogy a Bizottság a megtámadott határozatnak az export visszaeséséről szóló (131) és (132) preambulumbekezdésében tett megállapításaiban nem vette kellő mértékben figyelembe azt a szerepet, amelyet az árkülönbségek változása játszott az export visszaesésében, ennek a szerepnek a Bizottság általi bizonyos alulértékelése jut kifejezésre.

306 Másodsorban, ami a Bizottságnak a fenti 294. pontban tett megállapítását illeti, a Bizottság, amely ezúttal nem a vevők, hanem a márkakereskedők szempontjából vizsgálta a helyzetet, a megtámadott határozat (133) preambulumbekezdésében előadta, hogy "az exportértékesítésekhez kapcsolódó jutalékra vonatkozó igények korlátozása részben csökkentette a hollandiai márkakereskedők rugalmasságát, az árkülönbségek esetleges változásaitól függetlenül."

307 A felperesek vitatják ezt az álláspontot, és előadják, hogy az exportügyletek a jutaléktól függetlenül nyereséges értékesítések voltak, továbbá, hogy a jutalék összege a gépjárművek eladási árához és az árkülönbséghez viszonyítva elhanyagolható volt, és ennélfogva nem is játszhatott semmilyen szerepet (lásd a megsemmisítésre irányuló negyedik jogalap keretében a fenti 233. és 234. pontot).

308 Ami azt az állítást illeti, hogy a jutalék a gépjármű eladási árához, illetve az árkülönbséghez viszonyítva elhanyagolható, meg kell állapítani, hogy ezen érvelés összetéveszti a vevők szempontját a márkakereskedők szempontjával. Igaz ugyan, hogy a jutalék a vevők szempontjából abszolút értékben mindössze a gépjármű eladási árának, illetve az árkülönbségnek csak egy kis részét jelentette, ugyanakkor e jutalék összege a márkakereskedők szemszögéből nézve nem tekinthető elhanyagolhatónak, mivel jelentős részét tette ki a gépjárművek értékesítésekor a márkakereskedők által elért haszonkulcsnak, és emiatt hiánya az exportértékesítések esetén nem elhanyagolható szerepet töltött be (lásd e tekintetben a megtámadott határozat (116) preambulumbekezdését).

309 Továbbá meg kell állapítani, hogy a felperesek azon kifogásai, amelyek a jutalékot lényegében a márkakereskedők számára tényleges hatás nélküli pénzügyi elemnek tekintik, közvetlenül ellentmondanak a felperesek állításának, miszerint a díjazási rendszer különösen a Peugeot típusú gépjárművek Hollandiában történő értékesítését volt hivatott előmozdítani (lásd e tekintetben hasonló indokláshoz Tizzano főtanácsnok fenti 55. pontban hivatkozott General Motors kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványának 76. pontját). Amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (112) preambulumbekezdésében helyesen kifejti, "amennyiben [a Peugeot] állítása szerint e díjazási rendszer célja az volt, hogy a hollandiai márkakereskedőket arra ösztönözze, hogy növeljék eladásaikat mindenkori szerződéses területükön", abban az esetben ez azt jelentette, hogy e díjazási rendszer, és következésképpen a jutalék összege "elegendő volt ahhoz, hogy ennek megtagadása visszatartó erőként hasson bizonyos exportértékesítésekre."

310 Ami a megsemmisítésre irányuló negyedik jogalaphoz kapcsolódóan előadott érvet illeti (lásd a fenti 237. pontot), miszerint három márkakereskedő, amelyek az összes megkérdezett márkakereskedő közül az exporttevékenység több, mint 72%-át lefedték, válaszukkal megerősítette, hogy a jutalék az export vonatkozásában csak másodlagos szerepet játszott, meg kell állapítani, hogy ezt az állítást sem az egyes márkakereskedőkre, sem az export mértékére történő hivatkozás nem támasztja alá, így egyedül ennélfogva el kell utasítani.

311 Mindenesetre még akkor is, ha ez a kijelentés hallgatólagosan [bizalmas], [bizalmas] és [bizalmas] márkakereskedőkre vonatkozott, amelyekre az AP-nak a fenti 91. pontban hivatkozott hasonló állítása kiterjedt, megállapításra került, hogy [bizalmas] tekintetében nyilvánvaló, hogy ez a márkakereskedő, aki saját elmondása szerint [bizalmas] gépjárműveket exportált a vizsgált időszak alatt, nem nyilvánította ki érdeklődése hiányát a jutalék iránt, hanem mindössze annyit közölt, hogy értelmezése szerint a jutalék nem vonatkozik az exportra (lásd a fenti 95. pontot). Így a felperesek állítása - feltéve, hogy az ténylegesen a fent említett három márkakereskedőre vonatkozott - legfeljebb két márkakereskedőt érinthetett, amelyek [bizalmas] összesített exportügyletükkel (lásd a 2004. november 17-i tájékoztatáskérésre adott választ) - a felperesek által megadott [bizalmas]%-ból kiindulva - mindössze a megkérdezett márkakereskedők exportügyleteinek [bizalmas]%-át fedik le.

312 Ami a megsemmisítésre irányuló negyedik jogalap keretében előadott megfontolást illeti (lásd a fenti 237. pontot), amely szerint a 2004. november 17-i tájékoztatáskérés mindössze a márkakereskedők kis részére korlátozódott, semmi nem utal arra - a felperesek erre vonatkozóan bizonyítékot sem terjesztettek elő - hogy azon márkakereskedők köre, akikhez a tájékoztatáskérést intézték, és amelyek közé azok a vállalkozások tartoztak, amelyek a Bizottság adatai szerint a vizsgált időszak alatti exportügyletek 40%-át végezték, ne lenne reprezentatív minta, különösen, ami a jogsértés piacra gyakorolt tényleges hatásának vizsgálatát illeti.

313 A fenti megfontolásokból következik, hogy a felperesek azon érveit, amelyek szerint a jutalék túl csekély volt ahhoz, hogy hatással bírjon az export mértékére, el kell utasítani.

314 Harmadsorban meg kell vizsgálni azokat az állításokat (lásd a fenti 295. és 296. pontot), amelyekkel a Bizottság - miután utal az olyan intézkedések, mint a díjazási rendszer hatásai számszerű meghatározásának nehézségeire (a megtámadott határozat (134) preambulumbekezdése) - mindazonáltal olyan ténybeli elemekre hivatkozott, amelyek e rendszernek az exportra gyakorolt jelentős hatását bizonyíthatják, és különösen a PNE 2002. október 14-i belső feljegyzésére hivatkozott, amelyet [bizalmas] készített (a megtámadott határozat (134) preambulumbekezdésének első franciabekezdése).

315 A felperesek vitatják a megsemmisítésre irányuló negyedik jogalapjuk keretében (lásd a fenti 236. pontot) azt, hogy ez a feljegyzés olyan tartalommal bírt volna, amit a Bizottság neki tulajdonított. Így a feljegyzés semmiképpen sem irányult a díjazási rendszer oly módon történő tartalmi megváltoztatására, hogy a jutalékfizetés a jövőben kiterjedjen az exportra is; e feljegyzés pusztán eljárási jellegű változást irányzott elő egy olyan rendszerre vonatkozóan, amely már tartalmazta ezt a kifizetést, és a változás abban állt, hogy a külföldi forgalomba helyezésről szóló igazolás benyújtását követő kifizetés helyett automatikus kifizetés történjen, a nevezett igazolások utólagos vizsgálata mellett.

316 Meg kell állapítani, hogy a felperesek e kifogásának a kiindulópontja, amely szerint a díjazási rendszer már tartalmazta az export után járó jutalékfizetést, téves. E tekintetben a megsemmisítésre irányuló második jogalap keretében megállapítást nyert, hogy e rendszer, a márkakereskedők részére szóló körlevelekben írtak szerint az export tekintetében nem tartalmazott jutalékfizetést, még kevésbé pedig erre vonatkozó eljárást (lásd a fenti 62. pontot).

317 Valójában a 2002. október 14-i belső feljegyzés, amelyben [bizalmas] azt tanácsolta, hogy "a változás alatt álló szabályozásra tekintettel, [...] a következő évben minden gépjárművet (beleértve azokat a forgalomba helyezéseket, amelyekre végső soron az EU egy másik tagállamában kerül sor) vegyenek figyelembe a jutalék szempontjából", mindössze a PNE felé irányuló belső javaslatnak tekinthető, amely végeredményben arra irányult, hogy az exportnak a jutalékból való kizárását megszüntesse, amely kizárást a felperesek a Bizottság által a megtámadott határozatban kifejtett, és a fenti 60-65. pontban megvizsgált formában mindaddig fenntartották.

318 Felmerül a kérdés, hogy ez a feljegyzés jelentőségénél fogva lehetővé tette-e a Bizottság számára - a megtámadott határozat (134) preambulumbekezdésének első franciabekezdésében írtak szerint - annak megállapítását, hogy a PNE maga is azon az állásponton volt, miszerint az exportértékesítések után járó jutalék 2003-ban történő bevezetése [bizalmas] számú új értékesítéshez vezetett.

319 Ennek a számnak a meghatározásához a Bizottság kiszámította a különbséget az exportértékesítéseknek a feljegyzésben megnevezett, a (PIC) 2003 vállalkozási és üzleti tervben előirányzott, változatlan díjazási rendszer mellett várható növekedése ([bizalmas] számú értékesítés), és az exportértékesítéseknek az előre látható, [bizalmas] által a díjazási rendszer változása esetén tervezett növekedése között ([bizalmas] számú értékesítés).

320 A felperesek azt állítják, hogy a Bizottság téved, és ehhez kapcsolódóan két kifogást terjesztenek elő. Az első kifogás szerint a [bizalmas] által tervezett [bizalmas] számú értékesítés mindössze az exportmennyiség 2000 óta tartó folyamatos növekedésének [bizalmas] által kiszámolt lineáris előrejelzése volt. A második kifogás szerint a PIC 2003-nak a 2002. október 14-i feljegyzésben megnevezett [bizalmas] számú értékesítése mindössze előzetes becslés volt, amely a 2001-es exporton alapult, és nem számította bele a márkakereskedőknél már meglévő gépjárműállományt. A PIC 2003, amely e feljegyzés elkészítésekor nem került véglegesen rögzítésre, végső soron olyan exportmennyiségen alapult, amely nagyobb is ([bizalmas] gépjármű) volt, és közelebb is állt a valósághoz, mivel [bizalmas] számú gépjárművet exportáltak 2003-ban.

321 Ami az első kifogást illeti, amely arra vonatkozik, hogy a [bizalmas] számú értékesítés mindössze az exportmennyiség 2000 óta tartó folyamatos növekedésének a feljegyzés készítője által kiszámolt lineáris előrejelzése volt, meg kell állapítani, hogy az hallgatólagosan, de szükségszerűen azon a hibás nézeten (lásd a fenti 314-317. pontot) alapul, miszerint a feljegyzés készítője által javasolt változtatás tisztán egy olyan díjazási rendszerre vonatkozó eljárás megváltoztatását jelentette, amely már a kezdetektől fogva tartalmazta az export után járó jutalékfizetést.

322 Végeredményben és a teljesség kedvéért, a Bizottság megállapításának megfelelően egyrészről kijelenthető, hogy e kifogás pusztán a felperesek állításán alapul, mivel a felperesek által készített, az említett előrejelzést bemutató táblázat egyáltalán nem jelenti azt, hogy [bizalmas] ezt az eljárást követte feljegyzésében, másrészről pedig, hogy - ha [bizalmas] így is járt el - érthetetlennek tűnik, hogy a PIC 2003 előzetes prognózisait ([bizalmas] számú értékesítés) és végleges prognózisait ([bizalmas] számú értékesítés) jóval ez alatt az állítólagos vetület alatt határozták meg.

323 A második kifogás, amely szerint a 2002. október 14-i feljegyzésben feltüntetett [bizalmas] számú PIC 2003-értékesítés egy előzetes, a későbbiekben felfelé korrigált szám volt, és ehelyett [bizalmas] számú értékesítést kellett volna figyelembe venni, nem változtat azon, hogy e feljegyzés készítője a PIC 2003 alapján, amely [bizalmas] számú exportértékesítésből indult ki, az export esetére szóló jutalék bevezetésekor lényegében [bizalmas] darab gépjármű mennyiségű exportnövekedést prognosztizált. Az a tény, hogy a PIC 2003-at felfelé korrigálták, egyáltalán nem követeli meg, hogy az export esetére szóló jutalék bevezetésének hatására vonatkozó [bizalmas] előrejelzést ([bizalmas] darab gépjármű) lefelé kellett volna korrigálni.

324 A fenti megfontolásokból az következik, hogy a felperesek nem bizonyították, hogy a Bizottság hibásan járt el akkor, amikor a PNE 2002. október 14-i belső feljegyzésére támaszkodva vezette le azt, hogy amennyiben 2003-ban bevezették volna az exportértékesítések utáni jutalékfizetés rendszerét, az jelentős mértékben hozzájárult volna a más tagállamokba irányuló export mennyiségének növekedéséhez.

325 Végezetül, ami a Bizottság által összefoglalóan nyomásgyakorlásként értékelt intézkedéseket illeti, világosan kiderül a Bizottság által a megtámadott határozatban tett megállapításokból (lásd különösen a (126)-(128), (135) és (166) preambulumbekezdést), amelyeket a jelen keresettel nem vitatnak komolyan, hogy e nyomásgyakorlás jelentős hatással volt a márkakereskedők export terén tanúsított magatartására.

326 Ebben a tekintetben különösen a felperesek által a megsemmisítésre irányuló negyedik jogalap keretében előadott érvet (lásd a fenti 238. pontot) kell viszonylagossá tenni, amely szerint két márkakereskedő, nevezetesen [bizalmas] és [bizalmas], az exportügyleteiket a nyomásgyakorlás következtében "jelentősen" növelték. [Bizalmas] 2001. november 2-i feljegyzéséből ugyanis kitűnik, hogy [bizalmas] szerint az export növelése a valóságban egyetlen exportügyleten alapult. Ebből a feljegyzésből kitűnik továbbá, hogy az export mindkét márkakereskedő számára csak rövid távú megoldást jelentett azonnali pénzügyi kötelezettségeik teljesítése érdekében (lásd [bizalmas] vonatkozásában a fenti 204. és 205. pontot). Végül az iratokból kitűnik, hogy az e két márkakereskedő által végzett exportügyletek 2003-ban valóban jelentősen visszaestek.

327 Végeredményben az előző megfontolásokból - a jogsértés piacra gyakorolt tényleges hatásának a Bizottság általi vizsgálatát illetően - az következik, hogy a Bizottság nem követett el mérlegelési hibát, amikor a márkakereskedők álláspontjából kiindulva lényegében megállapította, hogy az export esetére szóló jutalék kizárása igen jelentős hatással bírt a márkakereskedők exportálási lehetőségeire (a megtámadott határozat (169) preambulumbekezdése), amely hatás mérését a 2002. október 14-i feljegyzés biztosította a 2003-as évben, és hogy a nyomásgyakorlás hozzájárult a határon átnyúló gépjármű-értékesítés korlátozásához (a megtámadott határozat (135) preambulumbekezdése).

328 E megfontolásokból azonban az is következik (lásd a fenti 302-305. pontot), hogy a Bizottság a megtámadott határozat (131) és (132) preambulumbekezdésében a tényállás megállapítása és vizsgálata körében alulértékelte azt a szerepet, amelyet az árkülönbségek változása játszott az export visszaesésében, és ennek az volt a következménye, hogy a jogsértés piacra gyakorolt tényleges hatását e tekintetben felülértékelte.

329 A jogsértés súlyának a Bizottság általi megítélésére vonatkozó fenti megfontolásokra tekintettel az Elsőfokú Bíróság korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva úgy véli, hogy - helybenhagyva a jogsértésnek a megtámadott határozatban a Bizottság által különösen súlyosnak való minősítését - meg kell változtatni a megtámadott határozatot a fenti 302-305. és 328. pontban kifejtett okokból, valamint a megtámadott határozat (173) preambulumbekezdésében a jogsértés súlyára tekintettel megállapított bírság összegét 10%-kal csökkenteni kell.

A Bizottság által a bírság összegének kiszámítása érdekében a jogsértés időtartama kapcsán elvégzett értékelés vitatásáról

330 Az iránymutatás az 1.B. pontban kimondja, hogy a jogsértés időtartamának megállapításánál különbséget kell tenni az alábbiak között: rövid időtartamú jogsértések (általában egy évnél rövidebb): a bírság összege nem növekszik, közepes időtartamú jogsértések (általában egy-öt év): a súlyosság alapján meghatározott összeg legfeljebb 50%-kal növekszik, hosszú időtartamú jogsértések (általában öt évnél hosszabb): a súlyosság alapján meghatározott összeg legfeljebb évi 10%-kal növekszik.

331 Ami a jogsértés időtartama Bizottság általi megállapításának a felperesek általi vitatását illeti, a megsemmisítésre irányuló harmadik jogalap vizsgálatának keretében (lásd a fenti 228. pontot) már megállapítást nyert, hogy a Bizottság nem követett el hibát, amikor megállapította, hogy "a jogsértés valamennyi formáját 1997 januárjának elejétől [...] 2003 szeptemberének végéig, vagyis hat éven és kilenc hónapon keresztül követték el [a felperesek]" (a megtámadott határozat (175) preambulumbekezdése).

332 A felperesek azonban úgy érvelnek, hogy nem igazolt egységes növelést alkalmazni ezen időtartam egészére, tekintettel a jogsértés eltérő intenzitására az idők folyamán. Erre az intenzitásváltozásra tekintettel kellett volna lenni a jogsértés időtartamának meghatározásakor.

333 Emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság a bírság összegének az időtartamra tekintettel való növelését a jogsértés egészének súlya alapján megállapított - és így a jogsértés különböző intenzitásait már tükröző - kiindulási összeg bizonyos százalékának alkalmazásával hajtja végre. Nem lenne tehát logikus, ha a Bizottság ezen összegnek az időtartam címén történő növelésénél a jogsértés érintett időszak alatti intenzitásának változását figyelembe venné (az Elsőfokú Bíróság T-53/03. sz., BPB kontra Bizottság ügyben 2008. július 8-án hozott ítéletének [EBHT 2008., II-1333. o.] 364. pontja).

334 Ennélfogva nem vitatható, hogy a Bizottság, miután a jogsértés súlyának megállapításánál figyelembe vette a jogsértésnek az idők folyamán változó intenzitását (a megtámadott határozat (172) preambulumbekezdésének harmadik mondata), és megállapította, hogy a jogsértést hat év és kilenc hónap időtartamon keresztül követték el (a megtámadott határozat (175) preambulumbekezdése), az időtartamra tekintettel az iránymutatásban az öt évnél hosszabb időtartamú jogsértésekre megállapított növelést alkalmazta.

335 Tehát a felperesek azon kifogásait, amelyeket a jogsértésnek a megtámadott határozatban a bírság kiszámításakor figyelembe vett időtartamának meghatározásával kapcsolatban terjesztettek elő, el kell utasítani.

336 A fenti megfontolások összessége alapján, különös tekintettel a fenti 329. pontban szereplő megállapításokra, a felperesekre kiszabott bírság végső összege 44,55 millió euró. A Bíróság a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

A költségekről

337 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §-a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen rendelkezés 3. §-ának első bekezdése szerint részleges pernyertesség esetén az Elsőfokú Bíróság elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását.

338 Tekintettel arra, hogy a kereset lényegében elutasításra került, az Elsőfokú Bíróság az eset összes körülményeinek igazságos mérlegelését követően úgy határoz, hogy a felperesek saját költségeik kilenctized részét és a Bizottság költségeinek kilenctized részét viselik, a Bizottság pedig saját költségeinek egytized részét és a felperesek költségeinek egytized részét viseli.

A fenti indokok alapján

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (ötödik tanács)

a következőképpen határozott:

1) Az Elsőfokú Bíróság az [EK] 81. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban (F-2/36.623/36.820/37.275 - "SEP és társai kontra Automobiles Peugeot SA"-ügy) 2005. október 5-én hozott C (2005) 3683 végleges bizottsági határozat 3. cikkében az Automobiles Peugeot SA-ra és a Peugeot Nederland NV-re kiszabott bírság összegét 44,55 millió euróban állapítja meg.

2) Az Elsőfokú Bíróság a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

3) Az Automobiles Peugeot és a Peugeot Nederland viselik saját költségeik kilenctizedét, valamint az Európai Közösségek Bizottsága részéről felmerült költségek kilenctizedét.

4) A Bizottság viseli saját költségeinek egytizedét, valamint az Automobiles Peugeot és a Peugeot Nederland részéről felmerült költségek egytizedét.

Vilaras

Prek

Ciucă

Kihirdetve Luxembourgban, a 2009. július 9-i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

A jogvita előzményei

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdésről

1. A második jogalapról, amely szerint a díjazási rendszernek és a nyomásgyakorlásnak nem volt versenyellenes célja

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A díjazási rendszer versenyellenes célja

A nyomásgyakorlás versenyellenes célja

2. Az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében vett megállapodás hiányára vonatkozó első jogalapról

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

3. A jogsértés időtartamának hibás megállapítására és az indokolás ellentmondásosságára vonatkozó harmadik jogalapról

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

4. Az állítólagos versenyellenes megállapodás hatásainak hibás értékelésére vonatkozó negyedik jogalapról

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

5. Az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) és (3) bekezdésének és az iránymutatásnak a megsértésére alapított, valamint a bírság összegének a mérséklésére irányuló ötödik jogalapról

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A Bizottság által a bírság kiszámítása érdekében a jogsértés súlya kapcsán elvégzett értékelés vitatásáról

- A jogsértés jellegéről mint a jogsértés súlyának megállapításához használt kritériumról

- A jogsértés piacra gyakorolt tényleges hatásáról mint a jogsértés súlyának megállapításához használt kritériumról

A Bizottság által a bírság összegének kiszámítása érdekében a jogsértés időtartama kapcsán elvégzett értékelés vitatásáról

A költségekről

( *1 ) Az eljárás nyelve: francia.

( 1 ) A bizalmas adatok nem láthatók.