BH 1988.4.100 A kötelesrész és az özvegyi jog összeütközése esetén a törvény az özvegyi jogot állítja előtérbe [Ptk. 615. § (1) bek., 671. § (1) bek., 679. § (3) bek.].

Az örökhagyónak két gyermeke volt: az I. r. felperes az örökhagyó első házasságából származott, míg a II. r. felperes az örökhagyó házasságon kívül született gyermeke; az alperes az örökhagyó második házastársa.

Az örökhagyó és az alperes 1/2-1/2 arányban tulajdonosai voltak a perbeli házas ingatlannak, amelyet a házastársak 1949-ben juttatás jogcímén szereztek. Az ingatlan a házastársak közös lakása volt, és az örökhagyó halála óta az ingatlanban az alperes lakik.

Az örökhagyó 1980. december 30-án kelt írásbeli magánvégrendeletében általános örökösül az alperest nevezte meg. Az örökhagyó 1981. november 5-én meghalt.

A hagyatéki eljárásban az örökhagyó leszármazói közül csak az I. r. felperes vett részt, aki a végrendelet érvényességét nem vitatta, kötelesrészére azonban igényt tartott. A hagyatéki eljárás során az I. r. felperes a hagyatékhoz tartozó ingatlanilletőség 35 000 forint becsült értékét alapul véve, kötelesrész címén 17 500 forintra tartott igényt, amelynek megfizetését az alperes vállalta. A közjegyző az ingatlanilletőségből álló hagyatékot a kifizetni vállalt 17 500 forint hagyatéki teherrel terhelten végrendeleti öröklés jogcímén az alperesnek adta át.

Utóbb örökösként jelentkezett a II. r. felperes is, aki kötelesrészére ugyancsak igényt tartott.

A póthagyatéki eljárásban a felek az örökhagyó hagyatékaként kérték átadni az örökhagyó és az alperes házastársi közös vagyonához tartozó 103 632 forint takarékbetéti összegből az örökhagyót megillető 51816 forintot. Ebből az összegből az alperes vállalta, hogy kötelesrész címén - a felperesek által nem azonos összegben elismert hagyatéki teherre tekintettel - az I. r. felperesnek 12 295,20 forintot, a II. r. felperesnek pedig 4310,25 forintot megfizet.

A felperesek ezt követően pert indítottak az alperes ellen. Az I. r. felperes keresetében az alaphagyatéki eljárás során tett nyilatkozatát tévedés címén megtámadta, és arra hivatkozott, hogy járatlansága folytán fogadta el a becsült értéket az ingatlan tényleges forgalmi értékeként. Utóbb azonban az ingatlanközvetítő vállalat becsléséből tudomást szerzett arról, hogy az ingatlan valóságos forgalmi értéke (beköltözhető állapotban) 320 000 forint, a hagyatéki ingatlanilletőség értéke tehát 160 000 forint, így kötelesrész címén - két leszármazóra tekintettel - 40 000 forint illette volna meg. Minthogy a per során az alperes a vállalt 17 500 forintot megfizette, a különbözet: 22 500 forint megfizetésére kérte az alperest kötelezni. A II. r. felperes a módosított keresetében 23 750 forint megfizetésére tartott igényt.

Az alperes a per során beszerzett szakértői véleményt elfogadva a lakottság figyelembevételével a hagyatéki ingatlanilletőség 95 000 forint forgalmi értéke alapján a kötelesrész kiadására hajlandó volt.

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy az I. r. felperesnek 4250 forintot, a II. r. felperesnek 23 750 forintot fizessen meg. Megállapította, hogy az alperes a kötelesrész kiadásáért a hagyatéki ingatlanilletőséggel felel. Az ítélet indokolása kiemeli, hogy az alperes a felperesek követelésének jogalapját elismerte, és nem vitatta az I. r. felperesnek a hagyatéki eljárás során tett nyilatkozata megtámadására való jogosultságát sem. A kötelesrész összegszerűségét illetően a bíróság a kirendelt igazságügyi szakértőnek a II. r. felperes és az alperes által nem vitatott szakvéleményét aggálytalannak és meggyőzőnek találta, és azt elfogadta ítélkezése alapjául. Erre tekintettel az ingatlan lakottságát figyelembe véve a kötelesrész alapját 95 000 forintban állapította meg, amelyből a felperesek kötelesrésze fejenként 23 750 forint. Az I. r. felperes azonban peren kívül 17 500 forintot az alperestől megkapott, ezért részére az alperes csak 4250 forint (helyesen: 6250 Ft) megfizetésére köteles.

Az elsőfokú ítélet ellen csak az I. r. felperes fellebbezett. Fellebbezésében sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság az ingatlan forgalmi értékét - és ebből következően a kötelesrész mértékét - túl alacsony összegben állapította meg.