BH 2006.12.401 A leszármazók kötelesrészének kiadásánál a túlélő házastárs haszonélvezeti jogának értékét nem kell figyelembe venni, ha a végrendelet alapján neki jutott vagyon korlátozott haszonélvezetét biztosítja [Ptk. 671. §].

A felperesek T. I. örökhagyónak T. M.-mel kötött házasságából született gyermekei, az alperes az örökhagyó túlélő házastársa.

Az örökhagyó az alperessel 1993-ban kötött házasságot.

1998. november 2-án a házastársak tartási és gondozási szerződést kötöttek. A szerződés alapján az örökhagyó az m.-i 2255. helyrajzi számon nyilvántartott házasingatlanból a tulajdonát képező 22/40 illetőséget az alperesre ruházta, aki ennek ellenében teljes eltartására, gondozására, ápolására, gyógykezeltetésére és illő eltemettetésére vállalt kötelezettséget. A szerződésben megállapították, hogy bár házastársak, közöttük a korkülönbség nagy, így az eltartásra jogosult nemcsak idős, de beteg is, és ezzel a szerződéssel kívánja saját ellátását, gondozását a jövőre is biztosítani, számolva azzal, hogy közte és házastársa között a házastársi kapcsolat esetleg megszakadhat.

Az örökhagyó és az alperes ugyanezen a napon kölcsönösen egymás javára végrendelkeztek. Az örökhagyó végrendeletében általános örökösévé az alperest nevezte. A végrendeleti juttatást azzal indokolta, hogy első házasságából született gyermekei tőle távol élnek, vele kapcsolatot nem tartanak, ellátása, gondozása vonatkozásában rájuk nem számíthat, ezért az alperessel tartási szerződést kötött. A végrendeletből kitűnik az is, hogy az örökhagyó számolt azzal a lehetőséggel, hogy gyermekei a tartási szerződést megtámadnák, és ha azt a bíróság érvénytelenné nyilvánítaná, akkor végrendeleti juttatásban kívánja részesíteni túlélő házastársát.

Az örökhagyó és az alperes rendszeresen piaci kereskedést folytattak. 2001 augusztusában ingatlanukon jövedéki ellenőrzést tartottak, melynek során 100 litert meghaladó zárjegy nélküli szeszes italt foglaltak le.

2001. szeptember 3-án az örökhagyó és az alperes az eltartási és gondozási szerződést megszüntető és felbontó megállapodást kötött. Az okirat tartalma szerint: házasságuk az utóbbi időben megromlott, mindkettőjük határozott szándéka, hogy mivel közöttük az életközösség véglegesen és teljesen megromlott, a bíróság előtt közös és kölcsönös akaratnyilvánítással házasságuk felbontását fogják kérni. Ilyen körülmények között nem látnak lehetőséget a tartási és gondozási szerződés zavartalan, maradéktalan teljesítésére, ezért azt közös akaratnyilvánítással, visszamenő hatállyal felbontják, mivel az ingatlan tulajdonjogának a szolgáltatása tartási és gondozási ellenszolgáltatással viszonozva nem volt. Külön rögzítették azt is, hogy az alperes szerződési kötelezettségének eddig sem tett eleget. Az örökhagyó megbetegedett, kórházi ápolásra, kezelésre szorult és ebben az állapotában őt az alperes magára hagyta. Az okirat alapján az m.-i ingatlanra az eredeti állapot helyreállítása megtörtént.

A vámhivatal az alperessel szemben jövedéki törvénysértés miatt bírság, adó és raktárdíj címén 417 494 forint tartozás megfizetésére kötelezte az alperest. Az M.-i Városi Bíróság végzésével jövedékkel visszaélés vétsége miatt 170 napi tétel - egy napi tétel 100 forint összegű - pénzbüntetésre ítélte.

Az örökhagyó és az alperes között bontóper nem indult, életközösségük nem szűnt meg.

A házasságkötés előtt ingóságaival az alperes Ukrajnából települt át. Az alperes fia családjával 2000 nyarán ugyancsak áttelepültek. Lakhatásuk érdekében 2001. október 5-én kelt szerződéssel P. községben lakóházas ingatlan vétele történt akként, hogy az eladókkal az örökhagyó tárgyalt, a vételárat ő fizette ki, amely 2 250 000 forint volt. A szerződés alapján tulajdonjogot az alperes fia, haszonélvezeti jogot az örökhagyó szerzett. Utóbbi értéke a szerződés szerint 450 000 forint volt. Az ingatlanba sem az alperes gyermekének családja, sem az örökhagyó nem költözött be.

Az örökhagyó 2001. december 24-én elhunyt, őt az alperes temettette el 300 000 forint közösen megtakarított pénzük felhasználásával. Az alperes gyermekének családja az m.-i ingatlan lakóépületében, az alperes az ingatlan melléképületében lakik. A P. községben megvásárolt ingatlant az alperes fia eladta, annak teljes vételárát az alperes a fia részére átengedte.

Az örökhagyó halálát követő hagyatéki eljárásban az alperes a javára szóló végrendelet alapján érvényesített öröklési igényt. A felperesek a végrendelet érvényességét elismerték, közöttük csak a kötelesrész mértékét illetően keletkezett vita. Az eljárt közjegyző a hagyatékot ideiglenes hatállyal az alperes részére adta át és a felpereseket perindításra hívta fel.

A felperesek - tudomást szerezve a tartási szerződést felbontó okiratról - keresetükben az alperesnek az öröklésből való kiesése megállapításával törvényes örökrészük megállapítását kérték. Az eljárás során kiterjesztett és pontosított keresetükben vagylagosan kötelesrészük kiadását is kérték: az alperest személyenként 1 937 700 forint és annak 2002. november 4-étől járó törvényes kamatai megfizetésére kérték kötelezni. Ennek során - egyebek mellett - állították, hogy az örökhagyó hagyatékához és a kötelesrész alapjához tartozik az örökhagyó d.-i ingatlana eladási árából 506 000 forint vételárkövetelés, 4 730 000 forint értékben az m.-i ingatlan, 300 000 forint értékű személygépkocsi, 2 250 000 forint az alperes fiának juttatott adomány, 1 160 000 forint értékű ingóság, 2 000 000 forint készpénz és a temetésre felhasznált 300 000 forint.

Az alperes a kiesésre vonatkozó kereset teljes elutasítását kérte. Vitatta a kötelesrész alapját, és annak mértékét 738 400 forintban ismerte el.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperesek elsődleges keresetét elutasította. Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I-II. r. felperesek részére személyenként 874 412 forintot és annak 2002. november 4. napjától 2004. december 31. napjáig járó évi 11%, 2005. január 1. napjától a kifizetésig járó évi 9,5% kamatát.

Megkereste a Gy.-i Városi Bíróságot, hogy az Ö. Z. és Ö. Z.-né által letétbe helyezett 486 666 forintot egyenlő arányban utalja ki az alperes (feltehetően felperesek) részére. Ezt meghaladóan a felperesek másodlagos keresetét elutasította.

Az ítélet indokolása szerint az elsődleges keresetet illetően annak van jelentősége, hogy az öröklés megnyíltakor az örökhagyó és az alperes között az életközösség fennállt-e. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelésével azt állapította meg, hogy az életközösség fennállt, ezért az alperesnek a Ptk. 601. §-ában írtak alapján a kiesése nem állapítható meg.

A másodlagos keresetnek a Ptk. 661. §-a alapján helyt adva a kötelesrész alapját az elsőfokú bíróság a Ptk. 666. § (1) bekezdés alkalmazásával állapította meg. Ennek során - szakvéleményt is beszerezve - az m.-i 2255. hrsz.-ú

ingatlan 22/40 részének forgalmi értékét a felperesek által megjelölt összegben: 4 730 000 forintban határozta meg. Az alperes az eljárás során kétséget kizáróan nem bizonyította, hogy az örökhagyó hagyatékaként felvett személygépkocsi teljes egészében a különvagyona lett volna. Annak hagyatékhoz tartozó értékét a hagyatéki eljárásban felvett értékkel egyezően állapította meg. A hagyatékhoz tartozó ingóságok körét és értékét a bizonyítékok mérlegelésével 379 550 forintban látta megállapíthatónak. A bizonyítékokat mérlegelve azt is megállapította, hogy a polgári ingatlan vételárából az alperes gyermeke 1 800 000 forinttal rendelkezett, 450 000 forintot az örökhagyó és az alperes ajándékoztak, amelynek alapján örökhagyói adománynak 225 000 forint összeg minősül. Kellő bizonyíték hiányában készpénz-hagyaték meglétét nem állapította meg.