EH 1999.113 Pénzintézet által adott kölcsön esetében a kölcsönös színlelés vizsgálatánál annak is jelentősége van, hogy a pénzintézet a kölcsönszerződés megkötése előtt és a szerződés megkötésekor betartotta-e a reá vonatkozó szabályzatban írt feltételeket. Ennek bizonyítása a pénzintézetet terheli [Ptk. 207. § (3) és (4) bek., Pp. 164. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletében 2 932 373 Ft és ennek kamatai, továbbá perköltség megfizetésére kötelezte egyetemlegesen az I. r. alperes természetes személyt (a jelen eljárás alperesét) és az R. Kft.-t mint II. r. alperest. Tényként állapította meg, hogy az I. r. alperes és a felperes között 1992. július 8-án 1 465 000 Ft-ra, 1992. július 9-én pedig 2 153 000 Ft-ra jött létre a kölcsönszerződés. A kölcsönök visszafizetéséért a II. r. alperes készfizető kezességet vállalt. A kölcsönök visszafizetése részben történt meg. Az I. r. alperes védekezését - amely szerint a felperes és közte létrejött kölcsönszerződések színlelt szerződések voltak, s így azok a Ptk. 207. §-ának (4) bekezdése alapján semmisek - nem fogadta el. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a kölcsönszerződés érvényességét nem érinti az a tény, hogy az I. r. alperes megbízása alapján a kölcsön összegét a felperesnek a II. r. alperes számlájára kellett átutalnia. A felek titkos fenntartása vagy rejtett indoka ugyanis a Ptk. 207. §-ának (3) bekezdése értelmében a szerződés érvényessége szempontjából közömbös. Nem találta helytállónak az elsőfokú bíróság az I. r. alperesnek azt az érvelését sem, hogy a II. r. alperes részéről a perbeli kölcsönszerződésekből eredő követelések tekintetében ráutaló magatartással tartozásátvállalás történt, s ehhez a felperes a II. r. alperes részéről történt törlesztések elfogadásával hozzájárult (Ptk. 332. §). A perbeli esetben ugyanis a II. r. alperes készfizető kezes volt.
Ezen ítélet ellen az I. r. alperes fellebbezett és annak megváltoztatását, vele szemben a kereset elutasítását kérte. A másodfokú bíróság az I. r. alperes fellebbezési érvelését nem fogadta el. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást azzal egészítette ki, hogy a perbeli kölcsönszerződésben biztosítékként lekötött nagyértékű gépkocsikra az I. r. alperes fiktív bérleti szerződéseket kötött a II. r. alperessel. Megállapította, hogy az alperesek rejtett indoka a felperes által nyújtott kölcsönnek a II. r. alperes által történő felhasználása volt. A fiktív bérleti szerződések megkötése az alperesek részéről egyoldalú színlelésnek minősül. Ez azonban a kölcsönszerződések érvényessége és értelmezése szempontjából közömbös [Ptk. 207. § (3) bek.]. A kölcsönszerződést a Ptk. 207. §-ának (4) bekezdése alapján kizárólag az azt megkötő felek - kétoldalú - színlelése teszi érvénytelenné. Ebből következően az I. r. alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a felek szándéka olyan kölcsönszerződés megkötésére irányult, amelynek az adósa kizárólag a II. r. alperes. A hitelbírálat és az esetleges keretszerződés a felperes és II. r. alperes között, továbbá a hitelek nyilvántartásának a módja - a felperes tagadásával szemben -, a kölcsönös színlelés megállapításához nem elégséges.
Ezen jogerős másodfokú ítélettel szemben az I. r. alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, s annak megváltoztatását, a felperes keresetének vele szemben történő elutasítását kérte. A jogszabálysértést abban jelölte meg, hogy az eljárt bíróságok a tényállást nem derítették fel, s így az ítélet megalapozatlan. A tényállás teljes feltárásához kérte az első és másodfokú eljárásban előterjesztett bizonyítási indítványának helyt adni. Nevezetesen kérte kötelezni a felperest a II. r. alperessel kötött keretszerződés, valamint a perbeli kölcsönszerződésekkel kapcsolatos összes dokumentum (hitelkérelem, előterjesztés, cenzúra-határozat) becsatolására. Ezek - álláspontja szerint - bizonyítják, hogy a kölcsönszerződések megkötésekor a felperes a II. r. alperest kívánta "megsegíteni". Így a kölcsönszerződés a felperes és az I. r. alperes részéről egyaránt színlelt volt.
A felperes a felülvizsgálati eljárásban bejelentette, hogy a perbeli követelést a B. V. Kft.-re engedményezte, aki a perbe - miután az alperes a felperes (továbbiakban: I. r. felperes) perből való elbocsátásához nem járult hozzá II. r. felperesként vett részt.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A másodfokú bíróság helyesen indult ki abból, hogy a kölcsönszerződést kizárólag a kétoldalú színlelés teszi érvénytelenné [Ptk. 207. § (4) bek.]. Ennek bizonyítása a felperes pénzintézetet terhelte [Pp. 164. § (1) bek.]. Az I. r. alperes a fellebbezésében a kétoldalú színlelés bizonyítására kérte a felperest a kölcsönügyletekre vonatkozó összes dokumentáció - különösen a hitelkérelem, cenzúrahatározat és a gépjárművek forgalmi engedélye másolatai - becsatolására kötelezni. Ezzel az I. r. alperes azt kívánta bizonyítani, hogy az I. r. felperes részéről is színlelt volt a kölcsönszerződés megkötése, mert az I. r. felperesnél bankszámlával nem rendelkezett, havi jövedelme is alacsony volt, s az I. r. felperes is tudta, hogy ő a maga részére ilyen rövid idő alatt nem vásárolhat több luxusautót.
A másodfokú bíróság az alperes által kért bizonyítékok beszerzését szükségtelennek tartotta, mert - az ítélet indokolásából kitűnően - arra a következtetésre jutott, hogy ezek az okiratok az I. r. felperes tagadásával szemben nem elégségesek a kölcsönszerződések színlelt volta megállapításához. Egyéb I. r. alperesi bizonyítási indítvány hiányában állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az I. r. alperes azt az állítását, amely szerint színlelt kölcsönszerződést kötött az I. r. felperessel, nem tudta bizonyítani.
A felülvizsgálati kérelem alapján továbbra is kérdés volt, hogy a hitelnyújtás a II. r. alperes részére történt-e, vagyis a peres felek között létrejött kölcsönszerződések színleltek voltak-e. Színlelt szerződés esetén a felek közös akarata arra irányul, hogy azt a szerződést, amely a jognyilatkozatok alapján keletkezne ne kössék meg, illetve ezzel elleplezzék a valóságos akaratuknak megfelelő szerződést. A szerződés színleltségét a felek rendszerint eltitkolják. Ezért a perbeli esetben - amikor pénzintézet ad kölcsönt - a kölcsönös színlelés megállapításánál jelentősége van annak is, hogy az I. r. felperesi pénzintézet betartotta-e azokat az ügyviteli szabályokat, amelyek előírják, hogy kinek és milyen feltételekkel milyen fizetőképesség mellett adható kölcsön. A felülvizsgálati eljárásban 8/A/l. alatt becsatolt Ügyviteli Szabályzat erre vonatkozóan részletes előírásokat ad. Így előírja, hogy kölcsön annak adható, aki a pénzintézetnél bankszámlával rendelkezik. Az I. r. alperes tagadta, hogy az I. r. felperesi pénzintézetnél bankszámlával rendelkezett. Ezt az I. r. felperes sem állította. A kölcsönszerződésből megállapítható, hogy az I. r. felperes áruvásárlásra nyújtott hitelt. Az Ügyviteli Szabályzat II/3. része előírja a kölcsönigény elbírálásánál figyelembe veendő szempontokat, így pl., hogy egy éves munkaviszonnyal és megfelelő saját erővel kell rendelkeznie az igénylőnek. Az I. r. alperes a perben igazolta, hogy a II. r. alperessel 1992. február 1-jén kötött munkaszerződést, havi 12 000 Ft volt a fizetése. Az I. r. felperes ezt sem tette vitássá. Az Ügyviteli Szabályzat alapján az I. r. felperesnek a kölcsön engedélyezése előtt azt is vizsgálni kellett, hogy az igénylő megfelelő fedezettel rendelkezik-e. Annak, hogy az I. r. felperes az Ügyviteli Szabályzatban foglaltakat betartotta-e a kölcsönök engedélyezésekor azért van a perbeli esetben kiemelten különös jelentősége, mert az I. r. felperes az I. r. alperes részére az 1992. május 29-én kelt kölcsönszerződés alapján 272 000 Ft kölcsönt adott Citroen gyártmányú gépkocsi vásárlására, havi 33 000 Ft törlesztésre, az 1992. július 8-án kelt kölcsönszerződésben Mercedes gyártmányú gépkocsi vásárlására 1 465 500 Ft összegű kölcsönt adott, amelyet havi 172 000 Ft összegben kellett törleszteni. A következő napon 1992. július 9-én kötötték meg a harmadik kölcsönszerződést, ebben az I. r. felperes 2 153 000 Ft kölcsönt adott az I. r. alperesnek BMW gyártmányú gépkocsi vásárlására, a havi törlesztőrészlet 250 000 Ft volt. A három kölcsönszerződés alapján az I. r. alperesnek összesen havi 455 000 Ft-ot kellett volna törlesztenie. Ilyen peradatok mellett az I. r. alperes bizonyítási indítványában jelölt okiratok beszerzése és azok tartalmának a per egyéb adataival való egybevetése és mérlegelése nem volt szükségtelen a kölcsönös színlelés vizsgálatához. Az I. r. felperes azonban nem kívánta ezeket az iratokat felmutatni, a másodfokú eljárásban úgy nyilatkozott, hogy csak a becsatolt iratokkal rendelkezik, a hitelkérelmeket és a II. r. alperessel kötött keretszerződést nem találja. Ezt az elzárkózó I. r. felperesi magatartást a felülvizsgálati bíróság a Pp. 206. §-ának (2) bekezdése alapján a felperesek terhére értékelte. Az I. r. felperes ugyanis nem tudott elfogadható magyarázatot adni arra nézve, hogy a perbeli, még ki sem fizetett kölcsön iratai - figyelemmel arra is, hogy a per 1994. október 5-én indult a fizetési meghagyás benyújtásával - miért nem állnak a rendelkezésére.
Alaptalanul mellőzte a másodfokú bíróság annak a körülménynek az értékelését, hogy az iratoknál elfekvő számítógépes kölcsönlistában az adott kölcsön az R. Kft. rövidlejáratú fogyasztási hiteleként volt nyilvántartva és abban halasztásra ("prolongálásra") is utalás van; arra viszont nem volt adat, hogy az I. r. alperes fizetési halasztás iránti kérelemmel fordult volna az I. r. felpereshez.
A II. r. alperes ügyvezetője - a büntető eljárásban tett, feltáró jellegű beismerő - vallomásában elmondta, hogy a "hitelkonstrukcióhoz" szükséges bankot az I. r. felperes személyében találták meg, akitől 38-44 millió forint között vettek fel kölcsönt. Az üzleti kapcsolat az I. r. felperessel 1992. augusztusában megszűnt, a kölcsönt ezt követően napi 100 000 forintjával kezdték törleszteni. Ilyen körülmények között életszerűtlen, hogy a keretmegállapodós nem áll már az I. r. felperes rendelkezésére; az I. r. felperes elzárkózó magatartását a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság úgy értékelte, hogy nem kívánja a kölcsönnyújtás körülményeit teljes körűen feltárni.
A fenti bizonyítékok értékelését az eljárt bíróságok elmulasztották, ezért téves ténybeli és jogi következtetésre jutottak.
A perbeli esetben az I. r. alperes természetes személy helyett ténylegesen egy gazdálkodó szervezet pénzügyi finanszírozása történt meg, olyan konstrukcióban, amelynek valótlanságát az I. r. felperesnek mint szaktevékenység folytatójának fel kellett ismernie. A nem hitelképes I. r. alperesnek ilyen rövid időn belül három személygépkocsi vásárlásához összesen közel négy millió forint kölcsönt "nyújtott", amely kölcsön a "keretszerződés" alapján nyomban a II. r. alpereshez került. Az I. r. felperes a körülményekből nyilvánvalóan nem számíthatott arra, hogy az I. r. alperes törleszteni fog. A továbbiakban a kölcsön törlesztéséről a II. r. alperessel tárgyalt, ténylegesen neki adott halasztást. A felek szerződési akarata tehát arra irányult, hogy a II. r. alperest juttassák hitelhez. Az adós személyét színlelték, azt kívánták leplezni. Az I. r. felperes által végzett hitelezés messze meghaladta a fogyasztási hitelek fogalmi körét.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság megállapította, hogy a kölcsönszerződés mind a két szerződő fél részéről színlelt volt. Ennek folytán a szerződések a Ptk. 207. §-ának (3) bekezdése alapján semmisek, így ezek alapján a felpereseknek jogszerű követelése az I. r. alperessel szemben nem keletkezett.
A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogszabálysértő másodfokú ítéletnek a felülvizsgálati kérelemmel érintett részét hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és a keresetet az I. r. alperessel szemben elutasította. (Legf. Bír. Gfv. I. 30. 267/1998. sz.)