A Pécsi Ítélőtábla Pf.20177/2012/9. számú határozata kártérítés (VADKÁR megtérítése) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 23. §, 30. §, 78. §, 182. §, 206. §, 253. §, 254. §] Bírók: Berki Csilla, Döme Attila, Velényiné dr. Köcse Judit

Pécsi Ítélőtábla

Pf.VI.20.177/2012/9. szám

A Pécsi Ítélőtábla a dr. Csehi Ottó ügyvéd által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a Zárdai Ügyvédi Iroda által képviselt I.rendű alperes neve (I.rendű alperes címe) I. rendű és a II.rendű alperes neve (II.rendű alperes címe) II. rendű alperesek ellen vadkár megfizetése iránt indított perében a Kaposvári Törvényszék 2012. január 6. napján kelt 16.P.20.013/2011/31. számú ítélete ellen az alperesek által 34. sorszámon benyújtott fellebbezés folytán meghozta a következő

ítéletet:

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - fellebbezett részében - helybenhagyja.

Kötelezi az I. rendű alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 580.000 (ötszáznyolcvanezer) forint másodfokú perköltséget.

Kötelezi a II. rendű alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 35.300 (harmincötezer-háromszáz) forint másodfokú perköltséget.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

Indokolás

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2010-ben az alperesek vadászati területén kukoricát termesztett. Erről 2010. április 19-én tájékoztatta az I. rendű alperest, kitérve arra is, hogy a vadkárok megelőzése érdekében a területen villanypásztort telepített. Az I. rendű alperes válaszlevelében a bejelentést tudomásul véve tájékoztatta a felperest a tervezett vadkárelhárító intézkedéseiről, egyúttal az előző évben tapasztalt nagy mértékű vadkárra utalással kifogásolta a villanypásztor telepítésének a módját. Egy későbbi levél pontosítása szerint azt, hogy a terület teljes körű bekerítése helyett vonalas, egyoldalú kihúzással a vadátjárók elzárásra kerültek, így megakadályozva a vadak elvonulását, a villanypásztor védelem helyett többletkár okozására kényszeríti a vadállományt.

A felperes által termesztett kukoricában 2010. májustól az alperesek vadászterületéről kiváltott vadak - szavasok, őzek, vaddisznók - a termény betakarításáig folyamatosan kárt okoztak rágással és taposással. A felperes bejelentései alapján az illetékes körjegyző K.I-t rendelte ki a vadkárbecslésre. A szakértő az I. rendű alperes vadászterületéről kiváltott vadak által a felperes növénykultúrájában okozott kárt 20.305.307 forintban, a II. rendű alperes vadászterületéről kiváltott vadak kártételét pedig 1.170.776 forintban számította. A 2010. július 1-jén végzett előzetes vadkárbecslési számla jegyzőkönyvét a peres felek képviselői nem látták el aláírásukkal, annak elkészültéről az illetékes körjegyző július 22-én értesítette a feleket. A szeptemberben és októberben végzett vadkárbecslési szemlékről készült jegyzőkönyvek is nélkülözik a felek képviselőinek az aláírásait. A peres felek között a vadkár megtérítésére vonatkozó egyezség létrehozására irányuló államigazgatási eljárást a közjegyző egyezség hiányában megszüntette, mert az alperesek a szakértő által megállapított kárt nem fogadták el, eltúlzottnak találták.

A felperes keresetében a fenti vadkára és járulékai megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket.

A II. rendű alperes elsődlegesen perhalasztó kifogást terjesztett elő arra hivatkozással, hogy a vele szemben előterjesztett követelés összegére figyelemmel a per elbírálására a M Bíróságnak van hatásköre és illetékessége. Érdemben a kereset jogalapját az alperesek nem vitatták, de marasztalásuk mértékét a felperes követelésénél lényegesen kisebb összegben kérték meghatározni arra hivatkozással, hogy a kár bekövetkeztéért a felperes felelős nagyobb mértékben.

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az I. rendű alperest 19.261.868 forint, ennek 2010. november 23. napjától számított késedelmi kamatai és 2.000.000 forint részperköltség, a II. rendű alperest 1.170.776 forint, ennek ugyanolyan mértékű kamatai és 150.000 forint részperköltség felperes javára történő megfizetésére. Az I. rendű alperessel szemben ezt meghaladóan előterjesztett keresetet elutasította. A II. rendű alperes hatásköri kifogását a Pp.23.§ (1) bekezdésének a) pontja, 23.§ (2) bekezdése és 25.§ (3) bekezdése alapján - figyelemmel a BH 2001/131. és a BDT 2009/2125. számú eseti döntésekben kifejtett jogelvekre is - alaptalannak találta, és a kereset egészét érdemben vizsgálta. Ennek során a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény, azaz a Vtv.75.§ (1), (2) bekezdéséből indult ki, amely a vadak által a szántóföldön okozott kár 5%-ot meghaladó részének megtérítésére kötelezi a vadászatra jogosultat vétkességére tekintet nélkül. A kereset teljes elutasítására irányuló ellenkérelemre figyelemmel vizsgálta az esetleges kármegosztás körében azt is, hogy a felek mennyiben tettek eleget a vadkár megelőzésével kapcsolatos kötelezettségüknek. A Vtv.78-79.§-ainak elemzésével arra a következtetésre jutott, hogy a vadkár elhárítása, megelőzése tekintetében a jogszabályok a vadászatra jogosult számára írnak elő kötelezettségként aktív tevékenységet, a földhasználót az értesítési és hatósági eljárás kezdeményezési kötelezettségen kívül csak az ebben való közreműködésre kötelezik. Leszögezte, hogy a Vtv.79.§ (1), (2) bekezdése értelmében a vadkárelhárító berendezések kihelyezése ugyancsak a vadászatra jogosult feladata, az nem tarozik a földhasználónak a közreműködési kötelezettségébe. A vadászatra jogosult ezért csak a vadkár azon részének a megtérítése alól mentesülhet, amely a károsult ezzel kapcsolatos együttműködési kötelezettségének az elmulasztása miatt áll elő. Ebben az esetben azonban a vadvédelmi kerítést az alperesek helyett a felperes építette ki az I. rendű alperes részleges költségviselése mellett.

Az alperesek kifogásaira figyelemmel vizsgálta a bíróság a telepítés szakszerűségét, és B.J. igazságügyi vadkárszakértő aggálytalannak tekintett szakértői véleménye alapján azt megfelelőnek találta, utalva rá, hogy a szakszerűséget megerősíti F.Gy. igazságügyi szakértő által a M Bíróság előtt 2.P.20.415/2009. számú perben előterjesztett szakvélemény is. B.J. a vadkártétel fő okát abban jelölte meg, hogy az alperesek a vegetációs időszakban nem megfelelő intenzitással csökkentették a vadállományt, habár a kilövési tervüket tűréshatáron belül elvégezték, ezen kívül nem gondoskodtak megfelelően az alperesek a vadriasztásról sem.

Ezek alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes a vadkár megelőzési és -elhárítási kötelezettségét maradéktalanul teljesítette, az alperesek azonban nem, így a kármegosztásra a törvény által előírt 5%-os károsulti önrészt meghaladó mértékben nem látott lehetőséget. Az alperesek által fizetendő kár összegét B.J. szakvéleménye alapján állapította meg. A kármérték meghatározása során a szakértő felhasználta a korábbi közigazgatási eljárásban készült szakvéleményeket, tekintettel arra, hogy véleményezését megelőzően a felperes elvégezte a 2010. évi betakarítási munkákat. Ezzel összefüggésben az elsőfokú bíróság alaptalannak találta az alpereseknek K.I. szakértői kompetenciájának hiányára alapozott kifogását. Utalt rá, hogy a 79/2004.(V.04.) FVM rendelet (Vhr.) 83.§-a (1) és (3) és 81.§ (3) bekezdésének megfelelően a vadászati hatóság által összeállított névjegyzékből került sor az ő kirendelésére, ezért kompetenciája nem vitatható.