62008CJ0296[1]

A Bíróság (harmadik tanács) 2008. augusztus 12-i ítélete. Ignacio Pedro Santesteban Goicoechea. Előzetes döntéshozatal iránti kérelem: Cour d'appel de Montpellier - Franciaország. Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés - 2002/584/IB kerethatározat - 31. és 32. cikk - Európai elfogatóparancs és a tagállamok közötti átadási eljárások - A kiadatás iránti kérelmet végrehajtó állam lehetősége 2004. január 1-jét megelőzően elfogadott, de ebben az államban egy későbbi időponttól hatályos egyezmény alkalmazására. C-296/08 PPU. sz. ügy

C-296/08. PPU. sz. ügy

Ignacio Pedro Santesteban Goicoechea

elleni

kiadatási eljárás

(a chambre de l’instruction de la cour d’appel de Montpellier [Franciaország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés – 2002/584/IB kerethatározat – 31. és 32. cikk – Európai elfogatóparancs és a tagállamok közötti átadási eljárások – A kiadatás iránti kérelmet végrehajtó állam lehetősége 2004. január 1-jét megelőzően elfogadott, de ebben az államban egy későbbi időponttól hatályos egyezmény alkalmazására”

Az ítélet összefoglalása

1. Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés – A Bíróság hatásköre – Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések – Az EU-Szerződés VI. címe alapján elfogadott kerethatározat értelmezésére vonatkozó kérdés

(EK 234. cikk; EU 35. cikk és EU 46. cikk, b) pont)

2. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések – A Bírósághoz fordulás – Az előterjesztendő kérdések meghatározása – A nemzeti bíróság kizárólagos hatásköre

(EU 35. cikk)

3. Európai Unió – Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés – Az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló kerethatározat

(2002/584 tanácsi kerethatározat, 31. cikk)

4. Európai Unió – Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés – Az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló kerethatározat

(2002/584 tanácsi kerethatározat, 32. cikk)

1. Önmagában az a tény, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem az EU 35. cikket említi, hanem az EK 234. cikkre utal, nem vonhatja maga után az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlanságát. Ez annál is inkább így van, mivel az EU-Szerződés sem kifejezetten, sem hallgatólagosan nem rendelkezik arról, hogy a nemzeti bíróságnak milyen formában kell előterjesztenie előzetes döntéshozatal iránti kérelmét.

(vö. 38. pont)

2. Tekintve, hogy az EU 35. cikk értelmében a Bírósághoz nem az alapeljárás felei fordulhatnak, hanem a nemzeti bíróság, a Bíróság elé terjesztendő kérdéseket kizárólag a nemzeti bíróság határozhatja meg, és a felek nem módosíthatják azok tartalmát. Továbbá, ha a Bíróság eleget tenne az alapeljárás felei kéréseinek, az nem volna összeegyeztethető a számára a fent hivatkozott rendelkezésekben meghatározott hatáskörrel, és azzal a feladatával, hogy biztosítsa, hogy a tagállamok kormányai, valamint az egyéb érdekelt felek a Bíróság alapokmánya 23. cikkének megfelelően benyújthassák észrevételeiket, figyelembe véve, hogy e rendelkezés értelmében csak az előzetes döntéshozatalra utaló határozatot kézbesítik az érdekelt feleknek.

(vö. 46–47. pont)

3. Az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló 2002/584 kerethatározat 31. cikke úgy értelmezendő, hogy az csak olyan helyzetre vonatkozik, amikor az európai elfogatóparancs alkalmazható, amiről azonban nincsen szó, ha a kiadatási kérelem a tagállam által a kerethatározat 32. cikke szerint tett nyilatkozatban meghatározott időpont előtt elkövetett cselekményekre vonatkozik.

(vö. 63. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

4. Az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló 2002/584 kerethatározat 32. cikke úgy értelmezendő, hogy azzal nem ellentétes, ha a végrehajtó tagállam az Európai Unió tagállamai közötti kiadatásról szóló, a Tanács 1996. szeptember 27-i jogi aktusával létrehozott és ugyanezen a napon valamennyi tagállam által aláírt egyezményt alkalmazza, még akkor sem, ha az ebben a tagállamban csak 2004. január 1-jét követően lépett hatályba.

Olyan egyezmények alkalmazhatóvá tétele ugyanis, mint például az említett, az Európai Unió tagállamai közötti kiadatásról szóló egyezmény, nem érinti kedvezőtlenül az említett kerethatározat által előírt európai elfogatóparancs rendszerét, mivel ez utóbbi 31. cikke (1) bekezdésének megfelelően ilyen egyezmény csak akkor használható, ha az európai elfogatóparancs rendszere nem alkalmazható. A kiadatás területén meglévő valamely egyezmény 2004. január 1-jét követően történő alkalmazhatóvá tételének ezért csak a kiadatási rendszer javítása lehet a célja olyan körülmények között, amikor az európai elfogatóparancs rendszere nem alkalmazható.

(vö. 74–75., 81. pont és a rendelkező rész 2. pontja)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)

2008. augusztus 12.( * )

„Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés – 2002/584/IB kerethatározat – 31. és 32. cikk – Európai elfogatóparancs és a tagállamok közötti átadási eljárások – A kiadatás iránti kérelmet végrehajtó állam lehetősége 2004. január 1-jét megelőzően elfogadott, de ebben az államban későbbi időponttól hatályos egyezmény alkalmazására”

A C-296/08. PPU. sz. ügyben,

az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet la Cour d’appel de Montpellier (Franciország) a Bírósághoz 2008. július 3-án érkezett, ugyanazon a napon hozott határozatával terjesztett elő az

Ignacio Pedro Santesteban Goicoechea

ellen folytatott kiadatási eljárásban

A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),

tagjai: A. Rosas (előadó) tanácselnök, U. Lohmus, J. N. Cunha Rodrigues, A. Ó Caoimh és A. Arabadjiev bírák,

főtanácsnok: J. Kokott,

hivatalvezető: M.-A. Gaudissart egységvezető,

tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság 2008. július 3-i, a Bíróság hivatalához ugyanezen a napon érkezett kérelmére, amelyben az eljárási szabályzat 104b. cikke alapján sürgősségi eljárás alkalmazását kéri az előzetes döntéshozatal iránti kérelemre,

tekintettel a harmadik tanács e kérelemnek helyt adó, 2008. július 7-i határozatára,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2008. augusztus 6-i tárgyalásra

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

–        I. P. Santesteban Goicoechea képviseletében Y. Molina Ugarte ügyvéd,

–        a francia kormány képviseletében E. Belliard, G. de Bergues és A.-L. During, meghatalmazotti minőségben,

–        a spanyol kormány képviseletében l’Abogacía del Estado,

–        az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében S. Grünheid és R. Troosters, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13-i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat (HL L 190., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 34. o., a továbbiakban: kerethatározat) 31. és 32. cikkének értelmezésére irányul.

2 E kérelmet a spanyol hatóságok által 2008. június 2-án kibocsátott kiadatás iránti kérelem nyomán a Cour d’appel de Montpellier (montpellier-i fellebbviteli bíróság) vizsgálati tanácsa előtt indult eljárásban terjesztették elő.

Jogi háttér

A nemzetközi jog

3 Az európai kiadatási egyezményt Párizsban írták alá 1957. december 13-án.Ennek „Elévülés” címet viselő 10. cikke a következőképen rendelkezik:

„A kiadatást nem engedélyezik, ha akár a megkereső, akár a megkeresett Fél joga szerint a bűncselekmény vagy a büntetés elévült.”

4 A terrorizmus visszaszorításáról szóló európai egyezményt 1977. január 27-én írták alá Strasbourgban.

Az Európai Unió joga

5 1995. március 10-i jogi aktusával a Tanács létrehozta az Európai Unió tagállamai közötti egyszerűsített kiadatási eljárásról szóló egyezményt az Európai Unióról szóló szerződés K.3. cikke alapján, amelyet a tagállamok ugyanezen a napon aláírtak (HL C 78., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 1. kötet, 6. o.) (a továbbiakban: 1995. évi egyezmény).

6 Az említett egyezmény 1. cikkének (1) bekezdése szerint:

„Ezen egyezmény célja, hogy az [1957. december 13-i] európai kiadatási egyezmény rendelkezéseinek kiegészítésével előmozdítsa annak alkalmazását az Európai Unió tagállamai között.”

7 1996. szeptember 27-i jogi aktusával a Tanács létrehozta az Európai Unió tagállamai közötti kiadatásról szóló egyezményt az Európai Unióról szóló szerződés K.3. cikke alapján, amelyet a tagállamok ugyanezen a napon aláírtak (HL C 313., 1. o.; a továbbiakban: 1996. évi egyezmény).

8 Ennek első cikke többek között így rendelkezik:

„(1)      Ezen egyezmény célja a következő egyezmények rendelkezéseinek kiegészítése és alkalmazásuknak az Európai Unió tagállamai közötti megkönnyítése:

–      a kiadatásról szóló, 1957. december 13-i európai egyezmény [...],

–      a terrorizmus visszaszorításáról szóló, 1977. január 27-i európai egyezmény [...],

–      a közös határokon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről 1985. június 14-én Schengenben [a Benelux Gazdasági Unió, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság között] létrejött megállapodás alkalmazásáról szóló, 1990. június 19-i egyezmény [HL 2000. L 239., 19. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 2. kötet, 9. o.] azon tagállamok viszonyaiban, amelyek részes felei ezen egyezménynek […]”

9 Az 1996. évi egyezmény 8. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A kiadatást nem lehet megtagadni azon az alapon, hogy a megkeresett tagállam joga szerint a bűncselekmény vagy a büntetés elévült.”

10 Az 1996. évi egyezmény 18. cikkének (2) és (3) bekezdéséből következően az egyezmény 90 nappal azután lép hatályba, hogy az azt utolsóként elfogadó tagállam megtette az ezen egyezmény elfogadásához az alkotmányos követelményeik szerint szükséges eljárások befejezéséről. E rendelkezés értelmében az egyezmény mindaddig nem lép hatályba, amíg azt valamennyi tagállam el nem fogadta.

11 Az 1996. évi egyezmény 18. cikkének (4) bekezdése szerint:

„Mindaddig, amíg az egyezmény nem lép hatályba, a (2) bekezdés szerinti értesítés keretében vagy bármely más időpontban bármely tagállam nyilatkozhat arról, hogy az egyezményt a maga tekintetében alkalmazza azon tagállamok viszonylatában, amelyek azonos tartalmú nyilatkozatot tettek. Az ilyen nyilatkozatok kilencven nappal letétbe helyezésük napját követően lépnek hatályba.”

12 Az 1996. évi egyezmény 18. cikkének (5) bekezdése szerint az egyezményt csak a hatálybalépését, illetve a megkeresett tagállam és a megkereső tagállam közötti alkalmazhatóságát követő időpontokban előterjesztett megkeresésekre kell alkalmazni.

13 A kerethatározat (3)–(5) preambulumbekezdésének szövege a következő:

„(3)      Minden tagállam, illetőleg néhány tagállam számos kiadatási egyezménynek részese, többek között a kiadatásról szóló, 1957. december 13-i európai egyezménynek és a terrorizmus visszaszorításáról szóló, 1977. január 27-i európai egyezménynek. Az északi államok azonos tartalmú kiadatási törvényekkel rendelkeznek.

(4)      Ezen túlmenően a tagállamok egymás között az alábbi három, teljesen vagy részben a kiadatásról szóló, az uniós vívmányok részét képező egyezményben állapodtak meg: a közös határokon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló 1985. június 14-i schengeni megállapodás végrehajtásáról szóló 1990. június 19-i egyezmény (azon tagállamok közötti kapcsolatokban, amelyek az egyezmény részes államai), az [1995. évi] egyezmény és az [1996. évi] egyezmény.

(5)      Az Uniónak abból a kitűzött céljából, hogy a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térségévé váljon, következik a tagállamok közötti kiadatás eltörlése és annak az igazságügyi hatóságok közötti átadási rendszerrel való felváltása. Emellett az elítéltek vagy gyanúsítottak – büntetőítélet végrehajtása vagy büntetőeljárás lefolytatása céljából történő – átadásának új, egyszerűsített rendszerének bevezetése lehetővé teszi a jelenlegi kiadatási eljárások bonyolultságának és a jelenlegi kiadatási eljárásokban rejlő késlekedés kockázatának a megszüntetését is. A tagállamok között mindeddig irányadó hagyományos együttműködési kapcsolatokat a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térségében a büntetőügyekben hozott bírósági határozatok szabad mozgásán nyugvó rendszernek kell felváltania mind az ítélethozatal előtti, mind az azt követő szakaszban.”

14 A kerethatározat (11) preambulumbekezdése szerint:

„A tagállamok között az európai elfogatóparancs váltja fel a kiadatásra irányadó összes korábbi megállapodást, ideértve a schengeni megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény III. címének a kiadatásra vonatkozó rendelkezéseit is.”

15 A kerethatározat „Más nemzetközi szerződésekhez való viszony” című 31. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      2004. január 1-jétől – a tagállamok és harmadik államok viszonylatában történő alkalmazásuk sérelme nélkül – ez a kerethatározat lép a tagállamok közötti viszonylatban a kiadatás terén alkalmazandó alábbi egyezmények megfelelő rendelkezéseinek helyébe:

a)      az 1957. december 13-i európai kiadatási egyezmény, ennek 1975. október 15-i kiegészítő jegyzőkönyve, 1978. március 17-i második kiegészítő jegyzőkönyve, valamint a terrorizmus visszaszorításáról szóló, 1977. január 27-i európai egyezménynek a kiadatással kapcsolatos rendelkezései;

b)      az Európai Közösségek tagállamai közötti, a kiadatási kérelmek továbbítási módszereinek egyszerűsítéséről és korszerűsítéséről szóló 1989. május 26-i megállapodás;

c)      az 1995. évi egyezmény [...];

d)      az 1995. évi egyezmény [...];

e)      a közös államhatárokon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14-i schengeni megállapodás végrehajtásáról szóló 1990. június 19-i egyezmény III. címének IV. fejezete.

(2)      A tagállamok az e kerethatározat elfogadásakor hatályban lévő két- vagy többoldalú megállapodásokat vagy megegyezéseket továbbra is alkalmazhatják, amennyiben ezek lehetővé teszik e kerethatározat céljainak kiterjesztését vagy kibővítését, és hozzájárulnak az olyan személyek átadásával kapcsolatos eljárások további egyszerűsítéséhez és megkönnyítéséhez, akik ellen európai elfogatóparancsot adtak ki.

A tagállamok e kerethatározat hatálybalépését követően két- vagy többoldalú megállapodásokat vagy megegyezéseket köthetnek, amennyiben ezek lehetővé teszik e kerethatározat rendelkezéseinek kiterjesztését vagy kibővítését, és hozzájárulnak az olyan személyek átadásával kapcsolatos eljárások további egyszerűsítéséhez és megkönnyítéséhez, akik ellen európai elfogatóparancsot adtak ki, különösen ha azok a 17. cikkben előírt határidőknél rövidebb határidőket határoznak meg, a 2. cikk (2) bekezdésében megállapított bűncselekmények listáját bővítik, a megtagadás 3. és 4. cikkben rögzített okait tovább szűkítik, vagy a 2. cikk (1) vagy (2) bekezdésében meghatározott küszöböt leszállítják.

A második albekezdésben említett megállapodások és megegyezések semmiképpen sem érinthetik hátrányosan az olyan tagállamokkal fennálló kapcsolatokat, amelyek ezeknek nem részesei.

A tagállamok az e kerethatározat hatálybalépését követő három hónapon belül értesítik a Tanácsot és a Bizottságot, hogy az első albekezdésben említett meglévő megállapodások és megegyezések közül melyeket kívánják továbbra is alkalmazni.

A tagállamok az aláírást követő három hónapon belül értesítik a Tanácsot és a Bizottságot a második albekezdésben említett minden új megállapodásról vagy megegyezésről.

(3)      Amennyiben az (1) bekezdésben említett egyezmények vagy megállapodások olyan tagállamok területére vagy olyan területekre alkalmazandók, amelyek külkapcsolataiért olyan tagállam felel, amelyre ez a kerethatározat nem alkalmazható, az ezen területek és a többi tagállam közötti kapcsolatokra változatlanul ezek a nemzetközi szerződések irányadók.”

16 A kerethatározat „Átmeneti rendelkezés” című 32. cikke értelmében:

„A 2004. január 1-je előtt kézhez vett kiadatási kérelmeket továbbra is a kiadatás terén meglévő nemzetközi szerződések szabályozzák. Az ezen időpont után érkező kérelmekre nézve a tagállamok által e kerethatározat szerint elfogadott szabályok az irányadók. Az egyes tagállamok azonban e kerethatározat elfogadásakor nyilatkozhatnak úgy, hogy végrehajtó tagállamként továbbra is a 2004. január 1-je előtt alkalmazandó kiadatási rendszer szerint járnak el az általuk meghatározott időpont előtt elkövetett cselekményekre vonatkozó megkeresésekkel kapcsolatban. Ez nem lehet 2002. augusztus 7-nél későbbi időpont. A fent említett nyilatkozatot az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában közzé kell tenni. A nyilatkozat bármikor visszavonható.”

17 A kerethatározat 32. cikke alapján a Francia Köztársaság az alábbi nyilatkozatot tette (HL 2002. L 190., 19. o.):

„Franciaország a […] kerethatározat 32. cikke alapján kijelenti, hogy az 1993. november 1-je, azaz az Európai Unióról szóló, Maastrichtban 1992. február 7-én aláírt szerződés hatálybalépése előtt elkövetett cselekményekre vonatkozó megkeresésekkel kapcsolatban végrehajtó tagállamként továbbra is a 2004. január 1-je előtt alkalmazandó kiadatási rendszer szerint jár el.”

A nemzeti szabályozás

18 A kerethatározatot a 2004. március 9-i 2004-204. sz. loi portant adaptation de la justice aux évolutions de la criminalité (az igazságszolgáltatásnak a bűnözés alakulásához való hozzáigazításáról szóló francia törvény) (JORF 2004. március 10., 4567. o.) akként hajtotta végre, hogy a code de procédure pénale-ba (francia büntetőeljárási törvény) beiktatta a 695-11–695-51. cikket.

19 E törvény ezenkívül az 1995. és 1996. évi egyezmények végrehajtására vonatkozó rendelkezéseket is tartalmaz.

20 Az 1996. évi egyezmény ratifikálását a 2004. december 9-i 2004-1345. sz. törvény (JORF 2004. december 10., 20876. o.) engedélyezte.

21 Ezen egyezményt a 2005. július 8-i 2005-770. sz. rendelet (JORF 2005. július 10., 11358. o.) tette közzé. A rendelet szerint az egyezmény 2005. július 1-jéig alkalmazható.

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

22 A spanyol kormány az 1957. december 13-i európai kiadatási egyezmény alapján 2000. október 11-én kérelmezte I. P. Santesteban Goicoechea kiadatását az alábbi, 1992 februárjában és márciusában Spanyolország területén állítólagosan elkövetett cselekmények miatt: háborús fegyverek tartása, robbanóanyag jogosulatlan birtoklása, más személy tulajdonában lévő gépjármű jogosulatlan használata, jármű rendszámának megváltoztatása, terrorista szervezethez tartozás. E kérelmet a Cour d’Appel de Versailles (versailles-i fellebbviteli bíróság) vizsgálati tanácsa 2001. június 19-i ítéletével elutasította arra hivatkozással, hogy a francia jog szerint már elévültek azok a cselekmények, amelyek miatt a kiadatást kérték.

23 2004. március 31-én a spanyol igazságügyi hatóságok európai elfogatóparancsot bocsátottak ki I. P. Santesteban Goicoecheával szemben ugyanazon cselekmények miatt, mint amelyek a 2000. október 11-i kiadatási kérelemben szerepelnek. Írásbeli észrevételeiben a francia kormány közölte, hogy nem tett eleget ennek az elfogatóparancsnak. Ugyanis, tekintettel a cselekmények elkövetési idejére, és a kerethatározat 32. cikke alapján tett nyilatkozatra, az említett kérelmet nem lehet egyszerű ideiglenes letartóztatási parancsnak tekinteni, amellyel kapcsolatban a 2004. január 1-je előtt alkalmazandó kiadatási rendszer, tehát az 1957. december 13-i európai kiadatási egyezmény szerint kell eljárni. A cselekmények azonban a francia jog szerint elévültek. I. P. Santesteban Goicoechea szabadságvesztés büntetést tölt Franciaországban, így a megkereső tagállam részére történő esetleges átadásra csak e büntetés végrehajtása után kerülhetne sor.

24 I. P. Santesteban Goicoecheát 2008. június 6-án szabadlábra kellett volna helyezni. Amint a tárgyaláson a spanyol kormány előadta, mivel a francia igazságügyi hatóságok jelezték, hogy a cselekmények elkövetési ideje és a kerethatározat 32. cikke alapján tett nyilatkozat miatt az európai elfogatóparancs nem alkalmazható, a Juzgado Central de Instrucción de la Audiencia Nacional (Spanyolország) 2008. május 27-én ugyanazon cselekmények miatt ideiglenes letartóztatási parancsot adott ki az 1996. évi egyezményen alapuló kiadatás iránti kérelem céljából. 2008. május 28-án a vezető ügyész elrendelte I. P. Santesteban Goicoechea kiadatási letartóztatását.

25 2008. június 2-án a spanyol hatóságok I. P. Santesteban Goicoechea kiadatását kérték az 1996. évi egyezmény alapján.

26 A főügyész indítványozza, hogy a Cour d’appel de Montpellier (montpellier-i fellebbviteli bíróság) vizsgálati tanácsa adjon helyt a spanyol hatóságok kérelmének.

27 I. P. Santesteban Goicoechea ellenzi a spanyol hatóságok részére való átadását elsősorban arra hivatkozva, hogy a Spanyol Királyság nem alkalmazhatja az 1996. évi egyezmény rendelkezéseit.

28 A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a kerethatározat 31. cikke értelmében 2004. január 1-jétől ez a kerethatározat lép a tagállamok közötti viszonylatban a kiadatás terén alkalmazandó alább felsorolt egyezmények megfelelő rendelkezéseinek helyébe. Az 1996. évi egyezmény szerepel a kerethatározat 31. cikke (1) bekezdésének d) pontjában.

29 A kerethatározat 31. cikkének (2) bekezdése egyes tagállamoknak megengedi, hogy e kerethatározat elfogadásakor hatályban lévő két- vagy többoldalú megállapodásokat vagy megegyezéseket továbbra is alkalmazzák. E megállapodásokat azonban a kerethatározat hatálybalépését követő három hónapon belül be kell jelenteniük. A Spanyol Királyság /ezzel szemben ilyen bejelentést nem tett..

30 A kérdést előterjesztő bíróság a kerethatározat 32. cikkének értelmezésével kapcsolatban is tesz fel kérdést, mert az alapügyben olyan egyezmény alkalmazását kérik, amely Franciaországban 2005. július 1-je óta hatályos.

31 E körülmények között a Cour d’appel de Montpellier vizsgálati tanácsa az eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

„1)      Ha valamely tagállam, a jelen esetben Spanyolország, nem tett a […] kerethatározat 31. cikkének (2) bekezdése szerinti bejelentést arra vonatkozólag, hogy két- vagy többoldalú megállapodásokat továbbra is alkalmazni kíván, e kerethatározat 31. cikkében szereplő „helyébe lép” kifejezésre tekintettel ez azzal a következménnyel jár-e, hogy e tagállam nem alkalmazhat az európai elfogatóparancstól eltérő eljárást olyan másik tagállam, a jelen esetben Franciaország viszonylatában, amely a kerethatározat 32. cikke szerinti bejelentést tett?

Az első kérdésre adott nemleges válasz esetén:

2)      Megengedik-e a végrehajtó tagállam által tett fenntartások ennek az államnak, hogy a kerethatározat 32. cikkében megemlített olyan egyezményt alkalmazzon, amely 1996. szeptember 27-én, tehát 2004. január 1-je előtt kelt, de a végrehajtó tagállamban csak 2004. január 1-jét követően lépett hatályba?”

A sürgősségi eljárásról

32 A Cour d’appel de Montpellier vizsgálati tanácsa 2008. július 3-án kelt, a Bíróság hivatalához ugyanezen a napon érkezett levelében sürgősségi eljárás alkalmazását kéri az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tekintetében.

33 A kérdést előterjesztő bíróság e kérelmet azzal indokolta, hogy I. P. Santesteban Goicoechea fogva tartása a szabadságvesztés büntetés végrehajtását követően jelenleg kizárólag azon kiadatási eljárás keretében elrendelt kiadatási letartóztatás alapján történik, amelynek során az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést feltették.

34 A főtanácsnok meghallgatását követően a Bíróság harmadik tanácsa 2008. július 7-én helyt adott a kérdést előterjesztő bíróság azon kérelmének, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet sürgősségi eljárásban bírálja el.

A Bíróság hatásköréről

35 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EK 234. cikken alapul, a kért értelmezés viszont a kerethatározatot, tehát az EU-Szerződés VI. címe alapján elfogadott aktust érinti.

36 Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy az EU 46. cikk b) pontja értelmében az EK- és az EAK-Szerződésnek a Bíróság hatáskörére és az e hatáskör gyakorlására vonatkozó rendelkezéseit – köztük az EK 234. cikket – az EU-Szerződés VI. címének rendelkezéseire az EU 35. cikkben meghatározott feltételek szerint kell alkalmazni. Ebből az következik, hogy az EK 234. cikk szerinti szabályozás hatálya a Bíróság EU 35. cikken alapuló előzetes döntéshozatali hatáskörére is kiterjed, az e rendelkezésben előírt feltételek fenntartásával (lásd e vonatkozásban a C-105/03. sz., Pupino-ügyben 2005. június 16-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-5285. o.] 19. és 28. pontját, valamint a C-467/05. sz. Dell’Orto-ügyben 2007. június 28-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-5557. o.] 34. pontját).

37 A Francia Köztársaság 2000. július 11-én hatályosuló 2000. március 14-i nyilatkozatával elfogadta a Bíróság hatáskörét az EU 35. cikkben írt jogi aktusok érvényessége és értelmezése kérdésének eldöntésére e cikk (3) bekezdésének b) pontjában írt részletszabályok szerint. (HL 2005. L 327., 19. o.).

38 Ilyen körülmények között önmagában az a tény, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem az EU 35. cikket említi, hanem az EK 234. cikkre utal, nem vonhatja maga után az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlanságát. Ez annál is inkább így van, mivel az EU-Szerződés sem kifejezetten, sem hallgatólagosan nem rendelkezik arról, hogy a nemzeti bíróságnak milyen formában kell előterjesztenie előzetes döntéshozatal iránti kérelmét (lásd a fent hivatkozott Dell’Orto-ügyben hozott ítélet 36. pontját).

39 Továbbá, amint azt a francia kormány észrevételeiben kifejtette, bár a francia Conseil d’État (Államtanács) ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a fellebbbviteli bíróságok vizsgálati tanácsai a kiadatás iránti kérelmek véleményezésekor közigazgatási hatáskört gyakorolnak, ebből nem vonható le olyan következtetés, hogy e szervezetek az EK 234. cikk értelmében ne minősülnének bíróságnak.

40 A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint annak megítéléséhez, hogy valamely előzetes döntéshozatalt kezdeményező szervezet a Szerződés 234. cikke szerinti bíróság jellemzőivel rendelkezik-e – ami kizárólag a közösségi jog alapján eldöntendő kérdés –, a Bíróság bizonyos tényezők összességét veszi figyelembe, amelyek közé tartozik az, hogy a szervezet törvény alapján jött-e létre, állandó jelleggel működik-e, hatásköre kötelező jellegű-e, az eljárása kontradiktórius jellegű-e, a szervezet jogszabályokat alkalmaz-e, valamint hogy a szervezet független-e (lásd többek között a C-53/03. sz., Syfait és társai ügyben 2005. május 31-én hozott ítélet [EBHT 2005., I-4609. o.] 29. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ráadásul a nemzeti bíróságok csak abban az esetben terjeszthetnek kérdést a Bíróság elé, ha per van folyamatban előttük, illetve ha olyan eljárás során kell döntést hozniuk, amelynek célja egy bírói jellegű döntés meghozatala (lásd többek között a fent hivatkozott Syfait és társai ügyben hozott ítélet 29. pontját, valamint a C-96/04. sz. Standesamt Stadt Niebüll ügyben 2006. április 27-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-3561. o.] 13. pontját).

41 Nem vitás, hogy a fellebbviteli bíróságok vizsgálati tanácsai megfelelnek a törvény által létrehozottság, az állandóság és a függetlenség fent említett feltételeinek. Közreműködésük a kiadatási ügyekben kötelező, és bírósági jellegű eljárásban határoznak, amelynek során kontradiktórius eljárás keretében mind az érintett személyt, mind az ügyészt meghallgatják. Ellenőrzik a kiadatás jogszerűségének feltételeit, és indokolással ellátott véleményt adnak ki. Ha a vélemény kedvezőtlen, és jogerőssé válik, ez a kiadatási eljárás befejeződését jelenti, és automatikusan a kiadni kért, addig kiadatási letartóztatásban lévő személy szabadlábra helyezését eredményezi. Továbbá, amint arra a francia kormány észrevételeiben rámutatott, a Cour de cassation 1984 óta formai és eljárási hiba miatt megengedi megsemmisítés iránti kereset benyújtását a vizsgálati tanács véleményével szemben. Ezt a fellebbezési jogot már a büntetőeljárási törvény 696-15. cikke is tartalmazza. Végül a Cour de cassation a vizsgálati tanács véleményével szemben a jogszerűség érdekében hozzá benyújtott fellebbezés elbírálása során a kiadatás érdemi feltételeiről dönt.

42 A fenti megfontolások összességét figyelembe véve a Bíróság hatáskörrel rendelkezik a feltett kérdések megválaszolására.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

43 I. P. Santesteban Goicoechea előzetesen azt kéri, hogy a Bíróság mondja ki, ellentétes volna az Unión belül alkalmazandó jogelvekkel, különösen a jogbiztonság, a törvényesség és a szigorúbb büntetőjogi rendelkezés visszaható hatálya tilalmának elvével az 1996. évi egyezmény alkalmazása vele szemben olyan cselekmények vonatkozásában, amelyekről a Cour d’appel de Versailles 2001. június 19-i ítéletével megállapította, hogy a francia jog szerint elévültek, és kedvezőtlen véleményt adott a kiadatás tekintetében.

44 Arra hivatkozik, hogy bár a kiadatási egyezményeket alkalmazni kell a hatálybalépésüket megelőzően elkövetett cselekmények tekintetében, megengedhetetlen, hogy egy új kiadatási egyezmény jogerősen elbírált helyzeteket kérdőjelezzen meg.

45 E tekintetben megállapítandó, hogy mivel az alapeljárás alperesének előzetes érvelése az 1957. december 13-i európai kiadatási egyezmény és az 1996. évi egyezmény egymást követő alkalmazásából eredő problémákra vonatkozik, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre adandó válasz és a kerethatározat 31. és 32. cikke értelmezésének szempontjából nem releváns.

46 Emlékeztetni kell rá, hogy az EU 35. cikk értelmében a Bírósághoz nem az alapeljárás felei fordulhatnak, hanem a nemzeti bíróság. A Bíróság elé terjesztendő kérdéseket kizárólag a nemzeti bíróság határozhatja meg, és a felek nem módosíthatják azok tartalmát (az EK 234. cikk vonatkozásában lásd többek között a 44/65. sz. Singer-ügyben 1965. december 9-én hozott ítéletet [EBHT 1965., 1191., 1198. o.], valamint a C-412/96. sz., Kainuun Liikenne és Pohjolan Liikenne ügyben 1998. szeptember 17-én hozott ítélet [EBHT 1998., I-5141. o.] 23. pontját).

47 Továbbá, ha a Bíróság eleget tenne az alapeljárás alperesének a jelen ítélet 43. pontjában ismertetett kérésének, az nem volna összeegyeztethető a számára az EU 35. cikkében meghatározott hatáskörrel, és azzal a feladatával, hogy biztosítsa, hogy a tagállamok kormányai, valamint az egyéb érdekelt felek a Bíróság alapokmánya 23. cikkének megfelelően benyújthassák észrevételeiket, figyelembe véve, hogy a fent hivatkozott rendelkezés értelmében csak az előzetes döntéshozatalra utaló határozatot kézbesítik az érdekelt feleknek (az EK 234. cikk vonatkozásában lásd többek között C-352/95. sz. Phytheron International ügyben 1997. március 20-án hozott ítélet [EBHT 1997., I-1729. o.] 14. pontját és a fent hivatkozott Kainuun Liikenne és Pohjolan Liikenne ügyben hozott ítélet 24. pontját).

Az első kérdésről

48 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a kerethatározat 31. cikke úgy értelmezendő-e, tekintettel az annak (1) bekezdésében szereplő „helyébe lép” kifejezésre, hogy ha valamely tagállam, például a Spanyol Királyság, nem tett bejelentést arra vonatkozólag, hogy e határozat 31. cikkének (2) bekezdése értelmében két- vagy többoldalú megállapodásokat továbbra is alkalmazni kíván, ez lehetetlenné teszi e tagállam számára, hogy az európai elfogatóparancstól eltérő eljárást alkalmazzon olyan másik tagállam, például a Francia Köztársaság viszonylatában, amely a kerethatározat 32. cikke szerinti bejelentést tett.

49 I. P. Santesteban Goicoechea előadja, hogy a „helyébe lép” kifejezés egyértelmű, és mivel a Spanyol Királyság nem jelentette be, hogy az 1996. évi egyezményt továbbra is alkalmazni kívánja, az nem alkalmazható a Spanyol Királyság és a Francia Köztársaság viszonylatában. A francia kormány és a Bizottság által írásbeli észrevételeikben javasolt értelmezési lehetőségek puszta feltételezések.

50 A francia és a spanyol kormány, valamint a Bizottság azonban úgy véli, hogy a kerethatározat 31. cikke az alapeljárás esetében nem alkalmazható.

51 E tekintetben, a kerethatározat (5), (7) és (11) preambulumbekezdéséből következik, hogy a jelenlegi kiadatási eljárások bonyolultságának és a jelenlegi kiadatási eljárásokban rejlő késlekedés kockázatának a megszüntetése érdekében a kerethatározat célja az 1957. december 13-i európai kiadatási egyezményre épülő, a tagállamok közötti többoldalú kiadatási rendszer felváltása az igazságügyi hatóságok közötti átadási rendszerrel. Az említett (11) preambulumbekezdés kimondja, hogy „tagállamok között az európai elfogatóparancs váltja fel a kiadatásra irányadó összes korábbi megállapodást.”.

52 A kerethatározat (3) és (4) preambulumbekezdése megemlíti az összes tagállam, illetőleg néhány tagállam által alkalmazandó kiadatási egyezményeket, valamint a tagállamok által kötött, az uniós vívmányok részét képező megállapodásokat, amelyek közé az 1996. évi egyezmény is tartozik.

53 A kerethatározat preambulumbekezdéseiben foglalt céloknak megfelelően annak 31. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a kerethatározattal bevezetett európai elfogatóparancs rendszere lép a tagállamok közötti viszonylatban az ott felsorolt egyezmények helyébe. Ezen egyezmények között szerepelnek a kerethatározat (3) és (4) preambulumbekezdésében említettek, így tehát az 1996. évi egyezmény is.

54 A kerethatározat 31. cikkének (2) bekezdése megengedi a tagállamoknak, hogy az e kerethatározat elfogadásakor hatályban lévő két- vagy többoldalú megállapodásokat vagy megegyezéseket továbbra is alkalmazzák, vagy e kerethatározat hatálybalépését követően két- vagy többoldalú megállapodásokat vagy megegyezéseket kössenek, amennyiben ezek lehetővé teszik e kerethatározat céljainak kiterjesztését vagy kibővítését, és hozzájárulnak az olyan személyek átadásával kapcsolatos eljárások további egyszerűsítéséhez és megkönnyítéséhez, akik ellen európai elfogatóparancsot adtak ki.

55 E rendelkezés azonban nem vonatkozhat a kerethatározat 31. cikkének (1) bekezdésében felsorolt egyezményekre, mivel a kerethatározatnak pontosan az a célja, hogy ezeket egyszerűbb és hatékonyabb rendszerrel váltsa fel. Amint a Bizottság észrevételeiben kifejtette, és a spanyol kormány a tárgyaláson hangsúlyozta, a kerethatározat 31. cikkének (2) bekezdése olyan egyéb egyezményekre vonatkozik, amelyek az átadási eljárások megkönnyítése és egyszerűsítése tekintetében meghaladják a kerethatározatot, az európai elfogatóparancs keretei között maradva.

56 Következésképpen az 1996. évi egyezmény nem tartozik a kerethatározat 31. cikkének (2) bekezdésében felsorolt két- vagy többoldalú megállapodások vagy megegyezések közé, amelyek esetében az értesítés lehetséges lenne.

57 Továbbá az európai elfogatóparancs rendszere kizárólag a kerethatározat által megállapított feltételek között alkalmazható, és különösen, annak 32. cikke értelmében, a 2004. január 1-je előtt kézhez vett kiadatási kérelmekre, amennyiben a végrehajtó tagállam e rendelkezésnek megfelelően nem nyilatkozott úgy, hogy időbeli korlátozást vezet be az említett rendszer alkalmazása tekintetében.

58 Ezért – amint azt a Bizottság megjegyezte – az, hogy a kerethatározat 31. cikke (1) bekezdésének megfelelően e kerethatározat lép az ott meghatározott egyezmények helyébe, nem eredményezi ezen egyezmények eltűnését, hanem azok relevánsak maradnak abban az esetben, ha a tagállam a kerethatározat 32. cikke szerinti nyilatkozatot tesz, valamint egyéb olyan helyzetekben, amikor az európai elfogatóparancs nem alkalmazható.

59 Ebből következik, hogy a kerethatározat 31. és 32. cikke egymást kizáró különböző helyzetekre vonatkozik. Míg az említett, „Más nemzetközi szerződésekhez való viszony” címet viselő 31. cikk ugyanis az európai elfogatóparancs rendszere alkalmazásának a kiadatás területére vonatkozó nemzetközi egyezményekre gyakorolt hatásával foglalkozik, az „Átmeneti rendelkezések” című 32. cikk meghatározza azt a helyzetet, amelyben ez a rendszer nem alkalmazható.

60 A jelen esetben a Francia Köztársaság megtette a kerethatározat 32. cikke szerinti nyilatkozatot, kijelentve, hogy az 1993. november 1-je, azaz a maastrichti szerződés hatálybalépése előtt elkövetett cselekményekre vonatkozó megkeresésekkel kapcsolatban végrehajtó tagállamként továbbra is a 2004. január 1-je előtt alkalmazandó kiadatási rendszer szerint jár el.

61 Ez a helyzet az olyan kérelem esetében, mint amelyet a spanyol hatóságok nyújtottak be I. P. Santesteban Goicoechea vonatkozásában, mivel az I. P. Santesteban Goicoechea terhére rótt cselekményeket 1992 februárjában és márciusában követték el.

62 Mivel a kerethatározattal bevezetett európai elfogatóparancs rendszere e kérelem esetében nem alkalmazható, a kerethatározat 31. cikke nem releváns.

63 Az első kérdésre ezért az a válasz, hogy a kerethatározat 31. cikke úgy értelmezendő, hogy az csak olyan helyzetre vonatkozik, amikor az európai elfogatóparancs alkalmazható, amiről nincsen szó, ha a kiadatási kérelem a tagállam által a kerethatározat 32. cikke szerint tett nyilatkozatban meghatározott időpont előtt elkövetett cselekményekre vonatkozik.

A második kérdésről

64 Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, úgy értelmezendő-e a kerethatározat 32. cikke, hogy nem engedi meg a végrehajtó tagállamnak az 1996. évi egyezmény alkalmazását, ha az ebben a tagállamban csak 2004. január 1-jét követően lépett hatályba.

65 I. P. Santesteban Goicoechea előadása szerint ellentétes lenne a Francia Köztársaság által a kerethatározat 32. cikke értelmében tett nyilatkozat betűjével és szellemével annak megengedése, hogy az említett 32. cikkben használt „a 2004. január 1-je előtt alkalmazandó kiadatási rendszer” kifejezés a Spanyol Királyság a Francia Köztársaság viszonylatában csak 2005. július 1-je óta alkalmazandó említett egyezményre is vonatkozik.

66 A francia és a spanyol kormány, valamint a Bizottság úgy véli, hogy „a 2004. január 1-je előtt alkalmazandó kiadatási rendszer” kifejezést a kerethatározat azért használja, hogy különbséget tegyen a kerethatározat elfogadásakor hatályban lévő egyezmények által létrehozott és a kerethatározat preambulumbekezdéseiben valamint 31. cikkének (1) bekezdésében szereplő kiadatási rendszer, valamint a kerethatározat által elfogadott európai elfogatóparancs rendszere között, amellyel kapcsolatban az úgy rendelkezik, hogy a 2004. január 1-je után benyújtott kérelmek tekintetében kell alkalmazni. E kifejezés használatának álláspontjuk szerint nem célja az említett 31. cikk (1) bekezdésében szereplő egyezmények helyzetének „rögzítése”, sem az 1957. december 13-i európai kiadatási egyezményen alapuló kiadatási rendszer javításának megakadályozása.

67 A francia és a spanyol kormány, valamint a Bizottság továbbá arra hivatkozik, hogy az 1995. és 1996. évi egyezmények 2004. január 1-jén még nem voltak hatályban, még jelenleg sincsenek, és megakadályozná hatékony érvényesülésüket, ha a tagállamok nem tudnák folytatni a nemzeti joguk által azok alkalmazásához megkövetelt eljárások kialakítását. Ezek az egyezmények azonban olyan uniós vívmányok, amelyeket a tagállamok kötelesek átvenni, és amelyek szükségesek maradnak olyan esetben, amikor az európai elfogatóparancs rendszere nem alkalmazható, valamint az 1985. június 14-i schengeni egyezmény keretében társult harmadik országokkal fennálló kiadatási kapcsolatok során. A tagállamokat egyébként a Tanács az egyezmények ratifikálásának folytatására biztatta, a kerethatározat hiánya ellenére.

68 Végül a Bizottság megjegyzi, hogy a Francia Köztársaság bármikor visszavonhatná a kerethatározat 32. cikke alapján tett nyilatkozatát, aminek következtében az európai elfogatóparancs rendszere azonnal alkalmazandóvá válna. Nehezen belátható ezért, miért lenne tilos az 1996. évi egyezmény alkalmazásával részben az európai elfogatóparancs felé haladni, a kerethatározat által létrehozott rendszer alkalmazhatóvá tételét követően.

69 E tekintetben mind a kerethatározat preambulumbekezdéseiből, mind annak 31. és 32. cikkéből az következik, hogy „a 2004. január 1-je előtt alkalmazandó kiadatási rendszer” kifejezés használatával a kerethatározat 32. cikke különösen a kerethatározat (3) és (4) preambulumbekezdésében, valamint 31. cikkének (1) bekezdésében szereplő egyezmények összességére utal. Ezen egyezmények az 1957. december 13-i európai kiadatási egyezményen alapulnak, azt módosítják vagy egészítik ki. Így például az 1996. évi egyezmény 1. cikke szerint annak célja többek között az 1957. december 13-i európai kiadatási egyezmény rendelkezéseinek kiegészítése és az Unió tagállamai viszonylatában való alkalmazásának megkönnyítése.

70 Amint azonban arra a Bizottság a tárgyaláson rámutatott, az „alkalmazható” kifejezés használata nem eredményezheti azt, hogy az említett egyezmények kizárólag a kerethatározat hatálybalépése következtében válnak alkalmazhatóvá. Ahhoz ugyanis, hogy valamely egyezmény alkalmazható legyen két tagállam viszonylatában, szükséges, hogy az említett egyezmény kötelező legyen rájuk nézve.

71 Ez a megfogalmazás nem érthető úgy, hogy az kizárólag azon egyezményeket jelöli, amelyek a tagállamok között 2004. január 1-jén ténylegesen alkalmazhatók voltak.

72 A kerethatározat 32. cikkének harmadik és negyedik mondatában előírt nyilatkozati rendszernek ugyanis az a célja, hogy kivételképpen megengedje az ugyanezen cikk első mondatában szereplő rendszer kiterjesztését egyes, 2004. január 1-je előtt kézhez vett kiadatási kérelmekre. Mint ahogyan nincs akadálya annak, hogy a kerethatározat elfogadásának időpontja és a 2004. január 1-je közötti időszakban egyes tagállamokban alkalmazhatóvá tegyenek a kiadatás terén meglévő nemzetközi szerződéseket, semmi nem tiltja, hogy valamely tagállam 2004. január 1-jét követően alkalmazhatóvá tegyen azon kiadatási rendszerbe tartozó valamely egyezményt, amelynek helyébe az európai elfogatóparancs rendszere lépett, olyan helyzetek esetében, amikor az említett rendszer nem alkalmazható.

73 Amint arra a francia és a spanyol kormány, valamint a Bizottság helyesen rámutat, a 2004. január 1-jei dátum feltüntetése lényegében arra szolgál, hogy kijelölje a határt az egyezmények által kialakított kiadatási rendszer időbeli hatálya és a kerethatározat által kidolgozott európai elfogatóparancs rendszerének időbeli hatálya között, azzal, hogy főszabály szerint a 2004. január 1-jét követően benyújtott összes kiadatási kérelemre ez utóbbi rendszert kell alkalmazni.

74 Olyan egyezmények alkalmazhatóvá tétele, mint például az 1996. évi egyezmény, nem érinti kedvezőtlenül a kerethatározat által előírt európai elfogatóparancs rendszerét, mivel annak 31. cikke (1) bekezdésének megfelelően ilyen egyezmény csak akkor használható, ha az európai elfogatóparancs rendszere nem alkalmazható.

75 A kiadatás területén meglévő valamely egyezmény 2004. január 1-jét követően történő alkalmazhatóvá tételének ezért csak a kiadatási rendszer javítása lehet a célja olyan körülmények között, amikor az európai elfogatóparancs rendszere nem alkalmazható. Amint arra a Bíróság a jelen ítélet 58. pontjában rámutatott, a kiadatás terén meglévő egyezmények relevánsak maradnak abban az esetben, ha a tagállam a kerethatározat 32. cikke szerinti nyilatkozatot tesz, de egyéb olyan helyzetekben is, amikor az európai elfogatóparancs nem alkalmazható.

76 Ez a célkitűzés biztos, hogy nem ellentétes a kerethatározat céljaival, mivel annak célja – amint az annak (5) preambulumbekezdéséből következik – az elítéltek vagy gyanúsítottak átadása új, egyszerűsített rendszerének bevezetésével a jelenlegi kiadatási eljárások bonyolultságának és a jelenlegi kiadatási eljárásokban rejlő késlekedés kockázatának a megszüntetése.

77 Az 1996. évi egyezmény két tagállam közötti alkalmazása továbbá összhangban van az Unió céljaival is. Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy ez az egyezmény az uniós vívmányok részét képezi, amelyet a Tanács 1996. szeptember 27-i aktusával elfogadásra ajánlott a tagállamoknak azok vonatkozó alkotmányos követelményeinek megfelelően.

78 Végül, amint arra a Bizottság rámutatott, a kerethatározat 32. cikke kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a tagállamok által e rendelkezés értelmében tett nyilatkozat bármikor visszavonható, aminek következtében erre vonatkozó pontosítás hiányában az európai elfogatóparancs rendszere azonnal alkalmazandóvá válna még azon cselekmények vonatkozásában is, amelyeket az így visszavont nyilatkozatban meghatározott időpont előtt követtek el.

79 A kerethatározat 32. cikke alapján tett nyilatkozat visszavonására irányuló ezen lehetőséggel kapcsolatban nem állítható sikeresen, hogy az a tagállam, amely ilyen nyilatkozatot tett, nem volna jogosult 2004. január 1-jét követően az 1996. évi egyezmény alkalmazhatóvá tételére, annak érdekében, hogy ez az egyezmény többek között olyan helyzetekre is vonatkozhasson, amelyekre az európai elfogatóparancs nem alkalmazható, ha ez az egyezmény – amint azt a Bizottság kiemelte – a tagállamok közti kiadatás megkönnyítése érdekében előrelépést jelent az európai elfogatóparancs irányába.

80 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az eljárási szabályokat általában a hatálybalépésükkor folyamatban lévő jogvitákra is alkalmazni kell, ellentétben az anyagi jogi szabályokkal, amelyeket általában úgy kell értelmezni, hogy a hatálybalépésük előtt keletkezett helyzetekre nem vonatkoznak (a fent hivatkozott Dell’Orto-ügyben hozott ítélet 48. pontja). Az 1996. évi egyezmény 18. cikkének (5) bekezdése szerint az egyezményt a hatálybalépését, illetve a megkeresett tagállam és a megkereső tagállam közötti alkalmazhatóságát követő időpontban előterjesztett megkeresésekre kell alkalmazni. A kerethatározat 32. cikke úgy rendelkezik, hogy a 2004. január 1-je előtt kézhez vett kiadatási kérelmeket az európai elfogatóparancs szabályai szerint kell kezelni. Bár az új szabályok mindkét esetben nem a folyamatban lévő, hanem egy meghatározott időpontot követően benyújtott kérelmekre vonatkoznak, közös bennük, hogy az új szabályozás hatálybalépésének időpontját megelőzően elkövetett cselekményekkel kapcsolatos kérelmekre alkalmazandók.

81 E megfontolásokra tekintettel a második kérdésre az a válasz, hogy a kerethatározat 32. cikke úgy értelmezendő, hogy azzal nem ellentétes, ha a végrehajtó tagállam az 1996. évi egyezményt alkalmazza, még akkor sem, ha az ebben a tagállamban csak 2004. január 1-jét követően lépett hatályba.

A költségekről

82 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

1) Az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13-i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 31. cikke úgy értelmezendő, hogy az csak olyan helyzetre vonatkozik, amikor az európai elfogatóparancs alkalmazható, amiről azonban nincsen szó, ha a kiadatási kérelem a tagállam által a kerethatározat 32. cikke szerint tett nyilatkozatban meghatározott időpont előtt elkövetett cselekményekre vonatkozik.

2) A 2002/584 kerethatározat 32. cikke úgy értelmezendő, hogy azzal nem ellentétes, ha a végrehajtó tagállam az Európai Unió tagállamai közötti kiadatásról szóló, a Tanács 1996. szeptember 27-i jogi aktusával létrehozott és ugyanezen a napon valamennyi tagállam által aláírt egyezményt alkalmazza, még akkor sem, ha az ebben a tagállamban csak 2004. január 1-jét követően lépett hatályba.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: francia.