62005CO0177_SUM[1]

A Bíróság (negyedik tanács) 2005. december 13-i végzése. María Cristina Guerrero Pecino kontra Fondo de Garantía Salarial (Fogasa). Előzetes döntéshozatal iránti kérelem: Juzgado de lo Social Único de Algeciras - Spanyolország. Előzetes döntéshozatal iránti kérelem - Az eljárási szabályzat 104. cikke 3. §-ának első bekezdése - Szociálpolitika - A munkavállalók védelme a munkáltató fizetésképtelensége esetén - A 2002/274/EK irányelvvel módosított 80/987/EGK irányelv - Békéltetés során megállapított kártérítés - Garanciaintézet által biztosított kifizetés - Bírósági határozat elfogadásától függő kifizetés. C-177/05. sz. ügy.

C-177/05. sz. ügy

María Cristina Guerrero Pecino

kontra

Fondo de Garantía Salarial (Fogasa)

(a Juzgado de lo Social Único de Algeciras [Spanyolország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

"Előzetes döntéshozatal iránti kérelem - Az eljárási szabályzat 104. cikke 3. §-ának első bekezdése - Szociálpolitika - A munkavállalók védelme a munkáltató fizetésképtelensége esetén - A 2002/274/EK irányelvvel módosított 80/987/EGK irányelv - Békéltetés során megállapított kártérítés - Garanciaintézet által biztosított kifizetés - Bírósági határozat elfogadásától függő kifizetés"

A Bíróság végzése (negyedik tanács), 2005. december 13.

A végzés összefoglalása

1. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések - Az ítélkezési gyakorlatból egyértelműen levezethető válasz - Az eljárási szabályzat 104. cikke 3. §-ának alkalmazása

(A Bíróság eljárási szabályzata, 104. cikk, 3. §)

2. Szociálpolitika - Jogszabályok közelítése - A munkavállalók védelme a munkáltató fizetésképtelensége esetén - 80/987 irányelv - Hatály - A díjazás fogalma - Az ítélettel vagy közigazgatási határozattal megállapított, jogellenes elbocsátás esetén járó kártérítést elismerő, a békéltetési eljárás során megállapított kártérítést pedig kizáró nemzeti jogszabály - Az egyenlő bánásmód elvének megsértése - A nemzeti bíróság kötelezettségei és hatásköre

(A 2002/74 irányelv által módosított 80/987 tanácsi irányelv, 3. cikk, (1) bekezdés)

A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (negyedik tanács)

2005. december 13.(*)

"Előzetes döntéshozatal iránti kérelem - Az eljárási szabályzat 104. cikke 3. §-ának első bekezdése - Szociálpolitika - A munkavállalók védelme a munkáltató fizetésképtelensége esetén - A 2002/274/EK irányelvvel módosított 80/987/EGK irányelv - Békéltetés során megállapított kártérítés - Garanciaintézet által biztosított kifizetés - Bírósági határozat elfogadásától függő kifizetés"

A C-177/05. sz. ügyben,

az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Juzgado de lo Social Único de Algeciras (Spanyolország), a Bírósághoz 2005. április 20-án érkezett, 2005. március 30-i határozatával terjesztett elő az előtte

María Cristina Guerrero Pecino

és

a Fondo de Garantía Salarial (Fogasa)

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (negyedik tanács),

tagjai: K. Schiemann tanácselnök, N. Colneric (előadó) és Juhász E. bírák,

főtanácsnok: A. Tizzano,

hivatalvezető: R. Grass,

mivel eljárási szabályzata 104. cikke 3. §-ának első bekezdése alapján a Bíróság indokolt végzéssel kíván határozni,

a főtanácsnok meghallgatását követően,

meghozta a következő

Végzést

1 Az előzetes döntéshozatalra irányuló kérelem a 2002. szeptember 23-i 2002/74/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL L 270., 10. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 261. o.) módosított, a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1980. október 20-i 80/987/EGK tanácsi irányelv (HL L 283., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 217. o.; a továbbiakban: irányelv) értelmezésére vonatkozik.

2 Ezt a kérelmet a M. C. Guerrero Pecino és a Fondo de Garantía Salarial (bérgarancia-alap, a továbbiakban: Fogasa) között folyamatban lévő eljárás során terjesztették elő, annak tárgyában, hogy ez utóbbi megtagadta - másodlagos felelőssége címén - az érdekelt számára annak rendkívüli elbocsátása miatt végkielégítés fizetését, annak ellenére, hogy e végkielégítés kifizetését a M. C. Guerrero Pecino és munkáltatója között létrejött bíróság által jóváhagyott egyezség előírta.

Jogi háttér

A közösségi szabályozás

3 A 80/987 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy "ezen irányelvet a munkaszerződésből vagy munkaviszonyból származó, a 2. cikk (1) bekezdésének értelmében fizetésképtelen munkáltatókkal szembeni munkavállalói követelések esetén kell alkalmazni".

4 Az említett irányelv 2. cikkének (2) bekezdése kimondja, hogy az irányelv nem sérti az egyes tagállamok jogszabályaiban szereplő "munkavállaló", "munkáltató", "díjazás", "megszerzett jogosultság" és "jövőbeli jogosultság" kifejezések meghatározásait.

5 Ugyanezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése kimondja:

"A tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a 4. cikk alá tartozó garanciaintézetek biztosítsák a munkavállalók munkaszerződésből vagy munkaviszonyokból származó, fennálló követeléseinek a kielégítését, és amennyiben a nemzeti jog ezt előírja, a végkielégítést is a munkaviszony megszűnése esetén."

6 Az irányelv 4. cikke szerint a tagállamok korlátozhatják a garanciaintézeteknek az ugyanezen irányelv 3. cikkében meghatározott fizetési kötelezettségét a garanciaintézet által ki nem fizetett követelések kielégítésére nyitva álló időszak megállapításával vagy az ezen intézet által tett kifizetések felső határának megjelölésével.

7 Ugyanezen irányelv 10. cikkének a) pontja alapján az irányelv "nem érinti a tagállamoknak azt a lehetőségét, hogy [...] megtegyék a visszaélések elkerüléséhez szükséges intézkedéseket".

A spanyol szabályozás

8 A munkavállalók jogállásáról szóló törvény átdolgozott szövegének jóváhagyásáról szóló, 1995. március 24-i 1/1995 királyi rendelet (Estatuto de los Trabajadores BOE 75. sz., 1995. március 29., 9654. o.) 1997 december 19-i 60/1997 törvény szerinti változata (BOE 304. sz., 1997. december 20., 37453. o.; a továbbiakban: a munkavállalók jogállásáról szóló jogszabály) 33. cikkének (1) és (2) bekezdése szerint:

"(1) A Munkaügyi és Társadalombiztosítási Minisztérium felügyelete alá tartozó bérgarancia-alap, amely jogi személyiséggel és a célja eléréséhez szükséges cselekvőképességgel rendelkezik, olyan önálló szervezet, amely folyósítja a munkavállalóknak járó munkabért fizetésképtelenség, a kifizetések felfüggesztése és csőd esetén, illetve ha a vállalkozók a fizetőképtelenséget bírósági úton rendezik.

A fenti bekezdés céljából munkabérnek minősül az egyezségben vagy a bírósági határozatban ilyenként elismert összeg a 26. cikk (1) bekezdésében foglalt valamennyi esetben, így a »salarios de tramitación« jogcímen nyújtott kiegészítő juttatás is, amelyről adott esetben az illetékes igazságügyi hatóság dönt, mindazonáltal az alap semmilyen címen - sem együtt, sem elkülönítve - nem folyósít a szakmaközi napi minimálbér kétszeresének és a legfeljebb százhúsz ki nem fizetett munkanap számának szorzatát meghaladó összeget.

(2) Az előző bekezdésben felsorolt esetekben a bérgarancia-alap az elbocsátott munkavállalónak, vagy annak a munkavállalónak, akinek munkaszerződése a jelen törvény 50. és 51. cikke, valamint 52. cikke c) pontja alapján szűnt meg, folyósítja az ítélet vagy közigazgatási határozat által megállapított, legfeljebb egyévi munkabérnek megfelelő mértékű kártérítést, mindazonáltal a számítás alapjául szolgáló napi munkabér nem haladhatja meg a szakmaközi minimálbér kétszeresét.

A kártérítés összege - a bérgarancia-alap által elbocsátás vagy a munkaszerződésnek a jelen törvény 50. cikke szerinti megszűnése esetén történő folyósítása céljából - szolgálati évenként 25 nap alapulvételével kerül kiszámításra, és nem haladhatja meg az előző bekezdésben meghatározott maximumot."

9 A munkavállalók jogállásáról szóló jogszabály 56. cikkének (1) bekezdése a következőképpen fogalmaz:

"(1) Az elbocsátás jogellenességének megállapítását követően, a munkáltató az ítélet közlését követő öt napon belül választhat a munkavállaló továbbfoglalkoztatása és az ugyanezen bekezdés b) pontjában előírt »salarios de tramitación« kifizetése, valamint az ítéletben meghatározandó, következő összegek kifizetése között:

a) szolgálati évenként 45 napi munkabérnek megfelelő kártérítés, egy évnél rövidebb időszakra ennek arányos része havi alapon legfeljebb 42 hónapra számolva;

b) az elbocsátás időpontjától az elbocsátás jogellenességét kimondó ítélet közléséig, vagy a munkavállaló új munkahelyen való elhelyezkedéséig eltelt időszak alatt esedékes munkabér összege, feltéve hogy a munkavállaló az ítélet meghozatalát megelőzően helyezkedett el, és hogy a munkáltató bizonyítani tudja, hogy a »salarios de tramitación«-ból történő levonás érdekében az összegeket kifizette.

A munkáltató köteles az alábbi b) pontban említett fizetési időszak alatt a munkavállaló társadalombiztosítását fenntartani."

10 A munkaügyi jogvitákról szóló törvény átdolgozott szövegének jóváhagyásáról szóló, 1995. április 7-i 2/1995 királyi rendelet (Ley de Procedimento laboral BOE 86. sz., 1995. április 11., 10695. o., a továbbiakban: LPL) 84. cikke meghatározza, hogy ha a 63. cikk értelmében előzetesen megkeresendő közigazgatási szerv előtti békéltető eljárás nem jár sikerrel, az illetékes igazságszolgáltatási szerv előtt kötelező újabb békéltető eljárást lefolytatni.

Az alapügy és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

11 M. C. Guerrero Pecino, az alapügy felperese 1990. július 9-e és 2001. december 27-e között - a társaságtól történő elbocsátásának időpontjáig - a Camisas Leica SL társaság (a továbbiakban: Camisas Leica) alkalmazottai közé tartozott.

12 A kérdést előterjesztő bíróság előtt folyó eljárás keretében M. C. Guerrero Pecino és a Camisas Leica között 2002. május 13-án egyezség jött létre, amelyben ez utóbbi elismerte az alapügy felperese elbocsátásának jogellenes jellegét, és kifejezetten az alkalmazandó törvényi rendelkezések szerint történő kártérítés fizetését választotta, azaz szolgálati évenként 45 napi munkabérnek megfelelő kártérítés, valamint "salarios de tramitación" fizetését.

13 M. C. Guerrero Pecino, az ugyanezen igazságszolgáltatási szerv által 2003. március 5-én hozott, a Camisas Leica ideiglenes fizetésképtelenségét annak saját kérelmére megállapító ítélet alapján azt kérte a Fogasától, hogy fizesse meg számára azon, e kártérítésnek és a "salarios de tramitación"-nak megfelelő juttatást, amelyet a korábbi munkáltatója nem fizetett meg.

14 A Fogasa elfogadta, hogy "salarios de tramitación" címén 3 338,88 eurós összeget fizessen az alapügy felperesének, de úgy vélte, hogy M. C. Guerrero Pecinónak nincs joga az elbocsátás miatti kártérítés címén általa kért 8 622,42 eurós összegre, mivel azt sem ítélet, sem pedig más bírósági határozat nem ismerte el.

15 M. C. Guerrero Pecino a Juzgado de lo Social de Algeciras előtt támadta meg azt, hogy a Fogasa elutasította az elbocsátás miatti kártérítés számára történő megfizetését.

16 A kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy a 80/987 irányelvet módosító 2002/74 irányelv már hatályban volt akkor, amikor a Camisas Leica fizetésképtelenségét megállapította.

17 E bíróság kifejti, miszerint vitathatatlan, hogy a munkavállalók jogállásáról szóló spanyol nemzeti jogszabály 33. cikkének (2) bekezdése előírja a munkaviszony megszüntetése címén járó kártérítéseknek a Fogasa által történő kifizetését, de kizárólag azokat, amelyeket "ítélettel vagy közigazgatási határozattal állapítottak meg a munkavállaló érdekében az elbocsátás miatt". A Tribunal Supremo az említett cikk e rendelkezését úgy értelmezte, hogy a munkavállalói jogállás keretében bírósági békéltető eljárás alapján járó, elbocsátás miatti kártérítések nem tartoznak annak hatálya alá.

18 A kérdést előterjesztő bíróság tudni szeretné, hogy az említett rendelkezés megfogalmazása ellenére vannak-e olyan érvényes érvek, amelyek - a közösségi jognak megfelelő értelmezés szerint - lehetővé teszik a munkaviszony megszüntetése következtében a munkavállalóknak elbocsátás miatt bírósági békél alapján járó kártérítések e rendelkezés hatálya alá történő bevonását is.

19 Mindezek alapján a Juzgado de lo Social de Algeciras felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdést terjesztette a Bíróság elé:

"[...] objektív módon igazolt-e az egyenlőség és a hátrányos megkülönböztetés tilalma általános elvének szempontjából a munkavállalók jogállásáról szóló jogszabály 33. cikkének (2) bekezdése által alkalmazott eltérő bánásmód, és annak a Tribunal Supremo által adott értelmezése, amely így kizárja a munkavállaló számára az elbocsátás miatt bírósági békéltetés alapján fizetett kártérítést az [irányelv] hatálya alól;

vagy éppen ellenkezőleg, az egyenlőség és a hátrányos megkülönböztetés tilalma általános elvének szempontjából a munkavállalók jogállásáról szóló jogszabály 33. cikkének (2) bekezdése által alkalmazott eltérő bánásmód és annak a Tribunal Supremo által adott értelmezése objektív módon nem igazolt, amely bevonja a munkavállaló számára az elbocsátás miatt bírósági békéltetés alapján fizetett kártérítést az [irányelv] hatálya alá;"

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről

20 Mivel a feltett kérdésre adandó válasz az ítélkezési gyakorlatából és különösen a C-520/03. sz. Olaso Valero-ügyben 2004. december 16-án hozott ítéletből (EBHT I-12065. o.) világosan levezethető, a Bíróság az eljárási szabályzata 104. cikke (3) §-a első bekezdésének megfelelően indokolt végzéssel határozhat.

21 A kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy ellenétes-e a közösségi joggal az, hogy a munkavállalónak elbocsátás miatt ítélet vagy közigazgatási határozat értelmében járó kártérítésre vonatkozótól eltérő bánásmódot alkalmazzanak azon kártérítések tekintetében, amelyeket bírósági békéltetés címén fizettek.

22 Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság a 2002/74 irányelv értelmezését kéri. E tekintetben meg kell állapítani, hogy ez az irányelv - a 3. cikkének megfelelően - az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján, azaz 2002. október 8-án lépett hatályba, és a 2. cikke (1) bekezdése első albekezdésének megfelelően 2005. október 8. előtt a "tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek [...] megfeleljenek". Az említett irányelv 2. cikke (1) bekezdésének második albekezdése szerint a tagállamok "Az első albekezdésben említett rendelkezéseket a munkáltatók minden, e rendelkezések hatálybalépését követően jelentkező fizetésképtelensége esetében alkalmazzák".

23 A következő szempontok csak arra az esetre vonatkoznak, amikor a 2002/74 irányelvet a megfelelő időpontig átültették a nemzeti jogba, amelyet a kérdést előterjesztő bíróságnak kell ellenőriznie. Ha nem ez a helyzet, az alapügyet a fent hivatkozott Olaso Valero-ügy tanulságainak megfelelően kell értékelni.

24 Az irányelv hatályát annak 1. cikke határozza meg. Az irányelv 1. cikkének (1) bekezdéséből és az ezzel összefüggésben értelmezett 3. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, hogy az irányelvet csak a munkaszerződésből vagy munkaviszonyból származó munkavállalói követelések esetén kell alkalmazni, beleértve - amennyiben a nemzeti jog előírja - a munkaviszony megszűnése esetén járó végkielégítést is.

25 Így a nemzeti jognak kell megállapítania az irányelv hatálya alá tartozó kártérítéseket. Márpedig a spanyol jog szerint - a Tribunal Supremo értelmezése alapján - a Fogasának a munkáltató fizetésképtelensége esetén csak az ítélettel vagy közigazgatási határozattal elismert, elbocsátás miatti kártérítéseket kell kifizetnie.

26 A Bíróság megállapította, hogy a nemzeti jogban kerülhetnek meghatározásra a garanciaintézetek által nyújtandó juttatások, azonban tiszteletben kell tartani az alapvető jogokat, köztük különösen az egyenlőség és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának általános elvét. Ez az elv megköveteli, hogy a hasonló helyzeteket ne kezeljék eltérően, kivéve ha a különbségtétel objektív módon igazolható (a fent hivatkozott Olaso Valero-ügyben hozott ítélet 34. pontja).

27 A Bíróság azt is megállapította, hogy a jogellenesen elbocsátott munkavállalók hasonló helyzetben vannak, mivel továbbfoglalkoztatás hiányában valamennyien jogosultak kártérítésre (a fent hivatkozott Olaso Valero-ügyben hozott ítélet 35. pontja).

28 Annak vizsgálatát követően, hogy a spanyol szabályozás által alkalmazott különböző kezelés objektív módon igazolható-e, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a fent hivatkozott C-442/00. sz. Rodriguez Caballero-ügyben 2002. december 12-én hozott ítéletben (EBHT 2002., I-11915. o.) és az Olaso Valero-ügyben nem hivatkoztak olyan elemekre, amelyek az ítélettel vagy közigazgatási határozattal, illetve békéltető eljárás során elismert, jogellenes elbocsátásért járó kártérítésből eredő követelések közötti eltérő bánásmódot indokolnák (a fent hivatkozott Olaso Valero-ítélet 36. és 37. pontja).

29 Ami ezt az ügyet illeti, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében a Tribunal Supremo ítélkezési gyakorlatára hivatkozott, de semmi olyan új érvre nem hivatkozott, amelyet a Bíróság ne vizsgált volna még meg.

30 Következésképpen a feltett kérdésre azt a választ kell adni, hogy amennyiben az érintett nemzeti szabályozás szerint az ítélettel vagy közigazgatási határozattal elismert jogellenes elbocsátás miatt járó kártérítéseket a nemzeti jog értelmében az irányelv 3. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozó, a munkaviszony megszűnése miatt járó végkielégítésnek kell minősíteni, az ugyanilyen jellegű, az alapeljárás szerinti bírósági békéltetési eljárás során megállapított kártérítést is e rendelkezés szerinti végkielégítésnek kell minősíteni. A nemzeti bíróság nem alkalmazhat olyan belső jogszabályt, amely sérti az egyenlőség elvét azzal, hogy kizárja ez utóbbi kártérítéseket az említett szabályozás értelmében vett "végkielégítés" fogalmából.

A költségekről

31 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről.

A fenti indokok alapján, a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott:

Amennyiben az érintett nemzeti szabályozás szerint az ítélettel vagy közigazgatási határozattal elismert jogellenes elbocsátás miatt járó kártérítéseket a nemzeti jog értelmében a 2002. szeptember 23-i 2002/74/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított, a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1980. október 20-i 80/987/EGK tanácsi irányelv 3. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozó, a munkaviszony megszűnése miatt járó végkielégítésnek kell minősíteni, az ugyanilyen jellegű, az alapeljárás szerinti bírósági békéltetési eljárás során megállapított kártérítést is e rendelkezés szerinti végkielégítésnek kell minősíteni. A nemzeti bíróság nem alkalmazhat olyan belső jogszabályt, amely sérti az egyenlőség elvét azzal, hogy kizárja ez utóbbi kártérítéseket a hivatkozott szabályozás szerinti "végkielégítés" fogalmából.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: spanyol.