EH 2002.688 A munkaszerződésnek az a kikötése, hogy a munkáltató a rendes (és rendkívüli) felmondás jogával nem élhet, semmis [Mt. 89. §, 8. § (1) bek.].

A felperesek keresetükben kártérítés megfizetésére kérték kötelezni az alperest, mivel álláspontjuk szerint a tejtermékek szállítására kötött vállalkozási szerződésüket az alperes az abban kikötött időtartam előtt megszüntette.

A városi bíróság és a munkaügyi bíróság végzései folytán keletkezett nemleges hatásköri összeütközés alapján a Legfelsőbb Bíróság végzésével eljáró bíróságul a munkaügyi bíróságot jelölte ki, mert a per adataiból megállapítható volt, hogy az alperessel korábban munkaviszonyban álló felperesek a munkaviszonyuk alperes kezdeményezésére közös megegyezéssel történt megszüntetését követően újabb - a perbeli vállalkozási szerződésként megnevezett - szerződés keretében ugyanazt a szállítási feladatot látták el, mint a munkaviszonyukban. A munka díjazásának vállalkozási díjként megnevezése a munkaviszony fennállását nem cáfolja, mivel teljesítménybér munkaviszonyban kiköthető.

A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította.

A munkaügyi bíróság a felpereseknek a kártérítések tekintetében előterjesztett, és a munkaügyi jogvitában változatlanul fenntartott kereseteit amiatt találta alaptalannak, mert a megállapítása szerint a munkaviszonyt sem a felperesek, sem az alperes nem szüntette meg. A felperesek az alperesnek az 1999. október 29-ei tájékoztatója alapján - mely szerint a szállítási feladatokat P., illetve B. vonatkozásában is el kell végezni - a felpereseknek munkára kellett volna jelentkezniük, a munkát azonban nem vették fel, ezért sem munkabér, sem más címen elmaradt juttatást jogszerűen nem igényelhettek.

A felperesek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - annak helyes indokai alapján - helybenhagyta.

A felperesek felülvizsgálati kérelmükben a jogerős ítélet "megváltoztatását" és a keresetüknek helyt adó határozat hozatalát kérték. Arra hivatkoztak, hogy a vállalkozási szerződésekben - amit a Legfelsőbb Bíróság végzése folytán munkaszerződésnek kell tekinteni - az alperes vállalta, hogy 2000. április 30-áig nem kezdeményezi a jogviszony felmondását, ennek ellenére 1999. október 29-ei faxlevelében a k.-i depó megszűnéséről, és a szállítási feladatoknak P. és B. depóba áthelyezéséről adott tájékoztatást azzal, hogy B.-n van további vállalkozási lehetőség, amihez az ottani, a járműveket üzemeltető és foglalkoztató kft.-vel kell megállapodni. A felperesek szerint mindez a munkaviszonyuk megszüntetését, és egy másik kft.-vel való vállalkozási szerződés kötésére felhívást jelentett. A felperesek ekkor még vállalkozási szerződésként "voltak kénytelenek" kezelni a szerződésüket, a Legfelsőbb Bíróság a jogviszonyukat később minősítette munkaviszonynak, ez azonban a jogban járatlan felperesek számára, akik kényszerhelyzetben is voltak, nem eredményezhet hátrányt. Az alperes a felpereseknek kárt okozott, ezért a bíróságok alaptalanul utasították el a kereseteket.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelemben megjelölt felülvizsgálati okok keretei között vizsgálhatta felül [Pp. 275. § (2) bekezdés].

A felperesek a perben a keresetüket mindvégig változatlan tartalommal tartották fenn. A Legfelsőbb Bíróságnak a kijelölésre vonatkozó, a jogviszonyokat munkaviszonynak minősítő végzése ismeretében, és a munkaügyi bíróságnak a kereset pontosítására, annak jogalapja megjelölésére vonatkozó végzése alapján "az eddig tett valamennyi nyilatkozat fenntartására" tettek előadást, és 2001. május 14-ei beadványukban is arról nyilatkoztak, hogy "a kártérítési igényt a vállalt és a szerződésben szereplő időig" érvényesítették.

A felperesek kereseti kérelme eszerint a munkaszerződésnek minősülő megállapodásban az alperes által vállalt egyéves felmondási tilalom megszegése miatt a tilalmi időből hátralévő időre általános kártérítés megfizetésére irányult.

A munkaügyi bíróság helytállóan mutatott rá, hogy a munkaszerződés tekintetében a rendes felmondás korlátozására vonatkozó megállapodás semmis [Mt. 89. § (1) bekezdés]. A felpereseknek a megállapodás ezzel kapcsolatos kikötése megszegésére alapozott kártérítési követelése ennélfogva alaptalan. A per adatai továbbá nem támasztották alá a jogviszonynak az alperes által történt megszüntetését, mivel a változó munkahelyen foglalkoztatott felperesek az alperes p.-i, illetve b.-i munkavégzési helyre vonatkozó szerződésmódosítását - amelyre a változó munkavégzési helyre vonatkozó szerződéses kikötés miatt nem állt fenn jogszabályi kötelezettség - nem fogadták el, és a munkavégzéssel felhagytak. A felperesek nem cáfolták az alperes ezzel kapcsolatos ténymegállapításait tartalmazó előkészítő iratában foglaltakat, valamint M. M. és R. T. tanúnyilatkozatait.

Mindezek alapján a bíróságok érdemben helytállóan utasították el a felperesek kártérítés megfizetésére irányuló keresetét, ezért a Legfelsőbb Bíróság az érdemben helytálló jogerős ítéletet - a kifejtett módosított indokolással - hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Mfv. I. 10.075/2002/3. sz.)