A Kúria választási ügyben hozott Kvk.IV.38.098/2014/2. számú határozata
A választási bizottság tagjának összeférhetetlenségével kapcsolatban a folyamatos jogsértés az eredmény megállapításáig tarthat, ezért a jogorvoslati határidőt innen kell számítani. [Ve. 209. § (2) bek.]
KÚRIA
A Kúria a dr. Szemán László ügyvéd által képviselt kérelmezőnek a Nemzeti Választási Bizottság 2014. október 30. napján meghozott 1447/2014. számú határozata ellen benyújtott bírósági felülvizsgálati kérelme folytán megindult nemperes eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi
végzést:
A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 1447/2014. számú határozatát helybenhagyja.
Kötelezi a kérelmezőt, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 10.000. (tízezer) forint eljárási illetéket.
A végzés ellen további jogorvoslatnak helye nincs.
Indokolás
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Választási Bizottság (a továbbiakban: TVB) 108/2014. (X. 27.) számú határozatában elkésettség okán, érdemi vizsgálat nélkül elutasította a kérelmező összeférhetetlenségre alapított, 2014. október 25-én benyújtott kifogását. A kérelmező az összeférhetetlenséget abban látta, hogy B. Város Helyi Választási Bizottságának elnöke az egyik helyi polgármester-jelölt mellett induló képviselő-jelölt "testvérének a veje".
A kérelmező fellebbezése folytán eljárt Nemzeti Választási Bizottság (a továbbiakban: NVB) 2014. október 30-án kelt 1447/2014. számú határozatával a TVB határozatát az elkésettség tekintetében helybenhagyta, az összeférhetetlenség kérdésében pedig - indítványként - további intézkedés végett megküldte a B. Helyi Választási Bizottság (a továbbiakban: HVB) részére. Az NVB a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 10. § (1) és (3) bekezdésére, valamint a 209. § (1) bekezdésére hivatkozott. Mivel a kérelmező kifogásában a jogsértés megállapítását és jogkövetkezményeinek levonását a HVB által megállapított választási eredménnyel összefüggésben kérte, ezért az NVB a kifogás benyújtására vonatkozó határidőt a Ve. 209. § (1) bekezdése alkalmazásával, 2014. október 12-étől számította, amely így 2014. október 15-én 16 órakor lejárt.
Az állított összeférhetetlenséggel kapcsolatosan az NVB döntését azzal indokolta, hogy mivel a Ve. 34. § (4) bekezdése értelmében az összeférhetetlenség kérdésében az érintett HVB jogosult időkorlát nélkül dönteni, ezért a TVB-nek az indítványt elbírálásra meg kellett volna küldenie a HVB részére.
Az NVB határozatával szemben - jogi képviselője útján - a kérelmező nyújtott be bírósági felülvizsgálati kérelmet, amelyben elsődlegesen az NVB határozatának hatályon kívül helyezését, másodlagosan a HVB-beli összeférhetetlenségre tekintettel a HVB által megállapított eredmény megsemmisítését és új választás kitűzését, végül harmadlagosan a választási alapelvek megsértésének megállapítását kérte.
Állította, hogy a kifogás benyújtására a Ve. 209. § (2) bekezdése értelmében a jogorvoslati határidő kezdete nem a sérelmezett tevékenység kezdő időpontja, hanem az az utolsó időpont, amikor a sérelmezett állapot még fennállt. Mivel a HVB tagjának megbízatása a Ve. 33. § (3) bekezdés a) pontja értelmében a következő választásra megválasztott választási bizottság alakuló üléséig tart, a kifogással érintett kérdésben a jogsértés folyamatosan fennállt, ezért a kifogás nem volt elkésettnek tekinthető. Az NVB tehát a határidő számítással kapcsolatosan jogsértő döntést hozott akkor, amikor a kérelmező kifogását a Ve. 209. § (2) bekezdése helyett a 209. § (1) bekezdése alapján bírálta el.
Az összeférhetetlenség kérdése tekintetében a kérelmező arra hivatkozott, hogy mivel a HVB elnökének tevékenysége révén választási alapelvek sérültek, ezért a Ve. 208. §-a értelmében - szemben az NVB határozatával - kifogás benyújtásának volt helye. A HVB elnökének a választás napján tanúsított elfogult magatartása révén sérült a Ve. 2. § (1) bekezdése szerinti, a választás tisztasága megóvásának, az esélyegyenlőségnek és a jóhiszemű, valamint rendeltetésszerű joggyakorlásnak az elve.
A kérelmező arra hivatkozott, hogy a Ve. 18. § (2) bekezdés c) pontjába, valamint a Ve. eljárási alapelveibe ütközően törvénysértő az, ha a HVB elnöke nem jelenti be a vele szemben fennálló összeférhetetlenségi okot.
A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!
Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!