BH 2002.9.357 A városfejlesztéssel, a motorizáció elterjedésével együtt járó érdeksérelem miatt indult kártérítési perben a felróhatóság vizsgálata körében csak az ellentétes érdekek összemérése eredményeként dönthető el, hogy az érdeksérelem alapot ad-e a kárigény érvényesítésére is [Ptk. 100. §, 339. § (1) bek.].

A felperesek tulajdonában álló perbeli családi ház közelében került 1995. évben - a városrendezési tervnek megfelelően - kialakításra a 70/A számú főút keleti kivezető szakasza, ami jelentős forgalomnövekedést és ebből következően jelentős zajszint-emelkedést is eredményezett.

A felperesek a Ptk. 100. §-ára és 339. §-ának (1) bekezdésére alapított módosított keresetükben 1 700 000 forint és kamata megfizetésére kérték az alperes kötelezését arra hivatkozva, hogy a megengedett mértéket túllépő zajhatás az ingatlanuk használhatóságát csökkenti, az egészségi állapotukat hátrányosan érinti, továbbá szükségessé teszi a nyílászárók cseréjét és bizonyos hangszigetelési munkák elvégzését, ami jelentős költséggel jár. Az alperes a kereset elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a keresetet. Az ítéleti indokolás szerint a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerinti kárfelelősség előfeltételei nem állnak fenn, mert - noha a zajhatás a nyári hónapokban valóban meghaladja a szabványban előírt mértéket - az alperes részéről sem jogellenesség, sem felróhatóság nem állapítható meg. Az alperes ugyanis közérdekből, a jogszabályi előírások és a városrendezési terv betartásával járt el. Nem alapos a felperesek keresete a Ptk. 100. §-a alapján sem, mert a zajhatás nem olyan mértékű, hogy az elérné a szükségtelen zavarás határát.

A felperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság közbenső ítélettel megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, és megállapította, hogy az alperes kártérítési felelőssége a 70/A számú út üzemeltetéséből származó és a felperesi tulajdonban álló ingatlant ért zajhatásért fennáll. Az ítéleti indokolás utal a perszakértői véleményre, amely alapján megállapítható, hogy a zajhatás mind a nappali, mind az éjszakai órákban meghaladja a szabványban megengedett mértéket. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a megengedettnél nagyobb mértékű zajhatással járó út üzemeltetése jogellenes magatartásnak minősül, ezért az alperes kártérítési felelőssége megállapítható.

A jogerős közbenső ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, kérve az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását. Az alperes szerint a zajhatásért a felelőssége - jogellenesség, felróhatóság és okozati összefüggés hiányában - nem állapítható meg, mert nem szegte meg az útkezelői kötelezettségét, és egyébként sincs ráhatása a forgalom mértékére, és így az ennek következtében keletkező zajhatás alakulására. A felperesek ellenkérelme a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartására irányult.