EH 2007.1698 A volt házastársi közös lakás használatára vonatkozó szerződéstől önmagában azon az alapon, hogy a kiskorú gyermekeknek ugyanabban a városban kisebb, de megfelelő életteret nyújtó másik lakásban kell tovább élniük, a bíróság nem térhet el [Csjt. 31/A. §].

A peres felek 1996 májusától élettársak voltak, 1999. október 2-án kötöttek házasságot, melyből 2000. június 3-án G. L., 2003. október 27-én Z. Sz. nevű gyermekeik születtek.

A felek 1999. szeptember 27-én ügyvéd által ellenjegyzett okiratban foglalt házassági vagyonjogi szerződést kötöttek, melyben házasságkötési szándékukra figyelemmel az általános szabályoktól eltérően rendezték a házassági vagyonjogi viszonyaikat. Rögzítették, hogy mely vagyontárgyak kerülnek különvagyonba, konkrétan megjelölve, hogy a Sz. város V. utca 4. szám alatt lakásingatlan az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésnek megfelelően a felperes kizárólagos tulajdonát képezi.

A szerződés 6. pontja szerint a felek által közösen használt mindenkori lakóingatlan használatáról úgy rendelkeztek, hogy a házasság felbontásának esetén a nem tulajdonos fél a házasság jogerős felbontásától számított 15 napon belül az ingatlant elhelyezési és térítési igény nélkül ingóságaival együtt elhagyja.

A szerződés 8. pontja tartalmazza a közös életvitel költségeihez való hozzájárulás szabályait, a 13. pont pedig előírja, hogy a felek "biztonsági tartalékot" képeznek az általuk szerzett vagyon 10%-ának közös bankszámlán való elhelyezésével.

A felek utolsó közös lakása a felperes különvagyonát képező Sz. város V. utca 4. I/1. szám alatti három szobás, 96 m2-es lakásban volt. Életközösségük 2004 novemberében végleg megszűnt, ekkor a felperes a lakásból elköltözött és élettársi kapcsolatra lépett B. K.-val. Ebből a kapcsolatból 2006. május 4-én Sz. G. nevű gyermeke született. A felperes az elköltözés után bérelt lakásban lakott.

A felperes módosított keresetében a házasság felbontását kérte, nem ellenezte a gyermekek alperesi elhelyezését, tartásdíj fizetését vállalta és kérte a kapcsolattartás rendezését. Keresetet terjesztett elő az utolsó közös lakás kizárólagos használata iránt, utalva a házassági vagyonjogi szerződésre.

Az alperes viszontkeresetében maga is kérte a házasság felbontását, a gyermekek nála való elhelyezését, a tartásdíj és a kapcsolattartás bírói rendezését, továbbá azt, hogy az utolsó közös lakás használatára ő legyen jogosult. Az eljárás során bejelentette, hogy a házassági vagyonjogi szerződéstől a Ptk. 300. §-ának (1) bekezdése alapján eláll, mert a szerződés 13. pontja szerinti előírások nem teljesültek.

A peres adatok szerint a felperes igen jó anyagi feltételek között él, több ingatlan adásvételével foglalkozik, egy beépítetlen telekingatlan tulajdonjogával rendelkezik, ahol építkezést tervez.

Az alperes tulajdonosa a Sz. város G. utca 39. szám alatti egyszobás lakásnak, melyet bérbeadás útján úgy hasznosít, hogy a bérlő a használat ellenértékeként felújítja az ingatlant, továbbá bérlője a Sz. város J. utca 7. szám alatt lévő 1 + 2 félszobás lakásnak, melyet az édesapja használ. A felperes édesapjának a tulajdonában álló Sz. város H. utca 8. szám alatti 2 + félszobás, 75 m2-es lakás haszonélvezője az alperes édesanyja, aki ezt a lakást hasznosítja, ő maga azonban a saját ingatlanában él.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a házasságot felbontotta, a közös gyermekeket az alperes anyánál helyezte el, rendelkezett a felperes tartásdíj fizetési kötelezettségéről és a kapcsolattartásról. Az utolsó közös lakás kizárólagos használatára az alperest jogosította fel, egyebekben a keresetet és a viszontkeresetet elutasította.

A lakáshasználat tárgyában az ítélet indokolása tényként állapítja meg, hogy a felperes a lakást 2004 novemberében ingóságaival együtt elhagyta, jelenleg bérelt lakásban lakik, de saját nyilatkozata szerint meglévő egyéb vagyonából a tulajdonában álló ingatlanon történő építkezéssel lakhatását később meg tudja oldani.

A felek egyező előadásából megállapítható volt, hogy a szerződés 13. pontja szerinti "biztonsági alap" képzését mindketten elmulasztották ugyan, de ez a bíróság álláspontja szerint a Ptk. 300. § (1)-(2) bekezdése szerinti, az alperesnek a szerződéstől való egyoldalú elállására nem ad alapot.

Az érvényes vagyonjogi szerződés félretételére a bíróság a Csjt. 31/A. §-ának (2) bekezdése alapján látott lehetőséget azzal, hogy a bíróság a kiskorú gyermek érdekeire tekintettel a lakáshasználatot a felek megállapodásától eltérően rendezheti. Az adott ügyben a gyermekek érdekeinek vizsgálata folytán arra az álláspontra helyezkedett, hogy a gyermekek érdekét a volt közös lakásban maradásuk szolgálja, ezért indokoltnak látta az alperes kizárólagos lakáshasználatra történő feljogosítását.

Az elsőfokú ítélet ellen mindkét fél fellebbezett, a felperesi fellebbezés kiterjedt az elsőfokú ítélet lakáshasználatot érintő rendelkezéseire is.

A másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet kapcsolattartásra vonatkozó szabályozását részben megváltoztatta, egyebekben - így a lakáshasználat tárgyában is - az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A lakáshasználattal összefüggésben döntését azzal indokolta, hogy a vagyonjogi szerződésben foglaltakkal ellentétben a gyermekek érdekét az szolgálja, ha nem kényszerülnek a megszokott, biztonságot jelentő otthon elhagyására, különös tekintettel arra, hogy a felperes a megfelelő lakhatását vagyoni helyzete folytán egyébként is meg tudja oldani.

A jogerős ítélet lakáshasználatra vonatkozó rendelkezése ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel. Jogszabálysértésként a Csjt. 31/A. §-a (2) bekezdésének nem megfelelő alkalmazását jelölte meg. Nyomatékosan hivatkozott az érvényes házassági vagyonjogi szerződésben foglaltakra, arra, hogy a szerződés megkötését hosszas egyeztetés előzte meg és a szerződést - előadása szerint - az alperesi család szorgalmazta. Utalt arra, hogy az alperes is rendelkezik önálló sz.-i belvárosi bérlakással, törvénysértőnek tartotta ilyen körülmények között azt, hogy a bíróság a szerződés szerinti megállapodás ellenére döntött. Kiemelte, hogy válás esetén más esetekben is sor kerül arra, hogy a gyermekek elköltöznek a volt közös lakásból, ez azonban nem jelent olyan hátrányt a részükre, mely a szerződés elsődlegességére vonatkozó főszabályt mellőzhetővé teszi.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében tárgyalás tartása mellett kérte a jogerős ítélet támadott rendelkezésének a hatályban tartását. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem törvénysértő, cáfolni kívánta a szerződés létrejöttével kapcsolatban az abban foglaltak kezdeményezésére vonatkozó felperesi állításokat, hangsúlyozta a kiskorú gyermekek lakhatásához fűződő érdeket, és azt, hogy a felperes igen jó vagyoni helyzetben van, ezért köteles biztosítani a gyermeke eddigi színvonalának megfelelő lakhatását, ami együtt jár az ő kizárólagos lakáshasználatra történő feljogosításával is.

A felperes felülvizsgálati kérelme alapos.

A felek a Csjt. 27. §-ának (2) bekezdése szerint megkötött, érvényes vagyonjogi szerződésükbe foglalták az utolsó közös lakás használatának a házasság felbontás esetére vonatkozó, a Csjt. 31/A. §-ának (1) bekezdésén alapuló megállapodásukat is. A szerződés 6. pontjában rögzítették, hogy "a felek által közösen használt mindenkori lakóingatlan használatáról a házasság felbontása esetére úgy rendelkeznek, hogy az a fél, amely a lakóingatlannak nem tulajdonosa, azt elhelyezési és térítési igény nélkül a házasság jogerős felbontásától számított 15 naptári napon belül ingóságaival együtt elhagyni tartozik…."

A felek által használt lakásingatlan nem vitásan a felperes tulajdonában áll.

A vagyoni viszonyok mellett a házastársi lakáshasználat rendezésének is elsődleges módja a felek megállapodása, melynek tartalmát a felek szabadon állapítják meg. Az előzetes rendezés körében ezért lehetőségük lett volna arra is, hogy a többszöri egyeztetést követően megkötött, egyébként igen részletes szabályokat tartalmazó szerződésben a házasságból várhatóan születendő gyermekeik lakáshasználatáról is rendelkezzenek. Erre azonban nem került sor, amiből az következik, hogy a felek a közös gyermekeikre tekintettel a szerződéstől nem kívántak eltérni, tehát lakáshasználatukra a Csjt. 31/A. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződés 6. pontja az irányadó.

A perbeli esetben az első és másodfokon eljárt bíróságok tévedtek, amikor a lakáshasználat tárgyában a gyermekek érdekeire hivatkozva tértek el a felek érvényes szerződésétől.

A Csjt. 77. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a szülők saját háztartásukban kötelesek gondoskodni a kiskorú gyermekük állandó lakásáról. A bíróságnak eszerint azt kellett vizsgálnia, hogy a szerződés teljesítése esetén az alperes rendelkezik-e olyan lakáskörülményekkel, amelyek alkalmasak arra, hogy a nála elhelyezett kiskorú gyermekek lakhatását - a gyermekek alapvető érdekeinek sérelme nélkül - a saját háztartásában tudja biztosítani.

A peres adatok szerint az alperes a tulajdonában álló, de a gyermekek megfelelő elhelyezésére nem alkalmas egyszobás lakás mellett bérlője egy, Sz. belvárosában lévő 1 + 2 félszobás lakásnak is. Ez a lakás a városon belüli elhelyezkedésénél és méreténél fogva is alkalmas arra, hogy az alperes ott a gyermekeknek megfelelő gondozását ellássa. A Csjt. 31/A. §-a (2) bekezdésének alkalmazása során nem jelentheti a gyermekek értékelhető érdeksérelmét az, ha a szülők válása után ugyanabban a városban kisebb, de megfelelő életteret nyújtó, más lakásban kell élniük, az ilyen jellegű változás a gyermekek állandósághoz és biztonsághoz fűződő jogos igényeit nem befolyásolja.

A felek jogviszonyában azt sem lehet az alperes érdekében figyelembe venni, hogy bérleményét jelenleg az édesapja lakja, ugyanis az alperesi család lakáshelyzetének megoldása a jelen jogvita keretein kívül esik.

A szerződés teljesítése kérdésében annak sincs jelentősége, hogy az életközösség megszűnése után a felperes a lakásból elköltözött, illetve, hogy kedvező vagyoni viszonyai mellett a lakhatását másként is meg tudja-e oldani, vagy sem.

Az első- és másodfokú bíróság ezért a használat tárgyában alaptalan indokokkal tért el a felek által kötött, az adott jogviszonyban elsődleges szabályként alkalmazandó szerződéstől.

Megállapítható ugyanakkor, hogy a lakás kiürítésére a szerződés szerint rendelkezésre álló 15 napos határidő a kialakult helyzetben teljesíthetetlen, és ennek érvényre juttatása valóban a kiskorú gyermekek érdekeit sértené. Az alperes saját lakásának a beköltözhetővé tétele, illetve a gyermekek elhelyezésére alkalmas berendezése, a gyermekek felkészítése a körülmények változására megfelelő időt igényel. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a lakás elhagyására a szerződéstől eltérően - a Csjt. 31/A. § (2) bekezdésének megfelelő alkalmazása melletti - méltányos (8 hónapos) határidőt engedélyezett az alperes részére, mely alkalmas és elegendő az új helyzetnek a gyermekek érdekeihez igazodó kialakítására.

A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a lakáshasználatra vonatkozó jogerős ítéleti rendelkezést a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és - mivel a rendezéshez a szükséges adatok rendelkezésre állottak - a jogszabályoknak megfelelő döntést hozott, amellyel az Sz. város V. u. 4. I/1. alatti lakás kizárólagos használatára a felperest jogosította fel, míg az alperest kötelezte, hogy a lakást kiürítve bocsássa a felperes rendelkezésére.

(Legf. Bír. Pfv. II. 20.667/2007.)