62002CJ0234[1]

A Bíróság (teljes ülés) 2004. március 23-i ítélete. Európai ombudsman kontra Frank Lamberts. Fellebbezés - Elfogadhatatlanság. C-234/02 P. sz. ügy

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (teljes ülés)

2004. március 23.(*)

"Fellebbezés - Elfogadhatatlanság - Szerződésen kívüli felelősség - Véglegesítésre irányuló belső versenyvizsgára vonatkozó panasz Európai Ombudsman általi kezelése"

A C-234/02. P. sz. ügyben,

az Európai Ombudsman (képviseli: J. Sant'Anna, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

felperesnek,

támogatja:

az Európai Parlament (képviselik: H. Krück és C. Karamarcos, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága (harmadik tanács) T-209/00. sz., Lamberts kontra Ombudsman ügyben 2002. április 10-én hozott ítélete (EBHT 2002., II-2203. o.) ellen benyújtott és ezen ítélet részleges hatályon kívül helyezése iránti fellebbezése tárgyában,

a másik fél az eljárásban:

Frank Lamberts (képviseli: E. Boigelot ügyvéd, kézbesítési cím: Luxembourg)

alperes az elsőfokú eljárásban, aki csatlakozó fellebbezést nyújtott be,

A BÍRÓSÁG (teljes ülés),

tagjai: V. Skouris elnök, P. Jann, C. W. A. Timmermans, C. Gulmann (előadó), J. N. Cunha Rodrigues és A. Rosas tanácselnökök, J.-P. Puissochet, R. Schintgen, F. Macken, N. Colneric és S. von Bahr bírák,

főtanácsnok: L. A. Geelhoed,

hivatalvezető: M. Múgica Arzamendi főtanácsos,

tekintettel a tárgyalásra készített jelentésre,

a feleknek a 2003. május 13-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

a főtanácsnok indítványának a 2003. július 3-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 A Bíróság Hivatalához 2002. június 24-én benyújtott keresetlevelében az Európai Ombudsman (a továbbiakban: Ombudsman) a Bíróság alapokmányának 49. cikke alapján fellebbezést nyújtott be az Elsőfokú Bíróság T-209/00. sz., Lamberts kontra Ombudsman ügyben 2002. április 10-én hozott ítélete (EBHT 2002., II-2203. o.; a továbbiakban: megtámadott ítélet), amelyben az Elsőfokú Bíróság elfogadhatónak nyilvánított egy olyan kártérítési keresetet, amelyet valamely panasz Ombudsman általi állítólagos helytelen kezelésére alapítottak.

Jogi háttér

2 Az EK 195. cikk (1), (2) és (3) bekezdése szerint:

"(1) Az Európai Parlament ombudsmant nevez ki, aki jogosult a bármely uniós polgártól vagy valamely tagállamban lakóhellyel, illetve létesítő okirat szerinti székhellyel rendelkező természetes vagy jogi személytől érkező, a közösségi intézmények vagy szervek - kivéve az igazságszolgáltatási hatáskörében eljáró Bíróságot és Elsőfokú Bíróságot - tevékenysége során felmerülő hivatali visszásságokra vonatkozó panaszok átvételére.

Az ombudsman megbízatásának megfelelően, saját kezdeményezésére vagy a hozzá közvetlenül vagy az Európai Parlament valamely tagján keresztül benyújtott panaszok alapján, lefolytatja az általa indokoltnak ítélt vizsgálatokat, kivéve ha az állítólagos tényállás bírósági eljárás tárgyát képezi vagy képezte. Ha az ombudsman hivatali visszásságot állapít meg, az ügyben megkeresi az érintett intézményt, amelynek három hónap áll rendelkezésére, hogy tájékoztassa őt álláspontjáról. Ezt követően az ombudsman jelentést küld az Európai Parlamentnek és az érintett intézménynek. A panaszt benyújtó személyt tájékoztatni kell a vizsgálatok eredményéről.

Vizsgálatainak eredményeiről az ombudsman évente jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek.

(2) [...]

Az ombudsmant a Bíróság az Európai Parlament kérelmére felmentheti, ha már nem felel meg a feladatai ellátásához szükséges feltételeknek, vagy ha súlyos kötelezettségszegést követett el.

(3) Feladatainak ellátása során az ombudsman teljes mértékben független. E feladatok ellátása során nem kérhet vagy fogadhat el utasításokat más szervtől. [...]"

3 Az Európai Parlament 1994. március 9-én elfogadta az ombudsman feladatainak ellátására vonatkozó szabályokról és általános feltételekről szóló 94/262/ESZAK, EK, Euratom európai parlamenti határozatot (HL 113., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 1. kötet, 283. o.). Az ombudsman e határozat 14. cikke alapján 1997. október 16-án elfogadta a végrehajtási rendelkezéseket, amelyek 1998. január 1-jén léptek hatályba (a továbbiakban: végrehajtási rendelkezések). Ennek megfelelően az ombudsmanhoz intézett panasz vizsgálatára vonatkozó eljárást az EK 195. cikk (1) bekezdése, a 94/262 határozat és az említett végrehajtási rendelkezések szabályozzák.

4 A 94/262 határozat 2. cikkének (4) és (7) bekezdéséből, illetve 8. cikkéből, valamint a végrehajtási rendelkezések 3. cikkéből, illetve 4. cikke (1) és (2) bekezdéséből lényegében az következik, hogy az ombudsman, ha a közösségi intézmények vagy szervek tevékenysége során felmerülő hivatali visszássággal kapcsolatos panasszal fordulnak hozzá, vizsgálatot indít a panaszra vonatkozóan, kivéve ha az e rendelkezésekben szereplő valamely okból e panaszt mint elfogadhatatlant el kell utasítani, vagy az ombudsman nem találja kellően megalapozottnak a vizsgálat lefolytatásának megindítását.

5 A 94/262 határozat 2. cikke (5) bekezdésének megfelelően "[a]z ombudsman tanácsolhatja a panaszt benyújtó személynek, hogy panaszát egy másik szervhez nyújtsa be". Ezenfelül a 94/262 határozat 2. cikkének (6) bekezdése alapján az ombudsmanhoz benyújtott panasz nem szakítja meg a bírósági vagy közigazgatási eljárás jogorvoslati határidejét.

6 Az EK 195. cikk (1) bekezdésének második albekezdése és a 94/262 határozat 3. cikkének (1) bekezdése szerint az ombudsman - hivatalból vagy a hozzá benyújtott panasz alapján - minden általa indokoltnak tartott vizsgálatot elvégez az esetleges hivatali visszásságok tisztázásának érdekében.

7 A 94/262 határozat 3. cikke (1) bekezdésének megfelelően az ombudsman erről tájékoztatja a bepanaszolt vagy vizsgált intézményt vagy szervet, amely "bármilyen hasznos észrevételt továbbíthat számára".

8 Az említett intézmény vagy szerv véleményének, illetve a panaszos esetleges észrevételeinek vizsgálatát követően az ombudsman indokolt határozattal lezárhatja az ügyet, vagy folytathatja a vizsgálatot. Erről a végrehajtási rendelkezések 4. cikke (5) bekezdésének megfelelően tájékoztatja a panaszost és az érintett intézményt vagy szervet.

9 Ha az ombudsman azt állapítja meg, hogy a közösségi intézmény vagy szerv tevékenysége során hivatali visszásság történt, "az érintett intézménnyel vagy szervvel együtt minden lehetséges módon olyan megoldást keres, amely a hivatali visszásságot megszünteti, és orvosolja a panaszt", amint az a 94/262 határozat 3. cikkének (5) bekezdésében szerepel.

10 E tekintetben a végrehajtási rendelkezések "Békés megoldások" (helyesen: egyezség útján történő megoldás) című 6. cikkének (1) bekezdésében az szerepel, hogy az ombudsman "igyekszik az érintett intézménnyel minden lehetséges módon együttműködni annak érdekében, hogy olyan békés [helyesen: egyezség útján történő] megoldást találjanak, amely alkalmas a hivatali visszásság orvoslására, és a panaszt tevő számára is kielégítő". Ha úgy ítéli meg, hogy az együttműködés sikeres volt, az ügyet indokolt határozattal lezárja, és erről értesíti az érintett állampolgárt és intézményt. Ezzel szemben, ugyanezen cikk (3) bekezdésének megfelelően, ha "úgy ítéli meg, hogy a megegyezéses megoldás nem lehetséges, vagy az erre tett kísérletek nem jártak sikerrel, az ügyet vagy indokolt határozattal zárja le, amely kritikai észrevételét is tartalmazhatja, vagy ajánlástervezetet tartalmazó jelentést készít."

11 Az ez utóbbi rendelkezés értelmében vett "kritikai észrevétel" tételére vonatkozó lehetőséget illetően a végrehajtási rendelkezések 7. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az ombudsman kritikai észrevételt tesz, amennyiben úgy ítéli meg, hogy "a hivatali visszásság az érintett intézmény által már nem szüntethető meg", és az említett visszásság "nem általános jellegű".

A jogvita alapját képező tényállás

12 Lényegében a következő tényállás derül ki a megtámadott ítélet 16-36. pontjából.

13 F. Lamberts a Bizottság által "A" kategóriás ideiglenes alkalmazottak véglegesítésére szervezett belső versenyvizsgán vett részt. Szóbeli vizsgája sikertelen volt, és ezt annak tulajdonítja, hogy e vizsga alatt fáradtsággal és koncentrálóképességének csökkenésével járó gyógyszeres befolyásoltság alatt állt. E gyógyszeres kezelést a szóbeli vizsga előtt néhány héttel bekövetkezett baleset nyomán írták elő számára. Hangsúlyozta, hogy az említett vizsgára szóló meghívóban található kikötés miatt nem kérte a szóbeli vizsgája elhalasztását. E kikötés szerint "a vizsgák szervezése nem teszi lehetővé a jelzett [...] időpont megváltoztatatását".

14 Miután a Bizottság szerveitől hiába kérte az ügye felülvizsgálatát, panasszal fordult az Ombudsmanhoz.

15 Az Ombudsman e panasz vizsgálatát követően, 1999. október 21-én küldte meg a panaszról szóló határozatát F. Lambertsnek. Ebben jelezte, hogy az általa lefolytatott vizsgálat alapján a Bizottság a gyakorlatban figyelembe vehet olyan különleges körülményeket, amelyek a vizsgázót akadályozzák a szóbeli vizsgára szóló meghívóban jelzett időpontban való megjelenésben. Hozzátette, hogy a gondos ügyintézés érdekében a Bizottságnak oly módon kellene az említett kikötést belefoglalnia a szóbeli vizsgára szóló meghívóba, hogy tájékoztatja a vizsgázókat erről a lehetőségről.

16 Mindazonáltal azon tényt illetően, hogy a szóban forgó ügyben az intézmény nem engedélyezte a panaszos számára a szóbeli vizsgán való másodszori megjelenést, az Ombudsman a határozata 2.2. és 2.3. pontjában megjegyezte többek között, hogy a versenyvizsgákat "a vizsgázókkal való egyenlő bánásmód elve tiszteletben tartásával kell megszervezni. Ezen elv megsértése a versenyvizsga eredményének megsemmisítését vonhatja maga után. Ez jelentős anyagi és adminisztratív teherrel járhat az adminisztráció számára. A Bizottság véleményéből kiderül, úgy ítélte meg, hogy nem volt lehetősége arra, hogy második vizsgalehetőséget engedélyezzen a vizsgázók számára. Az Ombudsman megjegyzi, nincs olyan eleme az ügynek, amely arra engedne következtetni, hogy a vizsgázónak a szóbeli vizsgán való ismételt megjelenését nem engedélyező bizottsági határozatot a Bizottságra kötelező bármilyen szabály vagy elv megsértésével hozták." Ezen okok miatt az Ombudsman úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó ügyben "nem történt hivatali visszásság".

17 Végül az Ombudsman kritikai észrevételt tett a Bizottság általános adminisztratív gyakorlatát illetően. Ebben megismétli azt az álláspontját, hogy a gondos ügyintézés érdekében a Bizottságnak a jövőben általános módon egy speciális klauzulát kellene a szóbeli vizsgákra szóló meghívóba foglalnia, amely tájékoztatja a vizsgázókat arról, hogy a jelzett időpontot különleges körülmények esetén módosítani lehet. F. Lamberts panaszát illetően azonban az Ombudsman megállapította, hogy mivel "az ügy e vonatkozása speciális múltbeli tényekre vonatkozó eljárásokat érint, nincs helye egyezség útján történő megoldást keresni". Az Ombudsman egyúttal lezárta az ügyet.

Az Elsőfokú Bíróság előtt eljárás és a megtámadott ítélet

18 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2000. augusztus 9-én benyújtott keresetlevelével a felperes a panasza Ombudsman általi kezeléséből eredő vagyoni és nem vagyoni kára megtérítése iránti keresetet nyújtott be az Ombudsmannal és a Parlamenttel szemben. Az Ombudsman és a Parlament azt kérte, hogy az Elsőfokú Bíróság utasítsa el a keresetet mint elfogadhatatlant.

19 Az Elsőfokú Bíróság a T-209/00. sz., Lamberts kontra Ombudsman és Parlament ügyben 2001. február 21-én hozott végzésében (EBHT 2001., II-765. o.) elutasította a keresetet mint elfogadhatatlant annyiban, amennyiben az a Parlament ellen irányult. Ugyanezen a napon kelt végzésében az ügy érdeméhez csatolta az Ombudsman elfogadhatatlansági kifogását. Az Ombudsman másodlagosan azt kérte, hogy az Elsőfokú Bíróság utasítsa el a keresetet mint megalapozatlant.

20 Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítéletben először megvizsgálta az Ombudsmannal szemben benyújtott kereset elfogadhatóságát. Ezen ítélet 48-52. pontjában a Bíróság állandó joggyakorlatára hivatkozott, amely szerint az EK 235. cikk és EK 288. cikk alapján a Közösség bármely szervével szemben be lehet nyújtani keresetet a szerződésen kívüli felelősségének megállapítása és az általa a hatáskörei gyakorlása keretében okozott kár megtérítése érdekében. Az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy van hatásköre az Ombudsmannal szemben benyújtott kártérítési kereset elbírálására.

21 Ezt követően az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 57. pontjában kimondta, hogy:

"[...] a 94/262 határozat nem csak azt a feladatot bízta az Ombudsmanra, hogy a közérdek nevében derítse fel a hivatali visszássággal kapcsolatos eseteket és törekedjen azok megszüntetésére, hanem azt is, hogy amennyire lehetséges keressen az érintett állampolgár egyéni érdekeinek megfelelő megoldást. Igaz, hogy az Ombudsman - amint azt ő maga is hangsúlyozza - széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik a panaszok megalapozottságát és az azok nyomán szükséges teendőket illetően, illetve ezzel összefüggésben nem terheli őt eredménykötelezettség. Bár ebből következően a közösségi bíróság általi felülvizsgálatnak korlátozottnak kell lennie, ezzel együtt nem zárható ki az az eset, hogy valamely állampolgár egészen különleges körülmények esetén bizonyítani tudja, hogy az Ombudsman nyilvánvaló hibát követett el a feladatai ellátása során, amellyel kárt okozott az érintett állampolgárnak."

22 Ugyanezen ítélet 58. és 59. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapította:

"58 [...] szintén nem fogadható el az Ombudsmannak az általa a vizsgálatai nyomán hozható aktusok kötelező jellegének hiányára alapított érvelése. Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy a Szerződés a kártérítési keresetet önálló kereseti formaként hozta létre, amely a keresetek rendszerében saját funkciót tölt be, és sajátos tárgyára figyelemmel meghatározott feltételekkel vehető igénybe [...]. Míg a megsemmisítés iránti kereset és az intézményi mulasztás megállapítása iránti kereset arra irányul, hogy szankcionálja valamely jogilag kötelező erejű aktus jogellenességét vagy az ilyen aktus hiányát, a kártérítési kereset tárgya a valamely közösségi intézmény vagy szerv - akár jogilag kötelező, akár jogilag nem kötelező - aktusából vagy jogellenes magatartásából eredő sérelem orvoslása iránti kérelem. [...]

59 A szóban forgó ügyben F. Lamberts azt rója fel az Ombudsmannak, hogy helytelen magatartást tanúsított a panasza kezelése során. Márpedig nem zárható ki az az eset, hogy e magatartás sérti az állampolgároknak a Szerződésben és a 94/262 határozatban biztosított azon jogát, hogy az Ombudsman a bírósági úton kívüli megoldást keressen az őket érintő és nekik esetlegesen sérelmet okozó hivatali visszásságra."

23 Az Elsőfokú Bíróság elutasította a keresetet mint megalapozatlant annyiban, amennyiben F. Lamberts nem bizonyította, hogy az Ombudsman közszolgálati kötelességszegést követett el a panasza kezelése során.

24 A jelen fellebbezés szempontjából releváns jogalapokat illetően a megtámadott ítéletből az alábbiak következnek.

25 Először is F. Lamberts azt rótta fel az Ombudsmannak, hogy nem hívta fel a figyelmét arra, hogy a bizottsági határozat megsemmisítése iránti keresetet nyújthat be az Elsőfokú Bírósághoz. Márpedig ez utóbbi kimondta, hogy a Közösségek alkalmazottaitól elvárható, hogy ismerjék az Elsőfokú Bírósághoz történő keresetbenyújtás módozatait. Erre vonatkozóan az Ombudsman adhat tanácsot a jogalanyoknak, de erre a közösségi jog egyetlen rendelkezése sem kötelezi.

26 Másodszor F. Lamberts azt kifogásolta, hogy az Ombudsman nem volt pártatlan és tárgyilagos a panasza kezelése során annyiban, amennyiben figyelembe vette a Bizottság véleményét, noha e véleményt angol nyelven - amelyen F. Lamberts is benyújtotta a panaszát - az Ombudsman által szabott határidőn túl nyújtották be. Ezenfelül a vélemény e nyelvi változata nem felelt meg az eredetileg benyújtott francia változatnak. Ezzel kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy az Ombudsman által az intézménynek a véleménye benyújtására szabott határidő nem jogvesztő, illetve a nyelvi változatok nem tértek el az Ombudsman elé terjesztett panasz vizsgálata szempontjából releváns elemek tekintetében.

27 Harmadszor F. Lamberts azt állította, hogy az Ombudsmant eljárási kötelezettség terhelte, köteles volt az állampolgárnak megfelelő egyezség útján történő megoldást keresni. Az Elsőfokú Bíróság emlékeztetett arra, hogy az Ombudsman e tekintetben nagyon széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik. Következésképpen a szerződésen kívüli felelőssége csak akkor állapítható meg, ha nyilvánvalóan nem teljesíti az ezzel összefüggésben fennálló kötelezettségeit. Az Ombudsman főszabály szerint nem szorítkozhat arra, hogy továbbítja az állampolgárnak az intézmény véleményét. Márpedig a szóban forgó ügyben az Ombudsman megvizsgálta a Bizottság álláspontjának megalapozottságát, és határozatában kötelességszegés elkövetése nélkül állapíthatta meg, hogy nem lehetett F. Lambertsnek megfelelő egyezség útján történő megoldásra jutni.

A felek Bíróság előtti kérelmei

28 Fellebbezésében az Ombudsman azt kéri, hogy a Bíróság:

- helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet annyiban, amennyiben elfogadhatónak nyilvánítja a kártérítés iránti keresetet;

- nyilvánítsa elfogadhatatlannak e keresetet.

29 F. Lamberts válaszbeadványt nyújtott be a Bíróság Hivatalánál. Azt kéri, hogy a Bíróság:

- utasítsa el a fellebbezést;

- az elsőfokú eljárásban benyújtott kérelem érdemét illetően helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, és ebből következően:

- elsődlegesen:

- kötelezze az Ombudsmant vagyoni kár címén 2 468 787 euró összegnek, nem vagyoni kár címén 124 000 euró összegnek a teljes kifizetésig járó perkamattal növelten történő megfizetésére,

- kötelezze az Ombudsmant az eljárás költségeinek viselésére,

- másodlagosan:

- kötelezze az Ombudsmant vagyoni kár címén 1 234 394 euró összegnek, nem vagyoni kár címén 124 000 euró összegnek a teljes kifizetésig járó perkamattal növelten történő megfizetésére,

- kötelezze az Ombudsmant az eljárás költségeinek viselésére.

30 A Parlament az Ombudsmant támogató beavatkozási beadványt nyújtott be.

A fellebbezésről

31 A Bíróság alapokmányának 56. cikke úgy rendelkezik, hogy a Törvényszék hatáskör hiányára vagy a kereset meg nem engedhetőségére alapozott kifogásra vonatkozó eljárási kérdésről rendelkező határozata ellen fellebbezést lehet benyújtani a Bírósághoz, illetve hogy ilyen fellebbezéssel bármelyik fél élhet, akinek indítványait egészben vagy részben elutasították.

32 A megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság először elutasította az Ombudsman által az F. Lamberts fellebbezése ellen felhozott elfogadhatatlansági kifogást, majd elutasította ez utóbbi keresetét mint megalapozatlant.

33 Mivel az Ombudsman indítványait részben elutasították, elfogadható az Elsőfokú Bíróság ítélete ellen annyiban benyújtott fellebbezése, amennyiben az elutasítja az elfogadhatatlansági kifogását (lásd ebben az értelemben a C-73/97. P. sz., Franciaország kontra Comafrica és társai ügyben 1999. január 21-én hozott ítéletet [EBHT 1999., I-185. o.] és a C-23/00. P. sz., Tanács kontra Boehringer ügyben 2002. február 26-án hozott ítélet [EBHT 2002., I-1873. o.] 50. pontját).

34 Ezenkívül meg kell állapítani, hogy az Ombudsman nem vitatja az Elsőfokú Bíróság azon megállapítását, amely szerint ez utóbbinak az EK 235. cikk és az EK 288. cikk második bekezdése alapján hatásköre van az Ombudsman mint közösségi intézmény elleni kártérítési keresetek elbírálására.

35 Az Ombudsman elismeri ugyanis, hogy az állampolgárok főszabály szerint benyújthatnak kártérítési keresetet olyan károk megtérítése iránt, amelyet ő az esetlegesen helytelen olyan magatartásával - jelesül a vizsgálati eljárástól elkülönülő aktussal - okozott, amely sérti az Ombudsmannak a Szerződésben és a feladatainak ellátására vonatkozó szabályokról szóló határozatban megállapított kötelezettségeit, valamint az állampolgárok egyéni jogait, mint például a bizonyos információk bizalmas jellegének megőrzéséhez való jogot.

36 Ezzel szemben az Ombudsman úgy véli, ellentétes a közösségi joggal, ha olyan körülmények között nyújtanak be vele szemben kártérítési keresetet, mint amilynek a szóban forgó ügyben is fennállnak, mivel az említett kereset az általa lefolytatott vizsgálati eljárás és az eljárást lezáró határozata szabályszerűségének felülvizsgálatára irányul. Ennek fényében az Elsőfokú Bíróság figyelmen kívül hagyta az Ombudsman tevékenységének bírósági felülvizsgálatára vonatkozó korlátokat.

37 Az Ombudsman fellebbezése alátámasztására egyetlen jogalapot hoz fel, amelyet arra alapít, hogy az Elsőfokú Bíróság egyrészt megsértette a közösségi jogot, különösen az EK 195. cikket és a 94/262 határozatot, másrészt figyelmen kívül hagyta vagy rosszul értelmezte a saját és a Bíróság ítélkezési gyakorlatát.

38 E jogalap három részre tagolódik.

A jogalap első részéről

Ismertetés és érvelés

39 Az Ombudsman jogalapja első részével, amelyet a Parlament is támogat, azt rója fel az Elsőfokú Bíróságnak, hogy bírósági felülvizsgálatot gyakorolt a vizsgálati eljárás és az eljárást lezáró határozat szabályszerűségét illetően, noha az Ombudsman feladatainak ellátását és felelősségét szabályozó rendelkezések alapján a felülvizsgálat a Parlament hatásköre.

40 Az Ombudsman e tekintetben a az EK 195. cikkre és a 94/262 határozat 3. cikkének (7) és (8) bekezdésére támaszkodik, amelyek szerint az Ombudsmannak egyedi jelentéseket és éves jelentést kell benyújtania a Parlamentnek. Lényegében azt állítja, hogy a Parlament tanulmányozza és megvitatja e jelentéseket. Hangsúlyozza, hogy az F. Lamberts panaszára vonatkozóan folytatott vizsgálat szerepelt az 1999. évi jelentésben, amelyet 2000 áprilisában nyújtottak be a Parlamentnek. A tanulmányozást követően a Parlament elkészítette saját jelentését, amelyet 2000 júliusában fogadtak el. Az Elsőfokú Bíróság azzal, hogy érdemben vizsgálta azt az ügyet, amelyben F. Lamberts a panasza Ombudsman általi kezelésének módját és ez utóbbi megállapításait vitatta, hibát elkövetve felülvizsgálta az általa lefolytatott vizsgálati eljárás és a megállapításai jogszerűségét, ami az EK-Szerződés alapján a Parlament hatáskörébe tartozó és általa már elvégzett felülvizsgálat megkettőzését jelenti.

41 Ezenfelül az Ombudsman azzal érvel, hogy az EK 195. cikk (2) bekezdésében és a 94/262 határozat 8. cikkében különleges eljárás szerepel arra az esetre vonatkozóan, ha az Ombudsman súlyos kötelességszegést vagy több olyan kötelességszegést követ el, amely megkérdőjelezi a feladatai ellátására való képességét. Ebben az esetben a Bíróság a Parlament kérelmére felmentheti az Ombudsmant. Ha F. Lamberts úgy vélte, hogy az Ombudsman helytelenül kezelte a panaszát, a Parlamenthez kellett volna fordulnia, nem pedig az Elsőfokú Bírósághoz kártérítési keresettel.

42 Az Ombudsman és a Parlament hozzáteszi még, hogy az az értelmezés, amelyre az Elsőfokú Bíróság támaszkodott az Ombudsman által okozott kár megtérítése iránti kereset elfogadhatóvá nyilvánításakor, veszélyeztetheti az Ombudsman körül kialakított intézményi egyensúlyt, és megkérdőjelezheti az EK 195. cikk (3) bekezdésében szereplő függetlenségét.

A Bíróság álláspontja

43 Meg kell állapítani, hogy az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazta tévesen a jogot azzal, hogy úgy ítélte meg, a Parlament Ombudsmanra vonatkozó felülvizsgálati hatásköre nem zárja ki az Ombudsman tevékenységének bírósági felülvizsgálatát.

44 Egyfelől ugyanis az Ombudsman azon kötelezettsége, hogy jelentést kell benyújtania a Parlamentnek, nem értelmezhető úgy, hogy a Parlament felülvizsgálhatja, hogy az Ombudsman megfelelően teljesítette-e feladatait az állampolgárok panaszainak kezelése során.

45 Másfelől az Ombudsman felmentésére irányuló eljárás a teljes tevékenységének értékelését célozza, nem pedig azt, hogy a Parlament felülvizsgálja, megfelelően teljesítette-e feladatait valamely állampolgári panasz kezelése során.

46 Mindenesetre a Parlament Ombudsmannal kapcsolatos hatáskörei nem hasonlíthatók a bírósági felülvizsgálati hatáskörhöz.

47 Következésképpen az Ombudsman tevékenységének bírósági felülvizsgálata nem kettőzi meg a Parlament által gyakorolt felülvizsgálatot.

48 Ami azon állítólagos veszélyt illeti, hogy az Ombudsman tevékenységének bírósági felülvizsgálata megkérdőjelezi az Ombudsman függetlenségét, az Ombudsman tevékenységével okozott kár miatti felelősség megállapítása nem az Ombudsman egyéni felelősségére, hanem a Közösség felelősségére vonatkozik. Úgy tűnik tehát, nem kérdőjelezi meg az Ombudsman függetlenségét, ha bizonyos feltételekkel megállapítható a Közösség felelőssége az Ombudsmannak a feladatai ellátása során tanúsított olyan magatartása miatt, amely ellentétes a közösségi joggal.

49 A Közösség felelősségének a közösségi jog valamely közösségi intézménynek vagy szervnek betudható megsértésével magánszemélynek okozott kár miatt történő megállapítására vonatkozó állandó ítélkezési gyakorlat szerint a kártérítéshez való jog három feltétel együttes fennállásakor van biztosítva, nevezetesen ha a megsértett jogszabály célja, hogy a magánszemélyeket jogokkal ruházza fel, a jogsértés kellően súlyos, és fennáll a közvetlen okozati összefüggés az aktus megalkotóját terhelő kötelezettség megsértése és a jogsérelmet szenvedett személyek kára között (lásd a C-472/00. P. sz., Bizottság kontra Fresh Marine ügyben 2003. július 10-én hozott ítélet [EBHT 2003., I-7541. o.] 25. pontját). Olyan körülmények között, mint amilyenek a szóban forgó ügyben fennállnak, a második feltételt illetően a döntő tényező annak megállapításához, hogy egy közösségi jogsértés kellően súlyos-e, az, hogy az érintett közösségi intézmény vagy szerv nyilvánvalóan és súlyosan túllépte-e mérlegelési jogkörének korlátait (a fent hivatkozott Bizottság kontra Fresh Marine ügyben hozott ítélet 26. pontja).

50 Annak megállapítása érdekében, hogy sor került-e a közösségi jog kellően súlyos megsértésére, amely megalapozza a Közösségnek az Ombudsman magatartása miatti szerződésen kívüli felelősségét, figyelembe kell venni ez utóbbi feladatának sajátosságait. Ezzel összefüggésben meg kell jegyezni, hogy az Ombudsmant csak eljárási kötelezettség terheli, és széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik.

51 Így ellentétben az Ombudsman és a Parlament érvelésével, az ez utóbbi által az előbbire vonatkozóan gyakorolt felülvizsgálat nem zárja ki a bírósági felülvizsgálatot, amelyet az Ombudsman feladata sajátosságait figyelembe véve kell gyakorolni.

52 Következésképpen az Elsőfokú Bíróság nem sértette meg az Ombudsman feladatainak ellátását és az annak felülvizsgálatát szabályozó közösségi jogi rendelkezéseket azzal, hogy főszabály szerint elfogadhatónak nyilvánította a Közösségnek a valamely panasz Ombudsman általi kezelése állítólagos helytelensége miatti szerződésen kívüli felelősségére alapított kártérítési keresetet. A megtámadott ítélet 57. pontjában tehát az Elsőfokú Bíróság - miután megállapította, hogy az Ombudsman széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik a panaszok megalapozottságát és az azok nyomán szükséges teendőket illetően, és ezzel összefüggésben nem terheli őt eredménykötelezettség - megalapozottan mondta ki, hogy bár ebből következően a közösségi bíróság általi felülvizsgálatnak korlátozottnak kell lennie, nem zárható ki, hogy valamely állampolgár egészen különleges körülmények esetén bizonyítani tudja, hogy az Ombudsman kellően súlyosan megsértette a közösségi jogot a feladatai ellátása során, amellyel kárt okozott az érintett állampolgárnak.

53 Következésképpen a jogalap első része nem megalapozott.

A jogalap második részéről

Ismertetés és érvelés

54 Az Ombudsman jogalapja második részével, amelyet a Parlament is támogat, azt rója fel az Elsőfokú Bíróságnak, hogy tévesen alkalmazta a jogot azzal, hogy elfogadhatónak nyilvánított egy olyan keresetet, amely valójában a vizsgálati eljárás és az eljárást lezáró határozat szabályszerűségét vitatta, noha az Elsőfokú Bíróság és a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján az e célból a Szerződésben szereplő jogorvoslati lehetőségek az Ombudsman tekintetében elfogadhatatlanok.

55 Az Ombudsman különösen arra hivatkozik, hogy az általa lefolytatott vizsgálatoknak és az általa tett megállapításoknak, amelyeknek ugyan "határozat" a megnevezésük, semmilyen közvetlen jogi hatásuk nincs az állampolgárok helyzetére, és jogilag nem kötelezőek az érintett intézményre sem. Ebből következően úgy véli, hogy még ha e vizsgálatok formai szempontból hibásak is, illetve e megállapítások tévesen alkalmazzák is a jogot, azok semmi esetre sem okozhatnak kárt a panaszosoknak, akiket valamely közösségi intézménynek, és nem az Ombudsmannak betudható hivatali visszásság miatt ért kár.

56 Ezenfelül az Ombudsman azt rója fel az Elsőfokú Bíróságnak, hogy a megtámadott ítélet 64-85. pontjában részletesen elemezte a vizsgálatát és a megállapításait úgy, mintha azt megsemmisítés iránti kereset keretében tette volna, és így valójában felülvizsgálta a vizsgálati eljárás egészének és a megállapításainak a jogszerűségét.

57 Az Elsőfokú Bíróság ezzel nem tartotta tiszteletben az egyfelől a kártérítési keresetek, másfelől a megsemmisítés iránti és az intézményi mulasztás megállapítása iránti keresetek közötti különbséget, valamint nem vette figyelembe a saját és a Bíróság ítélkezési gyakorlatát, amely alapján az Ombudsman vizsgálatai és határozatai nem képezhetik az említett két utóbbi kereset keretében folytatott bírósági felülvizsgálat tárgyát.

58 Az Ombudsman felrója az Elsőfokú Bíróságnak, hogy kártérítési kereset örve alatt mégis lehetővé tette ezt a bírósági felülvizsgálatot, és ezzel lehetőséget teremtett arra, hogy kártérítési kereset ürügyén nagy számban nyújtsanak be az Ombudsmannal szemben megsemmisítés iránti, sőt intézményi mulasztás megállapítása iránti keresetet. Szerinte az Elsőfokú Bíróság nem vette figyelembe, hogy F. Lamberts az Ombudsmannal szemben benyújtott kártérítési keresettel valójában rendeltetésükkel ellentétesen veszi igénybe a megsemmisítés iránti és az intézményi mulasztás megállapítása iránti keresetekben megtestesülő jogorvoslati lehetőségeket.

A Bíróság álláspontja

59 Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy a felelősség megállapítása iránti kereset önálló kereseti forma, amely a keresetek rendszerében saját funkciót tölt be, és sajátos tárgyára figyelemmel meghatározott feltételekkel vehető igénybe (lásd a 4/69. sz., Lütticke kontra Bizottság ügyben 1971. április 28-án hozott ítélet [EBHT 1971., 325. o.] 6. pontját, és a C-257/93. sz., Van Parijs és társai kontra Tanács és Bizottság ügyben 1993. június 21-én hozott végzés [EBHT 1993., I-3335. o.] 14. pontját). Míg a megsemmisítés iránti kereset és az intézményi mulasztás megállapítása iránti kereset arra irányul, hogy szankcionálja valamely jogilag kötelező erejű aktus jogellenességét vagy az ilyen aktus hiányát, a kártérítési kereset tárgya a valamely közösségi intézmény vagy szerv aktusából vagy jogellenes magatartásából eredő sérelem orvoslása iránti kérelem (lásd ebben az értelemben a 118/83. sz., CMC kontra Bizottság ügyben 1985. július 10-én hozott ítélet [EBHT 1985., 2325. o.] 29-31. pontját; a C-308/87. sz., Grifoni kontra Bizottság ügyben 1990. március 27-én hozott ítéletet [EBHT 1990., I-1203. o.] és a C-146/91. sz., KYDEP kontra Tanács és Bizottság ügyben 1994. szeptember 15-én hozott ítéletet [EBHT 1994., I-4199. o.]).

60 Amint arra a jelen ítélet 49. pontja emlékeztet, a kártérítésre való jogosultság egyik feltétele a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértése. Ennek megfelelően a Közösség szerződésen kívüli felelősségét illetően valamely közösségi intézmény vagy szerv felelősségének megállapításához értékelni kell a kárt okozó magatartást.

61 Ha ugyanis a közösségi bíróság nem értékelhetné valamely közösségi intézmény vagy szerv magatartásának jogszerűségét, az megakadályozná az EK 235. cikkben szereplő eljárás hatékony érvényesülését.

62 Ebből következően a Közösség szerződésen kívüli felelősségére alapított olyan kereset keretében, amely a valamely panasz Ombudsman általi kezelésének módjával állítólagosan okozott kár megtérítésére irányul, értékelni kell az Ombudsmannak a feladatai ellátása során tanúsított magatartása jogszerűségét.

63 Az Elsőfokú Bíróság tehát megalapozottan vizsgálta a megtámadott ítélet 64-85. pontjában, hogy az Ombudsman kellően súlyosan megsértette-e a közösségi jogot, ahogyan azt F. Lamberts felrótta neki, és megalapozottan vizsgálta felül az F. Lamberts panasza Ombudsman általi kezelésének módját annak eldöntése érdekében, hogy helyt ad-e a hozzá benyújtott keresetnek.

64 Mindent egybevetve az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazta tévesen a jogot a kártérítési keresetek tárgyát illetően azzal, hogy elfogadhatónak nyilvánította az F. Lamberts által benyújtott keresetet.

65 Következésképpen a jogalap második része nem megalapozott.

A jogalap harmadik részéről

Ismertetés és érvelés

66 Az Ombudsman jogalapja harmadik részével, amelyet a Parlament is támogat, lényegében azt rója fel az Elsőfokú Bíróságnak, hogy megsértette a közösségi jogot azzal, hogy elfogadhatónak nyilvánította az F. Lamberts által vele szemben benyújtott kártérítési keresetet, noha e kereset a Bizottság magatartásával okozott kár megtérítésére irányult. Valójában F. Lamberts, aki az előírt határidőn belül nem nyújtott be megsemmisítés iránti keresetet a Bizottság által rá vonatkozóan hozott határozatokkal szemben, az Ombudsmannal szemben benyújtott kártérítési keresetet ürügyén, az említett bizottsági határozatok jogszerűségének a közösségi bíróság előtti vitatása érdekében, megpróbálta megkerülni a megsemmisítés iránti keresetre vonatkozó kógens határidőket.

A Bíróság álláspontja

67 Az Ombudsman semmiképpen nem lehet felelős a Bizottság magatartásáért. A valamely közösségi intézmény vagy szerv által okozott kár megtérítése iránti keresetet ezen intézménnyel vagy szervvel szemben kell benyújtani.

68 Az elsőfokú eljárásban az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott keresete alátámasztására F. Lamberts azt hozta fel, hogy őt az Ombudsman által a panasza kezelése során elkövetett hibákból és mulasztásokból eredő kár érte. A keresete tehát nem a Bizottság magatartásával okozott kár megtérítésére irányul.

69 Ennélfogva az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 51. pontjában megalapozottan mondta ki, hogy a hozzá benyújtott keresetével F. Lamberts olyan kár megtérítését célozza, amely véleménye szerint őt az Ombudsman által az EK-Szerződésben meghatározott feladatai ellátása során elkövetett mulasztás miatt érte.

70 Következésképpen az Ombudsman által felhozott jogalap harmadik része nem megalapozott.

71 E körülmények között a fellebbezést el kell utasítani.

A csatlakozó fellebbezésről

72 F. Lamberts csatlakozó fellebbezésének alátámasztására két jogalapot hoz fel.

73 Az Ombudsman és a Parlament szerint a csatlakozó fellebbezést el kell utasítani mint elfogadhatatlant.

Az első jogalapról

74 F. Lamberts első jogalapjával azt kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette a 94/262 határozatot azzal, hogy semmilyen hibát nem állapított meg az Ombudsman terhére. Az Elsőfokú Bíróság így megsértette e határozat 2. cikkének (5) bekezdését azzal, hogy nem szankcionálta az Ombudsmant a közösségi bírósághoz történő keresetbenyújtás kellő időben való tanácsolásának elmulasztása miatt, valamint a határozat 3. cikkének (5) bekezdését azzal, hogy nem szankcionálta az Ombudsmant amiatt, hogy nem próbált meg F. Lambertsnek megfelelő egyezség útján történő megoldást keresni, noha ezzel nem teljesítette azt a feladatot, amelynek ellátására a Parlament intézményét létrehozta.

A jogalap elfogadhatóságáról

75 Meg kell állapítani, hogy amikor a fellebbező azt vitatja, hogy az Elsőfokú Bíróság miként értelmezi vagy alkalmazza a közösségi jogot, akkor az első fokon vizsgált jogi szempontokat a fellebbezési eljárás során újból meg lehet tárgyalni. Ha ugyanis a fellebbező ily módon nem tudná fellebbezését az Elsőfokú Bíróság előtt már felhasznált jogalapokra és érvekre alapítani, akkor a fellebbezési eljárás részben értelmét vesztené (lásd a C-488/01. P. sz., Martinez kontra Parlament ügyben 2003. november 11-én hozott végzés [EBHT 2003., I-13335 o.] 39. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

76 Mindazonáltal az EK 225. cikk, a Bíróság alapokmánya 58. cikkének első bekezdése és a Bíróság eljárási szabályzata 112. cikke 1. §-a első bekezdésének c) pontja szerint a fellebbezésben pontosan meg kell jelölni a hatályon kívül helyezni kért ítélet kifogásolt részeit, valamint a kérelmet konkrétan alátámasztó jogi érveket (lásd a fent hivatkozott Martinez kontra Parlament ügyben hozott végzés 40. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

77 Nem tesz eleget e követelménynek az a fellebbezés, amely, anélkül hogy akár egyetlen olyan érvet is tartalmazna, amely kifejezetten a megtámadott ítélettel szemben felhozott téves jogalkalmazás meghatározására irányul, azoknak a jogalapoknak és érveknek az ismétlésére vagy szó szerinti átvételére szorítkozik, amelyeket már az Elsőfokú Bíróság elé terjesztettek. Az ilyen fellebbezés valójában az Elsőfokú Bíróságnál benyújtott kereset újbóli megvizsgálására irányul, amely nem tartozik a Bíróság hatáskörébe (a C-352/98. P. sz., Bergaderm és Goupil kontra Bizottság ügyben 2000. július 4-én hozott ítélet [EBHT 2000., I-5291. o.] 35. pontja).

78 Márpedig a jelen ügyben F. Lamberts az első jogalapjával konkrétan meghatározta az Elsőfokú Bíróságnak felrótt téves jogalkalmazást, és ténylegesen vitatta a közösségi jog azon értelmezését, amelyet az alapul vett. E jogalap ugyanis az Elsőfokú Bíróság által az elsőfokú eljárásban elé terjesztetett jogkérdésre - jelesül, hogy hogyan kell értelmezni azokat a közösségi rendelkezéseket, amelyek szerint az Ombudsman tanácsolhatja a panaszosnak, hogy panaszát egy másik szervhez nyújtsa be, illetve köteles a lehetőségekhez mértem megpróbálni megegyezés útján történő megoldást keresni - vonatkozóan kialakított álláspont vitatására irányul.

79 Az első jogalap tehát elfogadható.

A jogalap megalapozottságáról

80 Meg kell állapítani, hogy azok a rendelkezések, amelyek az Ombudsman feladatainak ellátását szabályozzák, különösen a 94/262 határozat 2. cikkének (5) bekezdése, egyáltalán nem rónak olyan kötelezettséget az Ombudsmanra, hogy tájékoztassa a panaszost az általa igénybe vehető egyéb jogorvoslati lehetőségekről és a bírósági jogorvoslati lehetőségek igénybevételekor tiszteletben tartandó határidőkről. Még kevésbé feladata az Ombudsmannak, hogy adott jogorvoslati lehetőség igénybevételét javasolja a panaszosnak.

81 Bár az szolgálhatja az Ombudsmannak az EK-Szerződésben meghatározott feladatai megfelelő ellátását, ha adott esetben tájékoztatja az érintett állampolgárt az érdekei hatékonyabb képviselete érdekében benyújtandó keresetekről, a 94/262 határozat 2. cikkének (5) bekezdése nem értelmezhető úgy, jogot keletkeztet a panaszos számára arra, hogy az Elsőfokú Bírósághoz irányítsák a panasza tárgyát képező intézményi határozat megsemmisítése iránti kereset benyújtása céljából.

82 Az Ombudsman azzal kapcsolatban, hogy a hozzá panasszal forduló személy és valamely közösségi intézmény közötti jogvitában egyezség útján történő megoldást találjon, a 94/262 határozat 3. cikke (5) bekezdésének megfelelően csak arra köteles, hogy a hivatali visszásságot megszüntető és a panaszost kielégítő megoldás megtalálása érdekében együttműködjön az érintett intézménnyel. E tekintetben nagyon széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik. Különösen azt kell mérlegelnie, hogy szóba jöhet-e a panaszost kielégítő megoldás, mivel - amint az a végrehajtási rendelkezések 6. cikkének (3) bekezdéséből kitűnik - vannak olyan helyzetek, amikor nem lehet ilyen megoldást találni, amely esetekben az Ombudsman indokolt határozattal lezárja az ügyet. Mindenesetre nem lehet az Ombudsmannak a feladatai nem megfelelő ellátását felróni kizárólag azért, mert arra a megállapításra jutott, hogy nem lehet a panaszost kielégítő megoldást találni. Az Elsőfokú Bíróság tehát egyáltalán nem alkalmazta tévesen a jogot sem azon rendelkezések értelmezése során, amelyek szerint az Ombudsman a lehetséges mértékben egyezség útján történő megoldást keres, sem annak az ítélete 85. pontjában történő kimondásával, hogy az Ombudsman - anélkül, hogy megszegné szolgálati kötelességét - megállapíthatja a meghatározott vizsgálatot lezáró határozatában, hogy a panaszost kielégítő egyezség útján történő megoldás keresése nem vezethet eredményre.

83 F. Lamberts első jogalapját tehát el kell utasítani mint megalapozatlant.

A második jogalapról

84 F. Lamberts második jogalapjával azt rója fel az Elsőfokú Bíróságnak, hogy jelentős mérlegelési hibákat követett el.

85 Először is azt sérelmezi, hogy az Elsőfokú Bíróság mérlegelési hibát követett el, amikor a megtámadott ítélet 82. pontjában megállapította, hogy "mind a Bizottságnak a felperes panaszáról kialakított véleményéből, mind a Bizottságnak a személyi állományért felelős tagja 1999. december 15-i leveléből az derül ki, hogy a Bizottság nem tette lehetővé a felperes számára a szóbeli vizsgán történő ismételt megjelenést, illetve megtagadta, hogy bármilyen más alternatív megoldást keressen", noha ő soha nem kérte, hogy második alkalommal is megjelenhessen a szóbeli vizsgán.

86 E tekintetben egyfelől meg kell jegyezni, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 81. pontjában megállapította, vannak olyan helyzetek, amikor nem lehetséges, hogy az Ombudsman egyezség útján történő megoldást találjon, illetve a 82. pontban úgy tekintette, hogy a szóban forgó ügyben ez volt a helyzet, mivel a Bizottság nem tette lehetővé F. Lamberts számára a szóbeli vizsgán történő ismételt megjelenést, illetve megtagadta, hogy bármilyen más alternatív megoldást keressen.

87 Másfelől F. Lamberts azon érve, amellyel a megtámadott ítélet 82. pontját vitatja, nem annak bizonyítására irányul, hogy az Elsőfokú Bíróság mennyiben alkalmazta tévesen a jogot, amikor a szóban forgó ügyben megvizsgálta, hogy van-e lehetőség az egyezség útján történő megoldásra.

88 Ennélfogva az F. Lamberts által felhozott első érvet a jelen ítélet 76. pontjában szereplő okok miatt el kell utasítani mint elfogadhatatlant.

89 Másodszor F. Lamberts szerint az Elsőfokú Bíróság mérlegelési hibát követett azzal, hogy nyilvánvalóan hibás indokolásra támaszkodott, amikor a megtámadott ítélet 84. pontjában kijelentette, hogy "a felperes csak az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás keretében jelölt meg, példálózva, olyan alternatív megoldásokat, amelyeket szerinte számításba lehetett volna venni", noha az ügy irataiból és e tekintetben különösen a 26. mellékletből - amelyben a felperes a "szaktanácsadó" fogalmára hivatkozik - egyértelműen kiderül, hogy F. Lamberts már a panasszal kapcsolatos bizonyítás során felhozott ilyen megoldásokat, még mielőtt az Ombudsman meghozta volna határozatát, ám ez utóbbi azokat nem vette figyelembe.

90 Meg kell állapítani, hogy a megtámadott ítélet 84. pontjának e vitatását - annyiban, amennyiben az ügy teljes iratanyagára hivatkozik - az Elsőfokú Bíróság által elfogadott bizonyítékok értékelése vitatásának kell tekinteni, amely értékelést a Bíróság a fellebbezési eljárásban nem vizsgálhat felül, mivel e felülvizsgálat az EK 225. cikknek és a Bíróság alapokmánya 58. cikkének megfelelően a jogkérdésekre korlátozódik.

91 Még ha feltételezzük is, hogy F. Lamberts hivatkozása az iratanyag 26. mellékletére az Elsőfokú Bíróság előtt az ezen irat elferdítésére alapított jogalapként értékelhető, meg kell állapítani, hogy e melléklet az F. Lamberts és az Ombudsman titkársága közötti levelezésből, és különösen abból az 1999. március 12-i levélből áll, amely a "szaktanácsadó" fogalmára hivatkozik. E levélben F. Lamberts arra a közösségi közszolgálatba lépésre vonatkozóan az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzatában szereplő szabályokkal ellentétes, versenyvizsga nélküli felvételi gyakorlatra céloz, amelyet a Schengen titkárság személyi állományának az Európai Unió Tanácsa főtitkárságára történő felvétele során alkalmaztak, illetve azt kéri, hogy a Bizottság kinevezésre jogosult hatósága tanúsítson az ő tekintetében rugalmasságot.

92 A fent említett iratok alapján úgy tűnik, hogy F. Lamberts az Elsőfokú Bíróság előtti eljárást megelőzően nem javasolt szóba jöhető olyan konkrét megoldásokat, amelyek számára kedvezőbbek lettek volna a szóbeli vizsgára történő újbóli behívásánál. Egyébiránt az Elsőfokú Bíróság megalapozottan nem vette figyelembe szóba jöhető alternatív megoldásként az F. Lamberts tekintetében való rugalmasság tanúsítására vonatkozó javaslatot.

93 Az Elsőfokú Bíróság tehát az elé terjesztett bizonyítékok elferdítése nélkül tekintette úgy a megtámadott ítélet 84. pontjában, hogy F. Lamberts a keresete benyújtását megelőzően nem javasolt alternatív megoldást, és így az Ombudsman a kereset benyújtása előtt nem alakíthatott ki kifejezetten ilyen javaslatokra vonatkozó álláspontot.

94 A fentiekre tekintettel a Bíróság a csatlakozó fellebbezést teljes egészében elutasítja.

A költségekről

95 Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen szabályzat 69. cikke 3. §-a alapján azonban részleges pernyertesség esetén, illetve kivételes okból a Bíróság elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, vagy határozhat úgy, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit. Mivel a jelen esetben mind a két fél részlegesen pervesztes lett, úgy kell határozni, hogy mindketten maguk viselik saját költségeiket. Ezenfelül az eljárási szabályzat 69. cikkének 4. §-a alapján a jogvitába beavatkozó Parlament maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A BÍRÓSÁG (teljes ülés)

a következőképpen határozott:

1) A Bíróság a fellebbezést és a csatlakozó fellebbezést elutasítja.

2) A felek maguk viselik saját költségeiket.

Skouris Jann Timmermans

Gulmann Cunha Rodrigues Rosas

Puissochet Schintgen Macken

Colneric von Bahr

Kihirdetve Luxembourgban, a 2004. március 23-i nyilvános ülésen.

R. Grass V. Skouris

hivatalvezető elnök

* Az eljárás nyelve: francia.