A Legfelsőbb Bíróság Pfv.20294/2009/5. számú határozata végrendelet érvényességének megállapítása tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 624. §, 626. §, 1991. évi XLI. törvény (Kjtv.) 124. §, 126. §] Bírók: Csentericsné dr. Ágh Bíró Ágnes, Orosz Árpád, Szabó Julia

Pfv.I.20.294/2009/5.szám

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága dr. Patay József ügyvéd által képviselt felperesnek dr. Magyar István ügyvéd által képviselt alperes ellen végrendelet érvényességének megállapítása iránt a Fővárosi Bíróságon 7.KP.630.576/2005. számon folyamatban volt, majd a Fővárosi Ítélőtábla 2008. szeptember 30-án meghozott 1.Pf.20.374/2008/4. számú ítéletével befejezett perében a felperes 49. és 50. sorszámú felülvizsgálati kérelme folytán meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Ítélőtábla 1.Pf.20.374/2008/4. számú ítéletét hatályon kívül helyezi és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 120.000 (Egyszázhúszezer) forint fellebbezési eljárási költséget és külön felhívásra az államnak 360.000 (Háromszázhatvanezer) forint le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket.

Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 125.000 (Egyszázhuszonötezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget és külön felhívásra az államnak 360.000 (Háromszázhatvanezer) forint le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket.

Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s :

A 2000. augusztus 10-én elhunyt örökhagyó több végintézkedést tett. 1996. április 25-én közjegyzői okiratba foglalt öröklési szerződést kötött az alperessel, amelyben tartása ellenében a ... szám alatti lakásingatlana és ingóságai örökösévé az alperest nevezte.

1997. június 26-án - társbérleti lakása 21 m2-es részének megvásárlását követően - az öröklési szerződést módosították, és az utóbbi ingatlanrészre is az alperest nevezte örököséül.

Az örökhagyó 1999. március 24-én az öröklési szerződés megszüntetése iránt pert indított; 1999. augusztus 13-án pedig közjegyzői okiratba foglaltan a felperes javára szóló végrendeletet alkotott, amelyben minden vagyonát a felperesre hagyta.

Az örökhagyó az általa indított per befejezése előtt elhunyt.

A felperes keresetében a javára szóló, 1999. augusztus 13-án kelt közvégrendelet érvényességének megállapítását kérte. A szerződéses örökös alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Több, a végrendelet érvénytelenségét eredményező okra, köztük arra hivatkozott, hogy az örökhagyó vak volt és a végrendeletet készítő közjegyző, a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (továbbiakban: Ktv.) 120-132. §-aiban meghatározott rendelkezéseket sértve készítette a végrendeletet, mert a közjegyzői okirat elkészítésének teljes ideje alatt a tanúk nem voltak jelen.

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy néhai ... örökhagyónak a B-en 1999. augusztus 13-án kelt, az eljáró közjegyző által közjegyzői okiratba foglalt közvégrendelete érvényes és az alperest 300.000 forint perköltség és 360.000 forint le nem rótt eljárási illeték megfizetésére kötelezte.

Az elsőfokú bíróság ítéletében - egyebek mellett - tényként állapította meg a következőket: A végrendelkezés érdekében a közjegyzőt az örökhagyó kérésére a felperes kereste meg. A végrendelet megalkotását megelőzően a közjegyző személyesen, egyedül találkozott az örökhagyóval, az örökhagyó lakásában. Ez alkalommal az örökhagyó elmondásából és a feltett kérdésekből meggyőződött arról, hogy az örökhagyó saját, szabad és jól megfontolt elhatározása volt, hogy a felperes javára végrendelkezzék. A végrendelet tartalmát ennek megfelelően és azzal egyezően közokiratba foglalta. P. M. és K. Gy. végrendeleti tanúk az örökhagyót megelőzően is ismerték, tudták, hogy ki az, akinek a végrendelkezésénél közreműködnek. A közjegyző az elkészített végrendeletet az örökhagyó és a tanúk előtt teljes terjedelmében felolvasta, az örökhagyó azt jóváhagyólag megerősítette és ezt követően került sor a végrendeletnek a tanúk és a közjegyző általi aláírására. Megállapította azt is, hogy a perben lefolytatott bizonyítás eredményeként az örökhagyó teljes vaksága nem, csak nagyfokú látásromlása nyert bizonyítást.

Az ítélet ezen rendelkezésének jogi indokai szerint az eljárt közjegyző a Ktv. 122. §-a és a 126. § (3) bekezdése rendelkezéseit megtartotta. Az utóbbi rendelkezéssel kapcsolatban kifejtette, hogy a Ktv. e rendelkezése nem értelmezhető akként, hogy az ügyleti tanúknak az előzetes adatfelvétel, megbeszélés, az okirat lediktálása, felolvasása alatt is jelen kellene lenniük az okirat elkészítése során. Az ügyleti tanúknak kizárólag az okirat tartalmának megbeszélésénél, felolvasásánál, aláírásánál, azaz az okirat tényleges létrejötténél kell jelen lenniük, ami az adott esetben megtörtént. Ezt alátámasztotta a közjegyzői okirat, az örökhagyó végrendeletének írásbafoglalt tartalma. Nem látta ezért megállapíthatónak azt, hogy a közjegyzői okiratokra vonatkozó rendelkezések megsértése miatt az örökhagyó végrendelete nem lenne közokiratnak tekinthető és az mint írásbeli magánvégrendelet a Ptk. 624. § (3) bekezdése szerint érvénytelen lenne.

Az alperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. Mellőzte az alperes perköltség- és illetékfizetési kötelezettségét és a felperest 420.000 forint együttes első- és másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte azzal, hogy a 360.000 forint kereseti és a 360.000 forint fellebbezési illetéket az állam viseli.

A jogerős ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás hiányos, az érdemi döntés szempontjából jelentős ténymegállapítást nem tartalmaz. A másodfokú bíróság ezért az iratok tartalma alapján a tényállást kiegészítette azzal, hogy az örökhagyó 1999. augusztus 13-én nem látott, vaknak minősült. Ezt arra alapította, hogy a felperes személyes előadása szerint az örökhagyó világtalan volt, és ügyvéd a végrendelet elkészítését nem vállalta, hanem közjegyző közreműködését tanácsolta. A felperes ezzel - az örökhagyó vakságát illetően - az alperessel egyező előadást tett. Ezenkívül megállapította: az öröklési szerződést és a módosítását tartalmazó közokiratokban az eljárt közjegyző azt rögzítette, hogy az örökhagyó "világtalan" és a végrendeletét készítő közjegyző tanúvallomása szerint is vak volt.

Kiemelte, hogy az adott esetben ügyleti tanúk alkalmazására volt szükség az örökhagyó vakságára tekintettel; a tanúkat illetően megállapította, hogy az előzetes ismeretség hiánya nem érvénytelenségi ok.

A Ktv. 126. §-ára alapított érvénytelenségi ok körében kifejtette: meghatározó jelentősége van annak, hogy mely cselekmények tartoznak az okiratkészítés körébe, amely egy folyamat és annak csupán egy része az írásbafoglalás, a felolvasás, valamint az aláírás.

Indokai szerint az elsőfokú bíróság a közokirat-készítés körülményére tényállást nem állapított meg, konkrét tények nélkül csupán általánosságban nyilvánított véleményt.

A másodfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelésére utalással rögzítette, hogy "az ítéleti tényállást a következőkkel egészítette ki:" A közjegyzőt előzetesen a felperes kereste meg a végrendelet elkészítése érdekében. A közjegyző 1999. augusztus 13-át megelőzően az örökhagyót lakásán felkereste. A megbeszélés során az örökhagyó előadta végakaratát és annak indokait. Erről a közjegyző jegyzeteket készített és annak megfelelően elkészítette a közokirat írásbafoglalt tervezetét. Előbb úgy volt, hogy a végrendelet aláírására az örökhagyó lakásában kerül sor, utóbb a közjegyzőt arról értesítették, hogy az örökhagyót a közjegyzőhöz beviszik. 1999. augusztus 13-án K. Gy. vitte be gépkocsijával az örökhagyót a másik ügyleti tanúval, a felperessel és barátnőjével. A közjegyzőhöz először az örökhagyó egyedül ment be, ezt követően szólították be a többieket. A közjegyző az örökhagyó, az ügyleti tanúk és a felperes jelenlétében az általa előzetesen írásbafoglalt okiratot felolvasta, majd az a jelenlévők között aláírásra került.