BH 2023.4.95 A házastársi közös vagyon a házastársakat osztatlanul, egyenlő arányban illeti meg, függetlenül attól, hogy a vagyonszaporulat létrehozásában csak az egyik vagy mindkét házastárs vett részt, vagy milyen arányú volt a részvételük. Ettől a bíróság kizárólag a méltányosságra hivatkozással térhet el [2013. évi V. törvény (Ptk.) 4:4. §, 4:34. §, 4:37. § (1) bek.].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felek 2016. július 15-én kötöttek házasságot, életközösségük 2018. július 13-ig állt fenn, kapcsolatukból gyermek nem született, házassági vagyonjogi szerződést nem kötöttek, a köteléket a bíróság 2019. február 7-én jogerőre emelkedett ítéletével bontotta fel. A házastársi közös vagyon értéke 27 877 854 forint, a közös vagyonból a volt házastársakat megillető hányad értéke 13 938 927 forint.

A felperes keresete, az alperes védekezése

[2] A felperes keresetében kérte a közös vagyon megosztását, ennek keretében az egyes vagyontárgyak tulajdonába adását, továbbá az alperes kötelezését értékkiegyenlítés megfizetésére.

[3] Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Vitatta, hogy közte és a felperes között létrejött a házastársi vagyonközösség. A házastársi vagyonközösség megállapításának esetére a közös vagyon megosztása jogcímén 1 331 258 forint értékkiegyenlítés megfizetését vállalta.

Az első- és a másodfokú ítélet

[4] Az elsőfokú bíróság ítéletével a házastársi közös vagyont megosztotta, a felperes tulajdonába 763 608 forint összértékben, az alperes tulajdonába 35 589 579 forint összértékben adott vagyontárgyakat; megállapította az alperes különvagyonának értékét; kötelezte értékkiegyenlítés jogcímén 3 000 000 forint megfizetésére a felperesnek, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

[5] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 4:3. §, 4:4. §, 4:34. §, 4:37. § és 4:53. § rendelkezéseire alapított ítélete indokolásában kifejtette, hogy a házastársi vagyonközösség létrejött a felek között, mert házasságot kötöttek, a házassági életközösség fennállt közöttük és a házassági életközösség ténye esetén a házastársi vagyonközösség a törvény erejénél fogva fennáll. A házastársi közös vagyon összértéke 27 877 854 forint volt; ezen összeg fele, 13 938 927 forint a közös vagyonból a volt házastársakat egyenként megillető hányad értéke. A felperes tulajdonába adott vagyontárgyak 763 608 forint összértékének levonásával, továbbá a beszámítani kért összeg figyelembevételével a felperesnek járó értékkiegyenlítés 13 092 241 forint lenne. Azonban nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény: a vagyonközösségi igények rendezésénél arra kell törekedni, hogy egyik házastárs se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz. A méltányos rendezés elve a vagyonjogi igények rendezésére is vonatkozik. Az adott esetben "a jog betűjéhez való szigorú ragaszkodás" esetén a vagyonmegosztás azt eredményezné, hogy a kifejezetten rövid időtartamú házassági életközösség után - mely házasságból közös gyermek nem született - a felperes havi nettó jövedelmének több mint hatvanhatszorosát kapná meg értékkiegyenlítésként, ami ellentétes lenne a méltányos rendezés elvével, továbbá a társadalom igazságérzetét is nagymértékben sértené. Ezért mérlegeléssel, a teljes körű vagyonmegosztás eredményeképpen 3 000 000 forint az a méltányos összeg, amely értékkiegyenlítésként megilleti a felperest.

[6] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintve, fellebbezett részét részben megváltoztatta, a felperesnek járó értékkiegyenlítés összegét 13 092 241 forintra felemelte, a per főtárgya tekintetében ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

[7] Ítélete indokolásában kifejtette: önmagában az, hogy az életközösség fennállása alatt az alperes jövedelme jelentősen meghaladta a felperes jövedelmét, nem ad alapot arra, hogy a bíróság eltérjen a közös vagyon egyenlő arányú megosztásától. A méltányosság szabályának alkalmazása nem kerülhet szembe a felek házassági vagyoni jogviszonyára alkalmazandó törvényes vagyonjogi rendszer szabályával. A méltányosság alkalmazására, így a tételes jogi szabályoktól való eltérésre akkor kerülhet sor, ha erre a bíróságot jogszabály jogosítja fel és ezen feltétel mellett is kizárólag kivételes esetben akkor, ha azt az ügy egyedi körülményei indokolják, és a méltányosság gyakorlása nem eredményez jogbizonytalanságot. A perbeli esetben kiemelt szerepe van annak, hogy az alperes ismerte a felperes vagyoni helyzetét, azt, hogy jövedelmeik aránya jelentősen eltér a javára, ennek ellenére nem kötöttek házassági vagyonjogi szerződést, azaz nem kívántak eltérni a törvényes vagyonjogi rendszertől. Az alperes az életközösség fennállásának ideje alatt sem kérte a vagyonközösség megszüntetését. Rendkívüli, méltánylást érdemlő körülmények hiányában a jogbiztonságot sértené, ha önmagában a jövedelmi különbségek alapján a bíróság eltérne az egyébként alkalmazandó vagyonjogi szabályoktól.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[8] A jogerős ítélet ellen - hatályon kívül helyezése, az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyása iránt - az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Érvelése szerint a másodfokú bíróság nem alkalmazta a Ptk. 4:3. §-ában foglaltakat, melynek értelmében a házastársak a házasélet és a család ügyeiben egyenjogúak: jogaik és kötelezettségeik egyenlőek. Ezen jogszabályi rendelkezésben foglaltak ellenére a felperes a mindennapi kiadások fedezéséhez, valamint a házassági vagyon keletkezéséhez nem járult hozzá. A másodfokú bíróság ugyancsak nem alkalmazta a Ptk. 4:4. §-ában foglaltakat: azt, hogy a családi jogviszonyokat méltányosan és az érdekei érvényesítésében gyengébb fél védelmét figyelembe véve kell rendezni. Ez a szabály a vagyonjogi igények rendezésére is vonatkozik. A perbeli esetben a méltányosság és a jogbiztonság elve ütközött egymással. Ezen két alapelv ütközése esetén nem minden esetben és nem feltétlenül a jogbiztonság elvének kell elsődlegesen érvényesülnie, mert a bíróságnak a jog alkalmazása során az igazságot kell szolgálnia, sérti a jogbiztonságot, ha a bíróság döntése a társadalom kollektív igazságérzetével ellentétes. Tévedett a másodfokú bíróság, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy a méltányosság szabályának alkalmazása nem kerülhet szembe a törvényes vagyonjogi rendszer szabályaival. Nem lehetett volna a terhére értékelni, hogy nem kötött házassági vagyonjogi szerződést a felperessel. A másodfokú bíróság tévesen alkalmazta a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 369. § (3) bekezdés d) pontjában foglaltakat, szükségtelenül felülmérlegelte az elsőfokú bíróságnak az anyagi jogszabályok szerinti mérlegelési jogkörben hozott döntését. Ennek kellő indokát nem is adta.